Nógrád Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 278-300. szám)

2012-12-19 / 293. szám

Kétszázmilliós állami támogatás A kormány 200 millió forinttal támogatta a balatonboglári Nemzeti Kézi­labda Akadémiát (NEKA) - je­lentette be az NKA keddi saj­tótájékoztatóján Simicskó Ist­ván, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára. A politikus hozzátette, a kor­mány bátorít és támogat min­den elképzelést, célkitűzést, amely az utánpótlásbázist szélesíti, ezért november 15- én aláírták a szerződést, s az összeg átutalása is megtör­tént már.- Csak azok az országok tudnak versenyképesek ma­radni a világ kézilabdázásá­ban, amelyek koncepcionáli­san foglalkoznak az utánpót­lással - fogalmazott Mocsai Lajos, a magyar férfi váloga­tott szövetségi kapitánya, a NEKA főigazgatója. Hozzátet­te, a módszerek különbözőek, a hazai rendszer alapjait kol­légáival együtt dolgozta ki még a Testnevelési Egyete­men, de némi szomorúsággal tapasztalta, hogy külföldön hamarabb valósultak meg a Magyarországról átvett, vagy nagyon hasonló intézkedések. Azt mondta, a NEKA-ban nemcsak a sportpályafutás­ra, hanem a civil életre is fel­készítik a hallgatókat, így cél, hogy az intézményből kikerülők legalább két ide­gen nyelvet beszéljenek, és egy szakmát is kitanuljanak. A NEKA otthörta'äi'ügykori MÁV-üdülő, középiskolai bá­zisa pedig a Mathiász János Szakközépiskola, de a közel­jövőben Siófoktól Fonyódig tervezik növelni a beiskolá­zás palettáját. Az akadémiá­ra szabad jelentkezés során, felvételi eljárás után lehet bekerülni. A NEKA funkcióinak is­mertetése során elhangzott, hogy bázist akarnak terem­tetni az utánpótlás számára. Az akadémia mindemellett a tervek szerint a játékos-, edző- és játékvezető-képzés központja is lesz, valamint azt várják, hogy a 2016-os olimpia után mutatkozzon meg a tudatos utánpótlás-ne­velés és képzés eredménye. Az intézmény első közép­iskolai tanéve 30 fiú és 30 lány beiskolázásával jövő szeptemberben kezdődik, és várja minden olyan, a kézi­labdázáshoz magában tehet­séget érző magyarországi és határon túli fiatal jelentke­zését, aki középiskolás ta­nulmányait a sportágra kon­centrálva, egyúttal jó körül­mények között, modern tu­dást adó intézményben sze­retné folytatni. Mocsai Lajoson kívül olyan kiváló szakemberek vezetik az akadémiai képzést, mint Kovács Péter, a magyar férfi, valamint Hajdú János, a női utánpótlás-válogatottak veze­tőedzője, továbbá Csoknyai István, Gyurka János, Juhász István, konzulensként pedig Kovács László mesteredző. Vetési Iván, a magyar szövet­ség elnöke a sajtótájékozta­tón azt mondta, kezdeménye­zik, hogy a Magyar Sportúj­ságírók Szövetsége által ren­dezett Év sportolója szavazás jövőre december 31-gyel zá­ruljon, így a decemberben el­ért eredmények is számíta­nak majd a voksolásnál. ff Ősz végére lendült be a Kábel SE KÉZILABDA Kupabravúrok teljesítményét Igencsak hullámzó telje­sítményt nyújtott az őszi szezonban a Balassagyar­mati Kábel SE férfi kézi­labdacsapata. Az együttes szereplését az NB I/B Ke­leti csoportjában egy­aránt kísérték kiemelke­dő bravúrok és bosszantó vereségek. A Magyar Ku­pa legjobb nyolc közé ju­tással azonban a kudar­cokat elhomályosítottak az Ipoly-parti fiúk. A részletekről a jelenleg nyolcadik helyen álló le­génység vezetőedzőjével, Kedves Lászlóval beszél­gettünk. Hegedűs Henrik- Eléggé hepehupásan indult az idény...