Nógrád Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 278-300. szám)

2012-12-08 / 284. szám

„Megfélemlít, megbüntet, megaláz...” (Folytatás az 1. oldalról.) A szakmai konferencia keretében Szakolczai Attila, Budapest Főváros Le­véltárának levéltárosa az ’56-os forrada­lom és az azt követő megtorlás összefüg­géseit elemezte. Á. Varga László, a fővá­rosi levéltár főigazgatója az igazságszol­gáltatás nógrádi forrásaira hegyezte ki a témában tartott előadását. Szederjesi Ce­cília, a Nógrád Megyei Levéltár igazgató- helyettese az 1957-es nógrádi sajtó tük­rében szolgált szemelvényekkel „a fehér­terroristák gaztetteiről”. Tyekvicska Ár­pád pedig azt mutatta be, hogyan őrzik a forradalom és a megtorlások emlékét. Ezt követően nyitották meg a „Megfé­lemlít, megbüntet, megaláz...” című ki­állítást a levéltár azon helyiségében, amely valamikor a bányakórház kór­bonctani részlege volt, s ide szállították az 1956. december 8-i sortűz áldozata­it is. A tárlatot Ravasz István, a mártír­halált halt költő vérrokona, a Hadtörté­neti Intézet és Múzeum hadtörténésze ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.- Ez a kiállítás egy „alulnézet”, amely kiindul az egyes emberektől, akik vég- hezvitték a forradalmat, s elszenvedték a megtorlást Salgótarjánban és környékén. És a különböző történeteket megpróbálja egységbe fűzni, s ezzel az események egé­szét bemutatni és értékelni - nem ítéletet közvetíteni, csak értékelni - fogalmazott Ravasz István, aki maga kölcsönözte a ki­állított dokumentumokat A nap során bemutatták Kiss And­rás János „A salgótarjáni acélgyár tör­ténete 1956-ban” című könyvét is. A kötetet Szakolczai Attila méltatta, Széky Miklós, az acélgyár nyugalmazott ve­gyészmérnöke pedig '56-os emlékeit idézte fel. A konferenciával egybekötött kiállítás megnyitóra igen sokan voltak kíváncsiak „Cipősdobozba” várják az adományokat A gyermekjóléti központ karácsonyi „cipősdoboz” adomány- gyűjtő akciójához sok jó szándékú csa­lád, valamint az MSZOSZ Nógrád Me­gyei Szövetsége, a Nagycsaládosok Nógrád Megyei Egyesülete, az OTP dolgozói, és a Bujutsu Kai Kenshin Ryu Kazár Sport Egyesület csatlako­zott eddig. Elsősorban játék, cipő és ruhanemű felajánlásaikat juttatták el a megadott címre. A karácsonyi ün­nepségen hagyományosan 25 családot és gyermekeiket ajándékozzák meg tartós élelmiszerekkel, szaloncukor­ral, édességekkel és személyre szóló játékokkal és ruhaneművel. Amire még szükség lenne: tartós élelmisze­rek, szaloncukor, más édességek, gyü­mölcsök, tisztálkodási szerek. Adományaikat örömmel fogadják a 3100 Salgótarján, Füleki út 41. II. emeletén a gyermekjóléti központ dolgozói! A szervezet köszöni az ed­digi adományozóknak a támogatást, továbbá még várják mindazok fel­ajánlását, akik a hátrányos helyzetű, gondozott családok és gyermekeik számára adományaikkal örömtelivé kívánják varázsolni karácsony ünne­pét! Képünkön Oláh Hajnalka család- gondozó a már eddig összegyűjtött ajándékokkal. HIRDETÉS raiWIMMUiMí^iíg: Salgótarján csfSr APOLLÓ MOZI Dec. 6-12,15,30 fiZOTLEGEHDASO sanes, stíaKf snöált amerikai animációs kalaoMn. oec. 6-12.17.45 KISPAlYáS SZERELEM színes. sankronUáli amerikai romantikus vlíjlárek. Dec. 6-12 20.00 007-SKYfflll síinesstírtkroitlraii angol-amerikai akelo-kaland Ilim JÖZSEf ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Bee. 8.16.00 Városi Gyásznap Az 1956. december 8-i salgótarjáni sortnz áldozatai emlékére Bee. 9.16.00 Advent 2. vasárnapja Gyertyagyújtás Salgótarjáni Református Egyházközség Helyszín: Főtér Előzetes. Bee. 31.19.00 Városi Szilveszter Belépő: 6900 Ft. Helyszín: Városi Sportcsarnok 2013. január 1.19.00 Újévi hangverseny Jegyár: 1500 Ft. A jegypénztár nyitva tartása: hétfőtől péntekig 12-18 óra VAROS! SPORTCSARNOK Mrwranüáotoa Salgótarjáni Közmuvelödesí Nonprofit Kft. támogatásával készült TúVÓBbí pTBflfBfllfll www.Stkult.info Határon átívelő, szorosabb együttműködés Közös sajtótájékoztatót tartott Becsó Zsolt, a Nóg­rád Megyei Közgyűlés el­nöke, valamint Vladimír Marika, a szlovákiai Besz­tercebánya Megyei Ön- kormányzat elnöke. En­nek témája a két megye, határon átívelő' együttmű­ködésének megerősítése, a közös projektek előké­szítése és annak jövőbeni megvalósítása. Első­ként Becsó Zsolt tájékoztatta a jelenlévőket a most megtartott találkozó céljáról, s a tárgyalá­sok eredményeiről. - Megyénk szempontjából, egy nagy jelentő­séggel bíró egyeztetést folytat­tunk. Ennek célja nem más, minthogy együtt készüljünk fel az