Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)
2012-11-22 / 270. szám
HIRDETÉS / Köszöl hogy ( "Köszönjük neked, Uram hogy O a miénk volt, és az is marad, mert aki él szerettei szívében az nem hal meg. csak távol van..." HÉT VÉGI ÜGYELETEK Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZALAITIBORNÉ sz. Laczkó Katalin életének 73. évében váratlanul elhunyt. Drága halottunk végső búcsúztatására 2012. november 24-én, 15 órai kezdettel Salgótarjánban, az új temetőben kerül sor. A temetési szertartás szűk családi körben lesz. Lelki üdvéért istentiszteletet tartunk aznap 14 órától az Acélgyári úti Szent József-plébániatemplomban. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD ..Hirtelen halálod megtörte szivünket, yt fájdalommal őrizzük emlékedet. ’’ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JUHÁSZ BÉLA (sportcentrum büfé vezetője) életének 64. évében örökre itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna elhelyezése november 22-én (ma) 11 órakor lesz a zagyvapálfalvai felső temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Külön köszönetét mondunk a Szent Lázár Megyei Kórház intenzív osztály orvosainak, nővéreinek a gondos ápolásért. A GYÁSZOLÓ CSALÁD f KEGYELETI SZOLGALAT HOLECZ ZOLTÁN VÁLLALKOZÓ Salgótarján. Meredek út 1.24 órás ügyelet: (30) 9781-621 Vizslás, Kossuth út 125. Tel.: 32/444-011. t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HERCZEG VINCE életének 88. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 'és az urna elhelyezése 2012. november 24-én lesz a gyászmise után - 9.45 órai kezdettel - a salgótarjáni régi temetőben. A gyászmise 9.00 órakor a salgótarjáni Szent József- plébániatemplomban (Acélgyári út) lesz. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. EMLÉKÉT SZERETETTEL MEGŐRIZZÜK. A GYÁSZOLÓ CSALÁD INGATLAN ÁRON alul eladó 2x2 szobás családi ház a Pécskő út végén, a Hargita körúton. Érd.: 20/491-3832. -17811» _____ KE RTES családi ház eladó Salgótarján központjában szép kilátással. 06-20/964- 6440. *17868* ALBÉRLETET KÍNÁL KIADÓ hosszú távra 1 szobás, meredek úti lakás maximum 2 fő részére. Érd.: 20/491- 3832. *i78u* SZOLGÁLTATÁS REDŐNY, reluxa, h.-ajtó, sz.-függöny, hevederzár és nyílászárók szigetelése. 32/441- 493,30/495-8213 *17828* _______ RÉGISÉG GY ŰJTŐ keres regi pénzeket. 20/253-4646 HAGYATÉKOT, régiséget keresek 30/912- 9916 *17686* VÁLLALKOZÁS NÁDÚJFALU, Kossuth út 300. sz. alatt üzlethelyiség eladó. 06-20/5976-131 *17845* BÚTOR 10 részes ónémet hálószobabútor eladó. 20/919-3182 *17879* MEZŐGAZDASÁG JÁRMŰ TRABANTOT keresek 1980 előttit 30/912- 9916 *17861* ALCUFER KFT. Salgótarján, Salgó út 33. (Salgó Raktártechnika Kft. és új köztemető között) Adagolható vas 59 Ft/kg mx mmmll ilfipptl; CWiiSp, ICrSspp, iMmtM sits ?5«Jto $5 ft/lg-os áron, 3?SlRfl$ft?P IS Iffftp ffsSlPil #V rí/H§*p4 afVH, Lemezhulladék 51 Ft/kg Ólom akkumulátorok napi legmagasabb áron! Nyitva tartás: h-cs. 7-15, p, 7-14. Tel: 32/513-030. Kisbálás széna eladó. Tel: 32/444-234. Lájkoltál már ma? f Csatlakozz TE is csapatunkhoz! www.facebook.com/nport.hu TELEFONSZAMAJIVK MEGVÁLTOZTAK! KÖZPONT: 06-32/4 18-190 FAX: 06-32/4 18-191 TERJESZTÉS: 00-32/4 18-100 Orvosi készenlét Salgótarján város és városkörnyéki betegek részére hétköznap ló órától másnap reggel 8 óráig felnó'ttek és gyermekek ellátására hét végén és ünnepnapon: reggel 8-tól reggel 8-ig. Helye: Szent Lázár Megyei Kórház. Telefon: 32/410-853. Gyermekszakrendelés hét végén és ünnepnapon a város és városkörnyéki gyerekek részére reggel 8-tól 12 óráig Szent Lázár Megyei Kórházban. Telefon: 32/522-100. Az anyatejgyűjtő állomáson, a Fülek út 41. szám alatt 8 és 9 óra között veszik át az anyatejet. Fogászati ügyelet: hét végén és ünnepnapon 8- tól 14 óráig a Szerpentin út 19. szám alatt. Telefon: 32/441-840. BALASSAGYARMAT: Rákóczi út 125-127. szám alatt, szintén a fenti időkben lesz az ügyeleti ellátás. Telefon: 06-35/301-621. bátonyterenye, rétsáG: az alábbi helyeken tartanak ügyeleti ellátást, pénteken 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig.