Nógrád Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-24 / 20. szám

j Rajthoz állna Vanessa-Mae ; egy évre szünetelteti zenei ! karrierjét, hogy minden ere- 1 jével a 2014-es szocsi téli ! olimpiára készüljön, ahol ; Thaiföld színeiben szeretne ; rajthoz állni alpesi sízőként. ! - Az emberek mindig meg­1 lepődnek, amikor síelni lát- I nak. Én azonban tizennégy ; éves korom óta arról álmo- ; dóm, hogy egyszer profi síe- ! lóként is kipróbálhatom ma- ! gam - mondta a művész. A thai és kínai felmenőkkel ; rendelkező Mae négyévesen ! kezdett síelni tanulni, ám a he- ! gedülés mindig is elsőbbséget 1 élvezett nála. Tízesztendősen j tett szert nemzetközi hírnévre ; a klasszikus és a pop zenét öt- ! vöző egyedi stílusával, vala- j mint bájos megjelenésével. 1 - Thaiföld színeiben szeret­i nék megmérettetni, mert van ; egy részem, amelyet eddig so- J sem ünnepeltem: a thai gyö- ! kereimet - hangsúlyozta Mae. A Nemzetközi Sí Szövetség j szóvivője, Riikka Rakic szerint ; a hegedűsnek legalább öt FIS- ! versenyen kell indulnia az ! olimpiai kvalifikációhoz. A 34 ! esztendős Mae 2009 óta a sváj- j ciZermattban készül a közelgő ; megmérettetésekre, és remé- ! nyei szerint áprilisban már rajt- 1 hoz is állhat első versenyén - ! adta hírül a BBC News. Ameny- j nyiben sikerül neki az olimpi- ] ai kvalifikáció, akkor ő lesz a ! második thai sportoló, aki indul ! a téli játékokon. A civil életben ! egyetemi tanárként tevékeny- | kédő Prawat Nagvajara 2002- ! ben Salt Lake Cityben és 2006- ! ban Torinóban is Thaiföld szí- 1 neiben állt rajthoz sífutásban.- Amikor zenéről van szó, ; akkor maximalista vagyok, de ! a síelés kapcsán nincsenek il- ! lúzióim a dobogós helyezésről ! vagy a vüág száz legjobbja kö- ! zé kerülésről - jegyezte meg ; az előadó, hozzátéve, hogy | akár sikerrel jár, akár nem, biz- ! tosan visszatér a zenéléshez. I Kizárták a Csepelt I A Magyar Röp­1 labda Szövetség (MRSZ) ver- 1 senybizottsága kizárta a baj- I nokságból a Csepelt Az MRSZ- j nek az. MTf-hez kedden eljutta- [ tott közleménye szerint erre ! azért került sor, mert a klub ! férfi felnőtt csapata három ; mérkőzésen nem jelent meg. ; A döntés nyomán a Csepeli J Röplabda Club Sportegyesület ! összes eredményét törölték. ! Prémiumot ígér I Florentino ! Pérez klubelnök fejenként 400 ! ezer eurós prémiumot ígért a ; Real Madrid futballistáinak, ha J megnyerik a Bajnokok Ligáját. ! A Marca című sportnapilap 1 szerdai beszámolója szerint 1 Pérez összesen tízmillió eurót ; osztana szét, ha a gárda elhó- ; dítja a királyi klub történeté- ! nek tizedik európai - BEK, il- ! letve BL - labdarúgó-trófeáját I Ez az összeg meghaladja a baj- ; noki elsőségért járó prémiu- ; mot is, igaz, a fejenként 350 ! ezer eurót aligha kell majd el- 1 utalnia az elnöknek, miután a I portugál Jósé Mourinhoirányí- ; tóttá címvédő 15 pontos hát- ; rányban van a listavezető FC ! Barcelonával szemben. A Re- 1 álra már a BL nyolcad- | döntőjében is nehéz feladat ; vár, az angol listavezető Man- j ehester Uniteddel találkozik. Kiss László marad az úszókapitány Kiss László maradt az úszóválogatott szövetségi kapitánya. A szakembert a Magyar Úszó Szövetség (MŰSZ) új elnöksége erő­sítette meg tisztében első ülésén. A MÚSZ szerdai közleménye szerint a grémium egyhangúlag szavazott ismét bizalmat Kiss Lászlónak, a régi-új szakvezető megbízatása a teljes olimpiai cik­lusra, azaz 2016 végéig szól. A testület meghallgatta és elfogadta az elmúlt évi, kiemelkedő sikere­ket hozó rövidpályás Európa-baj- nokságról és világbajnokságról készült szakmai beszámolót. Az évi rendes közgyűlést április 21- re írták ki, valamint a különböző szakmai bizottságok összetételé­ről is döntöttek. Az edzőbizottsá­got Kiss László, az utánpótlás-bi­zottságot az