Nógrád Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-05 / 4. szám
DAKAR 2013 Szalayék eddigi legjobb szereplésükre számítanak Hóra, csodára várva „Mid csodát még a természettől kaptuk, nem a képernyőtől!”- jelentette ki lapunknak néhány évvel ezelőtti nyilatkozatában a többszörös országos bajnoksíző, Vadaslstván. Csodám természetesen ma is szükségünk van, s meg is érinthet bennünket, ha teszünk érte. Kétségtelen, hogy napjainkm megváltoztak a körülmények, de létez- nekazélményekben gazdag természet-sportok. Ezek közé tartozik a sízés. A sízésnekrend- kívül gazdag a hozadéka. A didaktikus jellegű felsorolás nem szerencsés egy rövid jegyzetben, de ezúttal indokoltnak tartok néhány szakmai véleményt idézni Azt nem kell különösebben magyarázni, hogy a sízés öröm forrása. Cooper amerikaifizioló- gus ennél azonban tovább ment és számos szakember helyeslését kiváltva, a legegészségesebb sportágnak nevezte. A gyönyörű természetben, a tiszta levegőn való mozgás erősíti a szervezet immunrendszerét A kritikus hónapokban megelőzi a légzőszervi megbetegedő seket Az sem mellékes, hogy te- siklóknál és sífutóknál is a szimmetrikus mozgás az agy mindkét féltekéjét azonosan terheli, ezpedignagyon jó hatással van például az értelmi képessé gekfejlődésére. Egybehangzó vé lemények szerint a sízést viszonylag korán el lehet kezdeni A megfelelő izületi fejlettség és a koncentrációs képesség kialakulása után már 4-5 éves korban érdemes a szülőknek a gyerekeket sílécre állítani Annál is inkább, mert a sízés egész- 1 ségügyi hatása egy fejlődésben lévő szervezetnél hatványozol- j tan érvényesül Nagyon jól fej- i leszti a dinamikus és statikus } egyensúlyozó készséget Erősíti a törzsizomzatot, melyek felelősek ■ a megfelelő testtartás kialakításáért, s szinte mindegyik sportághoz jó alapot, vagy kiegészítést ad. Az sem mellékes, hogy a síelés játékos, szórakoztató kő zösségi program, mely az egész családnak nyújthat élményeket Ez jó hatással van az egészséges lelki egyensúly fenntartására, a családi kötelék erősítésére. A sízés a természetszeretetére, meg ismerésére, védelmére is nevei Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a természetben való mozgás, a sízés csodák forrása. Várjuk a havat, várjuk a csodát, a téli aktivitásra csábító környezetűnkben. Külföldre menne Victor Valdes, az FC Barcelona labdarúgócsapatának kapusa nem zárta ki, hogy külföldön folytatja pályafutását A 31 éves sportolónak a szezon végén lejár a szerződése, csütörtöki sajtótájékoztatóján pedig elmondta, nem tartja elképzelhetetlennek, hogy egyszer megismerjen egy másik kultúrát, másik bajnokságot Valdes a 2002/03-as szezonban mutatkozott be a katalán sztárcsapatban, s az elmúlt négy szezonban megnyerte a Zamora-díjat, amely a legkevesebb gólt kapó kapusnak jár. Ma, magyar idő szerint szombat délben elrajtol a világ leghosszabb és legnehezebb terepralija, a Dakar 2012. Természetesen közöttük van a teljes magyar Opel-csapat és a további pár hazánkbeli induló is. Szalayék alakulatának egyik fele már szilveszterkor megérkezett Limába a másik - beleértve a pilótát, Szalay Balázst is - csak magyar idő szerint csütörtök hajnalban landolt Peru fővárosában, ahol Szalaynak nem voltak különösebb kalandjai, de navigátora, Bunkoczi László érdekes limai kalandokról mesélt: arról, hogy miként kapták vissza a komp gyomrából a versenyjárműveket- Mondtuk, a taxisnak, hogy vigyen a kikötőbe. De mivel volt nálunk fényképezőgép és kamera is, vízilabda. Benedek Tibort választotta a férfi vízilabda-válogatott szakvezetőjévé a sportági szövetség (MVLSZ) elnöksége