Nógrád Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-05 / 30. szám

2013. FEBRUAR 5., KEDD SPORTTUKOR Erdei már készül A veretlen ma­gyar félnehézsúlyú ökölvívó március 30-án egy négyes­tornán lép kötelek közé. A ko­rábbi félnehéz- és cirkálósú­lyú világbajnok hétfői közle­ménye szerint mától már Hamburgban, Fritz Sdunek edző irányításával folytatja felkészülését a „Monte-Carlo millió dolláros szupernégyes” elnevezésű négyestorna első fordulójára, majd két hét után mesterével Magyarországon dolgozik tovább.- Nem titok, régóta bom­báztak ezzel az ajánlattal, így időben elkezdtem az edzéseket, már több hete gőzerővel készülök a márci­usi meccsemre - mondta Er­dei Zsolt, hozzátéve, hogy mi­vel hosszú ideje nem lépett kötelek közé, biztosan nem lesz majd olyan formában mint a legutóbbi, 2011 júni­usában vívott, Byron Mitchell elleni meccsén, de bízik ben­ne, hogy jó állapotba kerül március végére. A mostani felkészülés ed­dig annyiban eltért a koráb­ban megszokottaktól, hogy Erdei „magányos harcos­ként” végezte az erőnléti ala­pozást, mert az elmúlt idő­szak magánéleti gondjai mi­att úgy érezte, nehezen visel­ne el bárkit maga mellett. A 38 éves magyar öklöző profiként eddig 33 mérkőzést vívott, s valamennyit meg­nyerte, 18-at kiütéssel vagy technikai KO-val. Legutóbb 2011 júniusában lépett szorí- tóba, akkor a hatodik menet­ben kiütötte Byron Mitchellt. 1982-es születésű orosz rivá­lisa a hivatásosok táborában 14-szer bokszolt eddig, s egy- egy döntetlen és vereség mel­lett 12 meccsén győzött, nyolc alkalommal KO-val. A monte- carlói négyes tornán a másik „elődöntőben” a dominikai Edwin Rodriguez találkozik a hozzá hasonlóan veretlen ar­gentin Ezequiel Osvaldo Mademával. A két győztes jú­lius 13-án küzd meg egymás­sal, az egymillió dolláros dí­jon pedig 60-40 százalékos arányban osztoznak. Hatvanöt éves a kenulegenda A döntő pillanatban remegett meg Szász keze vívás. A világbajnoki ezüst- és bronzérmes Szász Emese és Révész Julianna jutott a leg­messzebbre a budapesti Westend női párbajtőr Grand Prix-n, előbbi a 10., utóbbi a 15. helyen végzett 30 ország 128 vívója között. A kiemelt Szász két győzelem után majd végig hátrányban vívott a nyolc közé jutásét, de az asszó vége előtt már 13:12-re ő vezetett az olasz Rizzi ellen, azonban ellenfele 6 másodperccel a vívóidő lejárta előtt egyenlített. Emese hiába volt kedvezményezett, a ráadás (és győztes) tust Rizzi érte el. A GP-t egyébként az ukrán Jana Semjakina nyerte. Hétfőn ünnepelte 65. születés­napját Wichmann Tamás, kétsze­res olimpiai ezüstérmes, kilenc­szeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok kenus, az 1970-es évek Magyarországának egyik legnépszerűbb sportolója. A sportember az MTI érdeklődésére el­mondta: elégedetten tekint vissza sikerek­ben bővelkedő pályafutására, de azért van benne némi hiányérzet, s máig nem tudta megfejteni, hogy az ötkarikás diadal miért nem jött össze.- Gyerekként jó pár évig ökölvívó edzésekre jártam, de az a szakosztály sajnos megszűnt. Aztán valahogy úgy alakult a sorsom, hogy egyszer letéved­tem egy kajak-kenu tréningre, és onnan­tól kezdve egyenes volt az út. Nagyon rá­találtam erre a sportra - emlékezett a kezdetekre Wichmann Tamás, aki el­árulta: bár autóbalesete és súlyos csípő- sérülése miatt talán alkalmasabb lett volna számára a kajak, az akkori, drága fából és kézimunkával készült hajókból kevés volt, a tizes kenuba pedig simán befért, így el is dőlt a sorsa.