Nógrád Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 278-300. szám)
2012-12-05 / 281. szám
í|l „Boldog ' W k a r á M csonyt” kívá- ’. I nő első szöveges Jf üzenetet 1992. decem- I bér 3-án küldte a 22 éves I ’ brit mérnök, Neil Papworth \ aíKÉtaÉHppérol eg^4WÉtel 901jre»itelelőnké'J/itnWmu Választ akkor meg nem kaphatott, mivel az akkori mobilok még nem voltak erre alkalmasak. Az első 2012. DECEMBER 5., SZERDA MAGAZIN TUDOMÁNY & TECHNIKA UTAZÁS ■ GARÁZS ■ TUDOMÁNY&TECHNIKA ■ ÉLETMÓD ■ GASZTRONÓMIA ■ ÉRTÉKŐRZŐ A felhő-technológia éve lesz 2013 Évek óta halad a „3. platform”, a mobil-, felhő-, közösségi háló és „big data” technológia előretörése az informatikai ágazatban, a folyamat 2013-ban azonban már nagy sebességi fokozatba kapcsol, és a technológia kiérlelését követő fázisban megindul a piaci részesedésért vívott küzdelem - írja elemzésében az IDC amerikai piackutató vállalat.- Az informatika sokkal gyorsabb ütemben halad a 3. platform megvalósítása felé, mint azt sokan gondolnák. 2013-tól 2020-ig ezek a technológiák adják majd az informatikai ágazat növekedésének 90 százalékát - mondta Frank Gens, az IDC első alelnöke, vezető elemző. Az IDC számításai szerint 2013- ban a globális informatikai kiadások meghaladják majd a 2,1 ezer milliárd dollárt, ami 5,7 százalékos növekedést képvisel az ideihez képest. A legerőteljesebb növekedési motor jövőre is a mobil- technológia lesz (táblaszámítógép, okostelefon, e-book), ami együttesen 20 százalékos növekedést ér majd el, és az iparág árbevétel-bővülésének 57 százalékát adja majd. A mobilkészülékek nélkül az iparág növekedési üteme mindössze 2,9 százalék lesz. Regionális osztásban az informatikai kiadások a fejlődő piacokon emelkednek majd a legnagyobb mértékben, 8,8 százalékkal. A fejlődő régiók informatikai kiadásai a globális kiadások 34 százalékát teszik ki, de a globális növekedésnek több mint 50 százalékát képviselik. A mobiltechnológia térnyerése egyik figyelemre méltó mellékjelensége lesz az IDC szerint a kisméretű táblaszámítógépek, a „mini tablet” gépek, vagyis a nyolc hüvelykes vagy annál kisebb képernyő átmérőjű táblagépek átlagon felüli forgalomnövekedése. A 2013-ra várható 170 milliós táblagép értékesítések 60 százalékát már a mini kategória adja majd. A mobil operációs rendszerek piacán 2013 sorsdöntő év lesz a Microsoft és a Research in Motion számára. Mindkét cégnek meg kell hódítania az alkalmazásfejlesztőket operációs rendszereik funkciógazdagságának növelése érdekében. Erőteljes növekedési motor lesz 2013-ban a felhő-technológia terjedése is, akvizíciós és egyesülési aktivitás kíséretében. Az olyan hagyományos alkalmazáscsomag fejlesztő és értékesítő szoftvercégek, mint a Microsoft, az Oracle és az IBM termék- palettája is a „SaaS” (Softvare as a Service) piac felé kezd eltolódni és felveszik a versenyt a szoftvereket szolgáltatásként nyújtó Salesforce.com és Workday vállalatokkal. A mobileszközök használatának, az internetet tárhelyként is használó felhő-technológia terjedésének és szoftverek szolgáltatásként történő igénybevételének előretörésével párhuzamosan mélyreható változások -következek be majd az adatközpont! szolgáltatásokbaú is - írja az IDC piackutató vállalat 2013- as előrejelzésében. Újabb felvásárlására készül a Facebook A TechCrunch technológiai hírportál értesülése szerint a WhatsApp mobiltelefonos üzenetküldő szolgáltatás megvásárlására készül a Facebook. A WhatsApp mobiltelefonos üzenetküldő szoftver interneten teszi lehetővé a kapcsolattartást mobil készülékekkel a felhasználók közösségi profiljának és telefonszámának egymáshoz rendelésével. A felhasználók - elsősorban a fiatal korosztály - SMS üzenetek kiváltására „fedezték fel” a WhatsApp szolgáltatását, mivel egy minimális éves díjtól t i eltekintve ingyenesen lehet vele üzenetet küldeni telefonszámok között. A WhatsApp fejlesztői szerint a szolgáltatás szerverei naponta több mint tízmilliárd rövid szöveges üzenetet közvetítenek. A szolgáltatás több mint száz ország 750 mobilszolgáltatójánál elérhető és minden létező, iOS, Android, BlackBerry, Nokia S40, Symbian és Windows mobiltelefon operációs rendszeren fut. Az Android verzióból, melynek használata az első évben díjmentes, már több mint százmilliót töltöttek le a felhasználók. Az iOS verzió 0,99 dollárba került az Apple App Store-ben. Éppen húsz éve született az SMS (rövidüzenet-szolgáltatás), amelynek nyomán olyan népszerű lett a szöveges üzenetküldés, hogy egy felmérés szerint a brit fiatalok zöme ma ezen az úton tartja a kapcsolatot a környezetével. Az SMS életeket mentett, egy új nyelvjárás fejlődött ki belőle, és hatalmas profitot termel a mobilszolgáltatóknak. A The Guardian online évfordulós cikke azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy az adatok szerint a világ SMS-forgalma már túllendült a csúcson, sok országban visszaesést mutat, az okostelefonokat és táblagépeket használó új generáció inkább az ingyenes szövegküldő alkalmazásokat használja. Benedict Evans, az Enders Analysis elemzője szerint egy csomó szövegküldő szolgáltatás létezik már, ezek között tíz több mint százmillió felhasználóval rendelkezik. SMS-ezésre használható mobilt 1993-ban a Nokia dobta piacra. Eleinte ingyenes volt a szolgáltatás, de csak az azonos szolgáltatóhoz tartozó felhasználók tudtak egymással üzenetet váltani. 