Nógrád Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 278-300. szám)
2012-12-04 / 280. szám
SPORTTUKOR 2012. DECEMBER 4., KEDD Elmarad a túra Az Egyiptomban kialakult belpolitikai helyzet miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség kockázatosnak ítélte meg a ligaválogatott utazását Az utóbbi napokban kiéleződtek a politikai feszültségek az észak-afrikai országban: hír- ügynökségi jelentések szerint pénteken az alkotmánytervezet és az államfő jogköreit kiszélesítő rendelet ellen százezrek tiltakoztak országszerte az ellenzéki erők hívei közül, szombaton pedig mintegy ötvenezer ember vonult utcára Kairóban, hogy' Mohamed Murszi egyiptomi államfő mellett tüntessen. Az alkotmánytervezetet várhatóan december közepén bocsátják népszavazásra, ebben az időszakban országszerte további belpolitikai feszültségekre, megmozdulásokra lehet számítani, melyek kimenetele pillanatnyilag bizonytalan. A Magyar Labdarúgó Szövetség az előkészítés során folyamatos, napi kapcsolatban volt a Külügyminisztériummal. A minisztérium szerint a korábban rendelkezésre álló információk alapján nem volt akadálya a kiutazásnak. Ennek ellenére, a legfrissebb hírek ismeretében, az MLSZ vezetése megvizsgálta a kialakult körülményeket, s ezek alapján úgy ítélte meg, hogy a legkisebb kockázatot sem érdemes vállalni az edzőtáborozással, ezért biztonsági okokból lemondja a ligaválogatott egyhetes túráját, melynek során a csapat két nemzetközi mérkőzésen szerepelt volna, adta hírül a szövetség honlapja. Mourinho belefáradt labda m w A spanyol Marca című sportláp úgy tudja, hogy Jósé Mourinho a szezon végén távozik a Real Madridtól, és az edző erről már a klubbal is megállapodott. A Real elnöke Florentino Perez is úgy nyilatkozott, hogy az edző és a klub kapcsolata megfáradt, ezért csak június 30-áig dolgoznak együtt - írja az index.hu. Mourinho már idén januárban is azt mondta, hogy elege van az öltözői rossz hangulatból, és ezért elhagyja a klubot. A játékosaival folytatott vitában Perez sem állt mellé, állítólag az Iker Casillasszal és Sergio Ramosszal megvívott csata miatt hozta meg a döntést a Real-elnök. A bizalomvesztéssel Mourinho sem tud mit kezdeni, ezért nem akar ő sem maradni. A Real harmadik a bajnokságban, 11 ponttal lemaradva a vezető Barcelonától, és öttel a második, madridi riválistól. Rosszul sikerült őszi zárás Balassagyarmati Kiss Árpád VDSE- KinizsiTTK 16-34 (6-19) Balassagyarmat, 50 néző, v.: Fibec, Szammer. Kiss Árpád VDSE: Szabó K. - Szabó E. 1, Gólyán 3/2, Markó 1, TAKÁTS 3, Krisztin-Német 1, Bűcs 2. Cs.: Varga (kapus), GA- RAMVÖLGYI5/1, Balázs, Lucska, Veres. Vezetőedző: Kovács József. A Kinizsi TTK legjobb dobói: Visnyei 7, Jónás 6/2, Boros 5, Matus 4, Stefanies 4. Hétméteresek: 6/3, ill. 2/2. Kiállítások: 6, ill. 8 perc. Az eredmény alakulása: 12. perc: 0-8, 19. perc: 4-12, 29. perc: 5-18, 40. perc: 8-27, 50. perc: 14-30, 55. perc: 15-32. Nagyon gyengén kezdte a mérkőzést a hazai gárda, első találatukat csak szűk negyedóra elteltével szerezték. Ez a „kései ébredés” aztán rányomta a bélyegét az egész találkozóra. A második félidő egyes szakaszaiban ugyan sikerült némiképp a felzárkózás, köszönhetően a junior korú játékosok, elsősorban Garamvölgyi Eszter jó teljesítményének, de a végén megint kidomborodott a vendégek fölénye. Kovács József:- A tizenkét perces góltalanság mindent eldöntött. Innentől kezdve szemernyi esélyünk sem maradt. KÉZILABDA NB II, Észak csoport, nők, 9. Junior: 30-20. Garamvölgyi Eszter (a labdával) volt a gyarmatiak vezéregyénisége labdarúgás. A korábbi tíz év helyett örökös eltiltást kapott az Európai LábVéglegesen eltiltottak egy bundázót darúgó Szövetségtől (UEFA) a máltai válogatott Kevin Satumul, akit bűnösnek találtak egy mérkőzés eredményének manipulálásában. A Norvégia elleni meccsre a 2008-as kontinensviadal .selejtezősorozatban volt. A találkozót - melyre állítólag 200 ezer eurónyi fogadást kötöttek - az északiak nyerték 4-0-ra úgy, hogy az utolsó 18 percben háromszor is betaláltak. Sammut a szünet után lépett pályára. Az UEFA augusztusban tízéves eltiltással sújtotta ■Samuiutol. majd a fellebbviteli bíróság hozta meg az új, még szigorúbb ítéletet. A 31 éves középpályás továbbra is tagadja, hogy bűnös lenne, és ügyvédje kö zölte: a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbezhetnek az eltiltás ellen. Gyarmati páros kisfilm sikere Khmmék.,. «wfc ...