Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)
2012-11-26 / 273. szám
Ne gyújts rá! Középiskolások megyei vetélkedője Diszkrimináció ellen A diszkrimináció elleni küzdelem - a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése projekt keretében az Egyenlő Bánásmód Hatóság Nógrád megyei referense ügyfélfogadást tart november 27-én, kedden 9.30 órától 13.30 óráig a rétsági polgármesteri hivatalban (2651 Rétság, Rákóczi út 20.). Mindenkit várnak, akit valamilyen védett tulajdonsága miatt (például neme, életkora, fogyatékossága, nemzetiséghez való tartozása, stb.) miatt hátrányos megkülönböztetés ért vagy zaklatásnak volt kitéve. Ajtóstól rontott (volna) rá Egy 25 éves helyi férfi egy Salgótarjánban lévő emeletes ház egyik lakásának közös függőfolyosóra néző ajtaját a közelmúltban megrugdosta, valamint a konyhaablakot egy kés nyelével betörte. A törött ablakon keresztül a tulajdonos engedélye nélkül bement a lakásba, ahol ismerőse után kutatott, mivel tévesen úgy gondolta, hogy az ott tartózkodik. A fiatalember mindezzel mintegy hatvanezer forint összegű kárt okozott. A hatóság előállította és garázdaság, rongálás, valamint magánlaksértés miatt hallgatta ki őt A gyanúsított a bűncselekmények elkövetését elismerte és megbánta tettét - közölte Horváth Zsófia, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Nógrád megye-Salgótarján. Szőkébb pátriánk középiskolás tanulói számára a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete és a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Salgótarjáni, Bátonyterenyei, Pásztói Kistérsé gi Népegészségügyi Intézete vetélkedőt hirdetett a Ne gyújts rá! világnap alkalmából. A rendezvénynek a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Inté zet adott otthont. A verseny célja a tanulók egészségtudatos magatartásának fejlesztése, a figyelem felkeltése az aktív és passzív dohányzás következményeire, és az egészséges életmód rákmegelőző hatásának tudatosítása. Dohányzás következtében világszerte évente körülbelül 5 millió ember hal meg napjainkban. Magyarországon 2010-ben 20.470 ember halt meg dohányzás következtében. Napjainkra mindenki számára világos, hogy a dohányzás a világon az egyik legelterjedtebb drogélvezet, és mint ilyen, halálos szokás. A dohányzás a legjelentősebb megelőzhető halálok Magyarországon is. A tüdőrákban elhunytak számát tekintve Magyarország világelső, ennek a betegségnek a 90 százaléka a dohányzás számlájára írandó. Nagyon fontos, hogy ezzel a veszéllyel a fiatalok tisztában legyenek és ne szokjanak rá, mert a leszokás nagyon nehéz a nikotin nagy addiktivitása miatt. Tíz négy fős csapat vett részt a versenyben, amelynek „házi feladata” egy plakát készítése volt A/3-as rajzlapra szabadon választott technikával a dohányzással kapcsolatos témából. A feladatok között tudás totók, kép-és betűrejtvények, a témával kapcsolatos kiegészítendő szövegek szerepeltek. A zsűri a három legjobban teljesítő csapatot jutalmazta: első lett a Mikszáth Kálmán Gimnázium Postaforgalmi Szakközépiskola „Tiszta tüdők” csapata, második a Bolyai lános Gimnázium és Szakközépiskola „Csakk-csikk” csapata és a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kanizsai Dorottya Tagintézmény „Fresh” csapata. A zsűri különdíját a legjobb plakátterv készítőinek, a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kanizsai Dorottya „Tiszta levegő” csapata kapta. Az ajándéktárgyak nagy részét az MKB balassagyarmati fiókintézete biztosította. A szervezők ezúton is köszönik a felajánlást. HIRDETÉS PROeiUMIUÍNLll^i# Salgótarján cfgsir APOLLÓ MOH ______ Úí helyen az Apolló Mozi! November 22-28.14.00 Rontó Ralph színes, szinkronizált amerikai animációs vígjáték 30-ben November 22-28.17.45 ALKONYAT-Hainalhasadás 2. színes amerikai misztikus thriller November 22-28.15.30,20410 Az Argó-akció színes, amerikai thriller JÓZSEF ATTILA MŰVELŰDÉSI ÉS KONFERENCIA KÓZPONT Nov. 26.10.30 Nyítníkék óvodára felkészítő foglalkozás November 26.19.00 lentlie Ferenc Színház Félreértés című előadás, premier előtti nyilvános tőpróba légvár: 1500.