csütörtöki ülésén. A szövetségi kapitányi megbízatás négy évre szól. A15 tagú testület a jelöltek meghallgatása nélkül, a benyújtott pályázatok alapján döntött Benedek javára. A voksolás már az első körben eldőlt. A december 28-i határidőig hárman adtak be pályázatot: Benedek Tibor, a Debrecenben edzősködő Gyöngyösi András és a Szeged trénere, Vincze Balázs. Az elnökség titkos szavazással döntött az új szakvezetőről, akijövő csütörtöktől áll munkába, játékosként háromszoros olimpiai bajnok, 40 esztendős Benedek Tibor Kemény Dénes, az év végén távoazt hitte tévések vagyunk és a helyi zavargásokat szeretnénk látni, úgyhogy bevitt minket egy konkrét harci övezetbe, ugyanis itt hatalmas tüntetések voltak, amelyek sajnos halálos áldozattal is jártak - igaz, ezt csak másnap láttuk a tévében. Szóval miután sikeresen megúsztuk a tűzfészekben tett villámlátogatást, a taxis elvitt minket a kikötőnek a másik végébe, úgyhogy nagy nehezen, hosszas útbaigazítások árán jutottunk csak el a járművekhez. Azok szerencsére rendben voltak, a hathetes hajókázás csak a bolgárok kocsiját viselte meg kissé, nem nagyon akart elindulni, de a némi unszolásra - értsd: bebikáz- tuk - végül mégiscsak összeszedte magát - mondta Bunkoczi, akinek többek között a csapat versenykamionjának sofőrje, Darázsi Zsolt, valamint kamionban ülő Vörös Ferenc, Szalai Norbert, illetve Hovanyecz János volt a társa a zott - időközben a szövetség elnökévé választott - kapitány segítőjeként dolgozott 2010 tavaszától, a tavalyi két Világliga- mérkőzésen pedig ideiglenesen megbízott szakvezetőként már egyedül vezette győzelemre a válogatottat a román és az olasz csapat ellen. Az MVLSZ december 17-én írt ki nyilvános pályázatot a posztot 1996 vége óta betöltő Kemény Dénes távozásával megüresedett férfi szövetségi kapitányi tisztségre. A szakvezetőre nagy munka vár: a korábban megszakítás nélkül háromszor is ötkarikás aranyérmes, a tavaly nyári londoni olimpián viszont csak ötödik férfiválogatott idén nyáron már vízbe száll a barcelonai világbajnokságon, és akkorra ütőkalandokban. A közel 500 egység, autók, motorok és kamionok ezek után Lima tengerpartján, hosszú tömött sorokban vártak a sorukra, az adminisztratív és technikai ellenőrzésre, amelyen Szalay és Bunkoczi vadonatúj Opel Mokkája magyar idő idő szerint csütörtök éjjel esett át. Az autósoknál a 2010-es és 2011-es győztes Carlos Sainz és Nasser AI Attíyah egy csapatban indul, míg az idei győztes, Mr. Dakar, azaz Stephane Peterhansel ismét a Minivel igyekszi|yn§g- nyerni a 2013-as versenyt, csapattársa az idei második helyezett Nani Roma lesz. Giniel de Villiers az idei harmadik hely után maképes együttest kell formálnia Benedek Tibornak. A csapatépítést szolgálja az ősszel elrajtolt Világliga, amelynek aktuális csoportmeccse ebben a hónapban lesz: a négyes harmadik tagja, az orosz válogatott január 30- án fogadja a magyarokat.- Piros betűs ünnep számomra a mai nap! Borzasztóan örülök, köszönöm szépen az elnökség bizalmát! Nagyon nagy megtiszteltetés a magyar válogatott kispad- ján ülni - mondta az új kapitány a vízilabda-válogatott hivatalos honlapjának (www.vlv.hu) nyilatkozva, majd hozzátette: a mai nap az ünneplésé, holnaptól pedig elkezdődik a munka.