Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)

2012-11-22 / 270. szám

SPORTTUKOR 2012. NOVEMBER 22., CSÜTÖRTÖK Ma búcsúznak Juhász Bélától A salgótarjáni, zagyvapál- falvai felső temetőben vesz­nek ma 11 órától búcsút hoz­zátartozói, egykori csapattár­sai, barátai a tragikus hirte­lenséggel elhunyt Juhász Bé­lától, a salgótarjáni, illetve a Nógrád megyei kosárlabdá­zás kimagasló alakjától. A hatalmas termetű centerjá­tékos 1968-től volt az SKSE igazolt játékosa, s még 2000-ben, ötvenedik eszten­dején túl is NB Il-es bajnoki mérkőzésen segítette a me­gyeszékhely együttesét. Ju­hász Béla sportpályafutása mellett 1970 júniusától a salgótarjáni acélgyárban dolgozott, 1994-től pedig a városi sportcsarnok, majd a városi sportcentrum büféjét vezette. 64 éves volt. Lapunk egy 2002-ben ké­szült interjúban elevenítette fel az 1981-1982-es bajnoki évadban 1051 pontig jutó ko­saras életének, pályafutásá­nak főbb állomásait. Szom­bati számunkban összeállí­tással tisztelgünk Juhász Bé­la emléke előtt. Másodosztályba szerződött Buzsáky Ákos az angol harmadik vo­nalban szereplő Portsmouth- tól a másodosztályú Barnsley labdarúgócsapatához szerző­dik. A híWSÜfei'dáfl a Sky Sports internetes honlapján közölte, jelezve, hogy értesü­lései szerint a két klub meg­állapodott egymással a válo­gatott középpályás csapatvál­tásáról. Buzsáky az előző sze­zonban a Queen’s Park Rangersnél szerepelt, majd a nyáron szabadon igazolható- vá vált, s lett később a Portsmouth futballistája. Segítséget kér A játékos klub­csapata holtidényében szer­ződne más együtteshez, hogy a januári Afrika Kupára edzésben tarthassa magát. Különleges engedélyt kér a Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetségtől (FIFA) Didier Drog­ba, aki azt szeretné elérni, hogy az átigazolási időszakon kívül is elhagyhassa - köl­csönben - kínai klubját. A FIFA szerdán azt közölte, hogy fontolóra veszi az ele­fántcsontparti támadó kéré­sét. Drogba szezonja a Shanghai Shenhua csapatá­val novemberben véget ért, és azért szeretne átmenetileg új klubot találni magának, hogy felkészülhessen a janu­árban kezdődő Afrika Kupá­ra. A szabályok szerint a 34 éves játékos január 1-ig nem szerepelhetne más csapat­ban. Á FIFA korábban, hason­ló esetekben - mint David Beckhamé, Thierry Henryé vagy Landon Donované - nem tett kivételt. Drogba he­tekkel azután szerződött Kí­nába, hogy májusban Bajno­kok Ligája-diadalhoz segí­tette a Chelsea-t. A szerződé­se 2014-ig szól. Amennyi­ben engedélyt kap a FIFA-tól, akkor valószínűleg a londoni gárdához kerül kölcsönbe, bár a BL-ben nem léphet majd pályára. Kimagasló hazai sikerek LÁBTENISZ Hatvan év felettiek országos tornája, Balassagyarmat Az elmúlt hétvégén tizenket­tedik alkalommal rendezték meg a Balassagyarmati Dózsa György Tagiskola tornatermé­ben, a több szponzor által is tá­mogatott országos lábtenisz baj­nokságot a hatvan év felettiek kategóriájában. A tavalyi évhez képest sérülé­sek miatt idén hat páros érke­zett meg, s nevezett a megmé­rettetésre. A rendező város mel­lett Budapestről, Vácról, Balatonlelléről és Szolnokról ér­keztek versenyzők. A résztve­vők között üdvözölhettük a sok­szoros válogatott egykori volt Újpesti labdarúgót, Zámbó Sán­dort, aki egykoron a Balassa­gyarmat másodosztályú csapa­tában is szerepelt. Ha már itt volt páros társával Kudlák Lász­lóval ismét a döntőig menetel­tek. A hazai színeket ezúttal há­rom komplett, és egy „vegyes” páros képviselte. Amint az ké­ső délutánra