európai uniós 2014-2020-as tervezési időszakra. Hiszen az HIRDETÉS Európai Unió a következő ciklus­ban kitüntetett figyelmet fordít a határon átnyúló együttműködé­sek keretén belül kialakított pro­jektekre - ismertette a találkozó célját az elnök. Majd azt is el­mondta, hogy az elmúlt (2007­2013-as) ciklusban a szlovák-ma­gyar kooperáció több mint ered­ményesnek bizonyult, hiszen rengeteg közös fejlesztés, vagy kulturális program valósulhatott meg. Becsó Zsolt annak a remé­nyének is hangot adott, hogy majd a jövőben is hasonló mér­tékű eredményekről tudnak be­számolni, s a szlovák féllel en­nek érdekében kezdték meg az egyeztetéseket. - Jelenlegi infor­mációink birtokában már most látjuk, hogy az Európai Unió kö­vetkező 7 évre szóló költségve­tésében, a határon átnyúló ope­ratív programokra 30 százalék­kal több forrást csoportosított - hangoztatta az elnök. A két fél annak érdekében, hogy a 2014. évet követően, mi­nél több projektet valósíthas­son meg, egy közös, 14 tagból álló munkacsoportot állít fel. Ennek 7 tagját Nógrád megye, míg a másik hét tagot Beszter­cebánya megye delegálja. A megbeszélések során, mind a szlovák, mind pedig a magyar fél egyetértett abban, hogy a munkacsoportok hét operatív programra fognak fókuszálni. Ezek a következők: gazdaság-, infrastruktúra-, a vidék- és a humán erőforrás fejlesztés, to­vább a környezetvédelem és az energiagazdálkodás, valamint a regionális tervezés és érte­lemszerűen a határon átnyúló operatív tervezés. Az első operatív tervezést, s a konkrét megbeszéléseket, vár­hatóan 2013. január végén tart­ják meg Besztercebányán. A munkacsoportok mellett, a két megye teljes közigazgatási terü­letét lefedő, egy úgynevezett Eu­rópai Területi Együttműködési Csoportosulást (EGTC) is létre­hoznak, amely a jövőbeni közös munka szervezeti hátterét fogja biztosítani. Vladimír Marika azt emelte ki, hogy mások számára is példaér­tékű lehet, a két megye évek óta tartó együttműködése. Vélemé­nye szerint a következő évek leg­fontosabb feladata az lesz, hogy az Európai Unió forrásai közül, a lehető legtöbbet tudják lehívni és megszerezni, amelyet a gaz­daság fejlesztésére, valamint élénkítésére, továbbá a munka­helyek számának növelésére kell fordítani. Az elnök azt is elmondta, hogy jó érzés látni a határ két oldalán élők közös örömét, amikor egy- egy sikeres beruházás, vagy program, az együttgondolkodás révén megvalósul. A közös tájékoztató központi témája a határon átívelő együttműködések megerősítése volt Karacsonyozzon Velünk! j ül alábbi kuponunkból 20 db-ot Összegyűjt és beküld szerkesztőségünk címére * december 19-ig, nagt- eséllyel indul karácsonyi nyereményjátékunkon, • amelyen egyebek mellett több értékes kávéfőző, mikrohullámú sütő, valamint "w . 0^ 1 i több ajandekesomag tatai gazdara. '-f >. ■* ■ ff Ssmiásasfc közjegy? jetealéiéfeen zajlik t w. ,,Ji ■ a>' # á Bfsttmésje&etáeemfcerZt-áastrsrtíafckiBfeégesolvasóinkközött ; - ,/ ti &)áaMMm árnmber2í4n?Amik ás a sateztMgtai <31.00 Salgsiarjás, Kassai sor 6J. Á ' , - ? Nógrád „f Hírlap j Olvasó neve:............................... ■ Címe: ........................................ i ■ i i Telefonszáma: \ I................................................................................................................... Fórumok Vona Gáborral A Jobbik Magyarországért Mozgalom tart lakossági fórumot december 10-én, hétfőn 17 órától a szécsényi művelődési központban. 19 és 21 óra között pedig a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézetbe vár­ják az érdeklődőket. Mindkét helyszínen vendég lesz Vbna Gá­bor, a mozgalom elnöke. Honismereti akadémia A Városi Művelődési Központ és Könyvtár épülete adott otthont Majdán Béla, balassagyarmati helytörténész-muzeológus előadásának, amely a „Zsidó hagyományok Nyugat-Nógrádban” cí­met viselte. Egy olyan kultúráról beszélt, amely a Holocaust előtt min­den településen jelen volt, s amelyről még mindig nagyon keveset tudunk. A helytörténész azt is kiemelte, hogy a térségben számos település őriz zsidó emlékeket Nagyorosziban zsidó iskola működött, a település híres szülöttje Fehér Márton író, Rétságon élt Lenkey Sán­dor ügyvéd, aki aranyérmet nyert a Magyar Tudományos Akadémia drámaíró pályázatán. Majdán Béla a nagy számú közönségnek azt is elmondta, hogy a legtöbb településen még mind a mai napig meg­találhatók a zsidó temetők, amelyek őrzik a síremlékek alatt nyug­vók neveit, s a lassan feledésbe menő történetüket

Next

/
Thumbnails
Contents