Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)
2012-11-23 / 271. szám
NOGRAD „Újra nyit a Terasz” Salgótarján. November 24- én, szombaton, a KiViSzI Színházi Műhely újabb két előadással mutatja be a „Terasz” című darabot. Az előadások helyszíne: Hibó Tamás Művészetoktatási Intézmény - Salgótarján, Úttörők útja 6. szám alatti épület -, míg időpontjai: 15 és 19 óra. A Zalán Tibor írása nyomán készült, két felvonásból álló darab rendezője: Jakubovics Judit, míg a rendező asszisztense: Nagy Gyöngyvér. Bővebb információkat a www.kiviszi-szinhaz.hu honlapcímen olvashatnak. Turistaház rendbetételére pályáznak Udércláng A Kedd esti beszélgetések programsorozat keretein belül P. Kemer Edit előadóművész érkezik a helyi könyvtárba november 23-án, pénteken. 18 órától kezdődő előadásán felidézi T. Pataki László író, újságíró emlékét, műveit és előadja Lidércláng cím monodrámáját, amely Madáchné Fráter Erzsébet életét mutatja be új megvilágításban. Lájkoltái már ma? (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján, a tulajdonos képviselőjétől megtudtuk: még az év elején, a pályázatok kiírásakor észlelték, hogy van olyan támogatási lehetőség, amellyel élve, rendbe lehet tenni a turistaházat. Már a kiírás első napján nagyon komoly munkába kezdtek, hiszen abszolút biztosra akartak menni. Ennek értelmében felvették a kapcsolatot a tervező irodákkal, profi pályázatírókkal készítették el a szükséges anyagokat, majd megkapták a jogerős építési engedélyt is. A tervek megvalósításában nagyon sokan bíznak, ezt támasztja alá az a közösségi, társadalmi kezdeményezés, támogatás is, amely az egyik közösségi portálon tapasztalható. A megyeszékhely vezetősége igen csak mellé állt az ügynek, hiszen beillesztették az eresztvényi turisztikai és geoparkos pályázati elképzelésekbe is. Az, hogy pozitív elbírálásban részesül-e a kérelem, november végén kiderül. A pályázók bíznak az érintett politikusok lobbi tevékenységében, s ezúton is kérik segítségüket, hiszen a turistaház rendbetételével - azon túl, hogy valóra válna a környék lakóinak álma - emelkedne szűkebb pátriánk turisztikai kínálatának színvonala is. FROGMIUUliNtÉ Salgótarján ____APOLLO MOH _________ Il i helyen at Apolló Mozi! November 22-28.14.00 Rontó Ralph színes, szinkronizált amerikai animációs vígjáték 3D-ben November 22-28.17.45 ALKONYAT-Hamalhasatlas 2. színes amerikai misztikus thriller November 22-28.15.30.20.00 Az Argó-akció színes, amerikai thriller JÓZSEF ATTILA MtlVELÜDÍSI ÉS KONFEBENCIA KÖZPONT November 26.19.00 Zenibe Ferenc Színház Félreértés című előadás, premier előtti nyilvános főpróba Jegyár: 1500-Fl. A jegypénztár nyitva tartása: héttőtől péntekig 12-18 óra Előzetes: 2013. január 1.19.00 Ötévi hangverseny Jegyár: 1500 Ft SALGÓTARJÁNI IFJÚSÁGI INFORMÁCIÓS ÉS TANÁCSADÓ IRODA ISIT» Név. 23. Gyermekek logoinak Hete Név. 23.12.00 SITI-sport délután Nov. 23.17.00 Az épület jelenleg lelakott, a pályázati támogatás azonban orvosolhatja a problémát Csatlakozz TE is csapatunkhoz! www.facebook.com/nport.hu Salgótarján. Lezárul a „Gyermekek jogainak hete” elnevezésű program-sorozat november 23-án, pénteken Salgótarjánban. „Ifjú zenebarátok napja” elnevezéssel a Savaria Művészeti Iskola növendékei tartanak modern tánc-bemutatót 10 Véget ér ■ ■■ órától, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézetben. A József Attila Művelődési és Konferencia-központtól 13 órakor indul tájékozódási futóverseny általános- és középiskolások számára. A Salgótarjáni Ifjúsági és Információs Tanácsadó Iroda pedig 15 órától FIFA-versenyre hívja az érdeklődőket. bAtki József közösségi hAz (ZAGYVARÓNA) NOV. 23.18.80-22.00 A Ha-Jtő Egyesület ifjúsági sgortfoglalkozásai A programajánló a CnlnMtAvinni If rt-tra«nmJríHÁ«rl u*nn»»tll UH o«yBi3fjani nozmuyeiuucsi nonprofit ml támogatásával készült. Ynifóhh! nfftfifTimflk I nyaltul NkQgHP w%N mnNW.stkult.info „Ki fog derülni, aminek ki kell derülni...” Nem történt meg az az esemény, amivel megvádoltak - hangsúlyozta Barna János, a Nógrád megyei közgyűlés alelnö- ke a képviselők csütörtöki