Nógrád Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 203-227. szám)
2012-09-27 / 225. szám
A rosszallás ellen Budapest A szoptatás fontosságára hívják fel a figyelmet azok az édesanyák, akik szombaton délelőtt a budapesti Mátyás téri játszótéren szoptatják gyermeküket. A résztvevők idén is a Global Breastfeeding Challenge nevű kanadai kezdeményezéshez csatlakozhatnak, így támogatva és bátorítva azokat az édesanyákat, akik szívesen szoptatnák meg kisbabájukat vagy nagyobb gyermeküket útközben bárhol, bármikor, de félnek a rosszalló tekintetektől vagy tartanak a bántó megjegyzésektől - közölte Kalmár Alexandra, a kampány szervezője. Ha az időjárás nem kedvez a kültéri szoptatáshoz, akkor a Kesztyűgyár Közösségi Ház ad otthont a kezdeményezésnek. A közösségi házban szintén a szoptatásról szólnak a nap programjai, mivel a La Leche Liga (LLL) Magyarország a 20. születésnapját ünnepli. A programok között szerepel kerekasztal-beszélgetés az első hazai LLL-tanács- adókkal, beszélgetés a szoptató édesanyák mindennapjait megkönnyítő hasznos, praktikus holmikról és személyes szoptatási tanácsadás. Szívelégtelenségre étcsokoláda A étcsokoládé újabb gyógyhatásút mutatta ki egy nemzetközi tanulmány: a szívelégtelenség kezelését is segíti a kedvelt édesség. Az étcsokoládé a legősibb gyógyszerek közé tartozik, és az utóbbi években kiterjedt vizsgálatok megerősítették vérnyomáscsökkentő hatását idősebb felnőtteken és köhögés elleni tulajdonságát gyermekeken is. Andreas J. Flammer svájci kutató vezette azt a 15-tagú nemzetközi munkacsoportot, amelyik a keringési elégtelenségben szenvedő betegek gyógyítására használta a étcsokoládét. A tanulmányt az European Heart Journal közölte. A kardiológia rendkívüli fejlődése miatt egyre több a szívelégtelenségben szenvedők száma. A régebbi gyógyítási módszerek mellett sok heveny szív- infarktus miatt ellátásra szoruló beteg a már a szívroham korai szakában meghalt. Ma ezeket általában sikerül megmenteni, de a szívizom ereje, teljesítménye csökken és gyakran keringési elégtelenség alakul ki. A kutatók húsz önként jelentkező beteget vizsgáltak. Ezek enyhe szívelégtelenségben szenvedtek és a jelenlegi optimális gyógyszerelésben részesültek. A megfigyelési idő során véletlen- szerű elrendezésben a csoport egyik fele kezdetben napi négy dekagramm 70 százalékos töménységű étcsokoládét evett, a másik csoport ugyanolyan súlyú és megkülönbözhetetlen külsejű, ugyanolyan édes szeletet kapott, ezekben azonban nem volt a kakaóbab biológiailag kedvező flavanol anyagaiból. Ez volt a rövid vizsgálat, majd következett az egyhónapos tanulmány, amelynek során a résztvevők a csokoládéból vagy az álcsokoládéból naponta két szeletet ettek meg: ez napi nyolc gramm csokoládénak felelt meg. A valódi csokoládét és az azonos küllemű kontrollszelete- ket a világ legnagyobb élelmi- szeripari csoportja a vizsgálathoz külön készítette. A vizsgálók mérték az ütőerek tágulékonyságát és a vér alvadékonyságát, mind a rövid idejű csokievés után két órával, mind az egyhavi csokoládézás végén. Az értágulat mindkét esetben megfigyelhető volt az igazi csokoládé bevétele után, míg a csokoládé flavonol hatóanyagainak hiányában semmi ilyen nem észleltek. A vérlemezkék összetapadó képessége jelentősen csökkent, ami szintén igen kedvező gyógyszerhatást jelent. A kutatók kiemelik, hogy a hatás az egy hónapig tartó csokievés idején akár 12 órás szünet esetén is megmaradt. A csokoládé keringési elégtelenségben kiváló gyógyszernek bizonyult. Világszerte egyre több gyermeket foglalkoztat a helyes táplálkozás