- Mindig vonzott a messzeség, a távol­ság, és Vízöntő jegyűként a víz is alapele­mem, úgyhogy lassacskán el sem tudtam képzelni az életemet a kenuzás nélkül - fogalmazott. Bár már az 1968-as mexikóvárosi olim­pián ezüstérmet szerzett, a legtöbb sikerét az 1970-es években aratta, s ebben az idő­szakban az ország egyik legnépszerűbb versenyzőjének számított.- Az eredményeimmel talán egy kicsit utat mutattam az embereknek, hogy alul­ról indulva is el lehet érni a csúcsra. Hogy lehetetlen helyzetből is lehet valami na­gyon alkotni. Talán többeknek erőt ad­tam azzal, amit elértem. A sportágunk nagyon népszerű volt akkoriban, szeren­csére ez azóta is így van - mondta ezzel kapcsolatban. Pályafutása csúcspontjaként Wichmann Tamás azokat a világversenyeket említette, amelyeken két aranyérmet is tudott sze­rezni, így az 1969-es Európa- és az 1971-es, valamint 1979-es világbajnokságot. Hang­súlyozta, hogy ezekre azért is különösen büszke, mert akkoriban még csak négy szám szerepelt a kenus programban, tehát a mostaninál sokkal nehezebb volt egy-egy viadalon duplázni. Összességében elégedetten tekint visz- sza a pályafutására, de azt a mai napig nem tudta megfejteni, hogy az olimpiai győzelem miért nem jött össze.- Ez fájó pont, és még mindig keresem a választ a miértre. Nem ritka, hogy erre is éb­redek, töröm a fejem azon, hogy mi volt az a momentum, az az ok, ami miatt nem si­került. Négy olimpián voltam, és egyszer sem sikerült. Éppen ma reggel gondoltam a 72-es müncheni döntőre, hogy mit kelleü volna máshogyan csinálni. Vagy a 80-as olimpia, amikor bombabiztos favorit voltam. Nagyon foglalkoztat ez a téma, folyton kere­sem a választ, de nem találom - árulta el Wichmann Tamás. A sportember 1978-ban UNESCO fair play-díjat kapott, mert segített felkészülni riválisának, az egykori Jugoszlávia színei­ben versenyző Mateja Ljubeknek, aki aztán a belgrádi világbajnokságon legyőzte őt.- Azonnal igent mondtam a kérésére, nem érdekelt, hogy milyen nemzetiségű, csak az, hogy kitűnő sportember és jobb akar lenni. Együtt lapátoltunk, nálam la­kott. Évekig együtt készültünk, aztán het­vennyolcban otthon, a belgrádi vb-n meg­vert, tiszta, sportszerű csatában. Az új­ságíróknak nagyon tetszett a történetünk, így sportszerűségi díjat kaptam. Egészen 12 évvel ezelőtti haláláig jó barátságban voltunk Mateja Ljubekkel - emlékezett a történetre Wichmann Tamás, akit 2008- ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével is kitüntettek. Az egykori klasszis kenus ma is koráb­bi klubja, az MTK tagja, ahogy fogalma­zott, amatőr szinten edzősködik, próbál­ja átadni a gyerekeknek a tudását. Kettős jubileumra készül a MOB új sportigazgatója Fábián László:,,Második életem ” legmagasabb csúcsára érkeztem Különleges év kezdődött el január elsején Fábián László életében, aki szí­nes és kiemelkedően si­keres sportpályafutásra tekinthet vissza.- Úszóként sem tartoztam a gyengébbek közé, de a legna­gyobb sikereimet öttusázóként értem el, miközben párbajtőrví­vóként is a ranglista legjobbjai között szerepeltem és ezért az olimpián is versenyezhettem. Bő­ven volt időm megtanulni, hogy fegyelem, kitartás és összpontosí­tás nélkül egy egyéni sportoló nem sokra viheti, de mivel csa­pattag is voltam, az alkalmazko­dás, az összetartás és a bajtársi- asság mércéjének is meg kelleü felelnem - így emlékezik a nyolc­vanas és a kilencvenes években történtekre Fábián László, a MOB idén bemutatkozott sportigazga­tója, aki 2013-ban két jubileumot ünnepelhet. Február 18-án tölti be az ötvenedik életévét, és szep­tember beköszöntével lesz 25 1 esztendeje, hogy Szöulban az aranyérmes öttusa csapat tagja­ként - Martinék János és Mizsér Attila társaságában - az olimpiai dobogó legfelső fokán állhatott.