Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-08 / 183. szám
2012. AUGUSZTUS 8., SZERDA MAGAZIN TUDOMÁNY & TECHNIKA f&TECHNIKA ■ ÉLETMÓD ■ GASZTRONÓMIA ■ ÉRTÉKŐRZi I „Bőrspray” ; London. Egy-egy réteg bőr- ! sejttel vonja be a sebet az a ! spray, amellyel amerikai és 1 kanadai kutatók jó ered- ; ményt értek el lábszárfeké- ! lyek gyógyításában. A The ! Lancet című brit orvosi folyó- ! iratban ismertetett tanul- ! mányba 228 embert vontak ; be, akik mindegyikének ; nyílt, hónapok óta fennálló ! lábszárfekélye volt. A klini- ! kai próba eredménye szerint ! a bőrspray segítségével na- ; gyobb eséllyel és gyorsabban | gyógyultak a sebek. ! A lábszárfekélyeket nehéz ! kezelni, a leggyakrabban al- | kalmazott kompressziós kö- j tésekkel hat hónap leforgása ; alatt a fekélyeknek csak 70 ! százaléka gyógyul. A teszt- 1 ben alkalmazott spray ado- ! mányozott bőrsejteket tartal- ; mázott, valamint véralvadási ; fehérjéket. A legjobb ered- ! ményt azoknál érték el, akik- ! nek fekélyét 14 naponta fúj- ' ták be a bőrsprayvel. A sebek ; mérete már az első kezelés ; után csökkenni kezdett, és ! három hónap elteltével a pá- ! ciensek 70 százaléka gyógy- ! ült volt, amikorra a más keze- ; lésben részesülteknek csak ; 46 százaléka gyógyult meg. j Az Apple fél i a felhőtől Washington. Nagy adatbiz- ! tonsági veszélyeket lát a szá- ! mítástechnikai felhő techno- ; lógia terjedésében Steve ; Wozniak, az Apple társalapí- ! tója. A felhasználók teljes ! mértékben elveszíthetik az '< ellenőrzést saját adataik fe- ; lett, amennyiben azok saját ; gépeikről átkerülnek az ! internetre - fejtette ki Wa- i shingtonban Steve Wozniak, ! a tavaly elhunyt Steve lobs ; mellett az Apple társalapító- ; ja. A számítástechnikai felhő ! technológia nagy internetes ! szervereken telepített szoft- ! vereket futtat és ugyanott tá- ; rolt adatokkal dolgozik a fel- ! használó saját számítógépén ! telepített szoftverek és ott el- ! mentett adatok helyett.- Komolyan aggódom ami- ; att, hogy minden átkerül a j (számítástechnikai) felhőbe - ! fogalmazott Steve Wozniak.- 1 Riasztónak tartom a dolgot. ! Szerintem öt éven belül ször- ; nyű nagy problémák lesznek ! ebből. az alsó légpajzs ..Ott vagyunk" a Marson! A Curiosity marsjáró landolása műszála navigáció, Kommunikádoi Forrás: NASA /IITVA Sajtó- és Fotóarchívum I MTI | www.mti.hu 2012. augusztusé. Greenwichi idő szerint 5 óra 31 perckor - középeurópai idő szerint 7 óra 31 perckor - sikeresen leszállt a Mars felszínére a Curiosity marsjáró. A robot leszállóhelye a 155 kilométer átmérőjű Gale-kráter. leereszkedése fékezőrakétákkal égi daru leszáfióegység Égi daru művelet továbbrepül... ...megsemmisOl a Hars felszínére ereszti a marsjárét ejtőernyő (fékezöemyö) (hővédelem, manőverezési a műszaki egység leválása belépés a marsi jj. légkörbe Fontos és sikeres lépést hajtott végre a NASA hétfő reggel: az eddigi legfejlettebb űrszondával leszállt a Marson. Az új landolási technika hibátlanul működött, jelenleg a rover állapotát ellenőrzik a kutatók. A következő napokban egyre jobb felvételek érkeznek a Földre. A Mars Science Laboratory (MSL) küldetésének legkockázatosabb fázisa, a leszállás sikerrel megtörtént hétfőn reggel 7.32- kor. Noha egyelőre nincs részletes információ a leszállóegység, a Curiosity állapotáról, az első adatok és képek egyértelműen biztatóak. Ugyancsak sikerként könyvelhető el, hogy a 2001 Mars Odyssey űrszonda továbbítani tudta az MSL jeleit, így nem kellett órákat várni a sikeres landolás megerősítésére. A légköri belépőegység 7.14-kor levált a bolygóközi szállítóegységről, amely a Mars felé vezető úton a pályakorrekciókat végezte. A szonda 7.17-kor irányba állt, majd 7.24-kor belépett a légkörbe. Hővédőpajzs lassította le több kilométer/másodperces sebességéről, majd 7.29-kor üzembe lépett az eddig készített legnagyobb ejtőernyő, amelyet szuperszonikus sebességnél valaha kinyitottak. Az ejtőernyős fékezés végén következett az eddigi legizgalmasabb rész: az új leszállási technika kipróbálása, amelynek végén a rakétás fékezőegység alatt kábelen lógó rover közvetlenül a kerekeire érkezett. Ez magyar idő szerint 7.32- kor zajlott le. A landolás helyi időben délután 15 óra körül történt, a helyi téli évszak vége felé. A légköri állapotok megfelelőek voltak a leszálláshoz, bár az elmúlt héten egy közeli porvihar kissé porosabbá tette a légkört. Ez volt az eddigi legpontosabb leszállás a