Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)
2012-11-17 / 266. szám
FOTÓK: GYURKÓ PÉTER NO GRADIól^P 2012. NOVEMBER 17., SZOMBAT Bemutatkoznak a kézműves magyar borok Salgótarján. Harmadik alkalommal rendezi a Tarján Borház a kézműves magyar borok bemutatóját a József Attila Művelődési és Konferencia-központ üvegcsarnokában. A november 24-i, szombat délutáni rendezvényen tíz hazai borász közel ötven féle bora ízlelhető. - Először kötjük egybe jótékonykodással, hiszen az est belépőjegyeinek és az ott megvásárolható borok árából támogatjuk a helyi Gézengúz Alapítvány Intézetét- hangsúlyozta Telek András, szervező. - A program a Dobroda Zenekar népzenéjével veszi kezdetét 15 órától, a hivatalos megnyitó, köszöntő 16 órakor lesz. Az est folyamán a népzenei program mellett lesz a Shai- Nefer hastánccsoport bemutatója, kis műsorral készülnek a Gézengúz gyermekei. Ellátogat közénk kiváló sajtjaival a Bükki Sajtmanufaktúra Sándor Tamás vezetésével, lesz lekvárkóstoló Harmadik alkalommal rendezi a Tarján Borház a kézműves magyar borok bemutatóját, finom nedűkből ezúttal sem lesz hiány A Gézengúz Alapítvány Salgótarjáni Intézet 2010. áprilisában kezdte meg működését Nógrád megyében. Célja, hogy biztosítsa a térségében a meglévő egészségügyi- és oktatási intézményekkel együttműködve a koraszülött, veszélyeztetett fejlődésmenetű kisgyermekek időben történő szűrését és komplex terápiáját, kiegészítve az óvodai, iskolai felkészítésükkel és az érintett családokat segítő szolgáltatásokkal, speciális terápiás eszköz kölcsönzésével. MaiczennéFöldi Rékától, a Gézengúz Alapítvány salgótarjáni tagozatának vezetőjétől, gyógypedagógus-terapeutától megtudtuk, a O-ó éves korú gyermekek számára az intézet lehetőséget kínál gyermekneurológai vizsgálatra, egyéni - több területet érintő - ké pességfejlesztésre és arra, hogy csoportos formában egészséges társaikkal együtt éljék meg a mozgás örömét Az intézetvezető azt is hozzátette: tornatermi ellátás kiegészítéseként csecsemőkortól kisiskoláskorig vízi foglalkozásokat tartanak. A legkisebbek számára a kádban történő neuro-hidroterápára az alapítvány otthonosan berendezett barátságos légkörű telephelyén van lehetőség (Március 15 út 34). A csoportos vízi foglalkozásokat a Gagarin tanuszodájában tartják. Bővebb információ: www.gezenguz.hu. igazi palóc ízekkel, a Kozárdi Palóc ízek Lekvármanufaktúra jóvoltából. A borkóstolás mellé borhoz illő falatkák, borkorcsolyák sütemények pogácsák is „felvonulnak”. Kapunyitástól, 15 órától folyamatosan lehet kóstolni, amíg a borok el nem fogynak, zárásig, azaz 21 óráig. Több jó nevű, híres hazai borász jelezte vissza részvételét - ilyen a 2008 év borászának választott Konyán János vagy a 2009-es év borásza dr. Lőrinc György - ST Andrea Pincészet. - Visszatérő vendég városunkba a tavalyi évben a Borászok Borásza-díj nyertese Kató Imre, mellettük ott sorakoznak Szekszárdról, Tokajból Mátraal- járól, a Balaton-felvidékről, illetve az Alföldről érkező kézművesek - hívta fel a figyelmet Telek András, hozzátéve: - A rendezvény elsődleges célja a borkultúra fejlesztése, a kiváló hazai borok bemutatása és természetesen jótékonykodás. Aki ellátogat, biztos lehet benne, hogy a finom nedűk, ízletes falatok, színvonalas zenei-és táncprodukció igen tartalmas és kellemes kikapcsolódást jelent majd. Mint megtudtuk, a belépőjegy