Nógrád Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 278-300. szám)

2012-12-10 / 285. szám

2012. DECEMBER 10., HÉTFŐ UTAZAS ■ GARÁZS ■ TUDOMÁNY&TECHNIKA ■ ÉLETMÓD ■ GASZTRONÓMIA ■ ÉRTÉKŐRZŐ raktívan tanítottak nekünk szava­kat, kifejezéseket, angol humorral megfűszerezve. Aznap délután egy kis városnézés is belefért Tómmal, az idegenvezetővel, aki többször felhív­ta a főutcán bámész­kodó emberek fi­gyelmét, hogy meg­érkeztünk Salgótar­jánból. A járókelők ezt vidáman nyug­tázták. Másnap is­kola után Woolacombe-ba és Ilfracombe-ba men­tünk az óceánhoz. Az idő aznap nem volt túl kegyes hoz­zánk, de a legtöbben mégis megmártóz­tunk a habokban. Sikítoztunk, fröcs- kölődtünk, hagytuk, hogy az óceán is játsszon velünk, fellökjön a hatalmas hullámokkal. Sajnos túl hamar kellett búcsútin- tenünk a végtelennek és tovább indultunk Ilfracombe-ba. Ez egy kikötő város és nagyon kedves, magyarul és franciául is értő ide­genvezetőnknek köszönhetően sok érdekességet megtudtunk ró­la. Ezen a helyen a második legna­gyobb az apály-dagály különbség a világon, amely akár tíz métert is jelenthet A nemrég még vízzel telt kikötőben délután kocsik álltak, közvetlen a sárba süllyedt hajók mellett. Hihetetlen látvány volt. Harmadnap egy egész napos kirándulásban vet­tünk részt Exeterben, ahol a híres katedrálist néztük meg, majd a má­sik hasonló népszerűség­nek örvendő templomot, amelyet a csak Primark- ként emlegetnek. Mind­kettő gyönyörű, az ott szerzet élmény életre szó­ló számomra. Csütörtö­kön két egymásra épült települést néztünk meg: Lyntont és Lynmouth-t Elképesztő kilátás tárult elénk az óriási sziklákról, amiken átkeltünk: Wales halvány körvonalait is láthattuk. Lynmouth tipi­kus angol kisvárosra em­lékeztetett azzal a különbséggel, hogy a turista szezon vége után gyakorlatilag nem számlál lakost. Az utolsó nap is elérkezett: a Kihí­vás ideje. Egy témában-, amit a csoportok választhattak ki- meg kell kérdezni az utca emberének véleményét, egy kis prezentáció keretében előadni azt. Nekem ez­zel kapcsolatban is csupa pozitív élményem van, az én kérdéseim­re mindenki válaszolt, bármennyi­A családnál töltött utolsó este igazán jól sikerült, elmeséltük a legkedvesebb idekapcsolódó em­lékünket. Szombaton Londont vettük célba. Csodálatos, késő nyári idő fogadott minket a sziget- ország fővárosában. A buszról megnéztük a fő nevezetességeket, majd a Madame Tusseud’s-nál szálltunk ki. A múzeum hihetet­lenül nagy és többször előfordult, hogy meg kellett vizsgálnunk, hogy egy viaszbábu vagy egy lé­legző ember mellett állva pózo­lunk-e. Innen a London Eye-hoz mentünk, ahol két óra sorban ál­lás után jutottunk be az egyik üvegkapszulába. Szinte észre sem vettük, hogy mozgunk, mindez csak akkor tudatosult bennünk, amikor a legmagasabb pontján voltunk az óriáskerék­nek, belátva szinte az egész fővá­rost Szavakba sem lehet önteni a kilátást, a sokszínűséget és a szépséget, ami a szemünk elé tá­rult Ez London - gondoltam. A történtek hatása alatt szálltunk fel a buszra és indultunk el a tran­zit szállásra. Másnap gyalogos vá­rosnézés során az alábbi neveze­tességekhez mentünk el: Buckingham Palace, Trafalgar Square, Picadally Circus és Covent Garden, s tanúi lehettünk a paraolimpikonok maratoni futá­sának is. Mindenki teljesen a ha­tása alá került a városnak. Hála Zsiveráné tanárnőnek idegenve­zetést is kaptunk, ami még in­re kényesek is voltak azok. Erre a projektre két órát kaptunk, ami után újabb két óra szabadidő kö­vetkezett A vásárlás mellé páran beszorítottunk egy kis jótékony­kodást is. Angliában nagyon nép­szerűek a Charity Shop-ok, ahová az emberek meguni/kinőti/szük- ségtelen holmijukat viszik, ezzel támogatva valamilyen szerveze­tet. Egy órán