Nógrád Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-23 / 46. szám

KULTÚRA 2013. FEBRUÁR 23., SZOMBAT Fotókon a „Modem Salgótarján” „Egy kéz alkotta képek” Kovács Bodor Sándor (jobbról az első) kiállítását dr. Csongrády Béla nyitotta meg. Középen Simon Lajos, aki a házigazda intézmény nevében köszöntötte a megjelenteket. Bár hivatalosan a Salgótarján vá- | rossá nyilvánításának 90. évfordulója | tiszteletére meghirdetett emlékév ja- I nuár 27-én véget ért, számos program g biztosítja a visszatekintés, az értékőr­zés folyamatjellegét. Ezek közé tarto­zik az a kiállítás is, amelyet a minap a „Modern Salgótarján” címmel nyi­tottak meg Kovács Bodor Sándor fotó­művész képeiből a József Attila Műve­lődési és Konferencia-központ úgyne­vezett Előtér galériájában. A kiállításmegnyitón megjelent ér­deklődőket a házigazda intézmény ne­vében Simon Lajos, a Salgótarjáni Köz- művelődési Nonprofit KfL ügyvezető igazgatója köszöntötte, majd átadta a szótár Csongrády Béla közírónak, szer­kesztőnek aki Kassák Lajos „a művé szetnekoka van és nem célja” gondola­ta jegyében méltatta Kovács Bodor Sán­dor fotográfusi tevékenységét, kiemel­vén, hogy ez az alapállás jellemzi szem­lélődő megfigyeléseinek minden mozzanatát Ennek nem mondanak el­lent a nyilvánosság előtti sikeres sze­replései, egy-egy országos és nemzet­közi pályázaton, fesztiválon elnyert dí­jai sem. A hangsúly az ő képein nem a látvány megörökítésére, hanem a kép­alkotásra esik. Erre a legjobb példák az épületfotók. Ilyeneket készíteni bárhol, bárkinek van módja, de Salgótarján belvárosának építészeti reneszánsza, az emblematikus épületek - köztük a múzeum - létrehozása Kovács Bodor Sándor számára egyértelműen művé­szi hatású inspirációnak bizonyult Nádas Péter Kossuth-díjas és Nobel- díj várományos író is fotósként kezd­te és manapság is nevezetes egy kör­tefa fotózásáról. Ezt a nagybetűs „Fá”-t éveken át minden nap lefényképezte és ez legalább olyan kuriózum, mint Esterházy Péter gesztusa volt Ottlik Gé­za „Iskola a határon” című regénye lapjainak egy oldalra másolásával. Ko­vács Bodor Sándor számára ez „a Fa” a szintén nagybetűs Város, azaz Sal­gótarján - hangsúlyozta Csongrády Béla és Albert Einsteint idézte, aki sze­rint „életedet csak két módon élheted. Az egyik az, ha semmit nem látsz cso­dának A másik, ha mindenre mint cső dára nyílik a szemed ” A fotók igazol­ják, hogy Kovács Bodor Sándor me­lyik módon éli az életét Mint közismert, Kovács Bodor Sán­dor dokumentumfilmes is. Mintegy nyolcvan, magas színvonalú alkotás - köztük éppen a szintén salgótarjáni témájú „Völgyváros”... - fűződik a ne­véhez. Évek óta készíti montázsait a pannonhalmi Arcus Temporum mű­vészetifesztiválról. A 2012-es rendez­vénysorozat ihlette filmet - néhány kommentáló megjegyzés kíséretében - be is mutatta a kiállításmegnyitó kö­zönségének. Azt mondják a film kommunikáció: valamit el akar mondani a világról. Ugyanezt teszi a fotó is akár korábbi, analóg formájában, laboratóriumi, mű­termi körülmények között, akár a sötét kamra semmi mással össze nem té­veszthető hangulatát, a kemikáliák misztikumát elvesztő digitális módon születik meg. A kettő úgy viszonyul egymáshoz, műit a néma film a han­goshoz. De mindkét technika esetében a személy, az ember a legfontosabb, aki egy adott pillanatban megnyomja azt a bizonyos gombot S Kovács Bodor Sán­dor - mind tárlata, mind pedig új film­je bizonyítja - ezt a pillanatot különle­ges érzékkel képes megválasztani. Önmagáról készített, hangulatkeltő film­etűd bejátszásával kezdődött Szőke Péter Ja­kab festőművész „Emberi tájakon” című ki­állításának megnyitója Salgótarjánban, a Ba­lassi Bálint Megyei Könyvtár Bóna Kovács Károly Galériájában, majd Molnár Éva intéz­ményigazgató köszöntötte a megjelenteket, köztük magát a művészt, mondván: élénk színvilágú festményei akár a közelgő tavasz hírnökeinek is tekinthetők. A budapesti Wekerle-telepen élő Szőke Péter Jakab Salgótarjánban, a hajdani Kós Károly Épí­tőipari Szakközépiskolában érettségizett. Egye­nes