kiderült átütő si­kerrel, mert az induló „négy” párosból kettő az idei megmé­rettetésen is a képzeletbeli do­bogóra állhatott. A körmérkőzé­ses formában lebonyolított küz­' 1' ni m .............. hmm ■ ; ;f "''áj A viadal résztvevői (balról): Schummer István, Kalocsay Frigyes, Hotter Miklós, Gaál Endre, Zámbó Sándor, Kudlák László, Ibrányi Ferenc, Újvári Gyula, Ignácz Kálmán, Kiss László, dr. Horváth Sándor és Névery Endre. delmek után a Zámbó-Kudlák, valamint a Hoffer-Gaál páros került a döntőbe, így a fővárosi párosnak lehetősége nyílott a revánsra nemcsak a tavalyi döntőért, hanem az előmérkő- zéseken elszenvedett veresé­gért is. Zámbó Sanyi a csöport- küzdelmek után meg is ígérte a hazaiak világbajnoki bronzér­mesének, hogy a döntőben visz- szavágnak. ígéretéhez híven be is húzták az első szettet, de ezt követően óriási küzdelemben a tavalyi győztes páros fordítani tudott. Ezzel Gaál sorozatban hatodik sikerét érte el. A bronz­meccsen az egész nap folyamán jól játszó dr. Horváth Sándor- Kiss László duó simának tűnő kettő szettben győzte le a hely­osztóra elfáradó Néveri-Ignácz duót. A rendezvényen megele­venedtek a régi szép emlékek, a siófoki nagytornák, a váloga­tottban elért sikerek, majd pe­dig a sportvezetőként elért eredmények. Az egésznapos, színvonalas és sokszor „vérre” menő küzdelmeket a játékosok az egyik vendéglátó egységben elfogyasztott estebéd során pi­henték ki, és itt volt az ünnepé­lyes eredményhirdetés is. A tizenkettedik országos baj­nokság végeredménye:!. Hoffer Miklós-Gaál Endre (Balassagyar­mat), 2. Zámbó Sándor-Kudlák László (Budapest), 3. dr. Horváth Sándor-Kiss László (Balassa­gyarmat), 4. Néveri Endre- Ignácz Kálmán (Vác-Szolnok), 5. Újvári Gyula-Ibrányi Ferenc (Balatonlelle-Balassagyarmat), ó. Kalocsay Frigyes - Schummer István (Balassagyarmat). Kanyó Ferenc Meglepő, de megérdemelt 61FC siker LABDARÚGÁS ös profi, bajigfkság, **:» iHiiKiiu Több, előzetesen esélyesebb­nek tartott gárdát is maga mö­gé utasítva a 61 FC csapata nyerte a salgótarjáni városi kis­pályás bajnokság hivatalos nagypályás-, illetve futsal já­tékengedéllyel rendelkező lab­darúgók számára is nyílt „pro­fi” bajnokságának közelmúlt­ban befejeződött 2012. évi pont- vadászatát. A dobogós helyek elosztása tekintetében rendkí­vül izgalmasan alakuló küzde­lemsorozat aranyérme csak az utolsó játéknapon, a 61 FC, il­letve a riválisát egy pont lema­radással követő S-Metál Hunga­ry találkozóján dőlt el. A rop­pant feszült hangulatú arany­csatában hamar kétgólos előny­re tett szert a céltudatosan játszó listavezető, s bár a fordu­lás után szinte kapujához sze­gezte ellenfelét, az S-Metál ere­jéből csupán az egyenlítésre fu­totta, a fordításra már nem. Amíg tehát az élen nem válto­zott a sorrend, addig a harma­dik-negyedik pozícióban az utolsó pillanatban még történt egy helycsere: a Speciál-X 3-2- es sikerének, illetve jobb egy­más elleni eredményének kö­szönhetően ragadta el a bronz­érmet a címvédő Toldinet együttesétől. Eredmények. 18. forduló: ATI Autósiskola - 61 FC 3-6, La-ver - S-Metál Hungary 0-7, GA Magyarország - Tankina Bau 1-1, Rallye-Pirazol - Speciál-X 8-l,Euro26 - Szilaj Retro2-l, Kórház - Woodcentrál 6-11, Toldinet - HMSE 8-1. 19. for­duló: HMSE - Szilaj Retro 4-9, Speciál-X - Euro 26 3-2, Tank­ina Bau - Rallye-Pirazol 1-1, S- Metál Hungary - GA Magyaror­szág 3-1, ól FC - La-ver 5-0, Woodcentrál - ATI Autósiskola 7-11, Toldinet - Kórház 0-0 (já­ték nélkül). 