Nógrád Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 203-227. szám)

2012-09-01 / 203. szám

SALGOTARJANI_________ FEJLESZTÉSEK SALGÓTARJÁNBAN Az elmúlt két évben több mint egymilliárd forint mű­ködési támogatást hozott a Fideszes városvezetés Sal­gótarjánba. Ezt most a turisztika vonalán is megismé­telheti újabb megnyert és folyamatban lévő' pályáza­tokkal. Székyné dr. Sztrémi Melinda kiemelt figyel­met fordít a város fejlesztésére. A kiváló lob­bitevékenysége és az elnyert pályázatok eredménye­ként az északi városrészben a turisztikai fejlesztések mellett a Gyermektábor felújítását tervezik, a város- központban az Erzsébet tér felújítása mellett az Acél­gyári út rehabilitációja, valamint a déli városrészben az oktatási intézmények fejlesztése is megvalósulhat. 614 millió turisztikai attrakciókra A Nemzeti Fejlesztési Kormány- bizottság augusztus 7-ei döntése szerint a Novohrad-Nógrád Geopark Nonprofit Kft és a kon­zorciumvezető Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a száz- százalékos finanszírozású pályá­zaton 614 millió forintot nyert. Sikerrel pályázott a TDM egyesület Még 2011 szeptemberében a Salgótarján Helyi TDM Köz­hasznú Egyesület pályázatot nyújtott be az Új Széchenyi Terv Észak-Magyarországi Operatív Program keretén be­lül ÉMOP-2.3.2-11 „Helyi és térségi turisztikai desztináció rehozása és fejlesztése” -elne- féffázati konstrukció­ra. A pályázatban 47 878 145 forintot nyertek. A projekt 2012 őszén indul és 2014 nyarán fog lezárulni. Tevékenységei szo­rosan kapcsolódnak a szerve­zet által már elindított „aktív” turisztikai irányvonalhoz. Nem csak a turisták, de bizo­nyára a helyi lakosság aktív ki- kapcsolódását is segíteni fogja a tíz állomásos erdei tornapá­lya, amely Eresztvényben fog megépülni. Az erdei tomapá- lyához kapcsolódóan interak­tív pálya is létesül, a legkiseb­beknek fából faragott állatfigu­rák jelenthetnek érdekességet. Már régóta szükséges infra­strukturális fejlesztések is megvalósulnak a pályázat ke­retein belül, így felújítanak két hidat Eresztvényben, kapasz­kodó korlát épül a Salgó várá­hoz vezető meredek szaka­szon, gyalogos- és kerékpáros túraútvonalakat jelölnek ki és tábláznak ki. A Medves-fenn- síkon panoráma kilátó épül és több helyszínen pihenőhelyek is létesülnek a túrázók, kirán­dulók kényelmére. Saigon és Somoskőn ke­rékpártárolók lesznek elhe­lyezve a biciklivel érkezők segítségére. A TDM egyesület a fejlesz­tések mellett nagy hang­súlyt fektet a megfelelő mar­keting tevékenységre, kiad­ványokkal, médiakampány­nyal és on-line marketinggel népszerűsíti Salgótarján tér­ségét, hogy természeti és kulturális értékei ismertté és közkedveltté váljanak. A pályázat támogatási ösz- szege mellett szükséges finan­szírozásban Salgótarján ön- kormányzata is segíti az egye­sületet a sikeres megvalósu­lás érdekében. dr. Palásthy Tamás, a Salgótarjáni Helyi TDM Közhasznú Egyesület elnöke- Két, funkciójában egymástól jól elhatárolható, de területileg egymáshoz közel eső látogató- és kutatóközpont létrehozását jelen­ti ez Salgótarjánban, a Novohrad-Nógrád Geopark ma­gyar fővárosában. Szélesebb kö­zönséget szeretnénk megszólíta­ni, ezért a centrumok az új isme­retekre vágyóktól kezdve, a ka­landot keresőkön és adrenalin­függőkön át, az aktív turizmus különféle ágait kedvelőkig min­denkinek nyújtanak majd tanu­lási és kikapcsolódási lehetősé­get - kommentálta Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján pólgármestere. A fő központok kialakítása mel­lett a további fejlesztések több mint 30 önkormányzat területét ölelik fel a környező kistérségek­ben. Az érintett nógrádi települé­seken tanösvények, bemutatóhe­lyek, pihenőhelyek, tematikus út­vonalak kialakítására nyílik lehe­tőség. A projekt kapcsolódik, és egyfajta mintájául szolgál majd a Kincsem Nemzeti Lovas Program­ban szereplő célkitűzések és fej­lesztések megvalósításának is. A pályázat kivitelezése vár­hatóan 2013 első negyedévében kezdődhet el.