és az egészség- tudatos életmód kérdése. Szerencsére sokan közülük nem állnak meg a puszta érdeklődésnél és a félszeg ételkóstolgatásnál, hanem teljes erővel és felgyűrt ingujjal belevetik magukat a gasztronómia kulisszái közé, hogy aztán az egész világgal megosszák tapasztalataikat, akár ínycsiklandozó képekkel fűszerezett blogok, személyes tippek garmadájával megtömött könyvek, vagy aktív eszmecserére épülő országjáró turnék keretében. A tizenkét esztendős Marshall Reid egy fárasztó iskolanap után hazaérve döntött úgy, hogy leszámol addigi életvitelével.- Felmentem az édesanyámhoz és azt mondtam neki: tudod mit, elegem van! - emlékezett vissza az ominózus napra az észak-karolinai fiú, aki saját bevallása szerint mindig is túlsúllyal küzdött, és emiatt állandóan piszkálták a diáktársai. Marshall Zöldséget is, anyu! gyökeres változtatásokat vezetett be a mindennapjaiba, és a tapasztalatait video- blogban osztotta meg a világgal. Édesanyjával együtt hat kisebb célt tűztek ki maguk elé, amelyekről úgy vélték, hogy segíthetnek elérni azt a bizonyos egy nagyot, a tetőtől talpig egészséges életmódot - Olyan apró változtatásokról volt szó, mint a rendes ételek, a testmozgás és az otthoni közös főzőcskézés - mondta Marshall, aki kitartásának hála, két ruhaméretet karcsúsodott. A Reid család számára igazi vízválasztónak bizonyult Marshall kilók ellen vívott hadjárata.- Azt hiszem, én vagyok a bukott szülő mintapéldánya - mondta a a fiú édesanyja, Alex Reid. - Ha a fiam nem áll a sarkára, és nem beszél velem, akkor az egész családunk egyre lejjebb süllyedt volna egy végtelenül egészségtelen és szomorú életvitel irányába. Az asszony szerint a gyerekeknek bátran ki kell állniuk a szüleik, a szomszédjaik, vagy a helyi gyülekezet elé, hogy elmondják: „jogom van hozzá, hogy jól érez- zem magam a bőrömben, és a tápláló ételek segíteni fognak nekem ebben”. Saját sikerén felbuzdulva Marshall ma azon dolgozik, hogy minél inkább tudatosítsa közvetlen és szélesebb környezetében is a helyes táplálkozás és az egészségtudatos életmód jótékony hatásait. A fiú azonban csak egyike annak a sok gyermeknek, akik a világ legkülönbözőbb tájain hirdetik a helyes táplálkozás fontosságát, megosztva tapasztalataikat a nagyvilággal. Az Edinburghtól mintegy 210 kilométerre nyugatra fekvő Lochgilpheadben élő Martha Payne azzal került be a nemzetközi köztudatba idén nyáron, hogy az illetékes helyi hatóság hivatalosan is eltiltotta őt az iskolai menüt érintő kompromittáló fényképek és bejegyzések készítésétől. A mindössze kilenc esztendős lányka Neverse- conds című blog-jában boncolgatta a menzán kínált fogások összetételét és egészségügyi értékét. A korlátozás nyomán kirobbant nemzetközi felháborodás hatására azonban a hatóság végül úgy döntött, hogy folytathatja misszióját az amatőr gasztroblogger.- Azt hiszem, a gyerekek egyre inkább kezdik felismerni, hogy joguk van hallatni a hangjukat - húzta alá Alex Reid. - Mindez valószínűleg összefügg az olyan kezdeményezésekkel, mint a Jamie Oliver brit sztárséf által útjára indított Food Revolution (Ételforradalom) nevű mozgalom, a Michelle Obama amerikai first lady nevéhez fűződő Let's Move (Mozogjunk!) elnevezésű kampány, vagy a közösségeket leginkább megszólító helyi szintű megmozdulások - tette hozzá. A Reid családot mindenekelőtt Jamie Oliver inspirálta, és a szimpátia kölcsönösnek bizonyult, mivel a sztárszakács ételforradalma egyik hősének választotta Marshallt. A fiatalok egészséges ételek iránti elköteleződése járványszerűen terjed a kortársak között. A Marshall által