„Mim 1 mutimu Hiwi»!» stnjtrrnL^PÁLY^ZAT', A nyáron kiírt országos sportszakági sportfiimpályázaton egy fiatal nógrádi alkotópáros a balassagyarmati Kovács Domonkos és Cseh Lóránt kisfilmje nyerte a 100.000 forinttal is járó fődíjat. A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség Marketing és Kommunikációs Bizottsága által kiírt országos kisfilm pályázat eredményét a a napokban tették közzé. A műveket bíráló bizottsághoz beérkezett nézői véleményeket is figyelembe vett szakmai zsűri, a tájékozódási futó sportág népszerűsítésére kiírt kisfilmes pályázat legjobb alkotásának a rmati Kovács Domonm * .....‘'TgÉMttjf T Lóránt páros „Tajfübalass; kos és tás reklám” című kisfilm összeállítását jelölte meg. A bizottság véleménye szerint ez kisfilm harmonizál leginkább a sportág új szlogenjével és stílusában is különleges értéket képvisel. A filmjükben egyébként a Balassagyarmati Balassi Bálint KSE tagjai tíztől a hetvenévesekig „statisztaként” szerepeltek. A film fő témája, hogy a sportágat bárki, korra-nemre való megkötés nélkül „művelheti” ezáltal film nézői számára felkelthetik a sportág iránti érdeklődést. A két balassagyarmati alkotóról annyit már most illik tudni, hogy mindketten fitares1 pályára készülnek. Nem ez az első alkotásuk, már több „egész es- tés” filmet is forgattak. A legutóbbit a balassagyarmati mozi mellett már Budapesten is bemutatták. Cz. Zentai Nemzetközi versenysorozat lesz Hollókőn tájékozódási futás. Hatalmas méretű és rangjában nemzetközileg is jegyzett hétfutamos nemzetközi tájékozódási futóviadal lebonyolítási jogát nyerte el a minap a salgótarjáni Dornyay SE. Sramkó Tibortól, az egyesülettájékozódási futó szakosztály vezetőjétől megtudtuk, hogy a nagyszabású nemzetközi sport- rendezvény 2013. május 17-20- án között lesz megrendezve.- A szükséges területi engedélyeztetések, a különféle hatóságokkal, így az erdészettel, környezetvédelemmel, Nemzeti Parkkal már javában folynak. A balassagyarmati Kovács Gábor, a MTFSZ elnökségi tagja, a környezetvédelmi bizottság vezetője már elkészítette rendezvényünk szórólapját. Ezt a napokban küldjük ki az érintett országok sportszövetségeinek és az összes hazai klubnak. Annak külön örülünk, hogy Hollókő polgármestere, Szabó Csaba, országgyűlési képviselő szívesen lát bennünket a világörökség falujában. Előzetes számításaink szerint a sportrendezvényre 12 országból, több mint félezer futót várunk. Jómagam mellett az egyesület szinte minden hadra fogható embere, és valószínűleg a balassagyarmatiak is jól haladnak a technikai előkészületi munkákkal -Sramkó Tibortól. A többfutamos versenyek általános központja Hollókőn lesz. A jövő évi Nógrád Grand Prix első „futását” május 17-én, pénteken este a klub versenyzőjének, a mátrakeresztesi Erdélyi Gyulának a pályakitűzése mellett egy éjszakai futammal bonyolítják le. Szombaton reggel a versenyzők átrándulnak a világörökség falujába, ahol a kalocsai Vancsik Nándor (a Bgy. Balassi BKSE versenyzője) által készített sporttérképen egy rövidtávú spint versenyen mérik össze tudásukat, erejüket a versenyzők. Délután a Kovács Gábor által összefogott Balassagyarmati Balassi BKSE az egyébként hazánkban az általuk bevezetett ma már igen népszerű 3x3 fős csapatváltóversenyt rendezik meg. Május 19-én vasárnap lesz a normáltáv küzdelme, ahol az elengedhetetlen sporttérképet és a verseny korosztályos pályáit szintén Erdélyi Gyula készíti el. Délután a Hollókői vár mellett a klub versenyzője, Goldmann Róbert a részvevőknek egy látványos mikro sprint versenyt fog kiajánlani. A nap küzdelmei ezzel még nem érnek véget, ugyanis a balassagyarmatiak, a Kovács testvérek jóvoltából Szécsény belvárosában egy alkonyati pontbegyűjtő versenyt fognak lebonyolítani. A záró futam Pünkösd hétfőn, Hollókőn lesz, ahol az addigi futamok összesített időeredményeit figyelembe véve vadászrajttal - időhátrányos kiegészítés mellett - fogják indítani a versenyzőket. A 2013. évi Nógrád Grand Prix nemzetközi ranglista tájékozódási viadal minden bizonynyal számos kívülálló érdeklődését is fel fogja kelteni. Rájuk is gondolva, a Sramkó Tibor által vezetett fő szervezői csoport (id. Pelyhe Dénes, Goldmann Róbert, Kovács Gábor) minden napi futam esetében bárki számára teljesíthető „versenypályát” sportági népszerűsítőként fog biztosítani a helyszínen érdeklődők részére. Cz. Zentai József »