- Azt gondolom, hogy ilyen nagyságrendű, tehát önerő nél­küli több mint 600 milliós támo­gatás eddig még nem érkezett Salgótarjánba a turisztika fejlesz­tésére. Ráadásul csak olyan pro­jekteket fogadtak be, amelyek fenntarthatóak, önmagukat el tudják tartani, tehát ezek nem ke­rülnek utána sem extra költségbe - tette hozzá a polgármester. „Élmények és kalandok­természetesen Salgótarjánban"- Háromszázötmillió forintos „Turisztikai attrakciók és szol­gáltatások fejlesztése” című pá­lyázat beadását is támogatta Salgótarján közgyűlése, amely pozitív elbírálás esetén további turisztikai fejlesztéseknek nyit utat - nyilatkozta Lőrincz Gyula, a Városfejlesztési és Városüze­meltetési Iroda vezetője. A pályázat által támogatott te­vékenységek a természeti és környezeti értékek ökotu­risztikai célú fejlesztése, vala­mint kerékpáros turisztikai szolgáltatások és turisztikai cé­lú kerékpárforgalmi létesítmé­nyek kialakítása és fejlesztése. Az irodavezető elmondta: ennek keretében öko-, aktív és kerékpá­ros élménycentrum kialakítása valósulhat meg a Salgótarján- Eresztvény kirándulóközpontban. Sikeres pályázat esetén az ext­rém sport kedvelőit egy komplex „downhill” pályával ajándékoznák meg Eresztvényben, a volt sí- és szánkópálya bevonásával, amely­nek tetején egy kilátópontot is ki­alakítanának. A pályázatból újra kiépítenék a felvonót, amely télen a síelőket és a szánkózókat, tavasz­tól őszig pedig a downhill kerék­párosokat fogja kiszolgálni. Épül­het ezen felül egy biciklis „pump track” pálya is, ahol a gyermekek biztonságos környezetben tanul­hatnak meg bringázni. Ugyanak­kor a hegyikerékpárosok számá­ra újabb hét kilométeres útsza­kaszt építenének ki. A sport mellett Eresztvény természeti értékeinek bemuta­tása és megóvása is fontos szempont, ezért a pályázat in­teraktív turisztikai attrakciók­ra is kiterjed. Az erdő életét be­mutató öko-kalandpark az ak­tív kikapcsolódás mellett az er­dő védelmére hívná fel a figyel­met. Ebben a parkban több igényt kiszolgáló fogadóépüle­tek várnák a pihenni, szórakoz­ni vágyókat. Emellett lehetőség nyílna a már meglévő népszerű Madár­park megújítására és élmény­ösvény kialakítására a felnőttek és gyermekek részére egyaránt - tudtuk meg Lőrincz Gyula irodavezetőtől. Nyertes pályázat esetén a be­ruházás 2013. január 1-jén kez­dődhetne meg, és az adott év­ben le is zárulna. Székyné dr. Sztrémi Melinda a pályázatok kapcsán elmondta: pozitív elbírálás esetén valóban komplex és teljes körű turisztikai megújítás valósulhat meg közel egymilliárd forintból az északi vá­rosrészben, felpezsdítve Salgótar­ján turisztikai életét. Egy magán- vállalkozó pályázott a Dornyay- ház komplex felújítására, amely tovább bővíthetné a város kínál­ta kikapcsolódási lehetőségeket. Funkcióbővrtés- Hol tart a funkcióbővítő városrehabilitáció? Mi az oka, hogy a kivitelezés nem kezdődött meg? - kérdeztük Salgótarján polgármesterét, Székyné dr. Sztrémi Melindát.- Az alapvető ok és probléma­góc, ami miatt „Salgótarján vá­rosközpontjának funkcióbővítő rehabilitációja” mindeddig nem kezdődhetett meg, hogy a kiemelt projekt támogatási szerződésé­nek hatálybalépési feltételeként szabott kritériumok nem várt ne­hézségek elé állították a konzor­ciumi partnerünket, amelyeknek a többszörösen meghosszabbított határidőn belül sem tudott eleget tenni. A Parkhaus Magyarország Kft. a megváltozott, nehéz pénz­ügyi és gazdasági helyzetben nem tudott banki hitelhez jutni, amely az önerőt biztosította volna számára, így a támogatási szerző­dés sem tudott hatályba lépni. Ez gátolta a parkolóház építésén kí­vüli többi, önkormányzat által megvalósítandó projektelem ki­vitelezésének megkezdését- Milyen egyéb projektelemeket terveztek?