Nógrád Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 278-300. szám)
2012-12-05 / 281. szám
NOGRAD 2012. DECEMBER 5., SZERDA Diszkrimináció ellen decemberben Salgótarján-Nógrád megye. A diszkrimináció elleni küzdelem - a társadalmi szemlélet- formálás és hatósági munka erősítése projekt keretében az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyei referense decemberben a Mozgáskorlátozottak Egymást Segítő Egyesületében (3100 Salgótarján, Lőwy Sándor u. 12-14.) szerdánként íjén, 12-én és 19-én 12-16 óra között tart ügyfélfogadást. Mindenkit várnak, akit valamilyen védett tulajdonsága miatt (például neme, életkora, fogyatékossága, nemzetiséghez való tartozása stb.) miatt hátrányos megkülönböztetés ért vagy zaklatásnak volt kitéve. Az érdeklődőket az Önkéntesek világnapja című rendezvényen is várják december 5- én, szerdán, azaz ma 10 és 14 óra között Salgótarjánban a Klapka György téren. Advent a kegyhelyen Mátraverebéty-Szenfkűt Szom- hatonként imaesteket tartanak a nemzeti kegyhelyen advent időszakában. Az első ilyen alkalom december 8-án lesz, 19.30- kor kezdődik a gyertyagyújtással egybekötött zsolozsma, majd 20 órától Kiáltás címmel a nemzetért imádkoznak a hívek a ferences papok vezetésével. Advent vasárnapjain a 11 órai szentmisét megelőzően, 10.35 órától a Mária-tisztelet jegyében ^elkigyakWMff*' p rftlétoóeiátr ,'Hangzanak el A jjp**** »•■■■ 5ä-.WV;.‘fe <■ -í' Uj hazát keresnének... (Folytatás az 1. oldalról.) A kérelmezők száma ebben az évben emelkedésnek indult, időarányosan több mint 30 százalékos növekedést regisztráltak. A kérelmezők úti célja elsősorban Ausztria, Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság. A BÁH lapunkkal azt az információt is megosztotta, hogy az illegális határátlépőkkel szemben idegenrendészeti eljárás indul, melynek során a magyar rendőrségi szervek vizsgálják, hogy visszafogadási eljárás keretében vissza tudják-e adni a harmadik országbeli állampolgárt. Az idegenrendészeti eljárás során gyakran előfordul, hogy a külföldiek menedékjog iránti kérelmet terjesztenek elő. Ez a statisztikai adatok alapján, összes illegálisan érkező külföldi körülbelül 30 százaléka. Mivel személyazonosító okmánnyal nem rendelkező személyekről van szó, akik jellemzően nem kívánnak önként visszatérni a származási országukba, | ezért idegenrendészeti intézkedéseknek, f adott esetben őrizetnek van helye. Az ide- I genrendészeti őrizet időtartamát az határoz- | za meg, hogy a külföldiek személyazonosságának beazonosítása és a kitoloncolásukhoz szükséges hazatérési okmányok kiállítása mennyi időt vesz igénybe. A származási országok budapesti, vagy Magyarországra akkreditált, de más fővárosban működő külképviseleteinek együttműködési készégének hiánya miatt - kiutaztatásuk sokszor rendkívüli nehézségekbe ütközik. A BÁH illetékesei azt is elárulták, hogy az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények elleni hatósági fellépés hatékonysága érdekében a társszervekkel közösen, valamint önállóan eb- Tfen évben az Észak-magyarországi Regio- pjális Igazgatóság* 50 ellenőrzést véglett. Ezen ellenőrzések során 1464 külföldi, közülük 612 harmadik országbeli állampolgár igazoltatására került sor. Az ellenőrzések eredményeképpen 8 harmadik országbeli állampolgár idegenrendészeti kiutasítását rendelték el engedély nélküli keresőtevékenység folytatása, illetőleg a tartózkodás szabályainak megsértése miatt. Ezen kívül azt is megtudtuk, hogy a szőkébb értelemben vett illegális migráció a térségre kevésbé jellemző, az embercsempész útvonalak elkerülik a régiót.