Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)

2012-11-16 / 265. szám

Füstölő okozhatta a tüzet A nem mű­ködő tűzcsap is nehezítette a lánglovagok dolgát nemrég Bátonyterenyén, ahol egy családi ház melléképülete gyulladt. A tűzeset helyszí­nére a Katasztrófavédelmi Műveleti Központ és - Fábi­án Máté tűzoltó hadnagy ve­zetésével, két gépjárművel - a Salgótarjáni Hivatásos Tűz­oltó-parancsnokság vonult. A faépítmény hozzávetőleg hatszor nyolc méter alapte­rületen égett, és veszélyez­tette a mellette lévő garázst és istállót. A tűzoltók három sugárral akadályozták meg a lángok továbbterjedését. Mindezt nehezítette, hogy a közeli földalatti tűzcsap üzemképtelen volt, így egy távolabbiról kellett az oltó­víz-utánpótlást biztosítani. Személyi sérülés nem tör­tént. A tűz keletkezési oka a melléképületbe épített füstö­lő meggyulladása lehetett. Beteg gyerekekért Hasonlóan az elmúlt évekhez, idén is meg­rendezi a McDonald’s nem­zetközi jótékonysági akció­ját, a McHappy Day-t. Ennek célja adományokat gyűjteni a súlyosan beteg kisgyerme­kek gyógyulását elősegítő, ti­zenhárom éve működő buda­pesti és nyolc esztendeje megnyitott miskolci Ronald Házak számára. Ezek eddig összesen hozzávetőleg hat­ezer beteg gyereknek és csa­ládjának biztosítottak ideig­lenes szállást a kórházi ke­zelés idejére, közel hatvan­ezer éjszakára. A jótékonysági hét során, november 12-18. között min­den egyes eladott sültburgo­nya árából negyven forint a házakat üzemeltető Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány számláját gyara­pítja, az ilyenkor árusított Mágneses üzenő bevételével együtt. A már többéves ha­gyománnyal rendelkező ese­mény sikeréhez művészek, sportolók, médiasztárok, közéleti személyiségek, a he­lyi közösség elismert tagjai azzal járulnak hozzá az ét­termekben. A McDonald’s salgótarjá­ni éttermében az akció kere­tében november 17-én, szombaton 12-től 14 óráig a Konecranes-Salgótarjáni KSE kosárlabdacsapat tagja­ival, 18 és 19 óra között pedig Radios Gigivel találkozhat­nak a vendégek. Az endre- falvai származású énekesnő, a Megasztár legutóbbi kiírá­sának győztese dedikálásra is lehetőséget biztosít. Építkeznek a tűzoltók Megkezdődött a pásztói önkormányzati tűz­oltóság épületének felújítá­sa és átalakítása. Először a fekete öltöző, a raktár és a szerelőakna kiépítése való­sul meg, ezt követően, a második és harmadik lé­pésben pedig a hírközpont, a legénységi étkező, vala­mint a vizesblokk lesz át­építve. A munkálatokat a szabadnapos, valamint a szolgálatban lévő tűzoltók is segítik. Szent Imre-díjakat adtak át A napokban zsúfolásig megtelt a nagytemplom a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimná­zium és Szakképző Iskola immár nemzetközivé ki­teljesedő ünnepén, a Szent Imre Napokon. A misét dr. Beer Miklós váci megyéspüspök és dr. Stel­la Leontin kanonok-plébá­nos celebrálta paptársai körében. Cs. A. Balassagyarmat, A jeles alkal­mon részt vettek az intézmény diákjai és pedagógusai, számos szülő, az egyházmegye képvise­lői, a környékbeli polgármeste­rek és mindazok, akik tiszteletü­ket kívánták kifejezni azelőtt a példaértékű munka előtt, ame­lyet az iskola több, mint két év­tizede végez az Ipoly-parti város­ban. Elsőként Meló Ferenc igaz­gató szólt az egybegyűltekhez, megemlékezve az intézmény névadójáról.