útja vezetett az Ybl Miklós főiskolára, ahol építészmérnöki diplomát szerzett. Ezt már Cene gál István mondta el, akit Szőke Péter Jakab it­teni kapcsolatai révén kért fel kiálü'tása megnyi­tására. A Cereden alkotó festőművész, az alig néhány évvel idősebb pályatárs rámutatott ar­ra, hogy az építészként végzett tevékenységével párhuzamosan bontakozott ki Szőke Péter Ja­kab festői hajlama, látásmódja. Ugyanis, ha a művészet bármely ága „megfertőz” valakit, az illető nem tud szabadulni hatása alól - mondta Cene gál István, majd megemlítette, hogy a fes­tészettel kacérkodó építész különösen sokat ta­nult 5e/fes András filozofikus hajlamú festőmű­vész műtermében. Több kiállítása volt már Bu­dapesten, a Wekerle-telepen, rendszeres ven­dége Kapolcsnak és kiállított már Veszprém­ben, az óvárosi galériában is. Tervei szerint az idén májusban Brightonban részt vesz Anglia legnagyobb művészeti fesztiválján. Szőke Péter Jakab festményei láttán Cene gál István számára a XX. századi École de Paris, az­az a Párizsi iskola külföldről a francia főváros­ban sereglett külföldi művészek inspirálta han­gadata idéződik fel. Az egyedi stílusú, úgymond „egy kéz alkotta képek’-nek nem a témájuk ad­ja a lényegét, hanem a sajátos lelkivilág kivetü- lése, az ecsetkezelés frissessége, a tüzes színek uralta kompozíció, összességében a szuggeszti- vitás. A legtöbb műnek a „Nő” a főszereplője, aki­hez - bármilyen pózban, szituációban jeleníti is meg - gyöngéden közelít a művész - hangsú­lyozta Cene gál István annál is inkább, mert a Szőke Péter Jakab „Moulin de la Galette” című festménye kiállítás - akarva-akaratlanul - Valentin-napon nyűt meg. Megemlítette, hogy a VaszaryJános ih­lette festménynek nógrádi vonatkozása is van, te­kintve, hogy XIX. századi, múlt század eleji ne­ves festő- és grafikusművész felesége, Rosen- bach Mária rétsági volt Szőke Péter Jakab köszö­netét mondott az elhangzott gondolatokért és örömét fejezte ki azért a lehetőségért, hogy Sal­gótarjánban - ahová családi és baráti szálak egy­aránt kötik - is bemutatkozhatott A megnyitón megjelentek és a tárlatot az­óta megtekintők tetszését - a vendégkönyv tanúsága szerint - elnyerték a képek, köztük a titokzatos malom sorozat darabjai, vagy a címükben egy-egy megfestett hölgy egyes szám első személyű cselekvésére - „Élképze­lem”, Meggondolom”, Megvárom” stb. ” - uta­ló, egyszersmind a nézőt is elgondolkodtató, s egy kicsit elvarázsoló festmények. Cs.B. Ezúttal nyilatkozott második alkalommal. Valamikor a nyolcvanas évek elején ugyan­csak a megyei lap újságírója beszélgetett ve­le mint jó tanuló, aktív szakmunkástanuló­val. - Nem is olyan rossz arány harminc évente egy interjú - mondta a rá jellemző humorral, öniróniával. Az ISZl-ként ismert sal­gótarjáni ipari szakmun­kásképzőben töltött évek - amelyek során telefonsze­relő képesítést szerzett - a színpadi szereplés szem­pontjából is meghatározó­nak bizonyultak számára. Magyartanára, dr. Szom­széd András irodalmi szak­kört szervezett, ahová Oláh Lajost is betessékelte. Kö­zös tevékenységük nyomán az iskola mintegy vezérsza- valójává nőtte ki magáL Jól sikerültek a házon kívüli szereplései is. 1981-ben a Kohász Művelődé­si Központ által szervezett, Váci Mihály ne­vét viselő hagyományos városi versmondó versenyen második lett, s ugyancsak máso­dikként minősült egy balassagyarmati me­gyei megmérettetésen is. Az előbbi helyszí­nen tagja volta zsűrinek Csics György, a le­gendás Petőfi színjátszók egyik rendezője is, aki meghívta Oláh Lajost a csoport próbájá­ra. S nem is annyira a szakmai kihívás, mint inkább az ott tapasztalt hangulat, a remek társaság, a különböző korúak közötti kötet­len kapcsolat volt olyan vonzó a fiatalember számára, hogy csatlakozott hozzájuk. Elein­te ott is főként verset mondott, ünnepi össze­Névsorolvasás: Oláh Lajos állításokban illetve vidám jelenetekben lé­pett fel. A váci katonáskodása idején is so­kat foglalatoskodott kulturális műsorok szervezésével, szerkesztésével. Az első iga­zán emlékezetes szereplése