Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)
2012-11-15 / 264. szám
10 SPORTTUKOR 2012. NOVEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Bizonyított játékosként és játékvezetőként is labdarúgás. A közelmúltban az ország más megyéjéhez hasonlóan, Nógrádban is meghúzták azt a bizonyos korhatáros vonalat, mely szerint ötven éven felül már senki nem vezethet a megyei I. osztályban labdarúgó mérkőzést. November 4-én a Berkenye - Rimóc mérkőzés előtt a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottsága nevében, Schoblocher István egy ilyen remek sportembert, a jelenleg Balassagyarmaton élő Szűcs Gyula labdarúgót, játékvezetőt a hazai és a vendégcsapatok képviselőivel együtt búcsúztatta el a megyei I. osztályú meccsek vezetésétől. Vele beszélgettünk... Cz. Zentai József- Nehéz volt a búcsú?- Megható volt! Berkenyén a mérkőzés elején a két év megszakítással, 28. éve tartó játékvezetői ténykedésemet Schoblocher István, megyénk játékvezetői bizottságának elnöke - aki ekkor a mérkőzésem ellenőre is volt - elismerve eddigi tevékenységemet köszöntött, majd átadott részemre egy hatalmas focista szobrot. Ugyancsak megható volt Schmidt Józsi bácsi sporttudósító, a hazai és vendégcsapat vezetőinek köszöntése, valamint ajándékként egy labda, melyet a két csapat játékosainak az aláírásával kaptam meg.- A közel hámm évtizedes játékvezetői tevékenységedet nem is akéirm ilym<játókosgyei tornaversenyt - a szerz.). A suliban kézilabdáztam, pingpongoztam, sakkoztam is, de végül megragadtam a focinál. Nem bántam meg. Csatárként játszottam, sok gólt szereztem az ifi-, ben és a felnőtteknél is. Ekkor figyelt fel rám Palotáson Kovács József edző, így ott folytattam a gólgyártást. Aztán 1977-ben az SBTC- hez kerültem egy fél szezon erejéig, a napokban elhunyt Dávid Róbert vitt oda. Tarjánban nem kaptam játéklehetőséget, és amikor Robi bácsi Gyarmatra került, én is mentem vele. 1978. február 28-án játszottam első bajnoki mérkőzésemet Gyarmaton az NB IlI-ban, majd a következő átszervezett szezonban már az NB II., Keleti csoportjában rúgtam társaimmal a bőrt. Aztán 1981-ben Romhányba igazoltam, ahol két évadot követően végrehajtottuk a nagy bravúrt. A Szabadföld Kupában 1983 májusában a döntőbe kerültünk, s a Népstadionban egy csodálatos mérkőzésen-a-Vasvár együttesét 4-0-ra pályafutás előzte meg. ____vertük meg, majd a megyei I. osztályú- Az aktív focit szülőfSfflftflan” bajnokságot*^"veretlenül zártuk. Én év Héhalomban 12 évesen kezdtem el. Bár vége felé a bal lábamon térdsérülést szen- az álmom ekkor az volt, hogy egy jó artis- vedtem, majd 1984 kora tavaszán a má- ta leszek mivel nagyon szerettem a tornát sik térdem is rakoncátlankodni kezdett, (általános iskolásként többször nyert me- végül abba kellett hagyom az aktív focit. Szűcs Gyula tavaszai már a megyei osztályban fújja tovább a sípot- A focitól nem tudtál megszabadulni, mert már akkor, késő tavasszal a játékvezetőként tevékenykedtél- Igen, ez így történt. Az 1984-es májusi vizsgámat követően egyre magasabb játékvezetői keretekbe sikerült felkerülnöm, amely egészen az NB I. utánpótlásig ment. Itt 1986. május 30- án vezettem a pályafutásom eddigi legemlékezetesebb NB I-es utánpótlás mérkőzését, ahol az Eger - Debrecen összecsapás gól nélküli döntetlennel zárult. A két segítőm Benkő Pista és Káposzta Alajos volt.