- Én számítottam is a zökke­nőkre. Azzal, hogy öt kulcsjáté­kos távozott tőlünk, és helyettük négy új kézilabdázó érkezett, ala­posan átformálta a terveket. Más szempontok alapján kellett a csa­patépítéshez látni, például most kiegyensúlyo- zottabban oszlottak meg az egymás kö­zötti felada­tok. Ráadásul a felkészülés során sérülé­sek is történ­tek, például a jobbszélső Kovacsevics Attilát a teljes őszre elvesz- Kedves László vezetőedző tettük. Ennek az új társaságnak idő kellett az összeéréshez, és még mindig nem rázódott össze tökéletesen, ez jelentősen rányomta bélyegét a teljesítményünkre.- Ezt a döccenős időszakot mutatja az első négy meccs so­rán megszerzett mindössze egyet­len pont.- Azért mind a négy találkozó­ban akadt több biztató és kieme­lendő fejlemény. A Mezőkövesd elleni idénynyitón jól helytállt a társaság, lényegében saját ma­gunknak köszönhettük a három­gólos vereséget. Egerben kiváló­an játszottak a srácok, taktikai- lag-technikailag betartva az uta­sításokat, és ugye öt másodperc­cel a befejezés előtt egyenlítettek a hazaiak. Az Ózddal szemben ritka gyenge volt a helyzetki­A legkiegyensúlyozottabb: Szabó Tamás A Salgótarjánban nevelkedett és a megye egyik legismertebb ké- zilabdás dinasztiájából származó fiatalember a Tatabánya NB I-es csapatától érkezett 2012 elején Balassagyarmatra. A huszonkilenc esztendős irányító nagyon hamar beilleszkedett a számára nem igazán ismeretlen közegbe. Kiváló szervezőmunkájával, jó meglá­tásaival, remek cselező-technikájával, és furfangos góljaival, vala­mint magabiztos büntető-végrehajtásaival is joggal vívta ki a szak­emberek és a szurkolók elismerését. A bajnokság hajrájában több­ször bajlódott betegséggel, illetve a válla is megsérült, ennek elle­nére például a Balmazújváros elleni kupamecscsen a fájdalmaival mit sem törődve vált vezéregyéniséggé. A Keleti csoport abszolút góllövőlistáján a harmadik helyet foglalja el. A számok tükrében NB ]/B Keleti csoport- Nem hiá­ba nyilatkozta a kezdet-kez­detén, hogy szerencsé­sebb lenne, ha fordítva alakul­na az őszi műsor, azaz az elején jönnek a könnyebb riválisok. Vi­szont így a második felére len­dültek jobb formába.- Nagyon jót tett mindenkinek, hogy a Hajdúnánást nagyon si­okozhatunk még meglepetést. Hasonlóképpen sokat lendített a „szekéren” az Orosháza ellen ki­harcolt kupa-döntetlent, ami to­vábbjutást ért. A Békéssel szem­ben tulajdonképpen ez a lendület tartott tovább, ami mentális érett­séggel is társult.- Varsandán Áron távozása vi­szont a legrosszabbkor esett meg, épp egy fontos rangadó előtt.- Ki is kaptunk Lajosmizsén. Idegenben- Mindenképpen megkoroná­zása ez a 2012-es évnek, joggal vagyok büszke a fiúkra. Lelkes, agresszív, tudatos játékot mu­tattak a Balmazújváros ellen, teljes mértékben kiszolgálva a közönséget. Ahol eddig még esetleg nem ismerték a balassa­gyarmati kézilabdázást, ott is biztos felkapták a fejüket a nyolc közé jutásunk miatt. Ez­zel öregbítettük a sportág helyi Mérkőzésről mérkőzésre 1. forduló: Mezőkövesdi KC (ott­hon) 31-34, 2_- SBS Eger Eszter- házy SZSE (idegenben) 22-22, 3j Ózdi KC (o) 25-29, 4j König-Trade Balmazújvárosi KK (i) 25-29, 5.: Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE (o) 37-25, 6.: Nyíregyháza-Nyír Komplett (i) 32-36,7; Békési FKC (o) 29-28, 8- CLAAS-Törökszent- miklósi KE (i) 26-33,9.: Hajdúbö­szörményi TE (o) 33-29, 10.: Primavera Mizse KC (i) 28-29,11^ Gödöllői KC (o) 27-21. Magyar Kupa 1. Erőnyerők. 