minden csoport ellá­togatott ilyen üzletbe, amely rám nagy hatást gyakorolt, ezért be­vittem egy rákos gyerekeknek adományozó boltba két fölsőmet. Ezek után mindenki visszatért az iskolába, ahol elkezdtük készíte­ni a plakátokat: információkkal, adatokkal, diagramokkal és ké­pekkel raktuk tele őket Óriási él­mény volt látni, hallani és termé­szetesen megosztani tapasztala­tainkat a többiekkel. Remélem ta­náraink is elégedettek voltak az eredménnyel. Zárásként elbú­csúztunk tőlük is. kább élvezetessé tette a kirándu­lás. Túl hamar indulnunk kellett: komp, aztán utazás hazafelé. Bú­csút vettünk a hófehér szikláktól és Angliától. De ott, a hatalmas kompon, az elhaló nap lilás-ró- zsaszínes fényében jó páran megfogadtuk, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy itt jár­tunk. Mert ez a kirándulás mind­annyiunk számára jelentett vala­mit: egy jó kalandot, szorosabb barátságokat, óriási motivációt a jövőre nézve. Tanultunk és ne­vettünk egyszerre. Ez az utazás bizonyíték arra, hogy megéri. Megéri felkelni reggel, megéri ki­nyimi a könyveket, megírni a há­zit, sírni és feladni néha, hogy aztán mindent újra kezdjünk. Mert mindannyiunk életében van egy hely, ahol az összes munka megtérül és ahol majd ar­ra gondolunk: „koszi, Bolyai!”. GécziLuca 10.B Augusztus 31-e a diákok körében- nagy valószínű­séggel- a naptár legsöté­tebb dátuma. Ebben az évben nekem és hatvan másik iskolatársamnak mégis máshogy alakult: ez volt a nap, amikor el­indultunk Angliába. Napsütéses reggelen indultunk el utazásunkra, magunk mögött hagyva az iskolai aggodalmakat, s szüléink óvó tekintetét Egy na­pos út végén érkeztünk meg ka­landunk első helyszínére, Brüsz- szelbe. Itt csoportosan sétáltunk kicsit, igyekeztünk jól nevelt tu­ristaként viselkedni, amit tanára­ink két órás szabadidővel hono­ráltak. Biztos, ami biztos alapon az összes ajándékboltba benéz­tünk, sokan megkóstolták a híres gofrit, mások inkább a főtéren megrendezett Sörfesztiválon né­zelődtek. Mivel az idő sürgetetett, tovább kellett indulnunk az Atomiumhoz, ami az 1958-as vi­lágkiállításra készült Következő állomásunk a franciaországi Ca­lais volt. Sikeresen megérkez­tünk, kipakoltunk és elégedetten nyugtáztuk, hogy ismét szép he­lyen járunk. Páran megkísérel­gyon beszédesek és aranyosak voltak, nyomokban sem leltük a sztereotípiát, miszerint a britek tartózkodóak lennének. Másnap irányba vettük a sulit.. A SOL köz­pontban tanultunk napi négy órát, amiből egyet a szabadban tartot­tak meg. Csoportokba osztottak bennünket, minden órát más ta­nár tartott. Alapvetően a beszédet helyezték előtérbe és nagyon inte­tünk szétnézni a városban, próbá­ra téve francia tudásunkat, ami­nek a vége ffangol lett. De leg­alább megpróbáltuk, nem igaz? A legtöbben hamar visszavonultak, mi viszont - másik két osztálytár­sammal együtt- kihagytuk aznap este az alvást Döntésünk helyes­ségét a kompon (egymás hegyén- hátán alvás közben) vétóztuk. Saj­nos a csatornán átkelésről- fent említett okok miatt- nem tudok sokat mondani, viszont az tény, hogy legalább pihentem picit. Az­tán Dover fölénk magasodó szik­lái jutatták eszünkbe, hogy meg­érkeztünk. Első állomásunk Salisbury volt, ahol kis városné­zés mellett megtekintettük a ha­talmas katedrálist. Ezek után Stonehenge felé vettük az irányt, amely ugyancsak nagyon érde­kes volt, noha a képzeletemben valahogy nagyobbnak gondol­tam. Utazásunk végső céljában, Barnstaple-ben vendéglátó csalá­dunk már várt minket. Mindenki nagyon kíváncsian várta, hogy milyen lesz majd vérbeli britekkel lakni. A családok többnyire na­^ I 1 » » I ft % Bolyais diákok élménybeszámolói külföldi tanulmányútjaikról (II.) Kulturális és természeti kincsek nyomában

Next

/
Thumbnails
Contents