olimpiai ezüstérmes Güttler Károly, a tudományos, va­lamint a paraúszó szakági bizott­ságot Sós Csaba, a jogi bizottságot Bánáti János, a fegyelmi bizottsá­got Pozsgay Gábor, a felebbviteli bizottságot Ugrin Tamás, a marke­ting-bizottságot Kovács Ágnes olimpiai bajnok vezeti, aki tagja az ötkarikás ezüstérmes Cseh László vezette sportolói bizottság­nak. Utóbbiban helyet kapott a két londoni olimpiai bajnok úszó, Risztov Éva és Gyúrta Dániel mel­lett Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn is. Az átigazolási bizottsá­got Sass Katalin, a versenybírói bizottságot Lázár Olga, a vidékbi­zottságot Török Enikő, a nyíltvízi úszók bizottságát Fodor Szabolcs irányítja. Az elnökség tájékoztatót kapott a június 22-én rendezendő Ma­gyarúszás Napja előkészületeiről: az esemény keretében rendezik meg a LEN, a kontinentális szövet­ség égisze alatt zajló nyíltvízi Eu­rópa Kupa 10 kilométeres verse­nyét, valamint a Füred Próba nyílt úszóviadalt, mely tömegsportren­dezvényre résztvevők ezreit vár­ják. Az indulást vállalók a magyar úszóválogatott sztárjai, továbbá más sportágak legjobbjai és a köz­élet hírességei társaságában telje­síthetik a 2,4 kilométeres távot. Szabó Tünde főtitkár jelezte: a MÚSZ szeremé országossá széle­síteni a kezdeményezést, azaz el­érni, hogy a Magyar Úszás Napján valamennyi nagyobb településen szervezzenek a helybélieket „meg­mozgató” vizes eseményt Gagariné a kupa A hét­végén befejeződtek a salgó­tarjáni sportcsarnokban a 25. Szlivka László-emléktorna küzdelmei. Az izgalmas, for­dulatos mérkőzések nagy kö­zönségsikert arattak. A 3. he­lyet elődöntő összecsapáson a Karancslapujtő magabizto­san haladt a győzelem felé, amikor az Arany utolsó má­sodpercben egyenlített, majd a hosszabbításban a győzel­met is megszerezte. Az első helyet eldöntő mérkőzésen aratott győzelmével a Gaga­rin immár tizedszer lett a ku­pa birtokosa. Eredmények: Arany - Ka­rancslapujtő 5-4 (1-4). Gl: Bari Csaba (3), Botos Krisz- tofer, Baranyi József, ill. Ban­ka Dávid (2), Boros Attila, Zsély Zalán, Gagarin - Dor- nyay 4-2 (2-1). GL Simó At­tila (2), Szeles Patrik, Kovács Balázs, ill. Ispán Viktor (2). A végeredmény: 1. Gagarin (Bodor Benedek, Lőrik Ger­gő, Bartha Levente, Susán Martin, Antal Kristóf, Kovács Balázs, Simó Attila, Angyal Krisztofer, Szeles Patrik, Baranyi Zoltán, Grajzel Do­náti Csapatvezető: Répás Bé­la), 2. Dornyay, 3. Arany, 4. Karancslapujtő, 5. Kodály és Beszterce. Különdíjak. Legjobb me­zőnyjátékos: Banka Dávid (Karancslapujtő). Legjobb ka­pus: Bodor Benedek (Gaga­rin). Gólkirály: Ispán Viktor (Dornyay) 14 góllal. A Szlivka János küíöndfjat Bari Csaba (Arany), az SBTC Öregfiúk különdíját Simó Attila (Ga­garin), míg Czene Gyula kü­löndíját Tősér Dorián (Ko­dály) kapta. Visszavonul Egy nappal 40. születésnapja előtt bejelentet­te visszavonulását Tomas Holmström, a Detroit Red Wings jégkorongcsapatának négyszeres Stanley Kupa­győztes csatára. A svéd játé­kos tagja volt az amerikai gár­da 1997-es, 1998-as, 2002-es és 2008-as, egészen a bajno­ki címig tartó menetelésé­nek, ezen kívül hazája válo­gatottjával 2006-ban olimpiai aranyérmes lett. Tizenöt idé­nye alatt 1026 NHL-es alap­szakasz-mérkőzésen 530, 180 rájátszás-találkozón pe­dig 97 pontot szerzett. Holm- ström a kapusok réme volt, állandóan zavarta őket a ko­rong meglátásában, és he­lyezkedése, kellemetlen stílu­sa sok gólhelyzetet eredmé­nyezett csapattársainak. gyár \ álogatott, a Zielona Góra, a Real Mad­rid és a KK Sombor szerepel. Kiss Norbert sportért felelős helyettes ál­lamtitkára sajtóeseményen elmondta: a tár sasági adókedvezmény (TAO) segítségével életre hívott torna is bizonyítja, hogy a jól címkézett pénzek jó helyre kerülnek. Úgy vélte, a rendezvény elviheti a magyar kosár labda hírét szerte