Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)

2012-11-27 / 274. szám

NOGRADMm^P 2012. NOVEMBER 27., KEDD Megoldódott a Palóc Múzeum sorsa Kifogtak az ajtók a betörőn... NÓgrád megye. Egy romhányi orvosi rendelőt, egy virágbol­tot, egy pizzériát és egy élelmi­szer boltot is „meglátogatott” egy betörő a közelmúltban ugyanazon az éjszakán, de rendre üres kézzel kellett tá­voznia. Hiába próbálkozott ugyanis, egyik helyen sem tud­ta felfeszíteni a bejárati ajtót A rendőrök az adatgyűjtés során beszerzett információk alapján megállapították, hogy a több rendbeli lopás kísérlet elköve­tésével egy 26 éves pásztói nő gyanúsítható megalapozottan. A fiatalasszony elfogását köve­tő kihallgatása során a bűncse­lekmények elkövetését elis­merte és elmondta, hogy na­gyon megbánta tettét - közölte Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. 90 év, 90 zene A Váczi Gyula Alapfokú Művelődési Intéz­mény hangversenytermében tartották meg a „90 év - 90 ze­ne” című rendezvényt, amely sorozat kilencedik darabja a „Salgótarján 2002-2011 ” fantá­zianevet kapta. A múlt héten megtartott hangverseny műso­rában a művészeti iskola taná­ra és diákjai, valamint a kon­certre meghívott vendégművé­szek is felléptek. Közös önkormány­zati hivatal NÓgrád megye. Közös önkor­mányzati hivatal létrehozásá­ban született döntés Magyar- nándor, Cserháthaláp, Deber- csény, Szanda és Terény ese­tében a közelmúltban. Sándor Istvántól, Magyarnándor pol­gármesterétől megtudtuk, a körjegyzőségek megszűnnek. Az új rendszer 2013. január elsejétől indul. Sok-sok hercehurca, meg­annyi küszködés után most már megoldódott a balassagyarmati Palóc Múzeum sorsa. A kor­mány november 21-i dön­tésének értelmében a Ma­gyar Nemzeti Múzeum tagintézménye lett a gyűj­tőhely. Balassagyarmat. Hosszú hóna­pok óta komoly téma volt Balas­sagyarmaton a Palóc Múzeum jövendő sorsa. A város önkor­mányzata több okból is harcolt a megyei múzeumi jog elismer­tetéséért: egyrészt a gyűjtőkör szélessége, a tág megyei lefe­dettség (vidéki kiállítóhelyek), a hagyományok okán szerették volna a magasabb szakmai rang kivívását, másrészt a finanszí­rozási keretek megváltozásával, ha a város kezelésébe kerül a múzeum, pénzügyileg veszély­be került volna a fenntartása. Az a kérdés, hogy megkapja-e a megyei jogot az intézmény, már korán eldőlt, ám az ügy mellett állók nem adták fel a küzdel­met. Köztük volt például Bállá Mihály országgyűlési képvise­lő, több nógrádi és felvidéki pol­gármester, sőt, Csáky Pál szlo­vákiai magyar politikus és Jókai Anna írónő is támogatta a kez­deményezést. A következő ésszerű megol­dásnak az látszott, ha valame­lyik országos közművelődési központ fenntartásába kerül át a palóc hagyaték őrzője. Ko­moly előrelépést, egyúttal a si­keres végkifejlet felé mutatott L Simon László kulturális ál­lamtitkár bejelentése október­ben, a csesztvei Madách-emlék- hely átadási ünnepségén: min­dent megtesznek, hogy a Palóc Múzeum méltó helyét kapja meg a magyar múzeumi intéz­ményrendszerben. így jött el a kormányhatáro­zat napja, amely döntés értel­mében 2013. január elsejétől ös­szesen tizenkét városi múzeu­mot vesznek állami fenntartás­ba. így lesz jövő évtől a Palóc Múzeum a Magyar Nemzeti Múzeum tagintézménye, s vá­lik biztonságossá, kiszámítha­tóvá a gyűjtőhely jövője, s min­denki fellélegezhet, aki az utób­bi időkben szívén viselte a pa­lóc hagyományok hűséges őrző­jének sorsát. Minden, amit a borról tudni kell... Palotás. Kis