1995-ig kellett várni a T9 rendszer bevezetésére, amely gördülékenyebbé tette az SMS-ezést. Az Egyesült Királyságban 2001 februárjára már havonta egymilliárd szöveges telefonüzenetet küldtek el. Abban az évben pedig a szó szoros értelmében életmentőnek bizonyult a szolgáltatás: 14 bajba jutott brit turista és egy hegymászó is az SMS- nek köszönhette megmenekülését. Az SMS villámgyors karriert futott be az üzenetek 160 karakterre korlátozott hosszúsága és a billentyűzet számainak a szövegbe történő beépítése miatt. Az SMS-nyelv elterjedése ugyanakkor a nyelvet féltő idősebb generációkban aggodalmat is é b re s z- tett. Hl b i -/ \ Manapság az SMS-szolgáltatók feje mégis jobban főhet, mint a nyelvőröké: az okostelefonok és táblagépek alkalmazásain már ingyen forognak az üzenetek. A finn Sonera mobilhálózat januárban azt jelentette, hogy 2011 karácsonyán már csak 8,5 millió SMS-t küldtek a felhasználók az előző évi 10,9 millió képest. Ez persze korántsem jelenti az SMS végét, hiszen Afrikában és Indiában egyre többen alkalmazzák a szolgáltatást mobil bankolásra, nagy szerepe van a jótékony és politikai célú adományok gyűjtésében. A brit független piacfelügyelet, az Ofcom friss tanulmányát ismertető The Daily Telegraph online beszámolója szerint a 16- 24 éves korosztály 90 százaléka naponta küldött szöveges üzenettel tartja a kapcsolatot barátaival és családjával. Ezzel szemben a megkérdezettek 63 százalék mondta, hogy naponta személyesen beszél szeretteivel, és 67 százalék állította, hogy naponta telefonál velük. A jelentésből az is kiderül, hogy a 12- 15 évesek körében a legnagyobb a szöveges üzenet-forgalom: átlag 193 üzenetet küldenek hetente. James Thicket, az Ofcom kutatási « % igazgatója szerint a szöveges üzenet- küldés forradalmian megváltoztatta a szocializációnk módját: - Kezdetben sokan vélték hiánypótló szolgáltatásnak, ám a szöveges üzenetek száma ma már meghaladja a mobilhívásokét és a személyes találkozásokét, és az Egyesült Ki- \ rályságban már a leggyakrabban ezen a M módon tartják egymással a kapcsolatot |f az emberek - fogalmazott. Mint hozzáfűzte: a mobiltelefon történetében először tapasztalható csökkenés az SMS-köldés terén, azonban a közösségi oldalak és egyéb kommunikációs lehetőségek kihasználása azt mutatja: lehet, hogy kevesebbet SMS-eznek az emberek, de több szöveges üzenetet küldenek, mint valaha. . . . Díjmentes KiiáttitássalJ beüzemeléssel Samsung Full HD Smart LED TV 32” OFt kezdőrészlet 24 x 4 900 Ft havi részlettel (Teljes ár: 117 600 Ft) T-Home Interaktiv TV melle, 2 év hűségidővel, legalább 6 hónapja T-Home előfizetőknek. Élvezd a T-Home Interaktív TV-szolgáltatasat egy uj TV-n! Válassz Full HD TV-t széles kínálatunkból 0 Ft-os kezdőrészlettel, hogy T-Home Interaktív TV előfizetésed kiváló kép- és hangminőségét igazán átélhesd. Teljes tévékészülék kínálatunkat keresd üzleteinkben vagy a www.t-home.hu oldalon! Együtt. Veled :7*»V.WMVTT * ■ A pápa is twitterezik Bemutatták hétfőn XVI. Benedek Twitter-fiókját a Vatikánban. Az egyházfő nevével jelzett mikroblog december 12-én indul nyolc nyelven, közöttük arabul is. A pápai Twitter-fiók neve ©Pontifex lett - jelentette be a Vatikán. Az egyházfőt jelző latin kifejezéssel kereshetők a T witter'-hálózatán XVI. Benedek 140 karakteres üzenetei. A mikroblog december 12-én indul, a jövő heti általános audiencia alatt és kezdetben kizárólag a szerdai pápai audienciákon mondott beszédek tartalmát ismerteti. Később a pápai Twitter-üzenetek gyakoribbá válhatnak - hangzott el a vatikáni sajtótájékoztatón. Az egyházfő senki más Twitterét nem fogja követni, őt annál többen: a még nem működő ©Pontifex fiókra máris megkezdődött a jelentkezés az egész világból. Az első óra alatt 12 ezren klikkeltek rá. A Vatikán azt is elárulta, hogy XVI. Benedek nem személyesen Twitterezik, mivel a 85 éves pápa ritkán használja a számítógépet, de az üzenetek tartalmát ellenőrzi. A Vatikán által kiadott közlemény szerint a pápai Twitter- fiókkal az egyház ismételten elismeri az új médiaeszközök lehetőségeit, amelyek „alkalmas környezetet teremtenek az evangéliumi igazság tanításához is, a mai emberek problémáinak és reményeinek meghallgatásával és megértésével”. Húszéves az SMS