- A részletekkel kapcsolatban egy kis türelmet kérek a sajtótól, a következő néhány napra radt a Toyota Fiilux mellett. Az amerikai Robby Gordon viszont állítólag nevezése leadása ellenére sem indul, a Dakar rajongók legtöbbjének őszinte bánatára. Az Opel Dakar Team mellett Pócsik László egy Toyota Hilux-al próbálkozik két társával, Horn Albert pedig egy kazah sofőr mellé ül be egy Protoba. A kétkerekűek- nél (ahol párhíján 200-an lesznek) a Red Bull csapat biztosra akar menni: az utóbbi idők két sztárját, a címvédő és négyszeres győztes Cyril Desprest és az ugyanannyiszor nyertes Marc Comát szerződtették. A legutóbbi bronzérmes Rodrigues motort váltott, a Yamaszükségem van ahhoz, hogy alaposabban fel tudjam vázolni az elkövetkező időszakot. Egy biztos: számomra mindig csak a győzelem lesz elfogadható, de hát Hondára cserélte. A címvédő Gerard de Rooy (Iveco) kapta a legjobb rajtszámot a kamionosok- nál, de olyan márkatársakkal és riválisokkal mint az „őrült” Staceyt, vagy a volt ralikirály Miki Biasion nagyon esélyesek a csapatgyőzelemre is, bár üyet hivatalosan nem hirdetnek. Ha valamelyikük is hibázik, ott settenkedik a tátrás Loprais, vagy a kamazosok. A magyar színeket itt a fentebb említett Darázsi Zsolt és Vörös Ferenc MAN-ja képviseli majd. AI ej a ndro Pa tróné 11 i az idei győztes testvérének, Marcosnak engedheti át az elsőséget, hacsak két három(vagy még több) trónkövetelő nem szól majd közbe. ennek eléréséhez megfelelő tervek kellenek és magát a végcélhoz vezető utat is rendkívül fontosnak tartom - szögezte le Benedek Tibor. Előttem az uitódom... forma i Akár már az első versenyek dönthetnek a 2013. évi Formula-l-es világbajnoki sorozat végkimeneteléről - nyilatkozta a Scuderia Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali, aki szerint a királykategória csapatai mindent elkövetnek majd azért, hogy mihamarabb a jövő évi versenyautó fejlesztésére fókuszálhassanak. 2014-ben jelentős szabályváltozások lépnek életbe a Formula-l-ben, az új motorformula érkezésével pedig egy új éra veszi majd kezdetét. A jelenleg használatban lévő 2,4 literes V8-as erőforrásokat 1,6 literes V6-os turbómotorok váltMar az eleien eldőlhet a bajnoksas ják majd, ez a drasztikus változás pedig komoly kihívás elé állítja a száguldó cirkusz mezőnyét. A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elmondta, mivel a csapatok már nyáron szeretnék minden figyelmüket a 2014-es versenygépek fejlesztésére összpontosítani, az idei bajnokság szempontjából az első futamok döntő jelentőséggel bírnak majd.- Az idei szezon az első futamokon dől majd el - idézi a szakember szavait az Auto Motor und Sport című német szaklap. - A csapatok elvégzik a dolgukat 2013-ra, aztán továbblépnek, és a 2014es évre való felkészülésre összpontosítanak. Véleményem szerint ez a váltás júliusban történik majd meg, szóval fontos, hogy jól kezdjük az évet. A Williams istálló technikai igazgatója, Mike Coughlan szerint az új motorformula érkezése nagy feladat elé állítja a csapatokat.- Ez egy óriási változás - mondta a szakember a The Sun című angol lapnak nyilatkozva. - Csak nagyon kevés olyan csapat van a mai mezőnyben, mely képes lesz teljes mértékben a 2013-as szezonra, illetve az azt követő évre fókuszálni. Domenicali mindazonáltal elmondta, biztosak abban, hogy a tavaly történtek - amikor is a Ferrari alulteljesített az évad elején - nem ismétlődnek meg 2013-ban.- Ami Jerezben történt velünk tavaly, az nem fog megismétlődni az idei évben - magyarázta. - Teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a szélcsatorna ezúttal nem nyújt meglepetéseket számunkra. Mint ismert, a maranellói gárda az elmúlt években sokat szenvedett a szél- csatorna helytelen kalibrálása miatt. Hogy kiküszöbölje a problémát, a csapat úgy döntött, bezárja a maranellói létesítményt, új autóján pedig a Toyota kölni szélcsatornájában dolgozik. Benedek Tibor az új kapitány Ma nekivág a „fémhorda”