Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)

2012-11-08 / 258. szám

2012. NOVEMBER 8., CSÜTÖRTÖK Szent Márton-napi Vígasság Hollókő. A település védő­szentje, Szent Márton tiszte­letére, illetve az ünnepnap­hoz fűződő hagyományok je­gyében rendeznek itt vígas­ságot november 10-én szom­baton, ünnepélyes megnyitá­sa a templom előtti téren 11 órakor lesz. Életkép megjele­nítésével is megemlékeznek a szentről, Szent László Vité­zei pedig középkori és libás játékokkal szórakoztatják a közönséget. A 15 óráig tartó rendezvény vendégei liba­hússal készült finomságokat kóstolhatnak, s végül meg­nézhetik a Lámpalázi Társu­lat vidám előadását. Átalakítás finisben ftlátraverebély. Pályázati tá­mogatással valósítják meg a községben az önkormányzat épületének belső átalakítását, ami bővítést is magában fog­lal. Új ügyféltér kialakítása, az energiatakarékos kazán­nak tárolóhely kialakítása, a pincetér bővítése, valamint a mellékhelyiségek akadály- mentesítése is része a mun­kálatoknak, amelyek hama­rosan befejeződnek. Nem a pályázat keretei között, de a kivitelezési munkákkal pár­huzamosan a helyi közfoglal­koztatottak elkezdték a hiva­tal udvarának többfunkciós kiépítését is, amely így a ké­sőbbiekben kisebb ünnepsé­gek, fórumok megtartására is alkatoiUí,to«..i, ____ Pi ncetűz Ssmsonháza. sűrű füst go- molygott egy családi házból néhány napja, a kora esti órákban Sámsonházán, a Pe­tői! úton. A helyszínre a pász­tói önkormányzati tűzoltóság, a Salgótarjáni Hivatásos Tűz­oltó-parancsnokság, valamint a Katasztrófavédelmi Műve­leti Szolgálat vonult. Mint ki­derült, a lakóépület pincéjé­ben, a kazán mellett felhal­mozott tűzifa kapott lángra, megközelítőleg három négy­zetméteres területen. A láng­lovagok az oltást követően a sűrű füsttel telített lakószintet is átvizsgálták, de a helyisé­gekben - amelyek nem gyul­ladtak ki - senki sem tartóz­kodott. A tűzeset során sze­mélyi sérülés nem történt. Előadás az adóváltozásokról Salgótarján, A Nógrád Me­gyei Kereskedelmi és Iparka­mara évenként több alka­lommal szervez fórumokat aktuális adóügyi kérdések­ről. Ebbe a sorba illeszkedik a november 12-én, hétfőn 14 órakor a kamara salgótarjáni székházában sorra kerülő fó­rum, amelynek témája az adótörvényeket érintő válto­zások, a kisadózó vállalkozá­sok tételes adója és a kisvál­lalati adók. A szakmai összejövetelen Ponyiné Oszvald Katalin, a NAV megyei igazgatóságá­nak adóügyi igazgató-helyet­tese és Sulcz Nándomé ügy­félkapcsolati osztályvezető előadását hallhatják majd az érdeklődők. A programon való részvétel a kamarai ta­goknak és regisztrált vállal­kozásainknak ingyenes. Kitüntették Bátonyterenye Ünnepi állománygyűlésen emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadság- harcra a BM Országos Ka­tasztrófavédelmi Főigaz­gatóságán. A megemléke­zésen dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, or­szágos katasztrófavédelmi főigazgató belügyminisz­teri és főigazgatói elisme­réseket adott át több mint százhúsz kollégának, együttműködőnek. „A ka­tasztrófavédelemmel tör­ténő együttműködés te­rén kifejtett kiemelkedő munkája elismeréseként” Nagy-Majdon József, Bátonyterenye város pol­gármestere is kitüntetést vehetett át. Budapest-Bátonyterenye. Az ün népség a Himnusszal kezdődött, majd ezután egy rövidfilmet te­kinthettek meg a résztvevők, a ko­rabeli