Nógrád Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 203-227. szám)
2012-09-22 / 221. szám
6 ÉRTÉKŐRZŐ MAGAZIN 2012. SZEPTEMBER 22., SZOMBAT Szülőházam hátsó kertjében, vagy inkább már a rét első felében - ahol sok gyümölcsfa volt, mi csak úgy hívtuk: düllő - volt egy hatalmas körtefa. Fajtájának hivatalos nevét nem tudom, csak úgy hívtuk: sózókörte. Eredeti, őrségi gyümölcsfa, itt honos évszázadok óta. Már gyermekkoromban is a törzsét öten-hatan értük át. Sokszor játékból körbefogtuk, mellünket nekifeszítettük, még az arcunkat is rátettük és csodáltuk méretét. Nagyanyám - amikor hazajött Amerikából - vette meg a telket Milovics Iván földbirtokostól, és ezen építették fel a házat, szép nagy melléképületeket - istállót, ólakat, pajtát, egy színt is, amelynek padlását pelyvaháznak (vagy ahogy az őrségiek mondják: polvaháznak) hívtuk. Az építkezés - vásárlás - 1926- ban volt, ekkor már állt a körtefa. A szüleim 1936. május 16-án km töttek házasságot, a körtefa ekkor már - ahogy Édesanyám mondja - olyan vastag volt, mint napjainkban, nagy lombja volt, alatta tucatnyi hosszúszekér is elfért. Lehetett vagy 150, vagy talán 200 éves is ez a gyönyörűség. Lombja közt több ezer madárfióka kelhetett a két évszázad alatt. Mindig több fészek bújt meg az ágak között, sokszor tucatnyi is egy-egy tavaszon, nyáron. Méretei miatt soha nem másztam fel rá gyermekkoromban, valószínű, tiszteltem méretes ágait vagy féltem tán a kudarctól, hogy lábam kulcsolásával sem tudom elérni alsó ágát, hogy onnan aztán továbbkapaszkodva meghódítsam. Pedig érdemes lett volna valahogy feljutni rá, mert micsoda kilátás nyílhatott a tetejéről! Biztos elláttam volna a szomszéd falukba is. Világháborúkat is látott a körtefa, hiszen élt már a nagy világégések idején. Valószínű, a A körtefa halálára 14-es háborúban trénkocsi állt alatta, hallotta a német, szerb vagy horvát katonák beszédét, a nagy közös hadseregből a monarchia bakái mindenhol ott voltak és harcoltak. A 45-ös háborúban - már én is éltem - német, orosz katonákat is látott és hallott, tank is pihent alatta, német híradós autó több is. Látta, mikor építették a templomot a faluban, és biztos méltatlankodott, mert a torony magasabb lett, mint a legmagasabb ága. Aztán megbékélt, mert a környező házakat nagy méltósággal lenézte, mert ő ezeknél azért magasabb volt. Nem is volt magasságban párja a környéken, mármint gyümölcsfa. Biztosan sértette méltóságát, hogy a környező réten három nyárfa állt, és ezek magasabbak voltak nála. Vigasztalódott, mert rendes madár mind nála költött, a nyárfa a harsogó, állandóan veszekedő verebeké volt. Kaptak is tőlünk, gyerekektől, mert a nyárfára felmásztunk és kiforgattuk fészkeiket. Most, hogy visszagondolok, nem bánták szüléink sem, ha a verebeket üldöztük. Rengeteg volt belőlük és elették az eledelt az apró jószágok elől, a naposcsibék féltek is tőlük, megriadva bújtak anyjuk szoknyája alá eltűnve a tollak között. Minden évben nagyon sok termést hozott. Már virágzáskor csodálatosan nézett ki öltözete, mil-__ y lió méh döngicsélve porozta be*i"*ÁŐket-a biztonságos, érőtől is vé- fehér .virágait. Hajlongva köszön- dtft kis barlangban. Utolsó lakói lomtoronyba, az egyik nyárfa is annak esett áldozatul, de őt egy sem merte lesújtani. Úgy látszik, a Jóistennek is kedves volt ez a mi öreg körtefánk és nyilaival elkerülte. Érdekes volt az is, hogy soha nem volt száraz ága, ami lepotyogott volna az alatta pihenőkre, pedig nagyon sokat hasaltunk, hűsöltünk teljes árnyékot adó védelmében. Minden kis ága minden áldott tavaszon megújult, sötétzöld levelekkel pompázott várva a virágzást, ami nem is maradt el, mert élete minden évében szép termést hozott. Azért volt ez lehetséges, mert egészséges volt ez az évszázadokkal ezelőtt kikelt