Nógrád Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 228-253. szám)
2012-10-12 / 238. szám
NOGRAD iWlöRviäl 2012. OKTOBER 12. Milliárdokkal „gazdagították" Magyarországot Huszonhárom és fél milliárd forintot szerzett visz- sza Magyarországnak az eltelt két és fél évben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal - jelentette ki a közpénzek felhasználását ellenőrző szervezet elnöke, dr. Gaál Szabolcs Barna a napokban, Salgótarjánban. Salgótarján. A Magyar Pénzügyi Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesülete Nógrád megyei szervezete tartott ülést néhány napja Salgótarjánban, a Hotel Medvesben. A tanácskozáson az adóregisztrációs eljárás, a fokozott adóhatósági felügyelet alá vonás, valamint a mezőgazdasági szektorban alkalmazott fordított adózás mellett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által végzett ellenőrzések tapasztalatairól is szó esett. Itt tartott tájékoztatót dr. Gaál Szabolcs Barna, a Kehi elnöke, aki egyben a Magyar Pénzügyi Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesületének főtitkára is. Mint mondta, a hivatal hatáskörei növekedtek az elmúlt két és fél évben. Ez idő alatt ötven- hét darab ellenőrzést végeztek el, hatvanegy tényállás alapján tettek feljelentést, amelyek alapján a nyomozó hatóságok ötvennyolc alkalommal rendeltek el nyomozást.- Huszonhárom és fél milliárd forintot hoztunk vissza Magyarország költségvetésébe, visszafizetésre tett javaslat, illetve visszafizetett, visszatartott költségvetési támogatás formájában. Emellett további több mint tizenhárom milliárd forint összegben tártunk fel állami szervet vagy állami részvétellel működő gazdasági társaságot megillető polgári jogi követeléseket, amelynek érvényesítésére lehetőség van polgári jogi úton - fejtette ki dr. Gaál Szabolcs Barna, hozzátéve: mindezzel szemben a hivatal alig több mint kétmilliárd forintot költött a saját működésére. A feltárt szabálytalanságok között Nógrád megyei kötődésű is volt: a Kazárra bejegyzett Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület 2008 decemberében tizennyolc nap alatt jutott hozzá az agrártárcától félmilliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz, amelyet „válságkommunikáció” címen költöttek el. A támogatás jogszabálysértő fel- használása miatt a Kehi kezdeményezésére indult eljárásban a Közbeszerzési Döntőbizottság többmilliós bírságot szabott ki, de további lépések is várhatók. A Kehi elnöke arról is beszámolt, hogy korábban soha, senki nem nézte meg, mire költik a kórházak a kapott pénzt. A kórházak adósságkonszolidációja kapcsán elvégzett, számla szintű ellenőrzések eredményeként most tízmilliárd forintot takarítottak meg az államnak. Ezt az összeget újra megkaphatják majd a gyógyintézmények, csakhogy immár támogatási szerződéssel és meghatározott célra.- Úgy gondolom, ezek eredmények. Ha azt akarjuk, hogy a jövőben változzon az ország és a pénzek valóban oda érkezzenek meg, ahová szánták azokat, akkor szükséges, hogy hatékony ellenőrzéseket folytassunk - szögezte le dr. Gaál Szabolcs Barna. Aláfestője és fogója fi* Egy rendhagyó kiállítás nyílt a közelmúltban a rétsági művelődési központ galériájában, méghozzá két alkotó - Szűcs József fafaragószobrász és Végh Borbála Karolina festőművész - közös kiállítása. A közös tárlatot az alkotások témája indokolta, hiszen a rétsági szobrász míves faragott remekei mellé, jól illeszkedtek a festőnő emberi érzelmeket, tulajdonságokat is megjelenítő, fákat ábrázoló