képkockák alatt Márai Sán­dor: Mennyből az angyal című művét lehetett hallani Sinkovits Imre és Varga Miklósé kiadásában. Ezután a Katasztrófavédelem Köz­ponti Zenekarának műsora követ­kezett. A zeneművek elhangzását követően dr. Gora Zoltán tűzoltó dandártábornok, főigazgató-he­lyettes mondott beszédet. A tábornok Gosztonyi Péter tör­ténész szavait idézte, aki szerint 1956 nemcsak harc volt, hanem az elmúlt évszázad legnagyobb bol­dogsága is, abban a tizenkét nap­ban jó volt Magyarországon élni, jó volt magyarnak lenni. Gora Zol­tán ehhez hozzáfűzte, az egy tucat nap alatt egy önérzetében megalá­zott, méltóságától megfosztott, mindennapjaiban megnyomorí­tott nemzet lázadt fel.- 1956 nélkül ma Európa sem lenne az a szellemi, gazdasági és politikai közösség, amelyben Ma­polgármesterét A kitüntetettek csoportja gyarországnak ismét helye van - mondta a főigazgató-helyettes. A tábornok úgy fogalmazott, fe­jet kell hajtani a nemzeti egység, a mártírok emléke előtt, azok előtt, akik helyi forradalmi nemzeti ta­nácsok alakításával küzdöttek a szabadságért, a függetlenségért, vagyis tulajdonképpen a jövőért. 1956 a méltóság, az emberi méltó­ság visszaállításának forradalma volt, hangsúlyozta Gora Zoltán. A szónok párhuzamot vont az 1848-as és az 1956-os események között, hiszen mint mondta, mindkét esetben azt az üzenetet hordozták, hogy egy kis nép ke­zébe vette sorsát és áldozatok árán kivívta szabadságát. És no­ha mindkét forradalom elbukott, változásokat hozott a társadalom­ban, az intézményrendszerben, öntudatra ébresztett, erkölcsöt nemesített. 1956 üzenete az, mondta a tábornok, hogy a ma­gyarság a vesztes háború, az év­tizedes zsarnokság után is fel tu­dott emelkedni, és meg tudta te­remteni a nemzet egységét, még ha csak rövid időre is. Az ünnepi beszédet követően elismeréseket adták át több mint százhúsz kol­légának, együttműködőnek. Nógrád megyéből elismerés­ben részesültek: Pintér Sándor belügyminiszter kimagasló szak­mai tevékenysége elismeréséül soron kívül előléptette tűzoltó századossá Téglás Krisztina tűzol­tó főhadnagyot, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgató-helyettesét. Dr. Bakondi György tűzoltó altá­bornagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fő- igazgatóság főigazgatója a kataszt­rófavédelemmel történő együtt­működés terén kifejtett kiemelke­dő munkája elismeréseként aján­déktárgyat adományozott Nagy- Majdon Józsefnek polgármes­ternek, Bátonyterenye Védelmi Bi­zottságának elnökének. Munka­körében hosszú időn át végzett, ki­emelkedő teljesítménye elismeré­seként soron kívül előléptette tűz­oltó őrnaggyá Cser Tamás Sándor tűzoltó századost, a Nógrád Me­gyei Védelmi Bizottság titkárhe­lyettesét Munkakörében hosszú időn át végzett, kiemelkedő teljesít­ménye elismeréseként soron kívül előléptette tűzoltó törzszászlóssá Zsemberi Zsolt tűzoltó zászlóst, a Balassagyarmati Hivatásos Tűzol­tó-parancsnokság szerparancsno­kát Valamint Karóra ajándéktár­gyat ajándékozott Jakubo-vics Zol­tán tűzoltó alezredesnek, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóság osztályvezetőjének. A Szózattal véget érő állomány­gyűlés után a főigazgató mondott pohárköszöntőt. Bakondi György úgy fogalmazott, hogy nemcsak annyi elismerésre méltó kolléga van, akik a központi ünnepségen vették át jutalmukat, a megyei