körtefa. Jó barátja volt a harkály doktor, aki a hosszú telelés után vándorújáról megérkezve lombjai között pihente ki fáradtságát. Bizonyára meg is kérte a fa, hogy ha kipihente magát, vizsgálja meg töviről hegyire. Hosszas kopogtatás után a fadoktor megállapítása: acélos a tested, semmi elváltozás a szöveteidben. Egyik évben későn érkezett meg harkály doktor, már kikeltek a pondrók, egy beleharapott a fa törzsébe. Kiszedte hosszú csőrével a mester, de évek múlva odú lett a seb helyén. Ebben az odúban is mindig kikeltek a madárfiókák, legtöbbször a harkályt láttuk a bejáratánál, biztosan neki és családjának nyújtott menete is a fa, hiszen a legkisebb fuvallatkor az ő lombjai jelezték, hogy szél közeleg. Gyümölcse csak akkor volt élvezhető, mikor már teljesen barna lett, leves, vagy ahogy mi mondtuk, iveit. Sokat megettünk belőle, nagyon sokat aszaltunk, télire. Hű, de jó csemege volt a téli napokon, ha hazaértünk a nagy hócsatákból, szánkózás után. Kiváló papra- morgó is készült belőle, igazi körtepálinka, amit kisüstön főztek a pálinkafőzőében. Mustot is készítettek szüléink, és ha ez megerjedt, kiváló gyümölcsecet lett a végső terméke. De ma már nincs meg ez a csodafa, vihar áldozata lett szegény feje. Az évek alatt többször lecsapott a villám a közeli tempvolt a képben és tovább láttam, mint előző nap. Eltűnt a körtefa. Bánatos napunk volt, mondogattuk Édesanyámmal: - Ha ezt nővérem megélhette volna! Igen, előző év nyarán ő is átélt egy vihart, amikor a százéves pajtát döntötte le egy hasonló orkánszerű vihar. vég! De nem ám! Tavaly tavasszal jövök haza - úgy május végén -, láss csodát! Fekve is él a fa, tele virággal és meg is nevelte az éves termést, fel is szedték, pálinkát főztek belőle, talán aszaltak is. Tisztelegtem körtefám előtt, és hagytam, hogy fekve is éljen, hiszen élni akart. Mégis mondtam a vég nem jött oly hamar, mint gondolták. Az ágak lemetszése még csak ment simán, bár ahhoz is sok gázt kellett adni, a lánc is birkózott az emberderéknyi ágakkal, de csak elfogyott a szerteágazó korona. Jött a törzs, a méltósá- gos, az ember csodálatára méltó méreteivel. A törzshöz két nap kellett. Büszke is volt a motorfű- részes favágó, már csak két méter volt a törzsből. Kiáltást - sőt káromkodást - hallottam: ez meg egy szög volt, jól kivette a motor láncának élét, sőt ki is csorbította. Mondta is: ezt eldobhatom. lódarazsak voltak. Sokszor kiirtottuk őket forró vízzel, de a következő tavaszon valahonnan újabb családok jöttek. Mivel senkit sem szúrtak meg, hagytuk őket is élni, és ez így maradt, míg állt az öreg körtefa. Aztán jött a tragikus nap - éppen itthon, az Őrségben tartózkodtam közel 100 éves Édesanyámat vigyázva. Szép, napsütéses júliuson egyszer csak elsötétedett, vészes felhők sűrűsödtek és hatalmas vihar kerekedett. Már sötét volt, amikor nagy robaj hallatszott az udvar felől. Nem tudtuk reggelig, mi is történt valójában. Reggel aztán, ahogy kimentem az udvarra és elnéztem a düllő felé, valami hiányzott a megszokott tájból, valami nem Nem tudta büszke törzsét eltörni a hatalmas természeti erő, de a földből kifordította gyökérzetét, így tudta csak leteperni. Több méter magasan állt a fa gyökere, ő maga lefeküdt, pedig még nem akart pihenni. Gondoltam, talán ez méltóbb halál egy ilyen csodás teremtménynek, mintha lassú halállal, évek alatt száradt volna el áganként. Szégyellte volna magát emiatt, hiszen minden sorvadó évben kevesebb lett volna a termés, végül egy fia sem. Mit mondtak volna a gazdák!? Hol voltak már azok is, szerte az országban, és csak évente, nyaranta csodálhatták. Termését is más szedte már. De nem úgy van, hogy vihar, kicsavart gyökér és a neki, nem daraboljuk fel csodálatosan szép testét. Ez évben is kihajtott minden ága, termést is biztosan