Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)

2012-11-08 / 258. szám

SPORTTUKOR Elérhető a döntetlen EURÓPA UGA. Sándor György, a Videoton FC középpályása sze­rint várhatóan nagy nyomás alá kerül majd a fehérvári gárda ka­puja, de a döntetlen így is elérhe­tő a labdarúgó Európa Liga cso­portkörének csütörtök esti, bá­zeli mérkőzésén. A futballista a vidi.hu-nak nyi­latkozva emlékeztetett arra, hogy két hete, hazai pályán sem náluk volt többet a labda, mégis nyertek 2-1-re, igaz, azt is meg­jegyezte: úgy érzi, a svájci együt­tes mezőnyfólénye ezúttal „hat- ványozottabb” lesz.- Bízom abban, hogy a Bázel egy kicsit ki fog nyílni, de sze­rintem mindent egy lapra felté­ve nem fog támadni, ennél azért sokkal jobb csapat - fo­galmazott. - Remélem, hogy a biztos védekezésből sikerül majd egy-egy ritmusváltással gyors akciókat vezetnünk. Ke­vés ilyen lehetőségünk lesz, de ezekből kellene legalább egyet értékesíteni, mert ha szerez­nénk egy gólt, akkor utána könnyebben tudnánk játszani a saját játékunkat. A középpályás beszélt a Vide­oton továbbjutási esélyeiről is: szerinte az elmúlt évek tapaszta­latai alapján kilenc ponttal to­vább lehet jutni a csoportból, így a következő három összecsapá­son három pontot kellene sze­rezniük. Alakulhat azonban úgy is, hogy a fehérvári együttes már csütörtökön biztosítja helyét a legjobb 32 csapat között. Ehhez elsősorban győznie kellene Bá­zelben, miközben a kapus Köte­les Lászlót is foglalkoztató Genk nyer, vagy döntetlent játszik a csoport utolsó helyén álló Sport­ing Lisboa vendégeként. A G cso­portban mindkét összecsapás 21.05-kor kezdődik, Bázelben az ukrán Jevhen Aranovszkij veze­ti majd a meccset. Európa liga, a G csoport 4. for­dulójának programja: FC Basel (svájci) - Videoton FC 21.05, Sporting Lisboa (portugál) - Genk (belga) 21.05. A csoport állása 1. Genk 3 2 1 0 7-3 7 2. Videoton 3 2 0 1 5-4 6 3. Basel 3 0 2 1 3-4 2 4. Sporting L. 3 0 1 2 1-5 1 A csoportból az első két helye­zett jut tovább. Hat magyar utazik birkózás. Kötöttfogásban hat magyar birkózó vesz részt a hét­végén Moszkvában rendezendő Európa Kupán, azaz a csapat Eu- rópa-bajnokságon. A magyar szövetség szerdai tájékoztatása szerint a londoni olimpián szerepelt versenyzők nem lépnek szőnyegre, indul vi­szont az idén Eb-bronzot nyert 84 kg-os Lőrincz Viktor, az egye­temi világbajnokságon aranyér­mes Kozák István (66 kg), vala­mint két junior világbajnok, Né­meth Iván (96 kg) és Lám Bálint (120 kg). A magyar válogatott mellett kötöttfogásban az orosz, az azeri, az örmény, a bolgár és az ukrán csapat kapott meghívást a via­dalra. Pénteken a nők versenyét rendezik meg a Luzsnyiki sport- komplexum Druzsba-csarno- kában, majd szombaton és va­sárnap a két férfi fogásnem ösz- szecsapásaira kerül sor. A Krasznai Máté (60 kg), Kozák, Kun Renátó (74 kg), Lőrincz, Né­meth, Lám összetételű magyar csapat csütörtök délben indul az orosz fővárosba Struhács György szakágvezető és Weisz György bíró társaságában. Tekepályát avattak Bátonyterenyén ve Kovács Ernő, Tiszakécske pol­gármesterével, országgyűlési képviselővel egyeztetve egy díszoklevet nyújtott át Dóra József