Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)

2012-11-30 / 277. szám

5 2012. NOVEMBER 30., PÉNTEK otp mikro- és kisvállalati akciók Jobbik: szánalmas a nagykoalíció Budapest A lobbik szerint szánalmas, ahogyan a kor­mánypártok és az „egyesült baloldal a megfelelési kény­szer hatására nagykoalícióba szerveződik”. Erről Volner János beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján. A jobbikos politikus arra a hír­re reagált, hogy Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy Attila, az MSZP vezetője és az Együtt 2014 Vá­lasztói Mozgalom nevében Bajnai Gordon volt miniszter- elnök, a bejegyzés alatt álló Haza és Haladás Egyesület el­ső embere is felszólal azon a vasárnapi demonstráción, amelyet a jobbikos Gyöngyö­si Márton hétfői kijelentése el­leni fellépésül kezdeménye­zett a Facebookon a Mind­annyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány. A Tömegtüntetés a náciz­mus ellen címmel a Kossuth térre meghirdetett eseményt- a közösségi oldalon olvasható információk szerint-a szerve­zet kezdeményezésére a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezi. Volner János „szánal­mas kutyakomédiának” ne­vezte azt, hogy az ellenzéki pártok a kormányoldallal kö­zösen vesznek részt a fenti szervezetek által szervezett eseményen. A jobbikos politikus gratu­lált a Fidesz politikusainak ah­Bajnai Gordonnal és a Mazsihisszefhfkdtotfnagyko- alíciós tüntetést. A DK kártérítést sürget Budapest. A Demokrati­kus Koalíció (DK) arra szó­lítja fel a kormányt, kezde­ményezzen törvényjavas­latot azért, hogy az indok­lás nélkül elbocsátott köz- alkalmazottak kártérítést kapjanak. Szűcs Erika, a DK-hoz tar­tozó független képviselő csütörtökön az MTI-nek nyi­latkozva azután sürgette ezt, hogy jogerőre emelkedett Magyarország elmarasztalá­sa egy közalkalmazott in­doklás nélküli elbocsátása miatt a strasbourgi székhe­lyű Emberi Jogok Európai Bíróságán. A testület júliusban ma­rasztalta el és kötelezte 9 ezer euró megfizetésére Ma­gyarországot egy közalkal­mazott indoklás nélküli el­bocsátása miatt. Az ítélet azután lett jogerős, hogy a bíróság szerdán közölt hatá­rozatában elutasította a fel­lebbezést. Szűcs Erika el­mondta, az ítélet alapján mindazok a közalkalmazot­tak jogorvoslatra és kártérí­tésre számíthatnak, akiket indoklás nélkül bocsátottak el. A DK szerint azonban nem szabad ezeket az em­bereket arra kényszeríteni, hogy bírósági úton érvénye­sítsék jogos követelésüket. A hasonló - vélhetően töme­ges - ítéletek elkerülése ér­dekében a DK azt sürgeti, hogy a kormány nyújtson be törvényjavaslatot a sérelmet szenvedők kártérítésiről - közölte. BELPOLITIKA Garantált a járási hivatalokhoz kerülő köztisztviselők eddigi bére Az MSZP bírálja a postai fehér csekk bevezetését. Tukacs István országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a Magyar Postának nem a készpénz- befizetést kellene ösztönöznie, ha­nem a „készpénzkímélő” módsze­rek alkalmazását. Budapest A Népszabadság csütörtökön írt arról, hogy a Magyar Posta nemcsak jelen­tősen megemeli a sárga csekkek díját jövő­re, hanem egy új termékkel, a fehér csekkel konkurenciát állít a bevétele 15-16 százalé­kát generáló készpénzátutalási megbízás­nak. Az írás szerint a fehér csekk szolgálta­tási díját nem kell hirdetményben közzéten­ni, mint a készpénzátutalási megbízásét, az­az elvileg a posta egyedi kedvezményeket is tud adni a szolgáltatóknak. A szocialista po­litikus szerint azonban ez a megoldás a szol­gáltatók ügyfelei közötti megkülönböztetést jelent, ráadásul romlani fog a postai szolgál­tatások színvonala, mivel amiatt többen áll­nak majd sorba ahelyett, hogy az átutalást választanák. Tukacs István azért is bírálta a postát, mert 22 százalékkal növeli a sárga csekkes befizetések díját. Véleménye szerint az emelés mértéke nemcsak az inflációt ha­ladja meg, hanem a posta költségeinek nö­vekedését is. Az MSZP-s politikus arról is beszélt, hogy a kormány gazdaságpolitikai intézkedései - így a tranzakciós illeték bevezetése - újabb terheket rónak a bankokra és a pénzintéze­tekre, amelyek ezt továbbhárítják ügyfeleik­re. Véleménye szerint a háromnegyed