- Szent Imre a leggondosabb nevelést kapta, hiszen tanítói, nevelői Szent István, Boldog Gi­zella és Szent Gellért voltak. Dip­lomáciai, politikai tanulmányo­kat folytatott, ismerte és a gya­korlatban is alkalmazta a kora­beli hadművészet és hadi tudo­mányok eredményeit. Számunkra Szent Imre elsősor­ban a romlatlan, tiszta ifjúság szentje, akinek erényeire, alak­jának igaz emlékére különösen most - eszményeit vesztett ko­runkban - van igazán szüksé­günk - fogalmazott az iskola ve­zetője, aki köszönetét mondott a püspök atyának, kinek jelenléte és személyes példamutatása is segít abban, hogy az intézmény hozzájárulhat a haza várva-várt felemelkedéséhez.- Nemes versengésre gyűltek itt össze iskolánk tanulói, mint­egy 620 versenyző 31 iskolából. Büszkén mondhatom, hogy ren­dezvényünk regionálissá és fel­vidéki barátaink érkezésével nemzetközi versennyé vált - mondta Meló Ferenc, hangsú­lyozva: mindenki nyer, aki részt vesz a hittan-, vers- és próza­mondó, fordítási-, képzőművé­szeti-, ének-, sakk-és sportverse­nyeken, a tudományos diákkö­rök és szakemberek Előadásain, valamint az egész intézményt megmozgató vidám rádiós vetél­kedőn, illetve a hangyaavatón. Dr. Beer Miklós szentbeszéd­ében leszögezte: Szent Imre a „nagy versenyen”, az uralkodás­ban korai halála miatt már nem vehetett részt, ezért rövid élete a felkészülés szimbóluma lehetne.- A mi fiatal életünk is a felké­szülésről szól, a győzelem pedig mindig Istentől való. Legyetek büszkék arra, hogy Szent Imré- sek vagytok, hiszen ez egy olyan iskola, amely nagyszerűen ké­szít fel az élet versenyére - nyo­matékosította a püspök, kinek szavait követően Meló Ferenc be­jelentette: az intézmény tantes­tülete és diákönkormányzata úgy határozott: a 2012-' 13. tanév­től Szent Imre-díjat alapít azokat jutalmazva, akik sokat tettek a kSrSsztény iskoláért. AZ igazga­tó elsőként dr. Beer Miklós váci megyéspüspöknek nyújtotta át az ezüstből készült emlékplaket­tet. Az egyházi vezető laudációjában elhangzott: az atya mint Krisztus küldetésének folytatója és mint az apostolok utóda jó pásztorrá lett, s mint jó gazda mindig védelmezte az is­kolát, odafigyeléssel, gondosko­dással, tanácsokkal mindig mel­lette állt. Szent Imre-díjban ré­szesült Nagy Ervinné, az intéz­mény nyugalmazott tanára is. A magyar-történelem szakos ta­nárnő a rendszerváltás kezdetén az intézmény létrehozásán dol­gozó szervezőbizottság egyik és egyben legfontosabb tagja volt. Az a meggyőződés vezérelte, hogy ezzel a tevékenységével ke­resztény szellemiségű és nem­zeti értékeket képviselő nevelés­oktatás valósuljon iffeg a város­ban. Sokrétű munkásságára jel­lemző, hogy az iskola megalaku­lását követő években tagja volt Balassagyarmat város közokta­tási bizottságnak, ahol mindig kiállt és megvédte az iskolát a sorozatos támadások ellen. Az intézményben a humán munka- közösség vezetőjeként, valamint a Talentum iskolai újság főszer­kesztőjeként feladatának tekin­tette, hogy a keresztény és nem­zeti értékeket élményszerű, megérthető közelségbe hozza a fiatalokhoz. Olyan színdarabo­kat alkotott, melyekkel Árpád­házi Szent Imre és Szent Erzsé­bet, valamint a XX. század hit­vallójának, Mindszenty józsef- nek példaértékű hitét, erkölcsi magatartását hozta közelebb a tanuló ifjúsághoz. Úgyszintén átvehette az elismerést Meló Fe­renc igazgatótól Lázár Béláné, az iskola gazdasági vezetője, aki 1992-től végzi munkáját oda- adóan, fáradtságot nem ismer­ve. Minden hivatalos adminiszt­rációt naprakészen, pontosan vezet, állandóan