Nógrád Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-11 / 9. szám
NOGRADMWP 2013. JANUÁR 11., PÉNTEK Közelebb Salgótarján A Zenthe Ferenc Színház előadói Patrick Marber: Közelebb, című művét viszik színpadra január 22-én, kedden 19 órától a József Attila Művelődési és Konferencia-központban. A felnőtteknek szóló szerelmi történet főbb szerepeiben Pünkösdi Mónikát, Sándor Zsombort, Németh Annát és Erdélyi Gábort láthatja a közönség. Nyitnikék leendő ovisoknak A József Attila Művelődési és Konferencia Központban a kölyökzugban rendszeresek az óvodára felkészítő foglalkozások, amelyek arra épülnek, hogy a kicsik egész életét alapvetően meghatározó képességek fejlesztése hat éves korig a leghatékonyabb. Nyitnikék címmel, ezért indították a sorozatot, amely lehetőséget nyújt képességfejlesztő foglalkozások megtartására, ezek keretében a különböző funkcióterületek fejlesztésére szolgáló játékok és eljárások, módszerek megismertetésére. A szülőket ugyanis arra bíztatják, hogy a játszóházban elkezdett folyamat otthon is folytatódjék. A kölyökzugban, kellemes, családias környezetben, sok játékkal, legközelebb január 14- én hétfőn 10.30 órától várja a kicsiket a foglalkozás vezetője, Angyalné Percze Lívia óvodapedagógus. Kamionokat vizsgáltak A veszélyes anyagok közúti szállítását vizsgálta a kettes számú főúton, a Nógrád községnél található autóspihenőnél kialakított ideiglenes ellenőrzési ponton nemrég a Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Ki- rendeltség. A megyei iparbiztonsági felügyelő, Bakos Krisztián tűzoltó őrnagy által szervezett ellenőrzés során Vince Sándor tűzoltó alezredes, parancsnok-helyettes és Kiszelák Ferenc tűzoltó őrnagy, iparbiztonsági felügyelő vizsgálták, hogy a veszélyes árukat szállító tehergépjárművek betartják-e a vonatkozó előírásokat. Az átvizsgált összesen huszonkét jármű közül egy tartozott ezek hatálya alá. Az akció’a három és fél tonnánál nagyobb össztömegű kamionok által fuvarozott rakományok kontrolljára, a veszélyes áruk, hulladékok szűrésére terjedt ki. Pilinyi Anzix Piliny. Barokk templom. A község keleti részén emelkedő dombon épült fel még jóval a török dú- lás előtt a római katolikus templom, amely a török időkben romba dőlt. Mária Terézia uralkodása alatt építette fel újra romjaiból a katolikus hívek áldozatkészsége. 1902-ben lett nagyobbítva. A községet körülvevő dombokról igen szép látvány a völgyben hosszan elnyúló falu felett emelkedő kedves kis falusi templom, mellette a világháború hőseinek emlékművével s körülötte a temetővel, a megholtak falujával. A pilinyi templomtest jelentős részben középkori eredetű, a felirata alapján harangjának készítése a XV. század második felére tehető. A mai templom 1745- ben épült, festett, állatalakos mennyezete volt, mellette fa harangtorony állt. A templomot 1912-ben teljesen átalakították, új harangtornya is ekkor készült. Az egyhajós, megközelítően keletek kegyhely előreugró homlokzati toronnyal készült. A falak egyszerűek, tagolatlanok, félköríves, újkori ablakokkal. A szentély a hajótól keskenyebb, nyolcszöges záródású. Harang. Nógrád megye legrégibb, jelenleg is használt három harangjának egyike, a település római katolikus templomának ékessége. A kutatók szerint a XV. század második felében készült. 23 méter magas templomtoronyban három harang teljesít szolgálatot. A most delet köszöntő 70,5 centiméter átmérőjű nagyharang a kulturális örökségünk kiemelkedő eleme, ugyanis a magyar- országi legkorábbról fennmaradt harangok körébe tartozik. Óvó szándék hozta a döntést, miszerint 1926-tól az ő feladata a szombat, vasárnap és ünnepnapok szolgálata legyen. A többi napokon az ekkor készült Szlezák László mester által öntött két kisebb harang szól a falu lakosságához. A képviselő- testület 1994-es döntése értelmében eme több évszázados ereklye a település címerében fő alakként jelenik meg. Gáspár Laci és Gigi hazánk legjobbjai között (Folytatás az 1. oldalról) Nógrád megye. - Kötelességünk egy olyan dalt kiállítani, amely megmutat rólunk magyarokról valamit Európának - hangsúlyozta az eseményen Rákay Philip, az öttagú zsűri egyik ítésze. Az Ml- M2 intendánsa szerint a Magyar Televízió minden esztendőben olyan tehetségeket akar találni, akikre mindannyian büszkék lehetünk, és akik mögé fel tud sorakozni egy egész ország. Mint kifejtette, a tíztagú előzsűrivel napokon át, éjszakába nyúlóan hallgatták meg az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába nevezett kétszáznegyvennégy dalt. Rákay Philip megfogalmazása szerint volt köztük műkedvelő és világszínvonalú produkció is. Közülük először hetvenötöt választottak ki, aztán ezeket újra végighallgatták, pontoztak is, így alakult ki a legjobb harminc mezőnye. A három elődöntőben - február 2-án, 9-én és 16-án - tíz-tíz dal hangzik el „A Dal” című televíziós show műsor keretében, ezt követően lesz a két középdöntő, ahonnan nyolc dal jut a március 2-i döntőbe. Itt a zsűri először négyet választ ki, végül pedig a tévénézők szavazatai döntik el, melyik szám és előadó képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 14. és 18. között a svédországi Malmőben. Bekerült az elődöntőbe mások mellett Gáspár Laci, aki „A szeretet él” című dalt Plastikheaddel együtt adja elő (szerzők: Gáspár László, Tóth Z. és Orbán Tamás) és Radics Gigi („Úgy fáj”, Huba Kelemen, Jack D. Elliot és Jánosi szerzeménye) is.- Az Eurovíziós Dalfesztiválnak évről évre százmilliós nézettsége van, az ott elhangzó magyar dal országimázs-formáló három perc. Emiatt érdemes elindulni, még akkor is, ha az ottani döntőben talán többnyire geopolitikai döntéseknek köszönhető egy-egy helyezés - vélekedett Rákay Philip. Az idei, sorrendben ötvenki- lencedik Eurovíziós Dalfesztivált májusban azért rendezheti Svédország, mert tavaly a bakui versenyen Loreen svéd énekesnő győzött „Euphoria” című dalával. Hazánk képviselője, a Compact Disco együttes 2012ben a huszonnegyedik helyen végzett a „Sound of Our Hearts” című dallal. A fesztivált az Európai Műsorsugárzók Szövetsége (EBU) 1956 óta rendezi meg. A korábbi indulók közül sokan világsztárrá váltak, köztük a svéd ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows, az izraeli Ofra Haza vagy az egykor svájci színekben induló kanadai CélineDion.