Nógrád Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 228-253. szám)
2012-10-01 / 228. szám
II; ____i_ a________^ _ '« |y l Qg| Q I Q ^j |>< Q l^^j |^| U Q |^ | S. K. iaíiíf'itii'cfl'i’í A felhőtlen jókedv, a mulatság és a szórakozás volt a főszerepben az elmúlt három napban Bátonyterenyén. A Városnap és szüreti mulatság elnevezéssel illetett vigadalom már pénteken kezdetét vette hagyományőrző programokkal, amelyekben a testvértelepülések képviselői is közreműködtek. Amikorra a Csík zenekar színpadra lépett, már teljesen viselő, Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke is feltűnt. A díszes menet délben indult el a Városház útról Nagybátony ófalujába, a Bencébe. Miután Zahar Béla plénános megáldotta az idei termést, népviseletbe öltözött lányok és legények, asszonyok és férfiak - gyalogosan, lovaskocsikkal, sőt, traktorokkal - énekelve és táncolva rótták a métereket a szőlőhöz és a borhoz kötődő hagyományok jegyében. A hangulatot tovább fokozta a „Jó ebédhez szól a nóta” műsorszám', amelynek keretében Fejes Sándor és Bohács István énekelt Báder Ernő prímás és Gonda László zongoraművész kíséretében. Vetélkedő döntött arról, ki a falu legerősebb, illetve legtorkosabb embere, miközben fellépett a Muzsla néptáncegyüttes, a helybeli hagyományőrző csoport és a Maconka táncegyüttes, de a Jolly és a Kredenc együtteseknek is tapsolhatott a közönség. megtelt a városháza előtti tér. Itt mondta el a rendezvényt megnyitó beszédét Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgármestere, aki kiemelte: a háromnapos rendezvény megvalósítását az Európa a polgárokért program keretében elnyert, hozzávetőleg hétmillió forintos pályázati támogatás tette lehetővé. Különleges színfoltja volt hétvégének a szombati szüreti felvonulás, amelynek soraiban a város elsőszámú vezetője és Becsó Zsolt országgyűlési képAz éjszakába nyúló szüreti bál előtt pedig a Pikk Dáma party- zenekar húzta a talpalávalót. Másnap - azaz vasárnap - előbb a versenytánc, majd népszerű zenészek vették birtokba a városközpontban felállított színpadot: a Spam után Radios Gigi koncertezett, utánuk pedig az A'la Carte partyzenekar következett. A hosszú hétvégét tűzijáték koronázta meg. Három hónapon át tartott előfizetői akciónk, amelyen leghűségesebb olvasóinkat jutalmaztuk egy személygépkocsival, valamint sok egyéb nyereménnyel. A játékban az a már meglévő, vagy új olvasónk vehetett részt, aki július, augusztus és szeptember hónapra is előfizetéssel rendelkezett. Többezer olvasónk várta a sorsolást, lássuk, kik voltak a szerencsések! Fődíjunkat, egy Fiat Punto személygépkocsit nyerte: K. Gábor salgótarjáni előfizetőnk (neve és címe megjelentetéséhez nem járult hozzá). Csemege ajándékkosarat nyert: B. József Mátraterenye (Nádújfalu), K. Zoltánná Litke, Cs-né M. Márta Salgótarján, A. András Jobbágyi, B. Istvánná Pásztó, G. Ferenc Szécsény, K. Ferenc Kazár (Mizserfa), H. Gyuláné Héhalom, B. Lászlóné Salgótarján, S. László Tar. Botmixert nyert K. Ferenc Salgótarján, Cs. Jánosné Szuha, T. Józsefné Tar, N. János Magyarnándor, R. József Karancskeszi, T. Mária Karancsberény, S. István Bárna, V. Béláné Kishartyán, B. József Balassagyarmat, D. Ferencné Bátonyterenye. Valamennyiüknek gratulálunk, nyerteseinket postai úton értesítjük. Három kapitány beszámolója Hegedűs Henrik Balassagyarmat. Elsősorban a környékbeli tele pülések polgármestereinek, valamint civil szerDöme Zsolt, az alig két hete hivatalban lévő új balassagyarmati kapitány hasonlóképpen rétsági kollégájához a betöréses lopások emel- kedésére utalt, ennek