megvásárlásával a vendégek a Borszalon borait korlátlanul kóstolhatják és természetesen lehetőség adódik a kóstolt tételekből a helyszínen pár palackot vásárolni is. A rendező szeretne hagyományt teremteni ezen késő őszi, szüret végi „szalonképes” kóstolóval, hiszen a Borfesztivál és borkurzusok sorába méltán illő esemény kezd részévé válni Salgótarján kulturális életének. Bővebb információk- www.tarjánborház.hu. A Gézengúz Alapítvány Salgótarjáni Intézete 2010. áprilisában kezdte meg működését Nógrád megyében Napenergiát szunnyadó megyénknek! (Folytatás az 1. oldalról.) B. D. A rendezvény és az előadások helyszíne a megyei könyvtár épülete volt. Elsőként dr. Ferkó Attila György, a TIT Nógrád megyei elnöke köszöntötte a résztvevőket. Az elnök elsőként arról beszélt, hogy annak idején Salgótarján és környékének energetikai biztonságát, a szénbányák meglété és működése biztosította. Erre pedig nehézipari cégek települtek, amelyek sok-sok ember megélhetését biztosították. A bányák és a gyárak viszont bezárták kapuikat és az emberek munkanélküliek lettek, s ahogy dr. Ferkó Attila György megállapította, sajnos sokan közülük még ma is ebben a „státuszban” vannak. - A rendszerváltás 22. évében rá "kén jönnünk arra, hogy ezen az állapot ellen valamit tenni kéne. A világtendencia pedig az mutatja, hogy az alternatív energiák felé kell fordulnunk - emelte ki az elnök. Majd hozzátette: Salgótarjánt és Nógrád megyét, az úgymond 22 esztendős téli álmából csakis ezeknek az új utaknak a keresésével és alkalmazásával lehet felébreszteni. Dr. Ferkó Attila György azt is elmondta, hogy a szervezők célja, hogy a politikai döntéshozók figyelmét a solár jövő felé fordítsák, s reményei szerint a majdan, szélesebb körben alkalmazott technológia, többek között energiával és munkahelyekkel látná el megyénket. Ezt követően a tudásmegosztó konferenciát dr. Bablena Ferenc, a Nógrád Megyei Közgyűlés alelnö- ke, országgyűlési képviselő nyitotta meg. Az alelnök azt hangsúlyozta, hogy immár tizenötödik éve ünnepük meg a Tudomány Világnapját, amely egyben ennek a konferenciának az apropóját is adta. - Úgy gondolom, hogy a tudomány igenis megérdemli ezt a kitüntetett figyelmet. Az emberiség pedig kulcsfontosságú kérdések előtt áll, amelyeknek egyik sarkalatos pontja, a tudomány jövője és jövőbeli szerepe lesz - mondta dr. Bablena Ferenc. Majd hozzátette: Nógrád megye jövője szempontjából igencsak fontos az alternatív energiák széleskörű alkalmazása, de ezek sajnos megyénkben korlátozottan állnak rendelkezésünkre. Továbbá, nálunk egyedül a napenergia HIRDETÉS hasznosításában történhetnek olyan fejlesztések, amelyekre érdemes lesz a jövőben odafigyelni. Az alelnök azt is kiemelte, hogy Nógrád Megye Önkormányzatának intézményfenntartó szerepe megszűnt, így ezentúl a legfontosabb feladata a megyei területfejlesztés és tervezés, valamint- várhatóan - a vidékfejlesztés lesz. Az Európai Unió 2020-as stratégiája már ismert, hiszen tematikus célkitűzései között főként a kutatás, az innováció, a környezetvédelem, az erőforrások nagyobb hatékonyságú kihasználása, a kis- és középvállalkozások versenyképesebbé tétele szerepel. A fenntartható fejlődésen belül pedig a régi nyersanyagok kiváltását szorgalmazza, méghozzá új, alternatív energiaforrásokra való átállással és alkalmazásával. Ebből kiindulva a solár energiával való