Nógrád Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 228-253. szám)

2012-10-10 / 236. szám

SPORTTUKOR Főigazgató lett kerékpár. A háromszoros olimpiai bajnok Vjacseszlav Jekimov lett az orosz Katyusa profi országúti kerékpáros­csapat főigazgatója. Az 1988- ban pályán, a csapatüldözéses számban, 2000-ben és 2004- ben pedig az országúti egyéni időfutamban ötkarikás bajnok ex-kerekes a német Hans- Michael Holczert váltja a posz­ton. A 20. század legjobb orosz kerékpárosának megválasztott Jekimov 2006-ban vonult visz- sza, s 2010-ben és 2011-ben a Radioshack csapat sportigazga­tója volt. Még versenyzőként évekig segítette az amerikai Lance Armstrongot, akit idén doppingolás miatt megfosztot­tak mind a hét Tour de France- elsőségétől. Politikusként folytatja labdarúgás. Kaha Kaladze, az AC Milan volt labdarúgója mi­niszterelnök-helyettes lesz a rö­videsen megalakuló új grúz kor­mányban. Az október eleji vá­lasztások nyomán hatalomra ke­rülő politikai erő, a Grúziái Álom nevű eddigi ellenzéki koalíció vezetője, Bidzina Ivanisvili szán neki fontos szerepet a leendő ka­binetben, amelynek tagjaként - mint társminiszter - a honvéde­lem, illetve az infrastruktúra és a regionális fejlesztés irányítása lesz a feladata. A 34 esztendős, tavasszal visszavonult játékos utoljára az olasz Genoában fut­ballozott, korábban a Milan mellett a Dinamo Tbiliszi és a Dinamo Kijev játékosa is volt. A grúz válogatottban 84-szer lé­pett pályára, és kapitánya is volt a kaukázusi ország nem­zeti csapatának, mielőtt decem­berben lemondta a további sze­replést. Hazájában ötször vá­lasztották az év labdarúgójá­nak. Az AC Milánnál töltött ki­lenc szezonja során nyolc trófeát nyert, ezek között baj­noki cím és két Bajnokok Ligá- ja-győzelem is volt. Grúziában ötször, Ukrajnában háromszor volt bajnokcsapat tagja. Eire ugrott a Pásztó Könnyűnek ígérkezett, az is lett a tavalyi sereghajtók között végzett „matyók” el­leni összecsapás, melyben még maradt is egy fél pont a Muzsla-aljaiknak, de így is a bajnoki tabella élére ugrottak. Igaz, ehhez kellett a riválisok számu(n)kra kedvező gyengélkedése is. Márton (Satis) István Mezőkövesd - Pásztó SE 2,5-9,5 Második szezonbeli meccsét is idegenben játszotta az idén alapo­san megerősödött Pásztói Sakk Egyesület. Tódor Sándor, a klub el­nöke hangoztatta, nem csak azért, mert az első táblán NB Il-es szinten bombaerős sakkozó, nemzetközi nagymester játszik, hanem azért is, mert maga ez a tény erősíti a csapat önbizalmát, van vezéregyé­niségük, aki magával ragadja a töb­bieket. SAKK NB II, csapatbajnokság, Erkel csoport Két könnyebb összecsapás után még elhamarkodott lenni hozsan- názni, de kétségtelen, hogy Vajda Levente idehozatalával, Mede Ist­ván visszatérésével, Újj Dani marad(ta)tásával és Göcző Melinda női nemzetközi mester leigazolásá­val nagy terveket forgat a fejében az elnök, ami ugye egyszerű következ­tetéssel is a bajnoki cím, és a vele já­ró NB I/B kell, hogy legyen. Minden más kudarcnak minősül, így hát a jövőben, nyerési kényszerben fog játszani a csapat, ami azért nem kel­lemes feladat, de a záloga a tovább­lépésnek. A mostani meccs vég­eredménye tükrözte a két csapat közti különbséget, valamennyi táb­lán a pásztóiak értékszáma volt a magasabb, és a végén csak a hajszál mentette meg a házigazdákat, hogy nem tíz pontos volt vereségük. Vajda Leventének úgy szűk más­fél óra is elég volt, hogy vezéráldo­zatos miniatűrrel bizonyítsa klasz- szisát, ami aztán elindította a nyerő­lavinát csapattársai körében, amit