- Az 1988-as olimpián két le­hetőséget is kaptam, mert nem csak öttusázóként, hanem a pár­bajtőr vívócsapat tagjaként is ki­érdemeltem az indulás jogát - folytatta Fábián a Telekom Sport­hír Szolgálatnak nyilatkozva. - Amolyan vendégversenyzőként hatodik, tehát pontszerző lettem a „másik” csapatommal. Egy esztendővel később megnyer­tem a budapesti öttusa világbaj­nokság egyéni versenyét, majd négy évvel később Szófiában az Európa-bajnoki aranyérmet is begyűjtöttem. Sportolóként te­hát három nagy csúcsra is felju­tottam, és most, amikor a Ma­gyar Olimpiai Bizottság sport- igazgatójaként készülök bizo­nyításra, azt gondolom, hogy eb­ben a „második életemben” ezzel az eggyel is bőven megelé­gednék. Büszke vagyok arra, hogy a választás rám esett. i A felkérés váratlanul érte, rá­adásul gondolkodási időből sem túl sokat kapott. Tizenhat évvel az után, hogy az öttusa pályafu­tásának lezárását követően a ví­vást is abbahagyta, olyan mun­kát végezhet, amelyre sok visz- szavonult élsportoló áhítozik. „Újonc” sportigazgatóként egy ideig még ismerkednie kell a magyar sport felépítésével, az egyes szintek és területek össze­függéseivel, szem előtt tartva, hogy a Magyar Olimpiai Bizott­ság, mint a legnagyobb hazai ci­vil sportszervezet, nem csupán az olimpiai, hanem a nem olim­piai sportágak felett is áll, ahogy újabban a fogyatékkal élők sportjának, a szabadidős sport­nak, valamint a diák-, az egyete­mi és a főiskolai sportnak is az irányító szervezete. Fábián Lász­lónak a szakmai, a pénzügyi, a jogi és a szervezési feladatok so­kaságában kell eligazodnia.- Nagyon sok a tennivaló. Lon­donban igen csak magasra került a mérce a sok nagyszerű ered­ménnyel, de be kell látni, hogy a magyar sport erején felül teljesí­tett, ahogy négy évvel korábban Pekingben éppen ennek az ellen­kezője történt. Most az a cél, hogy a londoni sikeremberek, az érme­sek és a pontszerzők képesek le­gyenek a bravúrjaik megismétlé­sére és minél több új reménység zárkózzon fel melléjük. Bizalomra adhat okot, hogy a londoni pont­szerzők 85 százaléka az utánpót­lás fejlődését elősegítő Héraklész program kedvezményezettje volt, ami azt jelenti, hogy a kiválasztás és a menedzselés igazán sikeres volt. Hatalmas lendületet adtak és adhatnak a jövőben is a magyar sport egy bizonyos szegmensének a társasági adókból származó százmilliók és a közeljövőben egy új, sokmilliárdos rendkívüli álla­mi támogatás a sportágak egy má­sik csoportjának a gondjain is eny­híteni fog. Több figyelmet és támo­gatást érdemelnek a fogyatékkal élő sportolók is, akik mellett közel 20 évet töltöttem el, így hát jól is­merem a bajokat és az igényeket. A szabadidő sportok az elmúlt években látványos fejlődésnek in­dultak és ennek a jövőben sem szabad megtörnie. A legtöbb lema­radást talán a diák, az egyetemi és a főiskolai sporttevékenység terü­letén kell ledolgozni, nem túlzás azt mondani, hogy a hátrányt nem években, hanem sajnos évtizedek­ben lehet kifejezni. Bízom abban, hogy a sportigazgatói tevékenysé­gem első évének végén pozitív vál­tozások egész soráról számolha­tok be, ami pedig a távolabbi jövőt illeti, műkedvelő focistaként azt remélem, hogy 2020-ban, de leg­később 2024-ben ismét lesz ma­gyar szereplője az olimpiai labda­rúgó tornának - mondta befejezé­sül Fábián László, aki úgy gondol­ja, hogy az öttusa - a híresztelé­sekkel ellentétben, illetve újításoknak és sportdiplomáciai lépéseknek köszönhetően - meg­őrizheti a helyét a nyári játékok műsorában. I

Next

/
Thumbnails
Contents