festményei. A kiállítás megnyitóján pedig Krasznai Gyula költő, a Börzsönyi Helikon fő- szerkesztője mondta el ünnepi gondolatait. Útközben lebukott Egy 29 éves mátranováki férfit vontak ellenőrzés alá a rendőrök csütörtök este egy buszmegállóban, Bátonyterenyén. Az intézkedés során ismeretlen eredetű növényi törmeléket, fehér port és tablettákat találtak a fiatalember ruházatában, aki azt nyilatkozta, hogy ezeket kábítószerként vásárolta Budapesten. A hatóság tagjai a megtalált anyagokat lefoglalták és visszaélés kábítószerrel elkövetése miatt eljárást indítottak az ügyben. Hulladékgyűjtés Réfsag A Zöld Híd Régió Kft. és a Fe-Group Invest Zrt., az elektronikai hulladékok törvény által előírt gondos kezelése érdekében ez évben is megszervezi Rétságon a térítésmentes, lakossági elektronikai és akkumulátor hulladékgyűjtést, amelynek időpontja: október 13-án, szombaton, az alábbi helyszíneken és időpontokban: 8 órától 10 óráig: Nagyparkoló, Takarék út; 10.30 órától 12.30 óráig Petőfi út 38, Jászteleki és Börzsönyi út sarka (a szelektív szigetek mellett). A gyűjtőpontokon leadható hulladékok: háztartási kis- és nagygépek, távközlési berendezések, számítástechnikai-, szórakoztató- és elektronikai cikkek, elektromos barkácsgépek, sportfelszerelések, világítótestek, akkumulátorok, valamint elemek. A részletes tájékoztató olvasható a www.retsag.hu, illetve a www.zoldhid.hu oldalakon. Nógrád megye gazdasága 2012.1. félévében A figyelmes olvasónak feltűnhet - a szakembernek szemet is szúrhat hogy a KSH minap megjelent, 2012.1. félévi - Nógrád megye gazdaságát és társadalmát bemutató - kiadványa tartalmasabb, terjedelmesebb az egy évvel korábbinál. Ami elsősorban a KSH salgótarjáni munkatársai mélyebb elemző munkájának köszönhető, és sajnos nem a gazdaság dinamizálódásának a következménye. A tájékoztató* alapján készült jelen írásunkból természetesen kiderül az is, hogyan alakult megyénk- főbb nemzetgazdasági ágak és szektorok szerinti- gazdasági teljesítménye. Dr. Baráthi Ottó Mezőgazdaság: az időjárás áldozata A kemény tavaszi fagyok utáni rendkívül aszályos nyár a termésmennyiségek csökkenését, a fajlagos mutatók romlását eredményezte, ami kihatott megyénk az állattenyésztésre is. A sertésállomány drasztikusan csökkent, a 2012. június 1-jén összeírt 10 ezer sertés négytizede az egy évvel korábbinak. A szarvasmarha-állomány megyénkben nem változott, 13 ezer darab volt. Baromfiból, vágógalambból csökkent az állomány, lóból ugyanannyi volt, mint egy éve. A juhok száma 9,1, a házi- nyúlé 11, a méhcsaládoké 4,8 százalékkal volt több mint a bázisidőszakban. Az agrártermékek termelői ára 0,6 százalékkal növekedett, ezen belül a növényi termékek ára 4,6 százalékkal visszaesett, az élő állatoké és állati termékeké 12,5 százalékkal emelkedett Ipar: a külpiaci recesszió vesztese Az ipari termelés csökkenése már a múlt év utolsó negyedévében elkezdődött. A 4 fő feletti körben 5, a 49 fő feletti megyei székhelyű vállalkozásoknál 5,2 százalékkal kisebb volt a termelés volumene, mint az előző év azonos időszakában. Nógrádban kiemelkedően magas az értékesítés exporthányada (86 százalék), ezért a külpiaci kereslet csökkenése nagyon érzékenyen érinti az ipari termelést. A fémalapanyag és fémfeldolgozási termékek gyártása 1,2 százalékkal csökkent a vizsgált időszakban, ennél nagyobb, több mint épületek építése adta. Ezen belül mind a lakó- és nem lakó épület építése, mind az épületépítési projekt szervezése alágazat növekménye együttesen 