- Aztán hirtelen eltűntél. Mi történt?- Közel két évre kimentem külföldre dolgozni. Amint hazatértem azonnal bekap- csolódtam a játékvezetői munkába. Napjainkig folyamosán felváltva bíráskodtam az NB III. és a megyei I. osztályú mérkőzéseken. Mindezek mellett tíz éven keresztül Madaras Laci bácsival ott voltam a gyarmati kispályás mérkőzések sípmesterei között, a téli teremtornákon, az ifjúsági és serdülő labdarúgó mérkőzéseken. Nem volt ritka az olyan év, amikor a levezetett mérkőzéseim száma meghaladta a hatvanat.- Összeszámoltad, hogy mennyi bajnoki, kupa vagy egyéb mérkőzésen húztad eddig magadra a játékvezetők öltözékét?- Pontosan nem, de úgy gondolom, hogy túl vagyok a másfélezer találkozón.- Kik volt azok, akire a játékvezetés során felnéztél, akit a példaképednek tartottál?- Benkő István. Egyébként itt mondanám el, hogy én minden játékvezető kollégámmal szívesen vállaltam a bíráskodást, a lengetést. Eddigi játékvezetői pályafutásom során nagyon jó érzés volt, bármelyik mérkőzésre is küldtek ki, hogy ott mindkét csapat szívesen fogadott. Ez nekem rengeteg pluszt adott a bíráskodásaim során.- A játékostársaid és edzők közül kik azok, akik elősegítették az eredményes focipályafutásodat?- Az első remek csapattársam Héhalomban Berki István volt, Palotáson Szabó Ferit emelném ki, míg Gyarmaton mindenkit. Romhányban Jele Pista, Zagyvái Laci, Pincze Laci, Kecskés Józsi, akik így hirtelen eszembe jutottak. Edzők közül, Héhalomban Győri Pista bácsi, Szilágyi Albert, Szűcs János, Palotáson a Kovács testvérek, Mihály és József, Balassagyarmaton Dávid Róbert (tőle kaptam a legtöbbet), Romhány-ban Jurányi Jani bácsi és végül rendkívül sokat köszönhetek feleségemnek, Németh Mónikának, aki ennyi éven keresztül megértőén támogatta a hobbimat.- Most eljött egy korszak lezárása. Hogyan tovább? .................- A korom miatt a megyei II. osztályban szeretném tovább folytatni a játékvezetői tevékenységemet, persze ha az egészségem is engedi. A jelenleg érvényes szabályzat alapján erre még öt évig lesz lehetőségem, s szeretnék élni vele. Pontokat szeretne szerezni alpesi sí. Az idei Világkupa-szezonban a rendszeres pontszerzést tűzte ki maga elé célul Miklós Edit, az első magyar női alpesi síző, aki a Vk-ban pontot tudott szerezni. A 24 esztendős sportoló erről azon a keddi sajtótájékoztatón beszélt, amelyen támogatási megállapodást írt alá az ország egyik legnagyobb használtautó-kereskedőjével.- Ha sikerülne minden Vk-n, amelyen elindulok, az első harmincban végeznem, akkor a szezonzáró versenyen is elindulhatnék - fogalmazott Miklós Edit. - Most vasárnap repülük Kanadába, ahol az egy hét múlva rendezendő versenyen már rajthoz állok, emellett készülök a februári schladmingi világbajnokságra, amelyen remélem, sok magyar szurkoló is kint lesz. A Csíkszeredái születésű síző az idei felkészülés során lehetőséget kapott arra, hogy a svájci női Vk-csapattal eddzen, s a hazai szövetség dolgozik azon, hogy ez a későbbiekben minél rendszeresebbé váljon.