-FL A jegypénztár nyitva tartása: hétfőtől péntekig 12-18 óra 2013. január 1.19.00 Újévi hangverseny Jegyár: 1500 Ft SALGÓTARJÁNI IFJÚSÁGI INFORMÁCIÓS ÉS TANÁCSADÓ IRODA [SITU Nov. 26.14.00 Pressley csoport NOV. 26.16.30 JOGA NOV. 26.17.30 TaiChi A programajánló a Salgótarjánt Közművelődési Nonprofit Kft. támogatáséval Készült. További programok www.stkuK.info hofiiatwn. •* «•' Engedély nélküli telekbővítések Illegális módon, mindenfajta engedély beszerzése nélkül bővítette ingatlanját több háztulajdonos a balassagyarmati Veres Pálné utcában. A másfél éve húzódó ügyben most végre megoldás születhet Hegedűs Henrik Balassagyarmat a Veres Pálné utca páros oldalának Patvarci út felé eső házai közül néhány közvetlenül szomszédos a Springa domb erdejével. Ezt használta ki néhány család, és kiterjesztették HIRDETÉS a telkük határát. Az így megnövelt területet aztán különböző eszközök tárolására használták, például farakásokat helyeztek ott el. A város szabályozási tervében ugyan szerepel öt méteres szélességben elidegenítésre szánt terület itt, az erdő rovására, ám ezek a telkek már tíz-tizenöt méter hosszan is benyúlnak a fenyvesbe. Tavaly, egy bejárás alkalmával a polgármesteri hivatal munkatársai, és maga Medvácz Lajos polgármester is tájékozódtak a helyszínen, ekkor már jelezték a lakók, hogy szívesen megvásárolnák az adott területet, hogy immáron teljesen érvényes legyen a telekbővítésük. Ekkor lépett a képbe a Heves Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága, amelynek a fenntartásában van jelenleg a Spinga dombi városerdő. így e felügyelőség engedélye nélkül kivitelezhetetlen a telekhatár-módosítás. Ráadásul az igazgatóság közlése szerint - összhangban a törvénnyel - erdőt igénybe venni (adott esetben művelésből kivonni) csak kivételes, közérdeket érintő esetben lehet, és jelentős költséggel is jár. Tehát csak akkor kerülhet hivatalosan a lakók birtokába az eddig illegálisan használt terület, ha az erdészeti igazgatóság kivonja mányzat képviselő-testülete is jóművelés alól, illetve az önkor- váhagyja az átadás-átvételt. Ez Több háztulajdonos is bővítette ilyen módon ingatlanját, az ügyben most végre megoldás születhet (KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ) utóbbi engedély a legutóbbi képviselő-testületi ülésen megszületett, de bizonyos korlátozásokkal: egyrészt mind a hét érintett ház- tulajdonosnak be kell jelentenie a vételi szándékot, másrészt csak a szabályozási tervben szereplő öt méteres sáv lehet az övék, ami ezen túl esik, az marad az erdészet kezelésében. E szándék bejelentésére november 30-ig kaptak határidőt a lakók. Ha mindez megtörténik, az erdészeti igazgatóság egy „könnyed papírmunkával” kivonja művelési ágból az erdőrészt, így minden akadály elhárulhat a hivatalos telekbővítés elől. Karacsonyozzon Velünk! Aki alábbi kuponunkból 20 db-ot összegyűjt és beküld szerkesztőségünk címére december 19-ig, nagy eséllyel indul karácsonyi nyereményjátékunkon, amelyen egyebek mellett több értékes kávéfőző, mikrohullámú sütő, valamint > fjfá , , . „ *, ■ i több ajandekcsomag talal gazdara. * > * ,fSorsolásunk közjegyző jelenlétében zajlik. A nyereményeket december 20-án sorsoljuk ki hűséges olvasóink között. Az ajándékokat december 21-én vehetik át a szerkesztőségben (3100 Salgótarján, Kassai sor 6.). Nógrádi, Hírlap | Olvasó neve:...................... .... ■ Címe:........................................... i ■ i i .......................................................................... i Telefonszáma: I.___________... _ A „ v *■ $ Fenntartói változás Pásztó. Az Országgyűlés 2012. október 8-i ülésnapján fogadta el a muzeális intézményekről, nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL törvény módosítását. A módosítás értelmében a jelenleg állami fenntartású megyei múzeumi szervezetek 2013. január 1-jével megszűnnek, tagintézményeik a területileg illetékes települési önkormányzat fenntartásába kerülnek. A Pásztói Múzeum további sorsával kapcsolatban a közelmúltban a város önkormányzatának képviselői tárgyalást folytattak L Simon László kultúráért felelős államtitkárral annak érdekében, hogy a múzeum a törvényben foglaltaktól eltérően a Természettudományi Múzeum fenntartásába kerüljön. Ez a kezdeményezés a mai na|)ig nem vezetett eredményre, miközben november elején ár. Bérié Orsolya közgyűjteményi referens tájékoztatójában jelezte az önkormányzat felé , hogy az intézmény alapító okiratát az új íénntartónak november közepéig el kell készíteni. Az önkormányzat a napokban rendkívüli képviselő-testületi ülésen tárgyalta meg annak lehetőségét, hogy az utóbbi években ide-oda dobált Pásztói Múzeum, január elsejétől a Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ tagintézményeként kerüljön az önkormányzat fenntartásába. V % 4