20. forduló: GA Ma­A 61 FC bajnokcsapata. (Állnak, jobbról): Mészáros István, Birincsik Dániel, Takács Krisztián, Papp Tibor, Cse­hi Attila, Máté Dániel, Molnár Márió. Guggolnak: Pápai Péter, Kira Gábor, Marosi Jenő, Benda Zsolt. A képről hiányzók: Holló Dániel, Kálmán József, Zsigmond Róbert. 26. forduló: ól FC - S-Metál Hungary 2-2, Speciál-X - Toldinet 3-2, Rallye-Pirazol - La-ver 1-2, Euro 26 - ATI Au­tósiskola 3-2, Szilaj Retro - Kórház 5-2, Tankina Bau - Woodcentrál 8-4, GA Magyar- ország - HMSE 3-0. Végeredmény 1.61 FC 26 19 4 3 107-45 61 2. S-Metál H. 26 19 3 4 132-71 60 3. Speciál-X 26 15 4 7 105-81 49 4. Toldinet* 26 15 5 6 124-91 49 5. ATI Autósisk. 26 14 3 9 110-89 45 6. Tankina Bau 26 12 5 9 143-106 41 7. Rallye-Pirazol 26 11 5 10 106-83 38 8. La-ver 26 11 3 12 102-108 36 9. Woodcentrál 26 9 5 12 116-130 32 1Ö. Kórház* 26 9 4 13 89-130 30 11. GA Maqyaro. 26 8 3 15 71-91 27 12. Euro 26 26 7 3 16 84-115 24 13. Szilaj Retro 26 5 5 16 72-111 20 14. HMSE 26 1 2 23 59-169 5 Megjegyzés: a Toldinet - Kór­ház mérkőzést 0-0-ás ered­ménnyel igazolták és egyik csa­pat sem kapott pontot. gyarország - 61 FC 2-3, Rallye- Pirazol - S-Metál Hungary 5-9, Euro 26 - Tankin Bau 2-3, Szi­laj Retro - Speciál-X 2-3, ATI Autósiskola - Toldinet 6-2, La­ver - Woodcentrál 7-9, Kórház - HMSE 10-0. 21. forduló: HMSE - Speciál-X 2-5, Tank­ina Bau - Szilaj Retro 6-4, S- Metál Hungary - Euro 26 8-2, 61 FC - Rallye-Pirazol 1-1, Woodcentrál - GA Magyaror­szág 5-3, Toldinet - La-ver 2-2, Kórház - ATI Autósiskola 7-6. 22. forduló: Euro 26 - 61 FC 1-10, Szilaj Retro - S-Metál Hungary 1-7, Speciál-X - Tankina Bau 1 -7, La-ver - Kór­ház 10-3, GA Magyarország - Toldinet 2-4, Rallye-Pirazol - Woodcentrál 8-5, ATI Autósis­kola - HMSE 3-0. 23. forduló: HMSE - Tankina Bau 2-6, S- Metál Hungary - Speciál-X 1-1, 61 FC - Szilaj Retro 2-2, Woodcentrál - Euro 26 1-9, Toldinet - Rallye-Pirazol 2-6, Kórház - GA Magyarország 3-2, ATI Autósiskola - La-ver 5-3.24. forduló: Speciál X - 61 FC 5-1, Tankina Bau - S-Metál Hungary 4-5, GA Magyaror­szág - ATI Autósiskola 1-3, Rallye-Pirazol - Kórház 6-4, Euro 26 - Toldinet 1-2, Szilaj Retro - Woodcentrál 1-1, La­ver - HMSE 3-0. 25. forduló: HMSE - S-Metál Hungary 0-3, 61 FC - Tankina Bau 3-2, Woodcentrál - Speciál-X 6-2, Toldinet - Szilaj Retro 3-3, Kór­ház - Euro 26 9-5, ATI Autós­iskola - Rallye-Pirazol 3-3, La­ver - GA Magyarország 3-3. Elkészült a csoportbeosztás A pontvadászatot kiíró Léte­sítmény és Sport Nonprofit Kft. hétfőn a városi sportcsarnok ta­nácstermében tartotta meg a városi kispályás bajnokság sza­badtéri idényének ünnepélyes eredményhirdetését, illetve a hagyományoknak megfelelően ezúttal is Karácsony másnap­ján rajtoló téli teremfocitorna sorsolását. A megjelentek a hi­vatalos ceremóniát megelőző­en szomorú kötelességüknek eleget téve egy perces néma fő­hajtással adóztak a tragikus hirtelenséggel elhunyt Juhász Béla emléke előtt, aki a ver­senybizottság elnökeként ma­ga is hosszú évekig aktívan részt vett a városi bajnokság szervezetésében. A téli terem- focitoma csoportbeosztása. Profik. Aesoport: S-Metál Hun­gary, Toldinet, Rallye-Pirazol, Euro 26. Besöpört: Speciál-X, Tankina Bau, Woodcentrál, Kórház. C-csoport: 61 FC, ATI Autósiskola, La-ver, Szilaj Retro. Amatőrök. A-csoport: Coop-Áfész, KS II., Napsugár Söröző, ForGoMeter. Besöpört: Glória Kegyelet, Imbusz Trade, Szeker FC, Harmadik Műszak. Játéknapok: 2012. december 26-29., 2013. január 11-12., 18., 20., 25-26. 4 t

Next

/
Thumbnails
Contents