csak két gyorsabb (Göcző Melinda, Kovács Zsolt) majd egy maratoni 103 lépéses, időzavaros, kapkodá- sos kétkirályos remi született Bohati Tamás részvételével, idő­sebb Vajda Albert pedig egyedüli­ként kapitulált. A 12 éves ifista, Görcsi Gabika fél évszázaddal idő­sebb ellenfelet gyűrt le, Mede Ist­ván, Ujj Dániel, Frander Leon Oli­vér, Domány Mihály, Lengyel Ist­ván és az újonc ifi Huszár Márk szállította a teljes pontokat, így másfél pontos előnyre tett szert a bajnoki tabellán a Pásztó. További eredmények: MAFC - Nagykáta 6-6, Sziget- szentmiklós - Barcza-BEAC II. 6-6, Andomaktálya - Vízügy Bp. 5,5-6,5, Főt - Pestszentiőrinc 5,5-6,5, Duna- haraszti - Mátra Gyöngyös 5-7. A bajnokság állása a 2. forduló után: 1. Pásztó 17,2. Dunaharaszti 15,5, 3. Mátra Gyöngyös 14,5, 4. Sziget-szentmiklós 14,5, 5. Pestszent-lőrinc 13, 6. Barcza- BEAC II 12,5, 7. MAFC11,5, 8. Andomaktálya 11, 9. Nagykáta 10,5,10. Vízmű Bp. 10,11. Fót 10, 12. Mezőkövesd 4 pont. A tavaly NB l/B-ben játszó FIDE mester, a salgótarjáni Mede István meggyőző játékkal nyert Fontos meccsek következnek Labdarúgás. Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szö­vetségi kapitánya szerint együtte­se a két legfontosabb világbajno­ki selejtezőn szerepel majd pén­teken Észtország otthonában, négy nappal később pedig hazai környezetben Törökország ellen.- A továbbjutás szempontjából most jönnek a legfontosabb mér­kőzések - nyilatkozott a szakem­ber. - A négy pont a versenyben maradást jelentené, a hat pont pe­dig az előnyt, minden további eredmény hátrányosan érintené a csapat további esélyeit Egervári kitért a hollandoktól elszenvedett 4- 1-es vereségre is, úgy vélte, „elsősorban nem ku­darcként, hanem tanulságként kellene felfogni ezt az összecsa­pást”. Hozzátette, a bizalom még él a játékosokban, persze nem a végletekig, így a soron követke­ző két találkozónak nagyon nagy súlya van. Gera Zoltán, az együt­tes csapatkapitánya szerint fon­tos, hogy a legutóbbi találkozón elkövetett hibákat kiköszörülje a gárda: - A válogatottól azt vá­rom, hogy felkészülten, koncent­rálva, a hibákat kijavítva futbal­lozzon. Biztos, hogy nehéz dol­gunk lesz Észtországban, ugyan­is ez a csapat a legutóbbi Eb kva­lifikációs sorozatban pótselejte­zőt játszott. Az elmúlt hetekben a sajtó hadjáratot indított a csa­pat ellen, de mások is futballoz­nak nagy nyomás alatt, nem sza­bad foglalkoznunk ezekkel a dol­gokkal.- A klubomban az utóbbi négy meccsünkből hármat megnyer­tünk, az, hogy most szerepet ka­pok-e, egyelőre még nem tudom - mondta a vb-ezüstérmes ellen a csapatból kimaradt Szalai Ádám, a Mainz támadója. A leg­utóbbi találkozón nagy hibát vé­tő Elek Ákos szerint nem szabad abból az összecsapásból kiindul­ni, ő úgy gondolja, egy kicsit túl lett misztifikálva az a vereség. A magyar válogatott kerete. Ka­pusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olim­piakosz). Védők: Varga József (DVSC-TEVA), Takács Ákos (Győ­ri ETO FC), Mészáros Norbert (DVSC-TEVA), Juhász Roland (Anderlecht), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Lipták Zoltán (Győri ETO FC), Kádár Tamás (Roda JC), Halmosi Péter (Szom­bathelyi Haladás). Középpályások Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (West Bromwich Albion), Komán Vladimir (FK Krasznodar), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Koltai Tamás (Győri ETO FC), Szakály Péter (DVSC-TEVA), Pátkai Máté (Győri ETO FC), Pin­tér Ádám (Real Zaragoza). Táma­dók: Szalai Ádám (FSV Mainz 05), Németh Krisztián (Roda JC), Szabics Imre (Sturm Graz). Csúcs a futócsúcson 27. SPAR Budapest Maraton és Futófesztivál A futás csodálatos ünnepe volt 27. SPAR Budapest Maraton és Futófesztivál mert Magyarország legna­gyobb szabadidősport ren­dezvényén 19 200-an indul­tak, mely abszolút csúcs, ed­dig 17 700 résztvevő volt a legtöbb. sts Nógrád megyéből összesen 18 futó vágott neki a maratonnak, közülük a leg­szebb sikert a balassagyarma­ti Fábri Andrea (Vitalitás SE) ér­te el, 30. lett. A férfiaknál a ta­valyi győztes Józsa Gábor (MAC-NS, 2:21:06 ) megvédte tavalyi címét, a nőknél új baj­nokot avattak Merényi Tímea (Bp. Honvéd, 2:49:30) szemé­lyében, aki 41 éves kora ellené­re élete első maratónját futot­ta. Csapatban a férfiaknál a Bp. Honvéd (Soós, Khoór, Rajnai) nyert 7:43:42-es összidővel, a hölgyeknél ugyancsak a Hon­véd (Merényi, Czibók, Makai) siker született (9:49:31 óra) 30 kilométeren, az uraknál Makár László volt a leggyorsabb (1:49:38), a nőknél Csatári Mó­nika Melittának már 2:13:22 óra kellett ehhez. Stafétában a férfiaknál a Titánok (Andrási, Fajfrik, Kisházi 2:44:02 ) ver­tek mindenkit, nőknél pedig a Surranó Molnárkák (Veres, Ko­vács, Scherk 3:03:22) bizonyul­tak a legjobbaknak. Ekiden (5 fős) váltóban az erősebb nem­nél a Buda-Cash Békéscsaba (Oláh, Dobra, Zsíros, Szigeti, Gregor 2:24:54) mindenkit ma­ga mögött hagyott, ugyanezt tette a hölgyeknél a Patchwork (Teveli, Kis, Kőris, Lauf, Perity 2:46:41) ötös. Az eredménycentrikusok mel­lett számosán más célt tűztek ki. Az Emberi Erőforrások Minisz­tériuma vezetőiből álló csapat (Balog Zoltán miniszter; Szeke­res Pál helyettes államtitkár; Hölvényi György államtitkár; Szócska Miklós államtitkár és Novák Katalin miniszteri kabi­netfőnök) az ekiden számban in­dult. A csapat mindegyik tagja egy-egy látás vagy mozgássérült sportolóval, a SUHANJ! és a LÁSS Egyesület tagjaival futott együtt. Váltótagként lefutotta a maga 21 km-ét Szíj jártó Péter, külügyi és külgazdasági államtitkár. A Operaház által nevezett négy csapat egyikében ott volt Mikló­sa Erika, aki jól felkészülési lehe­tőségnek tartotta a vasárnapi le­hetőséget a novemberi new yorki maratonra. Fenyő Iván színművész is a maratoni vá­lasztotta, miként Kovács „Koké" István ökölvívó olimpiai bajnok, mindketten életük első maratonját futották le. Váltóban indult az olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó Ungvári Miklós. A verseny legidősebb indulója a 77 éves Kiss György volt, aki ezzel épp futása napján ünnepelte - mi mással, mint egy maratonnal - a születésnapját. Bár a SPAR marathon csúcsot döntött, ez nem mondható el a megyénkben indulókról, ők 18-al gyarapították a résztvevőket. Mint a bevezetőben említettük, közülük a balassagyarmati Fábri Andrea érte el a legjobb ered­ményt, a Vitalitás versenyzője a 30. lett 3:29:20 órás idővel. További jobb nógrádi eredmé­nyek. Maraton. Nők: 114. Székely Ágnes (Szendehely) 3:54,52, 328. Langár Zsuzsa (Salgótarján) 4:21,06, 427. Lukács Tünde (Karancslapujtő) 4:32,07, 637. Rezesné Andó Csilla (Dorogháza) 5:07,14, 647. Férfiak: 201 Laczkó Gábor (Vitalitás, Balassagyar­mat) 3:13,02, 390. Hasznosi Márk (Szécsény)3:24,51, 951. Nánássy Péter (Vitalitás, Bgy.) 20 km, nők: 62. König Helga (Salgó­tarján) 2:58,34, 159. Csapó Csilla) Salgótarján 3:22,17. Férfi­ak: 231. Pavlokin Attila (Mohora) 2:53,51, 240. Cserven Csaba (Rétság) 2:55,12, 398. Verebesi László (SZAFT Szécsény) 3:22,47, 406. Cserbik János (Dorogháza) 325,00. U D&PEST ARATÓN SPAR Merényi Tímea elsőre megnyerte a maratont

Next

/
Thumbnails
Contents