Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)

2012-11-26 / 273. szám

ZÁLOG 3100 Salgótarján, Rákóczi út lő. Telefon: 06 (32) 312-152 Nyitva: hétfő-péntek 8-17, szombat 8-13 óráig Gyorshitel készpénzben, levonások nélkül! GYORS, KEDVEZŐ, * * KISZÁMÍTHATÓ! SÁRKÖZI KATA Születési dátum: 2011.10.11. Lakhely: Nógrádszakál k * Alaszkai „legkisebbek" Anchorage. A világ legkisebb forgalmú repülőterével és hajókikötőjével „büsz­kélkedhet" egy alaszkai település: a 105 millió dollárért (21 milliárd forint) épített új létesítmények teljesen kihasználatla­nok. Akutran településnek mindössze 75 állandó lakosa van, akik öt csónakkal rendelkeznek. A nagyon szerény flotta mellett ugyanakkor hatalmas, védőgát­tal ellátott kikötőjük van, amelyhez vi­szont nem vezet út a városból, így aztán, ha lenne hajóforgalom, akkor se menné­nek vele túl sokra. A kikötő azonban leg­alább „csak” 29 millió dollárból épült, a hasonlóan nulla forgalmú reptér viszont 75,5 millióból. A pénz szövetségi fejlesz­tési forrásból érkezett. A kikötőt és a vá­rost amúgy azért nem köti össze út, mert arra már nem maradt pénz. A kikötőben egyébként nincs se villany, se folyóvíz, de szerencsére egyik sem kell, mivel hajó sem érkezik soha. HIRDETÉS Budapest. Kilencvenhárom tonnányi tar­tós élelmiszert ajánlottak fel a rászoruló csa­ládok számára az élelmiszer áruházakban a hétvégén felállított gyűjtőpontokon a Ma­gyar Élelmiszerbank Egyesület ado­mánygyűjtő akciója keretében. A tartós élelmiszerekből az egyesület mintegy 15 ezer csomagot állít össze, amelye­ket még karácsony előtt juttatnak a rászoruló dokhoz. A november 23-án és 24-én 230 budapesti és vidéki élelmiszer áruházban a vásár­lók által felajánlott 93 tonna élel­miszer mintegy 20 százalékkal meg­haladja a tavaly összegyűjtött mennyiséget - tájékoztatta Magyar Élelmiszerbank Egye­sület vasárnap az MTI-t. A szervezet körül­belül 4000 önkéntese, köztük az akció fő tá­mogatójának mintegy 400 munkatársa segí­tette a gyűjtést. A karitatív akció fontossá- hazai hírességek is felismerték, így Jakupcsek Gabriella, Szalóki Ági és Szekeres Nóra is hozzá- adományával a kezde­ményezés sikeréhez. Az adományokat - amely- nagy része tészta, rizs, liszt, cukor és konzervféle, to­vábbá az ünnepek közeledté- szaloncukor és édesség - or­szágos karitatív szervezetek és te­lepülési önkormányzatok közreműkö­désével a gyűjtések helyének közelében élő családoknak juttatja el azt. HIRDETÉS Tíz pincészet, illetve borászat összesen mintegy ötven féle nedűjét hozta egy fedél alá szombat estére, a harmadik alkalommal megnyitott Tarjáni borszalon. Tette ezt azzal a céllal, hogy „kedvezzen a salgótarjá­ni, igényes, borértő közönségnek, amely megérdemli, hogy kitűnő borokat kóstoljon.” Más, szintén kéz­műves termékeket, bükki sajtfinomságokat és egyedi recept alapján készült kozárdi lekvárokat is kóstol­hattak, vásárolhattak a jótékonysággal egybekötött alkalmon a vendégek. (Folytatás a 4. oldalon.) Vágja ki a szavazószelvényt és juttassa el címünkre: Nógrád Megyei Hírtap, 3100 Salgótarján, Kassai sor 6., vagy Pásztón, a K-B Divatházba (Kishegy sétány 1.), illetve Balassagyarmaton a Baba Börze Baby Divatba (Zichy út 5.). CSÉPE DALMA Születési dátum: 2011.02.10. Lakhely: Tar Kedves Olvasóink! Hamarosan újra életre hívjuk a sokak által keresett ingyenes hirdetési kiadványunkat, _ íj Grátisz Részletekről érdeklődjön szerkesztőségünkben, vagy az alábbi telefonszámon: +36-20/244-75-42. Lakossági apróhirdetésüket most adhatják fel. ítarián, Kassai sor 6.) Médiapartnerünk a FM radio 1G0.4 köpönyeg.hu 1 $ napos idejár ás-előreje-izés Hétfőn marad a borús idő, de ismét főleg délen kisüthet a nap - a megélénkülő déli szél hatására. Kisebb eső, szitálás bárhol kialakulhat... UGYELETEK ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: BÁLI DÁNIEL (20/246-4828) HIRDETÉS, TERJESZTÉS: TEL.: 32/418-190 FAX: 32/418-191 RÓLUNK SZOL Végre egy jó hírre bukkantam az interneten: létszámbővítést terveznek az informatikai szolgáltatók. Viszont majd­nem minden második vállalat úgy látja, hogy ez nehézkes lesz, mivel hiány van szakemberekből, ez pedig visszavetheti a cégek fejlődését A szolgáltatók úgy vélik, a problémára megoldást jelentene, ha la­zítanának a bevándorlási szabályokon az informatikai szakemberek esetében, és több fiatalt (mindenekelőtt nőket) ösztö­nöznének az informatikai szakmák vá­lasztására. Vagyis úgy tűnik, hogy aki képzett informatikus, fiatal, esetleg nő, annak jók az esélyei a munkaerőpiacon. Apró szépséghiba, hogy mindez Németor­szágra vonatkozik... 9 >771215 901000 12273 A NAP HÍRE IDŐJÁRÁS NP0RT.hu NÓGRÁD MEGYEI INF0P0RTÁL XXm. ÉVFOLYAM, 273. SZÁM 2012. NOVEMBER 26., HÉTFŐ KÖZÉLETI NAPILAP KOSZOVÓIAK VIDEKFEJLESZTESI TANULMÁNYÚTON 2. OLDAL ÁRA: 135 Ft ELŐFIZETVE: 921 ENGEDÉLY NÉLKÜLI VÁRAKOZÁSON TELEKBŐVÍTÉSEK SZEREPELT AZ Több mint 90 tonna tartósélelmiszer-adomány 1 / ■ / Ü I ■■ _ 0 %viiiO . uOrll ■ ■

Next

/
Thumbnails
Contents