szervezett közös főzéseket követően a gyerekek alig várják, hogy hazaérve saját szüleiknek is elkészítsék a fogásokat - mondta a fiú édesanyja. Hasonló kezdeményezések születnek szerte Nagy-Britanniában. A Kaliforniai Egyetem 2010-es tanulmánya szerint azok a gyerekek, akik főzéssel és élelmiszertermeléssel foglalkozó órákat is kínáló iskolákban tanultak, sokkal tudatosabban viszonyultak az egészséges ételekhez és kifinomultabb étkezési szokásokkal rendelkeztek, mint az ilyen kurzusokat nélkülöző intézmények diákjai. Addig is, amíg az iskolák ráeszmélnek a gasztrokurzusok bevezetésének fontosságára, Marshall minden erejével azon van, hogy továbbra is kellő figyelmet biztosítson az általa felkarolt ügynek. A közelmúltban jelent meg első könyve, amelyben saját tapasztalatait osztja meg az olvasókkal; az Egyesült Államok mintegy harminc városát érintő turnéja során pedig a helyes táplálkozásról beszélgetett az érdeklődőkkel. Kasztrálás: hosszabb élet? London. A kasztrálás jelentősen meghosszabbíthatja elszenvedőjének élettartamát, akár húsz esztendővel is - állítják dél-koreai kutatók. Felfedezésük alapjául fél évezrednyi - 1392 és 1910 közötti - feljegyzések szolgáltak a koreai császári udvarban élőkről, nemesekről és eunuchokról egyaránt. Nyolcvanegy eunuch adatait tanulmányozták, és arra jutottak, hogy 14-19 évvel éltek tovább, mint a kasztrálat- lan férfiak. Az eunuchok közül három megérte századik életévét: ez a 3,7 százalékos előfordulási gyakoriság 130-szorosa a fejlett országokban jelenleg élő évszázados korúak arányának. A koreai kutatók megjegyzik, hogy az eunuchok hosz- szabb élete nem magyarázható csupán a császári palota nyújtotta jóléttel, mivel sokan ugyannyi időt töltöttek annak falain kívül, mint belül. Ráadásul az uralkodók és férfi családtagjaik abnormálisán rövid életűek voltak, általában negyvenes éveik közepén haltak meg. Az Inha és a Koreai Egyetem tudósai szerint kutatási eredményeik azt sugallják: a férfi nemi hormonok felelősek az erősebb nem élethosszának a nőinél rövidebb voltáért. Kevesen olvasnak ;Oi7i\? MíMílbifc JöitíbVfijYlIb London. A britek csaknem negyede, 23 százaléka csakis szabadsága alatt olvas regényt - derült ki egy több mint nyolcezer főre kiterjedő felmérésből. A TripAdvisor nevű brit utazási honlap végezte el a kutatást, összesen 8 600 embert kérdezett meg olvasási szokásairól.- Meglehetősen elszomorító, hogy ilyen sokan csak vakáció közben olvasnak könyveket akár időhiányuk, akár az olvasás iránti általános apátiájuk okán - kesergett a honlap szóvivője. Egy másik brit tanulmány a minap a papírkönyvek forgalmának csökkenésére és a „villanykötetek” eladásának emelkedésére mutatott rá. A brit kiadók mindazonáltal derűlátók, mert remélik, hogy az idei olimpia karácsonyra rekordszintre tornássza fel a keresletet több brit olimpikon életrajza iránt. Földműves Játékok Sanghaj. Kína 900 millió fölművesének legjobbjai 15 sportágban mérték össze erejüket a hétvégén a hetedik Kínai Földművesjátékokon. Az egyhetes sportfesztiválon a hagyományos sportágak mellett ételhordásban, rizsültetésben, papír- sárkány-eregetésben, oroszlántáncban és kínai sakkban is megmérkőztek a résztvevők. A Földműves Játékok a világon egyedülálló módon az ország mezőgazdaságban dolgozóiról szól. A szervezők hangoztatják: itt elsősorban a szórakozás számít, és csak másodsorban van a versenyen a hangsúly. A játékokat 1988 óta rendezik meg, minden négy évben újabbversenyszámokat hozzáadva. Idén Nanjangban a játékok kezdetére 15 stadiont építettek vagy újítottak fel teljesen. 4 1 * ♦ 1