igazgatóságokon még sokan ré­szesülnek elismerésben. A tábor­nok külön megköszönte a ka­tasztrófavédelemmel együttmű­ködő védelmi igazgatási vezetők, illetve a napi munkáról tudósító újságírók munkáját. Forrás: BM OKF Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazga­tója a katasztrófavédelemmel történő együttműködés terén kifejtett kiemelkedő munkája elismeréseként ajándék- tárgyat adományozott Nagy-Majdon Józsefnek polgármesternek, Bátonyterenye Védelmi Bizottságának elnökének Vadászhölgyek szakmai konferenciája A Diana Vadászhölgy Klub szer­vezésében tartottak szakmai konferenciát Hollókőn a közel­múltban. A Vadászati Kulturális Egyesület vadászó és természet­kedvelő hölgyekből álló szekció­ja 2006 óta minden évben szak­mai összejövetelt szervez a cél­ból, hogy a hölgyek szakmai tu­dását elmélyítse, felpezsdítse, az aktuális témakörben ismeretei­ket gyarapítsa. Hollókő. Az idei évi szakmai konferen­ciát a világörökség részét képező aprócs­ka nógrádi faluban rendezték meg, témá­jának pedig a leggyakrabban előforduló vadbetegségeket választották. A rendez­vényt, amelyre az ország minden szegleté­ből érkeztek vadászhölgyek - Szabó Lász­ló, az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád Megyei Területi Szervezetének el­nöke nyitotta meg, majd röviden ismertet­te szűkebb pátriánk vadgazdálkodásának főbb paramétereit. A konferencia központi témájának, a vadbetegségeknek kifejtésére dr Beregi Attilát, a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetének munkatársát kér­ték fel a szervezők, aki figyelemfelkeltő előadásában vázolta fel a Dianáknak a leggyakoribb vadbetegségeket, különös tekintettel a zoonozisokra, vagyis az em­berre is veszélyes vadbetegségekre. Ezek (veszettség, trichinella, toxoplasma, ma­dárinfluenza, Lyme-kór) kifejtése során kitért a betegség előfordulásának körül­ményeire, gyakoriságára, tünetegyütte­seire, lappangási idejére. Résztvevők egy csoportja Ezt követően a szécsényi rendőrkapi­tányság munkatársa, Kelemen Antalné is­mertette a fegyvertartás szabályainak kö­zelmúltban életbe lépett változásait. Ér­dekfeszítő előadása során kérdések tu­catjaira válaszolt a vadászhölgyeknek. Az ebédet követően palóc asszonyok mu­tatták be népviseletüket, annak történe­tét, és adtak ízelítőt humoros történetek ke­retében a falusi élet mindennapjaiból. A délután folyamán Szegi-Mikula Kata­lin, hollókői tag, az újonnan megalakult Nógrád Megyei Dianák vezetője tartotta néprajzi ismertetőjét egy faluséta kereté­ben. A vadászhölgyek meglátogatták a Ba­bamúzeumot és a várat is, majd este egy hangulatos vacsorával zárták az egész na­pi programot. A vacsora után, zenei kísé­ret mellett hajnalig tartó bálon énekeltek, táncoltak a jelenlévők a hollókői Látogató­házban. A Diana Vadászhölgy Klub ötödik születésnapjára megalapított „Év legaktí­vabb megyei szervezete” díjat hagyomá­nyosan a szakmai konferencia keretén be­lül osztották ki. 2012-ben változatos, hasz­nos és színes programjaiért, az országos rendezvényeken történő aktív részvételé­ért, a Diana Vadászhölgy Klub munkájá­ban, kitűzött céljai megvalósításában nyúj­tott áldozatkész szerepvállalásáért a díjat a Diana Vadászhölgy Klub Veszprém Me­gyei Szervezete kapta. Az ország minden pontjáról érkező vadászhölgyek megcsodálták a hollókői várat is 4 4 4 V

Next

/
Thumbnails
Contents