Nógrád Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-19 / 42. szám

BELPOLITIKA. 2013. FEBRUÁR 19.. KEDD Rogán Antal: „Bajnai a múlt embere” A fideszes Rogán Antal bírál­ta hétfőn a Parlamentben a gazdasági programot hirdető Bajnai Gordon egykori szoci­alista miniszterelnököt, volt gazdasági minisztert, mert szerinte a Haza és Haladás Egyesület elnöke olyan em­ber, akit felelősség terhel az ország tönkretételéért. Budapest - Miniszterelnökként igazi negatív rekordot állított - mondta a frakcióvezető, hozzáté­ve: akkor 7 százalékkal esett visz- sza a magyar gazdaság. Szavai sze­rint Bajnai Gordon kormánya az államadósság tekintetében is re­korder volt, 2010-ben a GDP 85 százalékára növelte azt.- Ennek köszönhetően lett Ma­gyarország a legeladósodottabb közép-európai ország - mondta Rogán Antal, bírálva azt is, hogy Bajnai Gordon szerinte szó nélkül teljesítette az IMF kérését: csök­kentette a nyugdíjakat, a fizetése­ket és általános értékalapú ingat­lanadót hirdetett. Ugyanakkor nem adóztatta a bankokat, nem se­gítette a devizahiteleseket.- Mit tenne ma? - vetette fel a kérdést Rogán Antal, majd azt mondta: „attól tartunk, hogy ugyan­azt”. Mint mondta, Bajnai Gordon nem a jövő, hanem a múlt embere. Nem kérnek a baloldalból Szita Károly, a Fidesz önkormányzati tagozatának el nőké szerint a magyar települések nem kérnek többet a baloldal önkormányzati politikájából, amely ve­szélybe sodorta normális működésüket, veszélybe so­dorta az óvodák, az iskolák, a kórházak fenntartását, a szociális ellátásokat és a helyi közszolgáltatásokat. A kormánypárti politikus ezt az ellenzéki egyezteté­sek hétfői fordulóján elhangzottakra reagálva közölte az MTI-vel. Budapest. Szita Károly hétfői közleményében azt írta: a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány hátat fordított a magyar vidék­nek és kifosztotta a fővárost, a baloldal cserbenhagyta és tönk­retette a magyar falvakat és városokat. Az önkormányzatokat ma­gukra hagyták, kasszájukat kiürítették, a települések vagyonát elherdálták, adósságcsapdába hajszolták őket. Hozzátette, hogy a baloldal veszélyes gazdaságpolitikája miatt a települések több mint 1200 milliárd forintos adósságot halmoztak fel. Ezzel szemben a kormánypárti politikus szerint a Fidesz kor­mányzása óta az önkormányzatok helyzete stabilizálódott, adós­ságukat az állam teljesen vagy részben átvállalta, így lesz ere­jük a normális működésre, lesz erejük a fejlődésre. Ráadásul az új önkormányzati törvény ésszerű, teljesíthető, arányos felada­tokat ad az önkormányzatoknak, nem vár el tőlük olyat, amely­hez nincsenek meg az erőforrásaik - véli Szita Károly. Megemelt minimálbér A napokban ; kapta, illetve kapja kézhez ! a minimálbérből élő mint- 1 egy másfél millió munka- j vállaló idei első megemelt ; fizetését - mondta Zsigó \ Róbert fideszes országgyű- ! lési képviselő hétfői buda- 1 pesti sajtótájékoztatóján. A ! politikus emlékeztetett, az ; idén is az infláció mérté- ; kénél nagyobb összegben ! nőtt a minimálbér összege 1 93 ezerről 98 ezer forint- j ra, ami összesen csaknem j másfél millió munkaválla- ; lót érint egyebek mellett az | élelmiszer-, a feldolgozó- ! és az építőiparban. 1 A politikus kiemelte, ; hogy ráadásul a minimál- ; bér-emelésnek köszönhető- ; en több szociális juttatás 1 összege is nő. Zsigó Róbert ! arról is beszélt, a Fidesz el- ; fogadhatatlannak tartja, ; hogy „a Gyurcsány-Bajnai- ; korszak levitézlett emberei ! azt tervezik, hogy ha netán ! kormányra kerülnek, akkor j csökkenteni kívánják a mi- ; nimálbér összegét”. A Fi- \ desz azonban nem enged ! az elért eredményekből, így ! a minimálbér-emelésből j sem - mondta a kormány- ; párti képviselő. \ Lemond mandátumáról Február 25-én mond le képviselői man­dátumáról a KDNP-s Salamon László, aznap, amikor alkotmánybíróként hiva­talba lép - az alkotmányügyi bizottság elnöke ezt a testület hétfői ülésén jelen­tette be. Budapest Salamon Lászlót tavaly december­ben február 25-i hatállyal választotta az Ország- gyűlés alkotmánybíróvá a hetvenedik életévét be­töltő Bihari Mihály helyére, ugyanakkor az Alkot­mánybíróságról szóló törvény szerint hivatalba lépését követően még tíz napja lett volna arra, hogy megszüntesse a vele szemben felvetődő ösz- szeférhetetlenségi okot. A kereszténydemokrata képviselő az alkot­mányügyi bizottság hétfői ülésének végére meg­érkezve elköszönt a bizottság tagjaitól, megtiszte­lőnek nevezte, hogy vezethette a testületet és kö­zölte, hogy február 25-ével mond le képviselői megbízatásáról. A KDNP korábbi tájékoztatása szerint Salamon Lászlót Gaal Gergely, az Ifjúsági Keresztényde­mokrata Szövetség elnökhelyettese váltja a ke­reszténydemokraták parlamenti frakciójában. A politikus decemberi megválasztását követően, a mostani tavaszi ülésszakon már nem vezette az alkotmányügyi bizottság üléseit: múlt héten és a mostani hétfői ülésen is Papcsák Ferenc fideszes alelnök helyettesítette. 