- A szövetség sportdiplomáciai intézkedései közé tartozik az is, hogy az után- pótláskorú versenyzőknek minél jobb lehetőségeket biztosítsunk - mondta Kaszó Klára, a hazai szövetség ügyvezető elnöke. - Magyarországon körülbelül 800 ezer ember síel rendszeresen, azt mondhatjuk, hogy ez az egyik legnépszerűbb szabadidősport az országban, ugyanakkor a szövetség célja, hogy a sí mint versenysport is fejlődjön. A sajtótájékoztató végén Miklós Edit a Weltautótól átvette a számára biztosított Audi Aó-os slusszkulcsát. Miklós Edit tavaly január óta síel magyar színekben, s a Világkupa előző szezonjában, az idén januárban, St. Moritzban rendezett kombinációs versenyen 30. lett, ezzel megszerezte a magyar alpesi szakág első női Vk-pontját. Szorosabb is lehetett volna FUTSAL NB II, Keleti csoport, férfiak, 9. forduló Rendezésről tárgyaltak vfvÁS. Simicskó István sportért felelős államtitkár többek között a jövő évi budapesti vívó-világbajnokság megrendezésének jelenlegi állásáról tárgyalt hivatalában a nemzetközi szövetség (FIE) Magyarországon tartózkodó elöljáróival. A megbeszélésen - az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) keddi közleménye szerint - a FIE részéről Giorgio Scarso al- elnök, Ranieri Bemardini, a FIE- események szervezéséért felelős vezetője, illetve a magyar nemzetiségű loan Pop nemzetközi technikai igazgató vett részt, míg a magyar szövetséget Csampa Zsolt elnök és Kamud Jenő tiszteletbeli elnök képviselte. Simicskó István azt emelte ki, hogy az esemény nem csupán a sportág népszerűségének növelésében segít majd, de a külföldi vendégek révén jelentős turisztikai bevételeket is eredményezhet, és a fiatalok figyelmét is ráirányíthatja a vívásra.- Számos kutatás igazolja azt a tendenciát, hogy a sport világesemények hazai rendezése, illetve az azokon való sikeres magyar szereplés, és a fiatalok sportág iránti érdeklődése között közvetlen összefüggés figyelhető meg - hangsúlyozta a politikus. Az augusztus 4. és 12. között rendezendő - a kerekesszékesek számára is kiírt - vb helyszíne még nem ismert. Megbüntették a Fradit LABDARÚGÁS, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága visszaeső-ként 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a Ferencvárost, mert a Debrecen elleni mérkőzésen rendezési hiányosságok történtek, a hazai szurkolók pirotechnikai eszközöket használtak. Pelét megműtötték fuibau. Kórházban kezelik Pelét, minden idők egyik legjobb labdarúgóját. A Sao Pauló-i Albert Einstein klinika szóvivője megerősítette a hírt, de a család kérésére nem kívánt részletekbe bocsátkozni arról, hogy mivel kezelik a háromszoros világbajnok brazil futball-legendát. A Folha do Sao Paulo című napilap egy magát megnevezni nem kívánó forrásra hivatkozva azt írta, hogy a 72 esztendős Pelé csípőcsont-műtéten esett át. Büntetőkkel kikaptak JÉGKORONG. A Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata barátságos mérkőzésen büntetőkkel kikapott a vendég lengyel Sa- noktól, amelyben pályára lépett a 423 NHL-találkozóval büszkélkedő Wojtek Wolski is. A Sanok kereste meg a bajnoki ezüstérmes magyar együttest azzal, hogy a Kontinentális Kupa harmadik fordulójára készülve szeretnék pótolni a nyárra tervezett, ám akkor elmaradt találkozót. Miskolci Jegesmedvék - KH Sanok 3-4 (0-2, 1-0, 2-1, 0-0, 0-1), büntetőkkel. Gl: Miskolczi, Czuba, Láda, ill. Bialay, Bartos, Wilusz. A