foglalkozás- ezzel kapcsolatos technológiák használata és munkahelyteremtő képessége - kulcsfontosságú elem lesz az Európai Unió, így Magyarország és természetesen Nógrád megye jövőjében is. Az előadások témái tehát - a teljesség igénye nélkül - a megújuló energiákról, az ezzel foglalkozó szakmunkás képzésről, a naperőmű telepítési programokról és a megye, valamint a megyeszékhely solór-jövőjéről szóltak. A meghívott előadók sorában neves szakembereket és gazdasági ügyekkel foglalkozó prominenst fedezhettünk fel, úgy mint Gergely Sándort, a Károly Róbert Főiskola kutatási igazgatóját; Bocsó Imrét, a Zéró energiaház Szakképző és Szolgáltató Klaszter elnökét; dr. Hegedűs Lászlót, a Miskolci Egyetem - sárospataki székhelyű - Comenius Főiskolai Kar dékánját; Randria- nasolo Richardot, Madagaszkár! konzult; Debreczeni Mihályt solár- építésztechnológiai rendszergazdát; Szabó Ferencet, Salgótarján Megyei Jogú Város Városfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottságának elnökét és Molnár Évát, a BBMK igazgatója, valamint a Magyar Regionális Fejlesztési Holding Zrt és az OTP szakembereit A konferencia keretében szakmai kiállítást is rendeztek, amelyen a Zéró energiaház mobilizálható szakképzését mutatták be. Ezt Pálinkás Bojána, a TIT Nógrád Megyei igazgatója nyitotta meg, míg a rendhagyó „tárlatot” Szkiba Rozália és Horváth Zsolt mutatatta be az érdeklődőknek. Liba-és borünnep Héhatom. A Márton naphoz fűződő szokásokat elevenítették fel a hely iek a községért alapítvány, valamint a Bor és Barátság Egy esület és Borlovagrend néhány napja megtartott rendezvényén. A program azt mutatta, hogy egyre nagyobb az érdeklődés az évről évre megszervezett esemény iránt. A hagyomány szerint, aki Márton najxin nem eszik libát és nem iszik rá bort, az a következő éviién éhezni és szomjazni lesz kénytelen. De arról is szól a fáma, hogy egykor a püspökké avatás elől menekülő, ludak oltalmát kereső szerzetest épp' a szárnyasok gágogása árulta el. Minderről dr. Berze Gábor, egyesületi elnök szólt az összejövetelen, majd az az új borok kóstolására vonatkozó régi ajánlásokat is megemlítette. Természetesen a nedűk liemutatása is része volt a gasztronómiai rendezvénynek. Különlegességét pétiig az adta az alkalomnak, hogy nemcsak a testnek kínált táplálékot, a libás étkeken és az italokon kívül szellemi fogósok, műsorszámok is szerepeltek az „étlapon”: Tóth Tibor és Lengyel Judit salgótarjáni zenetanárok igényes zenét szolgáltatva emelték az est hangulatát. A zenei műsor szüneteiben (tedig Végh József László új könyvével ismerkedhettek a résztvevők Horváthné Berze Marianna tanárnő segítségével, aki részleteket olvasott fel a kötetből. Mind a zenét, mind a prózát szűnni nem akaró tapssal fogadták a jelenlév ők. Nógrád Hírlap 3100 Salgótarján, Kassai sor 6. ÍR AB A p5ÉGVEf£>£r . h bab» <*<* ÖM'e“? ; „ otógbbiosob' ° . rtCwö.^uyn\oí óf érz.i>o9\ _ re^ferne<30 5z.e ✓ / A JÁTÉK IDŐTARTAMA: 2012. NOVEMBER 1.-2012. DECEMBER 22. Jelentkezési feltételek;- 0-3 éves korig- kisfiúknak, kislányoknak egyaránt- ktilöndíj legszebb ikerpár ■B DIVATHÁZ ~ Fénykép beküldése e-mail-ben! Jelentkezés: o6-3opuu-75-ua j baby .nmedig® gmaii.coFn j NP0RT.hU ÉRT ÉKES /N/YEREMÉ/N/VEK! A szavazókupon leadható a balassagyarmati és a pásztói bababoltban is. « SOMÁD Á&VliÁZA MH Pisai, SMJSJ L NÓGRAO MEGW (NfOPORTÁL * J v V 4 » l