Nógrád Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-18 / 15. szám
12 • • • • SPOl ElTTUI £01 Emu 2013. JANUÁR 18., PÉNTEK A költözés alatt is működik Másfél hét múlva már új otthonában működhet - teljes létszámban és készültségben - a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amely csütörtökön kezdte meg a költözést. A MOB a pesti oldalról a budaira települ át, az Istvánmezei úton álló Magyar Sport Házát otthagyva a Csörsz utca egyik felújított irodaházában kap helyet Az átmeneti időben a munkatársak laptopokon mobil internet használatával végzik majd a munkájukat - tájékoztatta a MOB az MTI-t hozzátéve, hogy csaknem 60 ember költözik át az új helyre. Szabó Bence, a kardvívóként kétszeres olimpiai bajnok főtitkár korábban úgy nyilatkozott: az eddiginél is jobb munkakörülmények megteremtése annak köszönhetően valósulhatott meg, hogy a MOB sikerrel pályázott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál egy olyan működtetési támogatásra, amely a felmerülő irodabérleti költségek mintegy háromnegyedét tartósan fedezheti. Hozzátette: a NOB anyagi hozzájárulása kizárólag erre a célra használható fel. A MOB új székhelyén önálló irodához jutnak Borkai Zsolt elnök mellett az igazgatók - Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató és Fábián László sportigazgató -, illetve a főtitkár, továbbá Kamuti Jenő, a nemzetközi és a hazai fair play bizottság elnöke. A MOB új tagozatait - a nem olimpiai sportágakat, a fogyatékkal élők sportját, a szabadidősportot, valamint az egyetemi, főiskolai diáksportot - képviselve koordinátorok költöznek az új székházba. Neymaré a legszebb gól A Santos csillagának, Neymarnak az AÜético Mineiro ellen szerzett gólját választották meg a brazil élvonalbeli labdarúgóbajnokság legszebb találatának a 2012-es esztendőben. Neymar a bajnokság 31. fordulójában rendezett Santos- Atlético Mineiro (2-2) mérkőzés 11. percében három emberen fűzte át magát, mielőtt a vendégek kapusa mellett a hálóba lőtte a labdát. A gól pikantériája, hogy Neymar a 200., Santosban lejátszott mérkőzésén szerezte a szépségdíjas találatot. Buffon a legjobb A labdarúgás statisztikáival és történelmével foglalkozó szervezet, az IFFHS legfrissebb kimutatása szerint Gianluigi Buffon a legutóbbi 25 év legjobb kapusa. A szervezet 1987-től választja meg az év kapusát és állít fel rangsort a hálóőrök között az adott esztendőben elért eredményeik alapján. Minden évből az első húsz helyezett kapott pontot, az első húszat, a második 19-et, a harmadik 18-at, és így tovább. Ezek összesítése után Buffon 226 ponttal lett az első, a „dobogóra” Iker Casillas és Edwin van der Sár fért még fel. A legjobb magyar kapus, Király Gábor a 88. helyen végzett. Nemrég Miskolcon vette kezdetét a - tavaly útjára indított - Sport XXI. versenysorozat Észak-magyarországi régiójának (Nógrád, Heves, Borsod) idei szezonja. Az idősebb, U13-as korosztályban a Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) is állított csapatot, a Kodály tagiskola tanulóiból álló gárda - megelőzve az egrieket - a harmadik helyen zárt. Helytállásból jeles A régiónkat érintő idei első állomásnak a miskolci Avasi Gimnázium monumentális tornaterme adott otthont, ahol közel százan tömörültek csoportokba. A helyi MVSI és az egriek csapatai mellett a SAC is ki tudott állítani egy nyolcfős (tartalékkal együtt kilencfős) gárdát, köszönhetően a SKÁID Kodály Tagiskolájával előzve az egrieket A helyezés annak tükrében még dicséretesebb, hogy - riválisaikkal ellentétben - zord körülmények között, a sport- csarnok folyosóján készültek fel a küzdelmekre.- Örömmel tölt el, hogy a tanítványaim részt vehettek ezen a versenyen, hiszen végre felmérhették tehetségüket élesben is - nyilatkozta a versenyt követően Mrakics Nikolett, a csapat vezetője.- Büszkén mondhatom, hogy a kis csoport nagyon jól teljesített az edzési körülmények ellenére, ami remélem a későbbiek folyamán javulni fog. A csapatot fegyelmezettség és hatalmas akaraterő jellemezte, aminek meg is lett az eredménye, hiszen dobogóra állhatták. Bízom benne, hogy a jövőben is minél több versenyre eljutunk majd. Az Ull-es korosztályban öt csapat indult, itt is a miskolciak szerezték meg az első helyet, míg a 7-8 éveseknél - versenyen kívül - három gárda versengett kén rendezik meg, március közepén remélhetőleg több csapatot is ki tudnak majd állítani a U13. Sprintváltó: 4. SAC 1:52,3 perc. Ötösugrás: 3. SAC 18,29 méter. Oldal szökdelés: 3. SAC 1:20,9 perc. Medicin lökés: 2. SAC 15,96 méter. Hosszú gátváltó: 3. SAC 5:18,7. Végeredmény (4): 3. SAC (Szerafin