Nógrád Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-14 / 11. szám

MTI FOTÓ: ILLYÉS TIBOR BE LPOLITIKA TI 2013. JANUÁR 14., HÉTFŐ Kocsis: a tüntetés a bűnelkövetőket bátorítja DK a rasszizmus ellen Budapest A rendészeti bizott­ság fideszes elnöke szerint a Bayer-cikk kapcsán szervezett vasárnapi ellenzéki tüntetés résztvevői akarva-akaratlanul a bűnelkövetőket bátorítják - Ko­csis Máté az MTI-nek nyilatkoz­va egyben visszautasította az MSZP Pintér Sándor belügymi­nisztert bíráló kijelentéseit. A rendészeti bizottság fideszes elnöke - aki csütörtökön a testület összehívását kezdemé­nyezte, az újévi szigethalmi ké­seléssel, valamint a hétfői ózdi gyilkossággal kapcsolatban - ar­ra reagált, hogy az MSZP-s Ha­rangozó Tamás szerint ez a lé­pés a kormány rendészeti és büntetőpolitikájának kudarcát jelzi, aminek az oka, hogy Pintér Sándor belügyminiszter nem tudja a kormányon belül kellő súllyal érvényesíteni a rendészet érdekeit. Kocsis Máté ezt vissza­utasítva, ugyanakkor úgy vélte: ha a szocialista kormányoknak „lett volna egy Pintér Sándoruk”, akkor nem jutott volna az ország közbiztonsága 2010-ben oda, ahova jutott. A DK vasárnap dél­utánra, a Fidesz Lendvay utcai székháza elé szervezett de­monstrációjával kapcsolatban a fideszes politikus azt mondta: az ellenzék már nem a valódi bot­rányról, a késelésről, nem az el­követőktől való elhatárolódásról beszél, hanem arról, hogy ez egyébként milyen indulatokat váltott ki a társadalomban. Ezért Kocsis Máté arra szólította fel a vasárnapi tüntetés valamennyi részvevőjét, hogy határozottan ítélje el ezt a bestiális bűncse­lekményt és az elkövetőit. „Bayer Zsolt indulatait megértjük, a stí­lusát nem, de szerintünk ez a vi­ta nem a Fidesz és Bayer viszo­nyáról szól, hanem arról, hogy bestiális bűncselekmény tör­tént” - fogalmazott. Szerinte, ha ellenzéki szerveze­tek olyan tüntetést szerveznek, amely nem magáról a bűncselek­ményről szól, hanem az arra adott reakciókról, akkor „akarva-aka­ratlanul a bűnözők és gyilkosok pártjára állnak” (...), „akarva-aka­ratlanul felbiztatják a bűnelköve­tőket, pszichikailag bátorítják és mentegetik őket”. Kocsis Máté az­zal kapcsolatban, hogy a tüntetés célja Bayer Zsolt kizáratása a Fi- deszből, megjegyezte: a baloldal­nak semmi köze ahhoz, hogy a Fi­desz milyen esetleges belső etikai eljárásokat folytat le, ez a párt ma­gánügye. Hozzátette: tudomása szerint egyébként alapszabály­szerű, kizárásra irányuló javaslat HIRDETÉS nem érkezett az ügyben a Fidesz etikai bizottságához. Kérdésre vá­laszolva közölte: nincs olyan terv, hogy vezető fideszes politikus fo­gadja a tüntetőket vagy bármilyen beszélgetésbe elegyedne velük, de ilyen kérésük nem is volt a szervezőknek. A vasárnapi ese­ményen a DK mellett az MSZP, az LMP a Szema, a Szolidaritás, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársa­ságért, valamint a Lasso Drom szervezet képviselteti magát. Budapest A rasszizmus, a gyű­löletbeszéd és a kirekesztés el­len kezdődött demonstráció a Fi­desz budapesti székháza előtt vasárnap délután a Demokrati­kus Koalíció (DK) szervezésében Bayer Zsolt cikke miatt. A rendezvényen számos politi­kus és közéleti személy is megje­lent, mások mellett Gyurcsány Fe­renc, a Demokratikus Koalíció el­nöke, Vadai Ágnes alelnök, vala­mint Török Zsolt, Horváth Csaba, Teleki László szocialista politiku­sok. A demonstráció kezdetén a terézvárosi Lendvay utca lezárt szakaszán több százan jelentek meg. A résztvevők közül többen táblát viseltek a nyakukban fel­irattal: „Én is cigány vagyok”. Má­sok uniós, magyar, roma, DK-s és Szolidaritás-zászlókat hoztak ma­gukkal. A tüntetőket a Fidesz szék­házára kifeszített hatalmas molinó fogadta a következő felirattal: „Ne álljatok a gyilkosok pártjára! Ne hallgassatok Ron Werberre!” A demonstrációt a DK azért hir­dette meg, hogy így