2008 2003 2011 2012 2013 Forrás. KHV MTVA Saft*- és Fotöerchóruwi / MTI | 2004 2005 2006 200? A minimálbér összege Magyarországon, 2000­Az aóott év január 1-jén érvényes minimálbérek (Ft/hó) 2000 2001 2002 2003 Alkotmánymódosítás szükséges Az önkormányzati rend­szeren végrehajtott válto­zásokat bírálták az ellen­zéki egyeztetések újabb fordulóján hétfőn. A bal­oldali pártok alkotmány- módosítást tartanak szükségesnek az önkor­mányzatiság védelme ér­dekében. Budapest A megbeszélésen a Magyar Szocialista Párt, a De­mokratikus Koalíció, a Magyar- országi Szociáldemokrata Párt, a Szövetségben Együtt Magyaror­szágért Párt és a Munkáspárt 2006 képviselői vettek részt. Az MTl-hez eljuttatott közle­ményük szerint az önkormány­zati rendszerben 2010 óta végre­hajtott változások szakszerűtle­nek voltak, csak az állami befo­lyás növelésében jellemezte őket következetesség, a változ­tatások iránya a helyi közössé­gek jogainak, lehetőségeinek visszaszorítására, a szolgáltatá­sok színvonalának csökkentésé­re irányult, mint ahogyan az ön­kormányzatiság alkotmányos garanciái is veszélyes mérték­ben csökkentek.A megyei kor­mányhivatalok és a járások új rendszerének létrehozása a te­rületi államigazgatási szervek ágazati integrációja helyett azok bekebelezését tekintette elsőd­legesnek, és hatékonyan nem irányítható „gigahivatalokat” eredményezett - közölték. A baloldali pártok nyilatkoza­tukban alkotmánymódosítást tartanak szükségesnek, szerin­tük az alaptörvényben kell meg­határozni az önkormányzatok alapvető jogait, az önkormány­zati vagyon önálló jellegének el­ismerését, az önkormányzati és az állami vagyon egyenjogúsá­gát, a helyhatóságok jogainak alkotmánybírósági védelmét. Szintén szükségesnek ítélik az alkotmányban rögzíteni, hogy minden településen működik önkormányzat, választanak képviselő-testületet. Nyolcvan százaléka Budapest Az államháztartás bruttó adóssága 22 373 milliárd forint, a GDP 79 százaléka volt 2012 végén - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A múlt év negyedik negyedében - írta az MTI - a nettó hiteltörlesztés 107 milliárd forinttal csökkentette, a forint gyengülése viszont 275 milli­árd forinttal növelte az adósságállományt. Az év egészét tekintve a forint árfolyamváltozása 690 milliárd forinttal csökkentette, a nettó adósságfelvétel 373 milliárd forinttal növelte az államháztartás név­értéken számított konszolidált bruttó adósságát. A GDP-arányos úgy­nevezett maastrichti adósság a múlt év négy negyedévében alig moz­gott, 78,6 és 80 százalék közötti szűk sávban ingadozott. Az állam- háztartás nettó adóssága a GDP 60,5 százalékára, kétéves csúcsra emelkedett az év végére az egy évvel korábbi 52,7 százalékról. HIRDETÉS mm mmWáT Felhívás ingyenes hallásszíírésre Tisztelt lakosok! Ezúton értesítem Önöket, hogy ingyenes hallásszűrést szervezünk a Szent Lázár Megyei Kórház Rendelőintézetének Hallásvizsgáló Szakrendelőjében (Salgótarján, Füleki u. 54-56.) 2013. február 13. és március 1. között. A jó hallás megvéd a szociális elszigetelődés ellen. Ha Ön gyakran visszakérdez, túl hangosan hallgatja a televíziót, vagy nehezen ért zajos környezetben, elengedhetetlen, hogy leméresse hallását és meghallgassa szakember véleményét. Az idejében felfedezett hallássérülés sokkal jobb eredmény­nyel gyógyítható, rehabilitálható, mint mikor például a típusosán belső fül szőrsejtkárosodással kezdődő időskori nagyothallás már hallóideg-sorvadással is párosul. Kérem, tájékoztassa erről a lehetőségről mindazon rokonait, ismerőseit, akik hallásproblémáról panaszkodnak Önnek, illetve azokat, akikről úgy érzi, hallás- vagy beszédértés! zavarral élik mindennapjaikat. Hallásszűrésünk ingyenes, önkéntes, teljesen fájdalommentes és mindössze 25 percet vesz igénybe. A várakozás elkerülése érdekében időpontegyeztetés céljából hívja kollégáimat az MK Audiológián munkanapokon 8 és 15 óra között a 06-30-582-2997 telefonszámon. Kérem, hogy a vizsgálatra TB kártyáját, személyi igazolvá­nyát, korábbi hallásvizsgálati leleteit (ha van ilyen), illetve amennyiben Ön hallókészüléket visel, annak nyilvántartási lapját (kiskönyvét) hozza magával! Tisztelettel: Dr. Baranyai László fül-orr-gégész szakorvos mb. osztályvezető főorvos i I

Next

/
Thumbnails
Contents