képzi magát, így a gyakori gazdasági-admi­nisztrációs vizsgálatok során mindig elégedettek munkájá­val. Lázár Béláné elkötelezett híve a keresztény nevelésnek, kiáll az iskola mellett, minden területen igyekszik az intéz­mény jó hírnevét terjeszteni, öregbíteni. A három kitüntetett nevében a püspök atya kifejtette: to­vábbra is szívügyüknek tekin­tik az intézményt, a keresztény értékrend szerinti nevelést. Dr. Beer Miklós .Jjtgp áldását kí­vánta az iskolára, reményét fe­jezve ki, hogy benne és általa Isten hazája épül. Tömeg a pályaválasztási küzdőtéren (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján, a résztvevők - szervezőket dicsérő - rengetegé­ben igazán szükséges volt az el­igazító tábla. Bár az ide érkező fi­atalok az első percekben szíve­sen időztek a színpadnál, ahol pergő, zenés-táncos műsorszám­okkal kedveskedtek nekik a kö­zépiskolások, a KiViSzI Színházi Műhely előadói, a Medalion Tánc­sport Egyesület és más fellépők. Tizenharmadik alkalommal to­borozta a városba pályaválasztá­si rendezvényére a kiállítókat, - oktatási intézményeket, szolgál­tatókat, foglalkoztatókat, nem utolsósorban a leendő foglalkoz­tatottakat - a Nógrád Megyei Kor­mányhivatal Munkaügyi Köz­pontja. Mint Tamási Ildikó igazga­tó, a megnyitás perceiben megfo­galmazta, a fontos cél ezúttal sem más, mint hogy a térségben na­gyon jó szakmát kitanult fiatalok álljanak a foglalkoztatók rendel­kezésére és a munkahelyeket a legjobb tudású ifjak töltsék be. Ehhez szervezte meg a munka­ügyi központ a lehetőségek széles választékát felsorakoztató kiállí­tását, ahol a kínálattal jelenlévők és az ezzel megcélzott korosztály­beliek vettek, vesznek részt. Ta­mási Ildikó külön is megköszön­te az iskolarendszerű oktatás képviselőinek, a munkaerőpiac igényeire gyorsan reagáló, felnőt­teket képző intézmények képvi­selőinek a részvételt. Szintén kü­lön ajánlotta azokat a kiállító standokat, amelyek - munkaügyi szakemberek tanácsaival - eliga­zítást nyújtanak ahhoz, hogy ki, milyen információk megszerzé­sével juthat közelebb leendő szakmája megválasztásához. Ezerkétszáz általános és közép- iskolás fiatal, ezen felül mintegy két-háromszáz pályakezdő állás­kereső figyelmére is számíthat a sportcsarnokban tegnap kezdő­dött, kétnapos esemény. Nem­csak szakmabemutatókkal, kép­zési ajánlásokkal találkozhatnak ezalatt a látogatók, hanem az egyes korosztályoknak csoportos foglalkozásokat, tanácsadásokat is tartanak. Sólyom Jánosné, a megyei mun­kaügyi központ osztályvezetője érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy öt felsőfokú intézmény - az egri, a gyöngyösi főiskola, a mis­kolci, a debreceni, a gödöllői egye­tem is képviselteti magát az ese­ményen. Továbbá huszonegy kö­zépfokú intézmény, különböző szolgáltatók, civil és állami szer­vezetek, összesen több mint öt­venhárom kiállító mutatja be a tevékenységét szóróanyagokkal, szemléltetéssel, illetve szemé­lyes, csoportos beszélgetéseken. Megismerhetik az ide látogatók a Nemzeti Pályaorientációs Portált is, de a nyitónapi szakmai fórum olyan témákat is napirendre tű­zött, mint a felnőttképzési rend­szer átalakítása, megújítása vagy az új szakképzési rendszerszabá­lyozás lehetőségei. Ma kerekasztal-beszélgetések és konzultáció kapcsolódik a fia­talok munkavállalását elősegíte­ni hivatott, sajátos, kereslet-kíná­lati sportcsarnoki „munkaerő­piaci” szemléhez. (MihalikJ.)

Next

/
Thumbnails
Contents