- Kiemelt projektünk az ön- kormányzat által megvalósítan­dó elemként tartalmazza az Apolló Mozi funkcióbővítő reha­bilitációját, a Múzeum tér és kör­nyékének rekonstrukcióját, va­lamint a felszíni parkolóhelyek kialakítását. Az Apolló Mozi fel­újításával, a meglévő kulturális funkció új rendeltetésekkel tör­ténő bővítésének eredménye­ként új kulturális, közösségi és szórakoztató központ jön létre. A Múzeum tér közterület rehabi­litációja a város központi helyén lévő tér teljes felújítását, parko­sítását foglalja magában. A fel­színi parkolók kialakítása a vá­ros súlyos parkoló-kapacitás hi­ányának enyhítését célozza. Mi­után a kiemelt projekt támogatá­si szerződésének hatályba lépésével kapcsolatos fennálló problémánkat, nehézségeinket több ízben jeleztük, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regioná­lis Fejlesztési Programok Irányí­tó Hatósága a Nemzeti Fejleszté­si Minisztériummal kialakított közös álláspont alapján a projekt­be történő magántőke bevonásá­ra a tervezési útmutatóban meg­fogalmazott előírások enyhítésé­vel, a támogatási szerződés mó­dosításának keretében biztosított lehetőséget a kiemelt projekt megvalósíthatósága érdekében. A feltételek enyhítése követ­keztében lehetőség nyílik a ma­gánberuházó személyének, a megvalósítás helyszínének, a be­ruházás jellegének megváltozta­tására. A kiemelt projekt megva­lósítása és a megújult feltétel- rendszernek való megfelelés ér­dekében az önkormányzat fel­mondta a korábbi partnerével kö­tött konzorciumi együttműködé­si megállapodást, és új partner­ként bevonja a Salgó Vagyon Kft- t, valamint a BaloBau Kft-t. A Salgó Vagyon Kft. a tulajdo­nában lévő Munkásotthon téren található épületben - a SZÜV székházban, ahogy mindannyian ismerjük - korszerű és színvona­lás szolgáltatóterrt alakít ki. A fej­lesztéssel önkormányzatunk ele­get tud tenni a konzorciumi for­mára vonatkozó kritériumnak, valamint annak a kitételnek, mely szerint a projektnek szük­ségszerűen legalább egy gazda­sági funkciót erősítő tevékenység megvalósítását tartalmaznia kell. A magántőke-bevonás feltételeit a BaloBau Kft. Ipari Park területén megvalósított nagykereskedelmi központ létrehozására irányuló fejlesztése elégíti ki, amely pro­jektelem támogatásban ugyan nem részesül, de kísérő tevékeny­ségként bekerül a pályázatba.- Akkor mondhatjuk azt, hogy végre szabad jelzéssel mehet a funkcióbővítő?- Igen. Úgy tűnik, hogy végre az utolsó akadályok is elhárul­nak. A módosított projekttarta­lom átvezetését szerződésmódo­sítási kérelmünk benyújtásával kezdeményeztük, az elbírálás je­lenleg folyamatban van. Remé­nyeink szerint a jóváhagyást kö­vetően hamarosan el tudjuk majd kezdeni a munkálatokat az Apol­ló Mozi és a Múzeum tér terüle­tén - nyilatkozta Székyné dr. Sztrémi Melinda. Újra napirenden a szociális célú varosrehabilitacio Augusztus 10-én megjelent a „Szociális célú városre­habilitáció” című pályázati konstrukció kiírása százszázalékos támogatási intenzitással. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkor­mányzatának egy korábbi, szociális városrehabilitáció tárgyában benyújtott projektjavaslata egyebek mellett tartalmazta a Garzon­házak elektromos és szellőzési rendszerének felújítását, az Acél­gyári út elején található „kolduspaloták” homlokzati hőszigete­lését, részleges nyílászáró cseréjét valamint az Erzsébet tér fel­újítását is. A korábbi, benyújtott, de támogatásban végül nem ré­szesült projekttartalom átdolgozása, és a pályázat előkészítése a megújult felhívásnak megfelelően megkezdődött.- Az előkészítést követően a pályázat benyújtására 2013. feb­ruár 15-ig van lehetőség. Bízunk benne, hogy ezúttal pozitív el­bírálásban részesül a pályázatunk és újabb fejlesztéseket való­síthatunk meg - mondta Székyné dr. Sztrémi Melinda.

Next

/
Thumbnails
Contents