- Bátonyterenyén: a Molnár Sándor út 1-3. szám alatti Egészségházban, telefon: 06-32/310-104,- Rétságon: a József Attila út 13. szám alatti rendelőben, telefon: 06-35/350-561. szécsény: Rákóczi út 113. sz. alatt lesz a fenti napokon ügyelet. Telefon: 06-32/370-432. pásztó a központi háziorvosi ügyelet ideiglenesen új helyre költözött, címe: Nagymező u. 6. szám, itt lesz háziorvosi ügyeleti ellátás a fenti napokon. Telefon: 06-32/460-006. (A fogászati rendelő helyisége a városközpontban, a könyvtárral szemben, az OTP régi épülete mellett.) LELKISEGÉLY-TELEFONSZOLGÁLAT: Salgótarjáni körzet: 06-80/810-600. (Este 18 órától reggel 6 óráig ingyenes!) Balassagyarmati körzetben: a 06-80/505-502- es ingyenes körzeti hívószámon. Gyógyszertárak nyitva tartása Salgótarjánban a Rákóczi út 20. szám alatti Pécskő Gyógyszertár. Balassagyarmaton a Leiningen út 29. szám alatti Remény Gyógyszertár. bátonyterenyén az Ózdi út 31. szám alatti Elixir Patika. pásztón a Fő út 54. szám alatti Korona Gyógyszertár. szécsényben a Király út 1. szám alatti Király Gyógyszertár tart telefonos készenléti ügyeletet. Királyi aukció rétságon nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el a hét végén gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magán-állatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatának időtartama péntek (vagy az ünnepnap előtti munkanap) 14 órától hétfő (vagy az ünnepnapot követő nap) reggel 6 óráig tart. salgótarjáni ügyeleti körzet (Salgótarján, Cered, Litke, Karancslapujtő, Rimóc, Szécsény székhelyű állatorvosi működési terület): dr. Ottmár György Salgótarján, Mezei u. 58. Tel./mobil: 06- 20/3554-514. Balassagyarmat és szécsény ügyeleti körzet (B.-gyarmat, Szügy, Rétság, Terény székhelyű állatorvosi működési terület): dr. Lukáts András Nagyoroszi, Kossuth u. 7. Tel./mobil: 35/374-107, 06-20/9835-362. PÁSZTÓI ÜGYELETI KÖRZET (Pásztó, KállÓ, Alsótold Ecseg, Palotás, Márkháza, Bátonyterenye, Mátraterenye székhelyű állatorvosi működési terület): dr. Budik Edit Szirák, Petőfi u. 5. Tel./mobil: 06-30/5998-003. * * * A Nógrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága hatósági készenléti ügyelete: Dr. GombikZsuzsanna Salgótarján, Baglyasi út 2. Tel./mobil: 06-30/241-2949. Nem szökött az egekbe Viktória királynő „jé- geralsójának” ára, mindössze 360 fontot kellett adnia a hosz- szú szárú női nadrágért a licit nyertesének a felséges aukción, amelyet az essexi Colchesterben tartottak. A vevő pénzéért ráadásul jó nagy „mackót” kapott: a hajdani brit uralkodó nadrágja 97 centi hosszú. Az árverésen összesen másfélszáz királyi holmi került kalapács alá. Árrobbanás nem történt, a legdrágább tétel, egy óra 4900 fontért kelt el, és az összes cikkért összesen csak 42 ezer fontot adtak. Ételtétel is akadt a portéka között: egy szelet Vilmos cambridge-i herceg és Katalin hercegnő esküvői tortájából. A vevők erre jobban ráharaptak, mint Viktória alsóneműjére: 420 fontot adtak a már nem túl friss, másfél éves tortáért. Nagy az igény Várakozáson felül sokan veszik igénybe Közép- Magyarországon is az európai uniós támogatással működő Jogpont+ hálózat szolgáltatását, amely ingyen nyújt jogi segítséget valamennyi magyar állampolgárnak legalább hat jogi területen - hangsúlyozta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke a Kö- zép-Magyarország Jogpont+ projekt nyitórendezvényén, Budapesten. Gaskó István elmondta, hogy Közép-Magyar- országon 23 jogpont működik a projekt keretében. Leginkább a Munka törvénykönyve változásával kapcsolatos kérdések érdeklik a szolgálathoz forduló munkaadókat és munkavállalókat - tette hozzá a Liga elnöke. „Import” bérgyilkosok Olaszországban Róma. A volt Jugoszlávia területén vívott háború katonáiból lett bérgyilkosokkal végezteti el a piszkos munkát a 'ndrangheta bűnszervezete, egy gyilkosság tarifája akár tízezer euró is lehet. A kivégzési módszerek, a használt precíziós fegyverek és az utcai videokamerák rögzítette keleties arcok alapján jöttek rá az olasz hatóságok, hogy a 'ndrangheta gyilkosságait már nem helyi munkaerő, hanem külföldről bérelt gyilkosok végzik. 2011 szeptembere és 2012 júliusa között a calabriai bűn- szervezet klánjai közötti leszámolásban hat embert gyilkoltak meg - az elkövető egy macedón és egy montenegrói férfi volt, akiket a 'ndrangheta bérelt fel. A gyilkosokat kedden tartóztatták le. A volt Jugoszlávia területén vívott háborúban katonaként szolgáló két férfinak az olasz szervezett bűnözés gyilkosságonként ezer és tízezer euró közötti ősz- szeget fizetett. A 'ndrangheta azért használt külföldi gyilkost Honfoglalás kori ezüstékszer Szeged, Új kiállítási darab, egy honfoglalás kori aranyozott ezüst hajfonat- korong várja a látogatókat a szegedi Móra Perem Múzeumban. Az őszi múzeumi éjszakán megnyíló, Megmentett örökségünk című kiállításon mutatják be az ezüst ékszert, amelyre egy internetes aukciós portálon bukkantak a közgyűj- teménv munkatársai. két idegen szabadabban mozgott Senki sem tudta róluk, hogy me lyik klán tagjai - közölte a calab riai maffiaellenes nyomozóigaz gatóság. A hatóság szerint a Ke let-Európából jött gyilkosok bérié se bevált gyakorlattá vált í 'ndrangheta szervezete számára A többi bérgyilkost még körözik