éve tartó recesszióból ezzel a gazdaságpolitiká­val nem lehet kilábalni, esély sincs a növe­kedésre, és tovább romlanak a hitelezési fel­tételek is. ígéretet tett arra, hogy a szocialis­ta párt, ha kormányra jut, az összes ötletsze­rű, a gazdasági növekedést gátló adófajtát megszünteti. www.otpbank.hu • 06 1/20/30/70 366 6666 • 06 40 366 666 ($ otpba MfígMzufík Rfjyirtővbfíf! vaslat. A Kormány elfogadta továbbá azt a kor­mányrendelet-tervezetet is, amely rögzíti azt is, hogy azon államigazgatási feladat- és hatáskörö­ket, amelyek nem kerülnek a járási (fővárosi ke­rületi) hivatalhoz, körzetközpont hiányában mely település jegyzője fogja ellátni. Ezek közül mind a zaj- és rezgésvédelmi feladatok, mind a telephely­engedélyezés, mind a vásárok és piacok engedé­lyezése esetén 2013. január 1-jétől a települési jegyző, a fővárosban a fővárosi kerületi önkor­mányzat jegyzője fog eljárni az érintett tárcák ja­vaslatai alapján. A törvénycsomag kiterjed az ingatlan-nyilván­tartási törvény módosítására is, amelyben a vi­dékfejlesztésért felelős miniszter kap felhatalma­zást arra, hogy az ingatlanügyi hatóság illetékes­ségi területét miniszteri rendeletben határozza meg. Ennek oka, hogy a jelenlegi körzeti földhiva­taloknak a járási illetékességhez történő igazítá­sára a 2013-as évben fokozatosan kerül sor, 2013. szeptember 30-ig. Az átállásra az egyes földhiva­talok esetében ütemezetten kerül sor, nem egy időben, ezért az illetékességi szabályokat minisz­teri rendelet útján követik. Vigye sikerre vállalkozását egy megbízható pénzügyi partnerrel! Válassza az OTP Bankot! (kivéve Gold számlacsomag esetén) vállalkozásával kapcsolatos ..vállalkozása felhasználású folyóssáml&hiteíeinkkeí! Az OTP Bank t pénzügyi ' ■ kínéi az Ön vállalkozásának. Kérje szakértő kollégáink segítségét, tájékozódjon fiókjainkban, vagy honlapunkon és válassza szolgáltatásaink közül a2 önnek legmegfelelőbbet! A tájékoztatás nem teljes korú, és nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. Az akció 2012. szeptember 24-től december Jl-ig tart Az akcióban részt vevő bankszámlacsomagok, pénzügyi termékek és szolgáltatások részletes leírásáról, illetve az akció részletes feltételeiről kérjük, tájékozódjon bankfiókjainkban, illetve a honlapunkon (www.otpbank.hu) közzétett vonatkozó üzletszabályzatokból, hirdetményekből és kondlaös listákból. A Bank a hitelbírálat jogát fenntartja. Minden, a polgármesteri hivataloktól a járási hivatalokhoz átkerülő tisztségvi­selőnek garantálja a kormány az eddigi bérét. Az érintett közszolgálati tisztvise­lők illetménye főszabály szerint nem változik. A járási hivatalok működésé­hez szükséges utolsó simításokat tartal­mazó törvénycsomag hamarosan az Or­szággyűlés elé kerül. Budapest. A települési önkormányzatoktól a já­rási (fővárosi kerületi) hivatalokhoz átkerülő köz- tisztviselők illetménye nem változik, ugyanannyi marad 2013. január 1 -tői Is, mint amennyit a tiszt­ségviselő a kormányhivatal és az önkormányzat közötti megállapodás aláírásának idején kapott. Az átvett tisztviselők 2012. decemberi illetményét már a fővárosi és megyei kormányhivatal fizeti ki. Amennyiben a közszolgálati üsztviselő besorolá­sa a megállapodás aláírásától januárig a közszol­gálati tisztviselőkről szóló törvény alapján változ­na (pl. adott számú év ledolgozása után automati­kusan a következő besorolási fokozatba), a megál­lapodásban rögzített illetmény helyett ezen módosított illet­ményre lesz jogosult. Amennyi­ben a tisztviselő illetményét a | munkáltató (polgármesteri hiva- ■ tál) egyéni döntése alapján eme­li a megállapodás aláírásától kö­vetően december 31-ig (pl. cím- adományozás), arra viszont nem lesz jogosult januártól. A kormány rendezi továbbá a kistérségek megszűnése miatti feladatmegosztást is. A Közigaz­gatási és Igazságügyi Miniszté­rium javaslatára az egyes mi­nisztériumok megvizsgálták, mely esetekben javasolt a jelen- I légi kistérségi szabályozás he­lyébe járási szabályozást léptet­ni, az erre vonatkozó módosítá­sokat is tartalmazza a törvényja­MSZP: a postának nem kellene ösztönözni a készpénzbefizetést

Next

/
Thumbnails
Contents