2. Salgótarjáni Strandépítők KC (i) 38-24; 3. Oros­házi FKSE (0) 23-23; 4. König-Tra­de Balmazújvárosi KK (0) 28-24. Házi bajnoki góllövőlista 75/30 hétméteresből (abszolút: 3. ): Szabó Tamás, 74/0 (abszolút 4. ): Varga János, 42/0: Horváth Szilárd, 34/0: Szabó András, 19/3: Varsandán Áron, 18/1: Széles Zol­tán, 15/0: Piroska Krisztián, 14/0: Bécsi Mihály, 13/0: Bán Dávid, 7/0: Tihanyi Róbert, 3/0: Kajdy Norbert; 1/0: Puruczki Gábor. vonalának, és magának a város­nak is a hírnevét.- Lehet-e kiemelni játékost a töb­biek közül?- Az emberek teljesítménye rendkívül hullámzó volt Egyik pil­lanatban szenzációs megoldások­ra képesek, de ugyanazon mécs­esén belül nagy törés is mutatko­zik a teljesítményükben. De tisztá­ban vagyunk azzal, hogy ezek a srácok munka után jönnek edzés­re, van, aki napi 10 órát is dolgo­zik, hét végi szabadidejüket áldoz­zák fel a mérkőzések érdekében, teljesen érthető, ha ilyen hullám­zások előfordulnak. Talán Szabó Tamás játszott a legkiegyensúlyo­zottabban a szezonban.- Mi várható 2013-ban?- Már január elején vissza kell térni a pihenőről, hiszen a hó­nap végén már következik a Ma­gyar Kupa negyeddöntő, aminek harmadikán lesz a sorsolása. A bajnokság pedig február 23-24- én folytatódik. Szinte minden él­csapatot hazai pályán fogadunk, ebből a szempontból nehezebb­nek ígérkezik a tavasz. Reálisan látva a tabellát az első öt gárdát már nincs komoly reményünk befogni, de a középmezőny első fele, így a hatodik hely elérhető lehet számunkra. használás, és a balmazújvárosi játékunk során sem lépdelt át könnyedén rajtunk az akkori lis­tavezető. mán sikerült legyőznünk. Ekkor szembesültek igazán azzal a játé­kosok, hogy voltaképpen csak né­hány kisiklás történt az elején, és Ez a legfájóbb pont számomra az egész idényben. Nyerhető meccs volt, de kiengedtük a kezünkből az esélyt. Kötelező győzelmet sza­lasztottunk ej. Szándékosan mondtam a mérkőzést követően, hogy lényegében mindent elölről kell kezdeni. Elsősorban a kézi­labdázóink fejében kellett gyor­san rendet tenni, hogy jobban koncentráljanak, hogy ne vétse­nek annyi hibát, figyeljenek oda minden mozdulatukra.- Akkor ennek az „újrakezdés­nek” a gyümölcse érett be december bán, a Magyar Kupa-bravúrral? Savón visszatér? Miután a Kábel SE több bajnoki mérkőzésén feltűnt a lelátón szurkoló emberek között Jósé Savón, többen rebesgetni kezdték: netán azért jár vissza Balassagyarmatra, mert már nincs helye Cegléden és ismét a gyarmatiak szerelését ölti magára? Nos, Kedves László véget vetett a találgatásoknak. A szakember úgy véli, Savón jó döntést hozott, amikor a nyá­ron úgy gondolta, kipróbálja magát a legmagasabb osztályban, és ezt a bajnoki esztendőt még mindenképpen az NB I-ben kell töltenie. A Kábel SE vezetésében nagyon örülnek, ha a karibi ké­zilabdázót ennyire visszahúzza a szíve az Ipoly-partjára, mert azt mutatja, jól érezte magát ebben a közegben, de jelenleg nincs szó arról, hogy tárgyalásba kezdenének az esetleges visszatéréséről.

Next

/
Thumbnails
Contents