Fanni, Kojnok Petra, Hegedűs Mercédesz, Ocsovai Zsófia, Abuczki Hegedűs Ádám a helyből ötösugrás közben Matlák Bence váltja Szerafin Fannit A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által életre hívott rendszer lényege, hogy a gyermek korcsoportba tartozó (12 éves korig) atlétapalánták is versenylehetőséget kapjanak. Ennek érdekében a régióhoz tartozó egyesületek évente hét alkalommal gyűjthetik össze az Ull-es és U13-as csapataikat, hogy felmérjék a jövő reménységeinek képességeit Kiváló kezdeményezés, hogy a kisiskolások játékos formában ismerkedhetnek meg az alapvető, természetes mozgásformákkal, ezáltal megszeretve az atlétikát. A terematlétikai viadalokon váltófutások kezdtek és zártak, közéjük ékelődtek a népszerű ugró-, és dobó számok. kötött együttműködésnek. A Mrakics Nikolett és Máté Csaba által vezetett csapatnak nem a legjobban indult a verseny, a sprintváltóban az utolsó, negyedik helyen értek célba. Az ügyességi számokban azonban felzárkóztak riválisaikhoz, a legjobban a medicin lökésben szerepeltek, itt a második legjobb eredményt érték el. Az oldal szökdelésben és a helyből ötösugrásban egyaránt harmadikok lettek, ami azt jelentette, hogy a záró szám, a hosszú gátváltó előtt - ahol minden tagnak háromszor kellett futnia - még az ezüstéremre is volt esély. A salgótarjániak végül - az apró hibák ellenére - a két miskolci csapat mögött az összetett harmadik helyen zártak, megA salgótarjáni csapat, a felkészítőkkel és az érmekkel egymással. A sorozat következő fordulóját mezei futásban, Miskolc környénógrádiak, akikhez továbbra is lehet csaüakozni. A salgótarjániak eredményei. Léna, Matlák Bence, Lehoczki Botond, Hegedűs Ádám, Szép Attila) 15 helyezési pont. Szalaynak nem kedvezett Dakar 2013. Szalay Balázs és Bunkoczi László a 20. idővel ért az első ellenőrző ponthoz a Dél- Amerikában zajló Dakar-rali szerdai 11. szakaszán, melyen az autósok versenyét szinte rögtön ezután félbeszakították, s csak az első 21 autóst rangsorolták. A mezőny többi tagjának a 21. időt írták jóvá.- Mérges vagyok! Telnek a napok, és nincs lehetőségünk a javításra, mert mindig történik valami - mérgelődött Szalay csapata közleménye szerint. Az összetettben 26. helyezett magyar pilótának kifejezetten tetszett a szerdai etap, melyen jó tempóban tudtak haladni, s a komoly homokos feljárókkal tarkított részen még előztek is. Szalayék a fehér homokos dűné- ket is magabiztosan vették, sőt, a vizes akadályokkal sem gyűlt meg a bajuk, noha négyszer is átkeltek folyón. A szakaszt - melyet így a Robby Gordon, Kellőn Walch amerikai duó nyert meg - azért szakították félbe a rendezők, mert a komoly esőzések miatt nagyon megemelkedett az a lerövidítés utat keresztező folyó vízállása. Az összetettben a Sebestyén Sándor, Bognár József kettős a 75., a Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán trió pedig a 76. helyen áll. A kamionosok között érdekelt Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert egység a 30. helyen áll. A versenyzők csütörtökön Fiambalá és Copiapó között 715 kilométeres távnak vágtak neki. A gyorsasági szakasz távja 319 kilométer. A Peruból indult viadal mintegy 8400 kilométeres távjának 153 autó, 183 motorkerékpár, 75 kamion és 38 quad vágott neki. A résztvevők Argentína érintésével jutnak el Chilébe. A verseny szombaton zárul Santiagóban. Eredmények. 11. szakasz, La Rioja-Fiambalá. Autósok (az 1. ellenőrző ponton elért idők alapján): 1. Robby Gordon, Kellőn Walch (amerikai, Volkswagen) 50:21 perc, 2. Ronan Chabot, Gilles Pillot (francia, SMÖ) 1:08 perc hátrány, 3. Lucio Alvarez, Bernardo Graue (argentin, Toyota) 2:17 p h. ...20. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) 21:20 p h. ...70. Sebestyén Sándor, Bognár József (Toyota) 23:04 p h. 71. Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán (Toyota) 23:04 p h. Összetettben: 1. Stéphane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Mini) 29:07:25 óra, 2. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 51:59 p h., 3. Leonyid Novickij, Konsztan- tyin Zsilcov (orosz, Mini) 1:26:40 ó h., ...26. Szalay, Bunkoczi 9:49:00 ó h. ...75. Sebestyén, Bognár 27:01:21 ó h., 76. Pócsik, Farkas, Szaller 27:12:05 óh. Motorosok (452 km, 190 km szelektív): 1. Kurt Caselli (amerikai, KTM) 2:55:01 ó, 2. Paulo Goncalves (portugál, Husqvarna) 4:45 p hátrány, 3. Cyril Despres (francia, KTM) 6:24 p h. Összetettben: 1. Despres 33:48:29 ó, 2. Ruben Faria (portugál, KTM) 13:16 p hátrány, 3. ___ Francisco Lopez (c hilei, KTM) 18:08 p h. A Szalay-Bunkoczi páros összetettben jelenleg a 26. helyen áll