15 százalék volt. A szektor vállalkozásai 2012.1. félévében összehasonlító áron számítva, 4,1 százalékkal szerényebb összegben írtak alá szerződéseket, mint egy évvel korábban. Megyénk építőipara egyelőre inkább „csak” iparkodik, nem épít(kezik). dégéjszakák száma 21 százalékkal esett vissza. A külföldi vendégek 91 százaléka Európából érkezett a megyébe. Dinamikus a növekedés az orosz, az ukrán és a görög vendégek körében Vállalkozások: alacsony aktivitás A megyei székhelyű gazdasági szervezetek száma csaknem a 25,7 ezer, szerényebb mértékben Beruházás: az iparban növekvő A megyei székhelyű szervezetek beruházásainak értéke 6 százalékkal alacsonyabb az előző év első félévinél. Négy nemzetgazdasági ágban (a feldolgozóiparban, az energiaiparban, a pénzügyi- és az egészségügyi szolgáltatásban) növekedett a beruházásokra fordított összeg. A fejlesztési források ól százalé10 százalékos a visszaesés a gépiparban, amely korábban a megye iparának húzóágazata volt. A gépipari értékesítés exporthányada 98,2 százalék, ezért e tevékenység a külpiac különös kiszolgáltatottja. Az alkalmazásban állók száma meghaladta a 6,3 ezer főt, 5,7 százalékkal kevesebb a 2011.1. félévinél. Építőipar: inkább iparkodik A megfigyelt, legalább 5 főt foglalkoztató megyei székhelyű építőipari cégek termelése 9,3 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest. Míg egy lakosra országosan 44,8 ezer forint, addig Nógrádban 12,3 ezer forint építőipari termelési érték jutott. Az építőipar három ágazata közül a produktum több mint felét az Turizmus: több a külföldi vendég A kereskedelmi szálláshelyeket csaknem másfélszer annyi külföldi vendég kereste fel, mint egy évvel korábban. Az összes vendégen belüli arányuk 6,7 százalékról 12 százalékra emelkedett, míg a belföldi vendégek száma (16,4 ezer fő) 18 százalékkal visszaesett. Ennek egyik oka, hogy idegenforgalmi kínálatunkban az egynapos programok dominálnak, a másik, hogy a családok kiadási rangsorában az üdülések, nyaralások háttérbe szorulnak. Összességében a megye kereskedelmi szálláshelyeit 14 százalékkal kevesebben keresték fel 2012. I. félévében, mint egy évvel korábban. A vengyarapodott, mint országosan. A 2011. június 30-hoz képest 139- cel több egyéni, 11 Agyéi több társas vállalkozást jegyeztek be. Utóbbiakból több mint 5,3 ezer szerepelt a nyilvántartásban. Ez az összes bejegyzett gazdasági szervezet 21 százalékát jelentette, míg országosan ez az arány 33 százalék. Gazdálkodási formánként tekintve a társas vállalkozások 64 százalékát a korlátolt felelősségű, 32 százalékát a betéti társaságok képviselték. A vállalkozások tevékenységének ágazati szerkezete eltérő: az egyéni vállalkozásoknál az agráraim dominál. Továbbra is alacsony szintű a vállalkozási aktivitás. Az ezer lakosra jutó vállalkozások száma (115) tekintetében Nógrád az utolsó előtti helyen állt a megyék rangsorában. ka az iparban került felhasználásra. Az itteni 54 százalékos beruházási teljesítményérték-növekedéshez jelentősen hozzájárult, hogy az import gép- és járműfejlesztések 2,2-szeresére emelkedtek. Az új beruházások anyagi-műszaki összetételét tekintve korábban az épületek és egyéb építmények létesítéséhez, korszerűsítéséhez kötődött a magasabb hányad, míg a tárgyidő- szakban nagyobb szerepet kapott a termelés műszaki hátterének, a gép-, berendezés-, járműparknak a bővítése. Ez kedvező jelenség. * Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/2. http://www.ksh.hu/docs/hu n/xftp/megy/122/nogrl22.pdf