Európába, Dávid Kornél, az Alba Regia SC elnöke és a helyi Kosárlab da Akadémia névadója azt emelte ki, hogy a fiatal magyar játékosoknak kevés lehetősé­gük van a nemzetközi mezőnyben megmér retni magukat. A hagyományteremtő szán­dékkal életre hívott Szent István U16 Kosár­labda Kupán erre most alkalmuk nyílik. A torna fináléja után kerül sor az. MKOSZ All Star gálájára, melyen idén rendhagyó módon nem a felnőtteké, hanem a fiatalo ké lesz a főszerep. A gúla l'őmeccse az 118 as l ink Kelet Nyugat összecsapása lesz. Hz zel kapcsolatban Zsoldos András, a koros/. elmondta, több reménytel|es Fiatal pattog tat majd ti parketten, akik már az NB I aj­taján is kopogtatnak. A válogatott keret mellett néhányat! azok közül is lehetőséget kapnak, akik a közeljövőben válhatnak sta bil kerettaggá. A 17.00 órakor kezdődő Alt Star összecsapás előtt többek közölt sztár játékosokkal lesz nyílt edzés, a meccs szü­neteiben dobóversenyeket rendeznek majd, a lefújás után pedig zsákolóversenyt tarta­nak. A betétszámokra a tornán szereplő külföldi csapatok legjobbjai is meghívást kannak. Salido felmenne nagypehelysúlyba PROFI BOKSZ. A hétvégén pe­helysúlyú WBO övét elveszítő Orlando Salido most már higgad­tabban nyilatkozott a mérkőzés­ről és jövőbeli terveiről, amelyek elképzelései szerint egy nagype­helysúlyú címmeccset takarná­nak: - Rossz éjszaka volt. Az el­ső menetben nagyon meglepett és nehezen találtam újra magam­ra. Mikor sikerült, elkezdtem elég jól eltalálgatni őt, és úgy éreztem, 2-3 menetre vagyok a KO győzelemtől, akkor jött ez a fejelés és ennyi volt a történet. Úgy éreztem, hogy a legjobb me­neteim még hátra vannak. Ez a hetedikben látszott is, de hát ilyen a boksz. Alaposan felké­szültem Garciából, de ő nagyon jól bunyózott, és azon az estén ő bizonyult jobbnak kettőnk közül. Sajnálom azt a fejelést, de telje­sen véletlen volt. Éppen támadás­ban volt, amikor összefejeltünk, de még egyszer elmondom, hogy az én meneteim még hátra vol­tak. Az ő teljesítménye merede­ken lefelé, az enyém pedig felfe­lé kezdett ívelni. Beszéltem a me­nedzsereimmel a meccs után, azt mondták, továbbra is mellettem állnak, ha akarom, leszervezik a visszavágót is. De én megmond­tam nekik, hogy inkább feljebb lépnék nagypehelysúlyba, hogy kihívjam Rocky Martinezt, aki­vel egy gálán bokszoltunk most. Májusban vívnék egy 10 mene­tes felhozó meccset, aztán jöhet­ne Martinez. *** A Német Ökölvívó-szövetség - a Vladimir Klicsko elleni, 2012 novemberi meccsétől számítva - egy évre eltiltotta a nehézsúlyú Máriusz Wachot, akinél az emlí­tett nehézsúlyú világbajnoki cím­mérkőzés után a doppingtesztek „A” próbája pozitívnak bizonyult. A lengyel ökölvívónak ezen felül 5113 euró összegű bírságot is be kell fizetnie a szövetség kasszájá­ba (amit ők aztán tovább utalnak a Max Schmeling Alapítvány­nak). Wachnak természetesen le­hetősége van fellebbezni az ítélet ellen, és kérheti a mintán a „B” próba elvégzését. ★ ★ * A napokban - némileg várat­lanul - bejelentette visszavonu­lását a középsúly korábbi ural­kodója, Kelly Pavlik. Az elmúlt évben visszatérő, előtte viszont hosszabb ideig alkoholproblé­mákkal küzdő ökölvívó az év ele­jén Andre Ward ellen bokszolt volna, ám a veretlen amerikai vállsérülése miatt le kellett, hogy mondja a találkozót. Pavlikot ezt követően már hírbe hozták Lucian Bute-val, valamint Arthur Abrahammal is, ennek fényében különösen furcsa, hogy végülis a visszavonulás mellett döntött. A Szellem bece­névre hallgató ökölvívó úgy lát­szik, kicsit elhamarkodottan döntött, ugyanis nemrégiben azt nyilatkozta a RingTV-nek, hogy ha az elkövetkező egy évben egy igazán nagy meccset ajánlanak neki, akkor ismét leakasztja bokszkesztyűit a szegről. 2013. JANUÁR 24., CSÜTÖRTÖK

Next

/
Thumbnails
Contents