Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)

2012-11-06 / 256. szám

5------------------------------------------1 BE LPOLITIKÁBA 2012. NOVEMBER 6., KEDD Jövővédelmi csomag Budapest. A Jobbik olyan jö- vővédeími csomagot dolgoz ki, amelyik reményei szerint meg­állíthatná a fiatalok elvándorlá­sát - mondta Z. Kárpát Dániel. A csomag a felsőoktatás ingye­nessé tételéről, állami támoga­tású bérlakás-építési program­ról és munkahely-teremtési lé­pésekről szól. A frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta: a Jobbik szerint Magyarország legnagyobb prob­lémája jelenleg a demográfiai összeomlás, amit az utóbbi idő­ben felgyorsított a növekvő ki­vándorlás. Az ellenzéki politikus felhívta a figyelmet arra, hogy ma három munkaképes korú emberre egy nyugdíjas jut, de ez az arány 2050-re három a kettő­höz fog alakulni. Szavai szerint Magyarországon hagyományo­san alacsony az elvándorlási haj­landóság, de a kormányzat elhi­bázott gazdaságpolitikája miatt a fiataloknak nincs maradásuk. Z. Kárpát Dániel elmondta, hogy a Jobbik egy úgynevezett jövővédelmi csomagban látja a kiutat. A csomag három ágból épül fel, ezek a felsőoktatás in­gyenessé tétele, egy állami tá­mogatású bérlakás-építési program és a munkahelyte­remtés - mondta. Kérdésre válaszolva közölte, hogy csomagjuk alapjait a Job­bik tavalyi népesedési konferen­ciáján mutatták be. Hozzátette, hogy a három ágat külön keze­lik, mert annyira eltérő terüle­tekről van szó, hogy nem látják értelmét egyetlen nagy törvény- javaslat elkészítésének, a külön­böző témák mentéffVf§2bnt fo­lyamatosan osztják meg a. nyil­vánossággal indítványaikat. Se híre, se hamva a költségvetésnek Budapest Az MSZP szerint példátlan, hogy november ele­jén még se híre, se hamva a kö­vetkezőévi költségvetésnek, így a büdzsét végül rohamtempó­ban kell elfogadnia az Ország- gyűlésnek. Tukacs István or­szággyűlési képviselő azt mondta: a kormány csapdába sodorta magát azzal, hogy már nyáron a parlament elé hozta a 2013-as költségvetést, és meg­szavaztatta a sarokszámokat, most ugyanis a rossz tervezés­sel okozott károkat kell orvosol­ni. A kormány felülbecsülte a növekedés, alul- az infláció mér­tékét, rosszul mérte fel a deviza- árfolyamot, majd a munkahely­védelmi csomaggal még fel is lazította a javaslatot - fejtette ki. Az MSZP-s politikus szerint ez tette szükségessé a Matolcsy György által bejelentett több százmilliárd forintos költségve­tési kiigazítást, amelynek rész­leteit viszont azóta sem terjesz­tette a Ház elé a kabinet. így a költségvetés végső változatát ro­hamtempóban kell az év végé­ig megtárgyalnia, majd elfogad­nia az Országgyűlésnek. Ez a büdzsé „annyit fog érni, mint a papír, amire írták”, az lesz a sor­sa, mint az ideinek, évközben többször is módosítani kell majd - mondta. Tukacs István közölte: a kor­mánynak a határidők módosí­tása helyett gazdaságpolitiká­jának alapjait kellene megvál­toztatnia. így például vissza kellene térni a többkulcsos jö­vedelemadózáshoz és a tőke- jövedelmek fokozottabb adóz­tatásához. HIRDETÉS Megállapodásra számít Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár beszélget az Országgyű­lés plenáris ülésén, mellettük Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője Budapest. Minden kérdésben megállapodásra számít az új földtörvény ügyében Orbán Viktor. A miniszterelnök ezt a Fidesz-KDNP-frakció hétfői ülé­séről távozóban mondta, miu­tán a képviselőcsoport tárgyalt a Ház előtt FéT<vőTöldtörvényja- vaslatról.- Összesen talán két vagy három kérdésben maradt fenn egyeztetési lehetőség, de na­gyon közel vagyunk, minden kérdésben meg fogunk álla­podni - fogalmazott a kor­mányfő a fideszes Ángyán Jó­zsef és Bencsik János által be­terjesztett módosító javaslatok­kal kapcsolatban. Ángyán József korábbi agrár­államtitkár, aki - frakciótársá­val, Bencsik Jánossal közösen ­több tucat módosító indítvány­nyal írná át a kormány földtör­vényjavaslatát, azt mondta, a hétfői, csaknem 2,5 órás tanács­kozáson az irányokról volt szó, nem konkrét módosító javasla­tokról. A legnagyobb nézetkü­lönbség szerinte a birtokmére­tek kérdésében van. A további lényegi kérdések között említet­te például a fiatalok helyzetbe hozását, amiben egyetértés van, valamint a helyi közösségek be­vonását a döntésekbe. Arra, hogy kapott-e kritikát a korábbi bírálatai miatt, úgy reagált: nem, semmilyen személyes kérdésről nem volt szó. Bencsik János kifejtette: a hét­fői tanácskozáson ismertették az álláspontokat, ezt követően a kormányfő és az agrártárca átte­kinti a benyújtott módosító ja­vaslatokat, majd egy következő frakcióülésen visszatérnek a részletkérdésekre. Hozzátette, a miniszterelnök és a frakció is nyitottságot mutatott az Án­gyán Józseffel közös módosító indítványaira. Ángyán József és Bencsik János javaslataikkal el­sősorban azt akarják elérni, hogy valóban csak a helyben lakók juthassanak a település­hez tartozó termőföldhöz, és több beleszólást adnának a földhasználati ügyekbe a helyi közösségeknek. A frakcióülésről távozóban Harrach Péter KDNP-frakció- vezető a birtokméretek maxi­mumát firtató kérdésre jelez­te, végső döntés még nincs a kérdésben, de a keresztényde­mokraták álláspontja az, hogy bizonyos kivételeket biztosíta­ni kell a felső korlát meghatá­rozásakor, így például az állat­tartás vagy a vetőmagtermelés esetében. Arra a kérdésre, hogy a föld­törvény kétharmados jogszabály lesz-e, azt válaszolta, 62 még nem dőlt el, de a keresztényde­mokraták szerint biztonságot adna a minősített többség. új ASTRA PAPÍRON jól néz ki. de aszfalton meg jobban. Csábítás német módra. Nyitott hétvége: 2012. november 9-11. www.opei.hufacebook.com/OpelHU Kombinált használat esetén az új Opel Astra átlagfogyasztása: 3,7-7,41/100 km, CO .-kibocsátása: 99-174 g/km, változattólés forgalmi viszonyok­tól f Üggően. A megadott adatok a nyomdába adás időpontjában érvényesek. A/üzemanyag-fogyasztásra és CO .-kibocsátásra vonatkozó adatok nemegy konkrét gépjárműre vonatkoznak és nem részei az ajánlatnak. Konkrét árajánlatokért és teljes körű tájékoztatásért, kérjük, forduljon Opel Márkakereskedőinkhez. A képillusztráció. Wir leben Autos.

Next

/
Thumbnails
Contents