okaként megemlítette, puieseK poigarmestereineK, valamint civil szer- Keaesere utalt, ennek okaként megemlítette vezetek képviselőinek részvételével tartottak-^+int^'n'*nár nem*Sz ü(TvárföH6pjak ef á tol rendőrségi fórumot három kapitányság - Balaí" “Vájok a^ylönliöző ^rrrcki'fftTam'yra n K-1 / í \ , * i \ 1 __ I sagyarmat, Rétság, Szécsény - vezetői a gyarma ti Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. Elsőként Ferencsik Rajmund rétsági kapitány számolt be a 2012- es évről. Kiemelte, hogy a vagyon elleni bűncselekmények enyhe számban emelkedtek az illetékességi területükön, és elsősorban a betöréses lopásokból akadt több, illetve a Börzsöny közelsége miatt Nagyoroszi és Diósjenő környékén sok falopással kell számolniuk. Hozzátette, ebben az évben halálos baleset nem történt a kapitányság működési körében. Dr. Ludvai Dezső szécsényi kapitány más mutatók alapján értékelt. Mivel nemrégen Vette át a vezetői szerepet, ezért felméréseket végzett a munkatársaknál, mely területeken szükséges nagyobb fokú hatékonyságot elérni. így folyamatosan ellenőrzi a járőrök és körzeti megbízottak teljesítményét, a gépkocsihasználatot is. A nyáron nagyon sok, kétszáz feletti folyamatban lévő ügyet vizsgáltak, ennek fő oka pedig a jogszabályváltozás, a vétség fokozatának kiesése bonyolultabbá tette az egyes nyomozásokat, például a szakértők bevonása miatt is. HIRDETÉS _______________ Te lefont lopott Salgótarján. Egy édesapa tett bejelentést a napokban a rendőrségre arról, hogy ellopták a fia érintőképernyős telefonját az általános iskolában. A rendőrök a kihallgatások során beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a gyermek az osztályteremben, az iskolapad tárolópolcára tette le a harmincezer forint értékű készüléket Pár perc figyelmetlenségét kihasználva innen emelte el a mobilt az egyik iskolatársa, egy 16 éves fiú. A fiatalkorú ellen lopás vétsége miatt folytat büntetőeljárást a Salgótarjáni Rendőrkapitányság. A gyanúsított kihallgatása során elismerte és elmondása szerint megbánta a bűncselekmény elkövetését. tárolóhelyek ajtaját felfeszítve, ez pedig már betörésnek minősül. Ugyanakkor a garázdaságok, a testi sértések, a rablások aránya a tavalyi mutatókhoz kéjpest csökkent. Szót ejtett az idegenrendészeti szálló témájáról is, a közismert júliusi tiltakozó megmozdulásokat követően mindössze két esetben kellett intézkedni a szálló vendégeivel szemben. A beszámolók után az érdeklődők is hozzászóltak. Bőhm Sándor, a Vöröskereszt balassagyarmati területi vezetője a hajléktalanok ügyére tért ki, köszönetét mondva a rendőröknek az együttműködésért. Hozzátette, míg Magyarország hasonló lélekszámú, vagy kicsivel nagyobb városaiban aktuális gond a koldulás, Balassagyarmaton nem találni ilyen, utcán kéregető embereket. Az esemény további részében téma volt még a Rétság környéki polgárőrök helyzete, a szátoki bűnmegelőzés, valamint a sajtóval ápolt kapcsolatok. Smitnya Sándor dejtári polgármester pedig arra hívta fel a figyelmet, mivel a lakosság „ki van vérezve”, a közeljövőben minden községben számolni kell a falopások növekedésével. FON1XBATA AUDIT ALÓ ES SZÁMVITELI SZOLGÁLTATÓ KFT. SKkhetr. 1144 Budapest, Füredi u. 19/1». 4/16. Telephely: 3163 Karanc*kesxi, Széchenyi ót 10. KÖNYVVIZSGÁLAT, KÖNYVELÉS, Gazdasági-, üzletviteli tanácsadás. Ba.ta láiMM bejegyzett künwvirsgátó, igazságügyi köormakütö Teli 32/450-206; 10/333-3653. E-mail; Inta^ntar jazütett; bata § J5*ta...hu«cQíra FŐNIXBATA AUOITÁLÓ KFT >, VAK' Karancskeszi, Széchenyi út 10.-MTV Adószám: 14786794-2-42 k >