- Az illegális migráció elleni küzdelem során fontos kiemelni, hogy Magyarország minden körülmények között a nemzetközi és európai uniós jogi előírások messzemenő figyelembevételével jár el. Ez azt jelenti, hogy azon külföldieket, akiket hazatérésük esetén üldöztetés fenyeget, nemzetközi védelemben részesíti. Az illegális migrációhoz kapcsolódó bűncselekmények elleni következetes, szigorú fellépés kiegészül azon humanitárius nemzetközi alapelv gyakorlati alkalmazásával mely szerint valamennyi menekültet megilleti a védelemhez való jog - közölte a BÁH. Fontos tudni, hogy azok a személyek, akik hazánkban nemzetközi védelmet kérnek, menedékkérőknek minősülnek. A menekültként elismert személyek lényegében a magyar állampolgárokkal azonos jogokat és kötelezettségeket élveznek. Magyarországra - az elmúlt 5 év adatait figyelembe véve - évente átlagosan 2500 menedékkérő érkezik. Azt, hogy a kérelmezők üldöztetéstől való félelme valóban megalapozott-e, közigazgatási eljárás során tisztázza a menekültügyi hatóság, amelynek során az ügyfél nyilatkozatain kívül minden esetben beszerez részletes ország-információkat valamint értékeli a kérelmező által becsatolt bizonyítékokat. PROGRAMJUáNLfl Salgótarján flPOIlQ MOH Nov.29-dec.S. 20.00 Az Argo-akció színes, amerikai thriller. Nov. 29-dec. 5.15.30.17.45 Az öt legenda színes, szinkronizált IÚZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉSKONFERENCIA KÖZPONT Előzetes: Dec. 11.1900 Monte Crlsto gréfia Zenthe Ferenc Bérlet Szolóiegyek 3200 Ft. 2013. január 1.19.00 jegyár: 1500 Ft A jegypénztár nyitva tartása: hétfőtől péntekig 12-18 éra SALGÓTARJÁNI IFJÚSÁGI INFORMÁCIÓS ÉS tanAcsadú IRODA t SITI) _____ De c. 5.14.00 Pressley csoport Oec. 5.16.30 Ninjutsu Dec. 5.18.30 Aerobic VÁROSI SPORTCSARNOK Dec. 5.14.30 é$ 17.30 ajándék koncertje BATKI iÖZSEF KÖZÖSSÉGI HÁZ (ZAGYVARÓNA) Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kit támogatásával készült. További programot * whAhw.sikiili.Iiifór " Salgótarján. A helyi Szent Lázár Megyei Kórház-Rendelőintézet gyermekosztályára is ellátogatott a mikulás a csemeték nagy örömére. Idén a Nők Salgótarjánért Klub jóvoltából érkeztek az ajándékok a gyerekek nem kis örömére. (ulás a gyermek HIRDETÉS Karácsonyozzon Velünk! Aki alábbi kuponunkból 20 db-ot összegyűjt és beküld szerkesztőségünk címére december 19-ig, nagy eséllyel indul karácsonyi nyereményjátékunkon, amelyen egyebek mellett több értékes kávéfőző, mikrohullámú sütő, valamint több ajándékcsomag talal gazdara Sorsolásunk közjegyző jelenlétében za jlik. A nyereményeket december 20-an sorsoljuk ki hüseges olvasóink kozott. Az ajándékokat december 21-én vehetik át a szerkesztőségben (3100 Salgótarján, Kassai sor 6.). .. ‘ v * f ■ Nógrádi, Hírlap J Olvasó neve:............................... i Címe:........................................ i ■ .................................................................................. i i Telefonszáma: P....................A Csomag mellé Nógrád dukál Salgótarján. Krampuszrikkancs újra Nógrád Megyei Hírlapot osztogatott Mikulás barátjával tegnap a városban. A Salgó Center Coop Zrt akciója keretén belül a Besztercén. Ma délután 15 és 17 óra között a Klapka utcában várják Mikulás csomagokkal és újsággal az embereket t v