klubelnöknek. A köszöntők végén Kelemen Imre szakosztályvezető nagy de­rültség közepette, tréfásan kije­lentette, hogy a négy avató sze­mély, jelen esetben Becsó Zsolt, Nagy-Majdon József, Dávid Ve­ronika és Dóra József csak ak­kor kapják meg a klub sárga­zöld színű emléksapkáját, ha a tekepályán öt-öt gurítás erejéig megmérkőznek egymással, s ez meg is történt. Ezt követően a szakosztályve­zető röviden szólt a múlt történé­seiről és vázolta a jövőbeni bátonyi tekesport elképzeléseit. Mondandója végén pályára szólí­totta következő négyest, közte a bátonyi színeket képviselt Hra- becz Gyulát is. Egy közös ebéd után a BTK I, BTK II., BE-BE TK Salgótarján, Miskolci, Tiszakécske, Somosi TK, Petőfibánya, Nnádújfalu és a Fülek versenyzői, valamint a bátonyi városi bajnokság váloga­tottja, összesen mintegy negyve­nen mérkőztek meg egymással. A10 csapat, 48 játékosával meg­tartott pályaavató rendezvény ered­ményei Legjobb egyéni dobó (120 dobás): Bakhi Gábor (Tisza­kécske) 557 fa. Legjobb teliző: Bakhi Gábor (Tiszakécske) 380. Legjobb fa/otó.Nádasdi István (BE- BE TK) 193. Legjobb női eredmény (60 dobás): Kiss Gyuláné 264. A délelőtt tíz órára meghirde­tett avatási ceremónia előtt a gyengébb nemet is képviselve már javában folyt a meghívott és a hazai versenyzők „pályabegu- rítása.” A második négyes cso­port versengése után Kelemen Imre, a Bátonyterenyei Teke Klub szakosztályvezetője meg­szakította a küzdelmet és első­ként Dóra József, a klub elnöke köszöntötte a megjelenteket.- Elérkezett a régen várt pilla­nat. Az elmúlt év augusztusában Tőle a szót a város polgármeste­re, Nagy-Majdon József vette át, aki megköszönte a tekeklub segí­tőkész szándékát: - A tekepálya átadása után most már joggal vár­hatjuk azt, hogy tavasszal a bajno­ki találkozókon már élni tudunk hazai pálya előnyével, s felénk fog „ lejteni a pálya”. Ez a fejlesztés egy ciklusokon átívelő beruházás része volt, hiszen a pályázat, töb­bek között a városközpont felújítá­sa, a maconkai gyalogút kiépítése, a művelődési ház rendbetétele- Néhány nappal ezt megelő­zően történt hivatalos műszaki átadáson Bátonyterenye már bir­tokba vehette a létesítményt - mondta Becsó Zsolt. - Kicsit meglepődtem, hogy ezen az ava­táson ilyen sokan összejöttünk. A létesítménnyel kapcsolatban van még egy-két apró hiányos­ság, de ezek rövid időn belül ki­küszöbölhetőek. Nagy szükség lesz például két újabb garnitúra bábukészlet beszerzésére, mely forrás előteremtésére közösen fo­Pályaavatók: Dóra József (balról), Becsó Zsolt, Nagy-Majdon József és Dávid Veronika Bátonyterenyén vasárnap délelőtt a sportági képvi­selők, vezetők, verseny­zők, szurkolók, kíváncsis­kodók jelenlétében avat­ták fel a labdarúgó játék­tér közelében, a Molnár Sándor utca elején a vá­ros vadonatúj négysávos tekepályájáját. Cz. Zentai József Bátonyterenyén a létesítmény szurkolói része ezúttal zsúfolásig megtelt, még a folyosókon sem le­hetett egy árva tűt sem leejteni, annyian voltak kíváncsiak az új négysávos műanyag borítású auto­mata tekepálya avatására. Az ese­ményen megjelent Becsó Zsolt, megyei közgyűlés elnöke, ország- gyűlési képviselő, Dávid