tiltakozzanak Bayer Zsolt január 5-én, a Magyar Hírlapban megjelent cikke miatt. A publicista kedden válaszolt a bí­rálatokra, és azt írta, hogy szándé­kosan félreértették a mondatait. „Nem akarom likvidálni a cigány­ságot, sem egy részét, sem egyet­len cigányt (...) Rendet akarok. Azt akarom, hogy minden tisztessé­ges cigány ember boldoguljon eb­ben az országban, és minden, tár­sadalmi együttélésre képtelen és alkalmatlan cigány pedig legyen kirekesztve a társadalomból” - fo­galmazott írásában Bayer Zsolt A cikk miatt két magánsze­mély feljelentést tett közösség el­leni izgatásra hivatkozva, de ezt bűncselekmény hiányában eluta­sította az ügyészség. Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, a Gyurcsány Ferenc által vezetett párt alelnöke pénteki sajtótájé­koztatóján azt mondta, a tünteté­sen a DK mellett az MSZP, a Szema, a Szolidaritás, a Polgárjo­gi Mozgalom a Köztársaságért, valamint a Lasso Drom szervezet képviselteti magát. MSZP: a kormány a sokszorosát vette el... Gúr Nándor Budapest. A kormány ed digi döntéseivel az ötven­szeresét vette el annak, amelyet a mostani rezsi­csökkentéssel vissza- ad a mondta OTrnandoL' az MSZP szággyűlés foglalkoz tatási és munka­ügyi bi­zottságá­nak elnö- k e vasárnap Buda­pesten sajtó­táj é- kozta- tón. Az ellenzéki politikus példa­ként a Matolcsy György nemzet- gazdasági miniszter által beje­lentett, összesen 850 milliárd fo­rint értékű megszorításokat, a magán-nyugdíjpénztárak va­gyonának államosítását és az or­szág devizatartalékainak 10 szá­zalékos csökkenését említette. Gúr Nándor bírálta a kor­mány gazdaságpolitikáját, amely az egykulcsos adórend­szerrel és az adójóváírások ki­vezetésével havonta több ezer forintot vesz ki az átlagembe­rek zsebéből, míg a tehetőseket a gyermekek után járó adóked­vezménnyel támogatja. Állás­pontja szerint a kormányzati politika elszenvedői a közfoglal­koztatottak, akiknek egy- harmada a három hó­napnyi munka után semmilyen támoga­tást nem kap. Ők a kormány rabszol- gaiva valtak, de sta­tisztikát javítanak - fogalmazott a szocialista politikus. G ú r Nándor e m e­kezte­tett ra hogy 2010­bena mini­málbér nettó értéke 60 200 fo­rint volt, ennek a vásárlóértéke tavaly mindössze 52 ezer forint volt. A bruttó 220 ezer forint alatt keresők szintén vesztesé­geket szenvedtek az adójóváírás kivezetésével - mutatott rá a po­litikus. Amennyiben a szocialisták 2014-ben kormányzati szerep­hez jutnak, korrektebb szemé­lyi jövedelemadót vezetnének be, valamint vállalkozásösztön­ző és befektetőbarát politikát kí­vánnak folytatni. Ott nyújtaná­nak kézzelfogható segítséget, ahol a legnagyobb a szükség, így legalább a minimálbér és a garantált bérminimum vásárló- értékének megőrzését célozzák - fogalmazott Gúr Nándor. Szigethalom. Résztvevők vonulnak a Jobbik A magyarokat ki védi meg? címmel a szigethalmi késelésre „válaszul” tartott demonstrá­cióján Szigethalmon. 2013. január 14. hétfő - január 16. szerda Golden alma ► I. osztály ► léd' ► kg Aszalt datolya 4 ► 200 g ► 645 Ft/kg Dárdás szafaládé ► 450 g ► 1109 Ft/kg Sissy Kakaós ital ► 50Ó ml ► 230 Ft/liter Sissy tejföl ► 20% zsírtartalom ► 175 g ► 440 Ft/kg Kakaós Kékforrás üdítőital ► citrom ízű, narancs ízű bodza ízű, málna ízű ► szénsavas ► 1,5 liter ► 39 Ft/liter Napraforgó étolaj ► 1 liter TOT.l fetMgutei Termék A hypot biztonságosan alkalmazza! Használat előtt mindig olvassa el a feliratot (címkét) és a használati útmutatót! Penny í MARKET Érvényes: 2013. január 14. hétfő és január 16. szerda között minden Penny Markel üzletben, az ország 191 pontján. *Az ár a 2013. január 30 ét megelőző Penny Market fogyasztói ár. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a wvvw.penny.hu weboldalünkön, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! www.penny.hu Friss. Olcsó. Jó. Kocsis Máté

Next

/
Thumbnails
Contents