Nógrád Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-12 / 10. szám
Alvilági leszámolást hiúsítottak meg Bukarest Robbantásos alvilági leszámolást hiúsítottak meg a kelet-romániai Kará-. csonykőn (Piatra Neamt) a hatóságok - közölte pénteken a román szervezett bűnözés elleni ügyészség. A rendőrök három gyanúsítottat értek tetten péntek hajnalban, amint egy katonai robbanóanyagból házilag készített pokolgépet szereltek egy ismert alvilági figura, Bogdan Mararu autója alá. Mararu már túlélt egy leszámolási kísérletet 2010-ben: csak könnyebben sérült meg, amikor egy rivális klán tagjai 2010-ben egy kávézóban testvérét agyonlőtték. Az akkori eset kapcsán leváltották a román rendőrség parancsnokát és egy államtitkárt. A hatóságok pénteken lezárták a környéket, amíg a Bukarestből érkezett tűzszerészek hatástalanítják a bombát. A román hírtelevíziók értesülése szerint egy 5,5 kiló TNT-nek megfelelő robbanóerejű C4-es plasztikbombáról van sző. Gyerekek elrablásával fenyegetőztek Szekszárd. Gyerekeinek elrablásával fenyegetett meg egy szekszárdi nőt két Bács-Kis- kun megyei férfi, akik ellen önbíráskodás miatt indult eljárás - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel. A testvérpár csütörtök este jelent meg a lakásban, megfenyegették az asszonyt, azt mondták neki, ha férje nem egyenlíti ki négymillió forintos tartozását, elrabolják gyermekeiket, hiszen tudják, melyik óvodába járnak. A férj bejelentése után a rendőrök rövid időn belül elfogták és előállították a bajai férfit, illetve egy Bács-Kis- kun megyei kistelepülésen élő testvérét, akik szabadlábon védekezhetnek - tette hozzá. Magyarország gazdasági rendszerváltást hajtott végre 2010 és 2012 között, versenyképes lett, 2013-ban már növekedni fog a magyar gazdaság - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a ciprusi Limassolban, amikor megérkezett az Európai Néppárt (angol rövidítéssel: ÉPP) vezetőinek rendkívüli csúcs- találkozójára. Európa nem tudja kezelni a gazdasági válságot az eddig megismert formájában, át kell alakítani a gazdaságot, „gazdasági rendszerváltást kell végbevinni, minden országnak otthon és összehangoltan Brüsszelben is” - vélekedett a kormányfő. A néppárti csúcstalálkozón a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó európai uniós keretköltségvetésről, valamint a 2014-es európai parlamenti (EP-) választásokra való felkészülésről esett szó. A magyar miniszterelnök szavaiból kitűnt, hogy nem csupán a szűkén értelmezett keretköltségvetés volt a téma, hanem a gazdasági válságból való európai kilábalás általánosabb kérdésköre is. A 2014-2020-as költségvetésről hamarosan újabb uniós csúcstalálkozót terveznek, és a néppártiak az erre való felkészülés jegyében kívánnak most közös álláspontot kialakítani. Orbán Viktor szerint Magyarország már túl van a gazdasági rendszerváltáson: az elmúlt két, két és fél év alatt a magyar gazdaság versenyképes lett, „pénzügyileg rendbe tettük a dolgokat, és 2013-ban Magyarországon létrejön a növekedési fordulat, vagyis Magyarország a (kettőezer-)tizen- kettes gazdasági teljesítmény- csökkenés után tizenháromban, most már pénzügyileg rendezett keretek között, biztos pénzügyi háttéren, megkezdi a gazdasági növekedést”.- Minden országban azokat a vezetőket támogatjuk, akik hasonló gazdasági rendszerváltásokat kívánnak végrehajtani, persze a saját nemzeti érdekeiknek megfelelően - hangsúlyozta a kormányfő. A miniszterelnök megjegyezte, hogy a növekedés szempontjából az idei év nem csupán Magyarországon, hanem jó néhány, más, erő? európai országban - így például Németországban - is jobbnak ígérkezik, mint a tavalyi. Orbán Viktor miniszterelnök és Tömörülés vezetője Nikosz Anasztasziadesz, a ciprusi Demokratikus Elindult a mintamenzaprogram Budapest. A mintamenzaprogram keretében a Junior Vendéglátó Zrt. 36-os üzemében elkészített ebédet tálalnak a pesterzsébeti Benedek Elek Általános Iskolában.. A közétkeztetés teljes megújítását célul kitűző program során az egészséges, magyar alapanyagokat és a modern konyhatechnológiát részesítik előnyben, hogy az ételek minél nagyobb mértékben megőrizzék vitamin- és ásványianyag-tar- talmukat. A kormány idén megemelte a közétkeztetésre fordítandó forrásokat: a tavalyi 68 ezer forintról 102 ezer forintra nőtt az éves fejenkénti keret. Üzleti és logisztikai park Miskolc. Hatmilliárd forintos beruházással üzleti és logisztikai parkot létesít az egykori diósgyőri kohászat területén az Európa-Center-Miskolc Kft., a létesítmény első, mintegy 3,3 milliárd forintba került épületeit pénteken adták át. Mára jószerivel teljesen eltűnt a diósgyőri kohászat területén az egykoron jelentős méretű salakhegy, a halna. Ennek terüle- tén építette és építi ki a társaság az üzleti és logisztikai parkot, amely európai szintű üzleti környezetet biztosít kis-, közép-és nagyobb vállalkozásoknak - közölte Lengyel Attila, a cég ügyvezetője. A hatmilliárd forintba kerülő beruházás első három, 3,3 milliárd forintba került épülete elkészült, amihez 1,7 milliárd forintot nyert pályázaton a társaság. A későbbiekben újabb három ingatlant adnak