Marson: a landolásLel- lipszis (amelyen belül bárhol felszínt érhet a rover) a korábbi 19x26 kilométeresről mindössze 6x19 kilométeresre csökkent a pályakorrekciók révén. A következő napokban a rover rendszereit ellenőrzik először a kutatók. Ekkor kell kiderülnie, hogy a szonda milyen állapotban van. A legelső felvételek szinte azonnal megérkeztek a veszélyelkerülő kameráktól, amelyek még csak kis felbontásban mutatják a környező tájat. Beüzemelik a többi detektort is, ellenőrzik azok állapotát, és a fényképek alapján meghatározzák a szonda pontos helyzetét. A környező terepet felmérve pedig megkezdődik az első pontenciális célpontok, és a kráter közepén lévő üledékes hegyhez vezető optimális útvonal tervezése. Még hétfőn üzembe helyezték a Curiosity nagy nyereségű, tehát sok információt továbbítani képes antennáját, és körülbelül két óra múlva a 2001 Mars Odyssey keringőegységen keresztül további felvételeket küldtek az irányítóközpontba. Kedden felállították a panorámakamera árbocát, amely adatokat továbbít a Földre. Ma készítik el az első nagyfelbontású képeket a leszállóhelyről, csütörtökön pedig lesugározzák az addigi adatok legnagyobb részét a Földre, miközben a mérnökök sorra ellenőrzik a szonda állapotával kapcsolatos adatokat. A rover a felszíni munka tervezését és elvégzését irányító korábbi, leszállás alatt is használt szoftverről pénteken áll át az új szoftver alkalmazására. A leszállóhely, a 155 kilométer átmérőjű Gale-kráter belsejében egy öt kilométer magas hegy található. Ez a kráter belső területére lerakodott, majd részben lepusztult vastag üledékes képződmény maradéka. Alsó része idős, agyagásványos kőzeteket tartalmaz a bolygó korai meleg időszakából, míg magasabban hidegebb és savas kémhatású vizekből kivált szulfátos üledékek sorakoznak. A réteges felépítésű hegy egy történelem- könyv egymáson fekvő lapjaihoz hasonlóan tartalmaz információt a bolygó fejlődésének hosszú időszakáról. A leszállóhely a hegy mellett, a kráter sima peremvidékén fekszik, ahova a kráterperemről egykor egy folyó terített hordalékot. Innen mászik fel egy lankás szakaszon a kiemelkedésre a Curiosity, miközben sorra vizsgálja az eltérő időszakokban és körülmények között lerakodott üledék anyagát. Itt fogja részletesen tanulmányozni a rover, milyen lehetőségek voltak az élet egykori kialakulására. Megnőtt a Note is Berlin. Valószínűleg még az új iPhone premierje előtt felfedi a fátylat a Samsung óriásképernyős okostelefonja, a Galaxy Note legújabb változatáról. Á dél-koreai gyártó a méretei miatt már akár egy kisebb táblagéppel is összekeverhető Samsung Galaxy Note új változatát augusztus 29-én fogja bemutatni Berlinben. A premierre két nappal az IFA nevű, ugyancsak a német fővárosban megrendezett szórakoztatóelektronikai expó előtt kerül sor. A Galaxy Note okostelefon jelenleg kapható változata a piacon lévő legna- gyobb okostelefon, mivel 5,3 colos képernyővel rendelkezik. Az új modell paraméterei ugyan még nem ismertek, de a pletykák szerint az új Note még nagyobb lesz elődjénél, várhatóan 5,5 colos, strapabíró kivitelű képernyővel lesz felszerelve. Emellett az új készülékban gyorsabb processzor, jobb minőségű digitális kamera lesz megtalálható, és a legújabb Android operációs rendszer fut majd rajta. Az, hogy az okostelefonok képernyői egyre nagyobbak lesznek, fontos trend a készülékek piacán. A Samsung egyik slágerterméke, a Galaxy S III például 4,8 colos képernyővel bír, és várakozások szerint a szeptemberben várható új iPhone LCD-je is nagyobb lesz elődjénél. Itt az Mimpia! London. Rengeteg szurkoló nézi úgy a helyszíneken a sporteseményeket a londoni olimpián, hogy az ölébe teszi a táblagépét vagy az okostelefonját, és ezek segítségével egyszerre más versenybe is belepillanathat. Ez az első olimpia, amelyen ilyen módon is kiszolgálják a nagyközönséget. Az újságírókat ugyanakkor figyelmeztetik, hogy ne a vezeték nélkül (wi-fi) hálózatot használják a tudósítások alatt, hanem a sajtóközpontban, illetve az eseményen, a médiatribünön is inkább a vezetékes rendszert részesítsék előnyben. A wi-fi előnyeit inkább a szurkolók használhatják ki, és a játékok közvetítéséért felelős szolgáltatók igyekeznek mindenben megfelelni az igényeknek, így aztán a táblagépekre és okostelefonokra bátran letölthetők az élő adások, így tényleg nem lehet lemaradni semmiről a játékokon - vagy ahogy a BBC reklámozta: az „i-limpián”. 4 4 i 4 i « ft