hozott volna, de régi ellensége, a tavaszi fagy elvitte virágait, így nem tudta már betölteni örök küldetését. Ugyancsak itthon vagyok az egyre gyengülőbb 98 éves Édesanyámmal, és nagy elhatározásra jutottam: fel kell darabolni a matuzsálemet. Sűrű, magas, kórószerű növényzet vette körül a tetemet, ezt is ő rendezhette így, hogy nehezebb legyen megközelíteni és testéhez nyúlni. Ma már nagy a technika és a bozótirtó géppel hamar megtisztították a favágó emberek a terepet, és felbőgött a motorfűrész hangja. Eljött a vég kezdete... de Még így is megkeserítette az öreg fa a megsemmisítését Ugye, emberek, ti vertétek belém, most tinék- tek okozott kárt és bosszúságot. Furkókba vágva került be a kerítésen belülre, négy kocsival tudták csak elszállítani, és a súlyával is meg kellett küzdeni. A földben lévő gyökér, ami fekvő helyzetében is táplálta, benn maradt, néhány évig nem korhad el, amíg én élek, biztosan nem, de már ott nem tud kihajtani. A szöget és egy kis ágat eltettem emlékezésül. Lesz-e a helyén másik fa, azt már a gyermekeim, az unokáim döntik el, én is megöregedtem, mint szeretett körtefám. Gréczi Zsoldos Miklós Könyvbemutató Szécsényben Szenográdi Ferenc Szécsény/Ságújfalu. a közelmúlt ban jelent meg Nagy Lajosné nyugalmazott tanárnő „A királyok is emberek voltak” című könyve. A kiadványnak szeptember 19-én Szécsényben, a Kubi-nyi Ferenc Múzeumban volt a bemutatója. Nagy Lajosné Bereczki Mária 1960-tól 1967-ig Ság-újfaluban tanított, majd 1976-tól 1994-ig Szé-csényben. Szerette a munkáját, amit hivatásnak tekintett, nyugdíjazása után még kilenc évig tanított Nógrádmegyerben és Ludány-halásziban. A tanárnő, akinek lételeme volt a tanítás, tisztában volt azzal, hogy csak a gyermekek érzelmein keresztül juthatunk el az értelmükig. Könyvének is ez az egyik legnagyobb értéke. A száraz adathalmazok helyett a soksok eseményt mellőzve, az érzelmekre hatva hozza közelebb az ifjúsághoz nemzetünk történetét A másik erénye az olvasmányosság. Nagy Lajosné versbe szedve meséli el - a történelmi hűséget megtartva - a történelmet Éppen e verselése miatt „mintegy mese” - felkelti az olvasó érdeklődését. S már is a könyv harmadik értékénél tartunk: ha abba valaki belelapoz, beleolvas, máris felkelti az érdeklődését. Nyilván az olvasó nem tankönyvet tart a kezében. Egy olyan kiadványt, amelynek az iskolai könyvtárakban ott a helye, amely nyugodtan szerepelhet az ajánlott olvasmányok között. A könyv az ismeret- terjesztő kiadványoknak, a tankönyveknek, a versesköteteknek egy jól sikerült integrációja, amely történetileg hiteles, élvezhető olvasmány. A pedagógiai tapasztalatok, a gyermekek szeretete, az elhatározás szándéka mellett szükség volt még valamire, hogy a könyv elkészüljön, amit röviden úgy nevezünk: adottság, ami ott él a szerzőben.- Mi vezérelte Nagy Lajosnét a könyv megírására?- Szerettem volna érzékeltetni, hogy őseink élete nem csak történelmi ismeretek halmaza, attól jóval több. Az ismeretanyag megtalálható könyvekben, interneten. Vegyük észre, hogy ezek az emberek a mi rokonaink, elődeink voltak; ők szenvedtek éhínségben, futottak a tatárok és a törökök elől; hagytak járványok miatt temetetlen holtakat. Legalább annyira kellene ismerni az ő életüket, amennyi ismeretet ez a könyv tartalmaz. Most sem az ismeretet kell bemagolni, csak szívünkben megőrizni azokat az érzéseket, amelyek bennünk feltámadtak a könyv olvasása közben. Génjeinkben hordozzuk érzéseinket, fájdalmainkat, dacosságunkat, hazaszeretetünket. Embereknek lássuk őket, ne egy dolgozat anyagának - vallott a szerző. Nagy Lajosnét a Ságújfaluban eltöltött kiemelkedő oktató, nevelő munkájáért, azért, hogy egy ilyen könyv megírásával is népszerűsíti a községet, az önkormányzat Ságújfalu díszpolgára címmel tüntette ki.