Veronika, a Magyar Teke Szövetség főtitkára, valamint Nagy-Majdon József Bátonyterenye polgármestere is. túrták szét a régi kétsávos teke­pályánkat és ma itt vagyunk eb­ben a szép új létesítményben. Mindenki érezze magát jól, nem­csak ezen az avatón, hanem a későbbi rendezvényeinken is - mondta az elnök. mellett valósulhatott meg. Hasz­nálják, használjátok egészséggel! - emelte ki a polgármester. Dávid Veronika is örömét fejez­te ki, hogy Észak-Magyarországon, Bátonyterenyén egy ilyen új létesít­ménnyel bővülhetett a sportág. gunk össze a polgármester úrral. Tudni kell, nemcsak a megyé­ben, hanem itt Bátonyterenyén is komoly múltja van a tekesport­nak. A hazaköltözött tekézők az új létesítményben való felkészü­lésük során reményeim szerint hamarosan újra magasabb osz­tályba, az NB I-be fogják magu­kat találni. Használják és vegyék örömmel birtokukba ezt az eu­rópai színvonalú létesítményt. Az avatásra a klub képviselői meghívták a korábbi években a bátonyiakkal szoros sportbarátsá­got kötött klubok képviselőit,ver­senyzőit is. Igen kedves esemé­nye volt az avatási ünnepségnek, amikor a Tiszakécskéről érkezett teke klub képviselője, Tóth Sán­dor a két klub között fennálló ré­gi sportbarátságukat megerősít­Tizenöt úszónk indul úszás. Igent mondva Kiss Lász­ló szövetségi kapitány előterjeszté­sére 15 fős csapatot hagyott jóvá a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szerdán az idei rövidpályás Euró- pa-bajnokságra és világbajnokság­ra egyaránt. A 25 méteres meden­cébe kiírt világversenyek közül az Eb-nek a franciaországi Chartres lesz a házigazdája november 22. és 25. között, míg a vb-t Törökor­szág, közelebbről Isztambul ren­dezi december 12-től 16-ig. Mindkét eseményen rajthoz áll a magyar élversenyzők közül Hosszú Katinka, Jakabos Zsu­zsanna és Cseh László, míg a lon­doni olimpiai bajnokok közül Gyúrta Dániel csak a világbaj­nokságon szerepel, Risztov Éva pedig egyiken sem indul. Az el­nökségjóváhagyta azt a csapatot is, amely részt vesz a 18 éven alu­li úszók jövő év eleji, ausztráliai nemzetközi viadalán, ahová Euró­pából egyedül Magyarország ka­pott meghívást. A Sydneyben ja­nuár 17. és 20. között sorra kerü­lő versenyen, hivatalos nevén az Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Feszti­válon (AYOF), amelyen az után­pótlás-kapitány Güttler Károly vezeti a korosztályos válogatottat, nyolc magyar tehetség, javarészt ifi Eb-érmes indul. A csapatok. Rövidpályás Eb: Balog Gábor, Bernek Péter, Biczó Bence, Cseh László, Dara Eszter, Hosszú Katinka, Jakabos Zsu­zsanna, Kis Gergő, Kozma Dominik, Pulai Bence, Rákos Patrik, Sebestyén Dalma, Sztankovics Anna, Takács Krisz­tián, Verrasztó Dávid. Rövidpályás vb: Balog Gábor, Bernek Péter, Biczó Bence, Cseh László, Dara Eszter, Gyúrta Dáni­el, Gyúrta Gergely, Hosszú Katin­ka, Jakabos Zsuzsanna, Kis Ger­gő, Kozma Dominik, Pulai Ben­ce, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn. Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesz­tivál: György Réka, Joó Sára, Kiss Nikoletta, Sebestyén Dalma, Sibalin Flóra, Sztankovics Anna, Grátz Benjámin, Holoda Péter. t

Next

/
Thumbnails
Contents