hazánkban a rendszerváltást követően po­larizálódott a társadalom. Ennek persze sok oka volt, de nagyban hozzájárult a plakátokon feltűnő, hírcsator­nákon folyamatosan fülünkbe rágott szlogen, „Valósítsd meg önmagad”. A „Mert megérdemled” és a politikáról való mást - mást gondolás, családok életét is sokszor megnehezítet­te. Tökéletesen szétverte a közösségeket. A közösségek­kel együtt viszont a bennük rejlő belső értékek is elvesz­tek, ami miatt előbb utóbb az emberekben hiányérzet alakult ki. Az elmélyülő magányosság érzete, visszavá­gyódást gerjesztett és megindult a közösségek újra szer­veződése. Egyesületek, asztaltársaságok, klubok ala­kultak városokban és falvakban egyaránt. Ebben a folyamatban jött létre Palotáson a nyugdíjasok klubja, még 1999-ben és azóta is megszakítás nélkül, tag­jai örömére kiválóan működik. Köszönhető ez persze a község vezetésének, amely támogatja a klub munkáját és a vezetőnek, Markolt Gergelynének, aki a tagokat érdeklő közhasznú témák felvetésével és végigbeszélésével tölti meg az összejöveteleket. Rendezvények pedig minden hó­napban vannak, ahol mintegy negyven-ötven érdeklődőt üdvözöl rendszeresen az éppen aktuális előadó. A napokban a vendég előadó a Bor és Barátság Egye­sület elnöke dr. Berze Gábor volt, aki a borról tartott elő­adást. Azért esett éppen most a borokról szó az össze­jövetelen, mert több kistermelőnek is gondot okozott a mustok forrásának elhúzódása, a borok egészséges megtartása. Sók ismeretet, történetf'Víi'ázfát'ékíritést, hasznos információkat hallhattak a bor készítéséről, kulturált fogyasztásáról, az egészségre gyakorolt hatá­sáról, tulajdonságairól. Végül, hogy ne csak beszéljen a borról, hanem érzékeltesse is azt, amiről előadásában beszélt, a résztvevők számára borkóstoló keretében négy bort mutatott be az egyesület boraiból és kettőt Eger környékéről. A klub tagjai nagy figyelemmel hallgatták az elő­adót, aktívan vettek részt a kóstolásban, sok kérdést tettek fel. Egy kellemes és hasznos délutánt töltöttek el együtt. * i ♦ k' A ■j Mi ‘ ff MOST MUTASD MUG KÍT TÜDSZI Fókuszban a területfejlesztés Saígótarjár Területfejlesztési konferenciát tartanak novem­ber 29-én 9.30 órától a megye­háza (Salgótarján, Rákóczi út 36) nagytermében. A rendezvény tárgya: Terület- fejlesztés - területi tervezés, 2014- 2020. A résztvevőket a házigazda nevében dr. Barta László, NÓgrád megye főjegyzője köszönti. A szakmai elődadások sorát „NÓgrád megye fejlesztési lehe­tőségei” címmel Becsó Zsolt, NÓgrád Megye Közgyűlésének elnöke nyitja meg, majd Salamin Géza minisztériumi fő­osztályvezető tart értekezést „Területi tervezés a kohéziós po­litika 2014-2020-as időszaká­nak tükrében” címmel. A tájékoztatás és partnerség jegyében megrendezendő konfe­rencián a továbbiakban (is) kom­petens szakemberek tartanak előadást NÓgrád megye terület- fejlesztési koncepciójáról, a fenn­tartható térség- és városfejlesz­tés kihívásairól és technikájáról, a helyi közösségi kezdeménye­zésekre alapozott fejlesztésekről és egyéb - egész NÓgrád megye szempontjából fontos elképzelé­sekről. A rendezvény várhatóan 16 óráig tart. HIRDETÉS SIMPLY CLEVER SKODA Uj SKODA Rapid Tele okos megoldásokkal Már 3199 000 forinttól* November 24-étöl a SKODA márkakereskedésekben AUTO-TRADE 91 KFT. Hivatalos SKODA Márkakereskedés és Szerviz 3100 Salgótarján. Rákóczi út 66. T.: 32/520-621, 30/94-60-196, 30/98-58-134. www.autoirada91kft.hu l i ♦ b

Next

/
Thumbnails
Contents