a Petőfiben a le­szerelés után történt Tabi László a „Titkok éj­szakája" című vígjátéká­ban, amelyet a csoport az 1987/1988-as évadban a színjátszók századik jubile­umán mutatott be. Partne­rei között - mások mellett - Szőke Lászlóné - Lidi néni - Szőke László és Molnár Ernő is ott volt. A következő szerepe a Szellemű volt Szigligeti Ede „Liliomfi” című vígjátéká­nak zenés változatában. Ez a Susán Ferenc rendezte előadás azért is maradt meg az emlékezetében, mert a városban akkor működött színjátszó csoportok - Petőfi, KiViSzl, Tempresz - koordinációjában valósult meg a város középiskolás tanulói számára. Kár, hogy ebből hosszabb távra tervezett kezde­ményezésből a rendszerváltás forgatagában nem lett rendszeres együttműködés. S egyébként is ez volt az az időszak, amikor - bár a Petőfi Bolyós Lászlóné vezetésével ha korlátozottan is, de még működött - Oláh La­jos kivonult a színjátszásból. Ennek főként családi okai voltak, leánya született, a mun­kára kellett koncentrálnia. Mintegy két évtizedes szünet után a for­dulópontot a 2009-es esztendő jelentette, amikor is Susán Ferenc rendező őt is meg­hívta a Vertich Színpadstúdióba Müller Pé­ter „Márta" című drámájának szereplővá­logatására, s ráosztotta a prímás szerepét. Ezt a lecigányozott, önérzetében vérig sér­tett, a fajgyűlölők által megalázott figurát azért is érezte közel magához, mert nagy­apja és családja néhány más tagja is oda­veszett a holokauszt esztelen és megma­gyarázhatatlan vérontásában. A felnőtt kö­zönség mind a premieren, mind pedig a bérleti előadásban megérezte a darab üze­netét, a középiskolás diákok azonban ese­tenként nem tudtak mit kezdeni a husza­dik század közepi történelmi tényekkel. A csoportban azonban Oláh Lajos nem a 2010 áprilisában bemutatott „Mártá’-val debü­tált, mert előtte mintegy főpróbaként Fi­kás Ferit játszotta az „Önnek ficereg?” cí­mű szatírában, ami azért is emlékezetes, mert ezzel szerepeltek a „Kultúrházak éj­jel-nappal” programban, amikor 2009. szeptember 19-20-án, a Müller-darab szín­re viteléhez figyelemre méltó társadalmi összefogással készült forgószínpad először körbejárt. A „Mártá”-t követte Szávai Attila „Hevimetal, bányaló, tehervonat” című egy- felvonásosában Tibi, az egyik, a társadalom perifériáján vegetáló, gyakran a pohár fe­nekére néző férfi alakjának megformálása. Oláh Lajos részese volt mind a 2011-es - a Baglyaskő 700 éves jubileuma alkalmából összeállított - mind pedig a 2012-es - Sal­gótarján várossá válásának 90. évforduló­ja tiszteletére bemutatott - magyar kultú­ra napi előadásnak. T. M. Plautus„A het- venkedő katona” című vígjátékának elő­adásában - amely 2012 májusában az el­ső produkciója volt az önálló társulattá lett Zenthe Ferenc Színház nak - azért maradt ki, mert munkahelyi el­foglaltsága miatt nem tudta vállalni a délelőtti próbákat. Játszott viszont Mol­nár Ernő rendezésé­ben Fésűs Éva „A ki váncsi kiráiykisasz- szony” című mesejátéká­ban , amelyet nemcsak Sal­gótarjánban láthattak eddig a gyerekek. Ez az előadás még műsoron ma­rad, mint ahogy tervezik felújítani a Szávai „Hevimetal”-ját is. Oláh Lajos pályaképé­hez hozzátartozik az is, hogy évekkel ez­előtt - hacsak egy epizódszerep erejéig is - de közreműködött a „Kisváros” című nép­szerű tévésorozatban is. Most 49 éves, s eleddig mintegy évtizedet töltött versmondással, színjátszással Szép volt az ifjúkori időszak, s annak is örül, hogy bekerült a vertichesek közé és immár tagja lehet a Zenthe Ferenc Színház közösségé­nek, ahol szívesen fogadták, s ahová - úgy érzi - zökkenőmentesen sikerült beillesz­kednie. Egy pillanatig sem bánta meg, soha nem tartotta áldozatnak a próbákra, utazá­sokra, előadásokra fordított órákat, napokat, mert nagyon sok hozadéka volt, van ennek az időtöltésnek. Olyan remek emberekkel is­merkedett meg, s került baráti viszonyba, akiktől nemcsak tanulni lehetett, de egysze­rűen együtt lenni is jó volt. S az sem mellé­kes, hogy miközben szórakoztatja az embe­reket, ő maga is jól érzi magái

Next

/
Thumbnails
Contents