büntetők során a Sanoktól Vitek és Wolski nem hibázott, a miskolciak közül Nagy Gergő és Saluga sem tudott a kapuba találni, így végül a meccset a vendégek nyerték. Kincsem Lovaspark-Nagykáta- Salgótarjáni Futsal Team SVSE 8-3 (5-1) Nagykáta, vezette: Kovács P., Rábel A. Nagykáta: Borsi - Vörös L, Fü- löp, Vörös P., Nagy A. Csere: Reiner (kapus), Visnyei, Lovasi, Molnár T., Tóth I., Balazsin, Kocsi. Edző: Hauer Viktor. Salgótarján: Nagy G. - Dudás, Balázs A., Csatlós T., Csatlós Cs. Csere: Váradi, Molnár G., Molnár M., Gazsi, Bocsó. Játékos-edző: Csatlós Csaba. Gl: Vörös P. (1.), Fülöp (9., 11.), Visnyei (12.), Nagy A. (17., 34.), Molnár T. (33., 39.), ill. Molnár G. (20., 23.), Molnár M. (40.). Sárga lap: Balazsin (20.), ill. Csatlós T. (21.), Csatlós Cs. (21.), Dudás (33.). Az előző fordulóban hatmecs- cses nyeretlenségi szériáját lezáró salgótarjáni alakulat a középkezdést követően szinte azonnal hátrányba került a dobogóesélyes Nagykáta elleni hétfő esti találkozón, melynek első félideje - Molnár Gábor kései szépítő találat kivéve - szinte teljes egészében az 5-1-es vezetéssel az öltözőbe vonuló házigazdák elképzelései szerint alakult. A második játékrészben az SVSE együttese nagy erőket mozgósított a felzárkózás érdekében, s bár Molnár Gábor és Molnár Márió révén a szépítés össze is jött, kapu(k) előtti határozatlanságuk miatt a vendégek igazából nem tudták kétségessé tenni esélyesebb riválisuk győzelmét. Csatlós Csaba: - Együttesünk mindent megtett a sikerért, de amíg a kínálkozó százszázalékos helyzeteinket nem tudjuk gólokra váltani, és védekezésben nem koncentrálunk jobban, addig az ilyen jó csapatok ellen nehéz lesz pontot szereznünk. A látottak alapján az eredmény nem tükrözi hűen a játék képét, mivel ha berúgjuk a ziccereinket sokkal szorosabb lehetett volna a mérkőzés. Sajnos a játékvezetők nem biztosítottak egyenlő feltételeket, és téves ítéleteikkel több alkalommal is a minket sújtották. Azt viszont el kell ismerni, hogy egy jelen pillanatban tőlünk előrébb tartó csapattól kaptunk ki. Amióta átvettem a gárda irányítását, terem hiányában sajnos még egyetlen edzést sem tudtam tartani, de remélem, hogy ez a probléma minél előbb megoldódik, és ez az eredményességben is meg fog mutatkozni! További eredmények: Siketek SK - Diósgyőri FK 9-17 (3-9), Újpesti FC - Monori SE 5-4 (1-2), Pioneers Viharsarki FC Békéscsaba - Szegedi TE EHÖK SE 8-5 (5-2), BNM-Törökszentmiklósi FC - Újpesti TE 12-1 (6-0), Rákosmenti FC - Energia SC Gyöngyös 3-1 (2-1), Debreceni EAC Armada FK II. - Vasas- Kalafa SE 7-4 (3-3). A 8. fordulóból pótolt mérkőzés: Monori SE - Rákosmenti FC 3-4 (2-3). 1. Rakosmente 9 7 0 1 69-25 24 2. Törökszentm. 9 7 0 2 82-33 21 3. Diósgyőr 8701 74-40 21 4. Nagykáta 9 6 1 2 57-31 19 5. Vasas-K. 9 6 0 3 49-24 18 6. Debrecen II. 9 5 1 3 44-29 16 7. Békéscsaba 8 5 1 2 35-24 16 8. Gyönayös 9 3 1 5 28-36 10 9. Szegedi TE 9 3 0 6 45-65 9 10. Újpesti FC 9 3 0 6 51-76 9 11. Újpesti TE ......9 3... 0 .6 ..47-80...9 11 . Salgótarján 9 2 0 7 29-45 6 13. Monor 9 1 1 7 30-48 4 14. Siketek SK......9..0...1..8 29-113..1 Kö vetkezik: Salgótarjáni Futsal Team SVSE - Siketek SK, Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, november 19., hétfő, 20 óra. í I < I t