ülésén. Salgótatján. Amint arról korábban beszámoltunk: egy helyi lapoknak író nyugdíjas újságíró súlyos testi sértés miatt tett feljelentést Barna János, a Nógrád megyei közgyűlés alelnöke ellen. Az 58 éves férfi azt állítja, hogy a politikus október 29-én este, az egyik balassagyarmati szórakozóhelyen „se szó, se beszéd” nekiesett, és többször is megütötte. Az eset nyilvánosságra kerülését követően lapunk megkereste Barna Jánost is, aki akkor a leghatározottabban tagadta az állításokat Az ügy a megyei közgyűlés csütörtöki ülésén is terítékre került. Borenszki Ervin szocialista képviselő szerint mindez nem csak Barna Jánost, hanem mellette a közgyűlés tagjait is rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta, hiszen - mint mondta - a társadalom a képviselőkkel, közéleti szereplőkkel szemben az átlagosnál szigorúbb erkölcsi elvárásokat támaszt, amelyeknek meg kell felelniük. Tudomásul kell továbbá venniük, hogy magánéletük is példa a közösség tagjai számára, s annak milyensége-minősége erősíti vagy rombolja a közszereplőkbe vetett bizalmat. Ez a feljelentés az eljárás lezárultáig alkalmas lehet arra, hogy rombolja a közbizalmat, és fenntartsa annak a látszatát, hogy a közszereplők ököllel rendezik el a vitájukat- A közbizalom helyreállításának irányába tett lépés lehet ha Barna János nyilatkozik a közgyűlés előtt, hogy elkövette-e azt, amivel vádolják - fogalmazott Borenszki Ervin, aki meggondolásra ajánlotta, hogy a közgyűlés fogadjon el tagjai számára egy etikai kódexet amely a köz- és a magánéletet is érinti. Az álláspontjára vonatkozó kérdés kapcsán Becsó Zsolt, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta: egy folyamat-1 ban lévő ügyről van szó és min-f denkit megillet az ártatlanság 1 vélelme. Addig nem kíván állást 1 foglalni, amíg a rendőrség le nem zárja az ügyet, s ennek függvénye, hogy szükség lesz-e lépéseket tenni vagy sem.- Nem történt meg az az esemény, amivel megvádoltak. Ismerem az úriembert, s elképzelésem is van, hogyan lett összerakva a dolog; hozzáteszem: nem is találkoztam ezzel az emberrel... - mondta Barna János, hozzátéve: - Nem tudok szenzációs bejelentést tenni. A rendőrség elvégzi a munkáját, kivizsgálják az ügyet, és véleményem szerint ki fog derülni, aminek ki kell derülni. Karácsonyozzon Velünk! \ Két baleset, három sérült Aki alábbi kuponunkból 20 db-ot összegyűjt és beküld szerkesztőségünk címére december 19-ig, nagy eséllyel indul karácsonyi nyereményjátékunkon, amelyen egyebek mellett több értékes kávéfőző, mikrohullámú sütő, valamint több ajándékcsomag talál gazdára. Sorsolásunk közjegyző jelenlétében zajlik. A nyereményeket december 20-án sorsoljuk ki hűséges olvasóink között. Az ajándékokat december 21-én vehetik át a szerkesztőségben (3100 Salgótarján, Kassai sor 6.). . Nógrád Hírlap Olvasó neve: ................. Cí me:................................ Te lefonszáma: .< 'r ' >% ; .* / » : jíét***! •Jf m * tw * Mir Két közúti balesetben három ember sérült meg gyors egymásutánban csütörtök reggel Nógrád megyében. Nógrád megye. Egy 19 éves balassagyarmati fiú személygépkocsival haladt csütörtök reggel Becske felől Vanyarc irányába. Az autó Bércéi belterületén megcsúszott, nekiütközött, egy az úttest szélén parkoló kocsinak ütközött, majd a bal oldali útpadkán állt meg. A baleset következtében a jármű utasa, egy 20 esztendős balassagyarmati fiatalember - az elsődleges orvosi vizsgálat alapján - könnyű sérüléseket szenvedett. Alig több mint egy óra múlva Becske és Magyarnándor között újabb karambol történt. Egy 36 éves kerekegyházai férfi az előbbi település külterületén az általa vezetett gépjárművel a lejtős útkanyarula- tok egy előjelzett szakaszán letért az útról, meg- pördült a bal oldali füves, saras területen, majd kerekeire visszatérve állt meg. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a sofőr könnyebben, míg utasa, egy 39 esztendős izsáki férfi súlyosan sérült meg.- A Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálja - tájékoztatta lapunkat Horváth Zsófia, a rendőrség sajtóügyeletese. V í