majd át. Ezek a nagyobb vállalatok logisztikai igényeinek kielégítése mellett a kkv-szektor részére kínálnak kisebb, 300-500 négyzetméter alapterületű bérelhető vagy megvásárolható munkaterületeket, irodának, raktárnak vagy akár kis- és nagykereskedelmi tevékenységre. Több milliárd forintos kárt okoztak Budapest Nemzetközi nyomozócsoport számolta fel azt a fémhulladék-kereskedő bűnszervezetet, amely több uniós állam költségvetését is megkárosította, az eddigi adatok szerint több mint hatmilliárd forint értékben - számoltak be az ügy magyar, szlovák és cseh nyomozószerveinek képviselői pénteki sajtótájékoztatójukon, Budapesten. A gyanúsítottakra hétfő hajnalban csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága és a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség. Az akcióban mintegy kétszázan vettek részt, köztük a Terrorelhárítási Központ munkatársai. Az ügynek 19 magyar állampolgárságú gyanúsítottja van, közülük 15-en előzetes letartóztatásban vannak, egy jogerős szabadságvesztését tölti, további három ember ellen pedig körözést adtak ki - ismertette Csiszár Csaba, a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóság vezetője. Csiszár Csaba elmondta azt is, hogy a hétfői akció során 19 nagy értékű autót, köztük Bentley-t, Maseratit foglaltak le ösz- szesen 230 millió forint értékben, továbbá 62 millió forintnyi készpénzt és ékszereket, a széfekből pedig 6 kilogramm aranyat. Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese arról számolt be, hogy a győri család tagjaira épülő bűnszervezet azt játszotta ki, hogy fémhulladékot szállítottak Magyar- országról szlovák és cseh végfelhasználóknak. Mivel Magyarországon már bevezették a fordított adózást, a csoport olyan tagállamot keresett a csaláshoz, ahol az unióban általános szabályok érvényesek, így az eladásból bruttó árbevétel keletkezett. A láncba beiktatott stróman cégek azonban nem fizették be ez után az általános forgalmi adót, így a bevétel teljes egészében az irányítóknál landolt. Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője arról beszélt, hogy a nyomozásban részt vevő államok szerződést kötöttek egymással, amely lehetővé tette a közvetlen információáramlást és azt is, hogy összehangolt akciókat hajtsanak végre. A most eredményt elérő nyomozócsoport már a második, az i első a futballban kirob- í bánt bundabotrány miatt | jött létre. Takács Péter, | Győr-Moson-Sopron me- I gyei főügyész azt mondta: a konkrét ügyet három évvel ezelőtt kezdték el feldolgozni, miután feltűnt, hogy a társaság hirtelen vagyonosodni kezdett. Folyamatosan konzultáltak a vámhivatallal és az adóhivatal munkatársaival, akkor azt gyanították, hogy fiktív számlákkal dolgozik a család. Később kiderült, hogy úgynevezett körhintacsalást követnek el. Ennek lényege, hogy az elkövetők azt használják ki, hogy áfától és hozzáadott érték adótól mentes ezeknek a termékeknek a kereskedelme. Mint mondta, csak Szlovákiában erre a célra 20 stróman céget hoztak létre. Tibor Gáspár, a Szlovák Rendőri Testület elnöke, országos rendőr-főkapitány szerint a szlovák költségvetést 21 millió eurós (6,2 milliárd forintos) kár érte. Összesen 555 adóköteles tranzakcióról van szó az ügyben, 112 millió euró átutalásával. A koordinált szervezet elsősorban rezet szállított négy felvásárló cégnek. A szlovák országos rendőrfőkapitány példaértékűnek nevezte a nyomozószervek együttműködését. Azt hangsúlyozta, hogy a nyitott Európához a bűnüldöző szerveknek is igazodniuk kell. Vladimir Kram, a cseh rendőrség Korrupcióellenes és Gazdaságvédelmi Hivatalának igazgatóhelyettese ugyancsak dicsérte a nemzetközi nyomozócsoport munkáját. Ismertetése szerint a csoport Csehországban 5 gazdasági társaságon keresztül 80 millió korona (920 millió forint) értékben követett el adócsalást, ezzel ösz- szefüggésben 8 embert fogtak el. Tibor Gáspár, a Szlovák Rendőri Testület elnöke, országos Ügyészség szóvivője, Takács Péter János, a Győr-Moson-Sopron és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese rendőrfőkapitány, Fazekas Géza, a Legfőbb megyei főügyész, Sors László, a Nemzeti AdóCigarettacsempé- szeket fogtak el Nyíregyháza. Öt ukrán cigarettacsempészt fogtak el a határrendészek Beregsurány- nál - közölte a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője pénteken az MTI-vel. Hőkamera segítségével csütörtök reggel több ember mozgását észlelték, amint Ukrajna felől magyar területre igyekeztek. A helyszínre küldött járőrök elfogták a zöldhatáron át szökő öt ukrán állampolgárt; kihallgatásukkor elismerték, hogy cigarettát csempésztek Magyarországra. Leszúrta a férjét Budapest Leszúrta a férjét egy nő Kőbányán csütörtök este, a gyanúsítottat őrizetbe vették - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken. Az eddigi adatok szerint a gyanúsított csütörtök este fél hét körül a X. kerületi, Ihász utcai otthonukban elhúzódó családi vita után megszúrta 38 éves férjét, aki a helyszínen meghalt. A 41 éves nőt a lakásban elfogták, előállították, majd a kihallgatása után őrizetbe vették, és kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását.