Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)

2012-08-31 / 202. szám

Ünnep-elő, Bellér Annamária rosi életmódhoz szokott embere­két, és sokan kilátogatnak a vá- Balassagyannat Ismét gyerekzsi- ros tüdejének számító vajtól volt hangos a Nyírjesi Fü- Nyírjesbe. Urbanizált világunk- vészkert és Vadaspark. Az Ipoly ban jóleső érzés nyuszikat simo- Erdő Zrt. által létrehozott és ez gató gyerekeket és különleges év márciusában megnyílt látó- fák még különlegesebb neveit A programot a kutyaiskola bemutatója is színesítette gatóközpont munkatársai szív­ügyüknek tekintik, hogy a cso­dálatos természeti környezet, a mérsékelt égöv növény- és állat­világának bemutatásán túl tar­talmas programokat is szervez­zen a környék lakosságának. Ezek a rendezvények mindig megmozgatják a kényelmes vá­betűzgető felnőtteket látni. A lel­kes csapat legutóbb Ünnep-elő címmel szervezett egész napos programot. A gyönyörű termé­szeti környezet, a fák közé be­szűrődő napfény, a víz csobogá­sa már önmagában is vonzza az embereket, ám a különleges programok sora a szokásosnál színes programkavalkád a Nyírjesben is több látogatót csalogatott a Nyírjesbe. A programválaszték igazán bőséges volt. A bátor lókedvelők lovagolhattak, a ke­vésbé bátor, ám különleges él­ményre vágyók lovaskocsikáz- hattak. Sok érdeklődőt vonzott a helyi kutyaiskola bemutatója. A jól kiképzett négylábúak elkáp­ráztatták tudásukkal és engedel­mességükkel a főként gyerekek­ből álló közönséget. Ugyancsak sokan voltak kíváncsiak az ilinyi hagyományőrző csoport íjászbe­mutatójára. A korabeli fegyve­rek bemutatását követően meg­lepő ügyességről tettek bizony­ságot az íjászok, a közönség pe­dig tapssal jutalmazta a bravú­ros mutatványokat. Ám az íjászprogram nem merült ki a bemutatóban: a vállalkozó ked­vű fiatalok és felnőttek egész nap ingyenesen próbálhatták ki íjász-ügyességüket, s bizony so­kan éltek is ezzel a lehetőséggel. Feszültek az íjak, s repültek az éles nyílvesszők a hungarocell nyusziba, borzba és fácánba... A nap kedves színfoltja volt három Nógrád megyei falu, Patvarc, Iliny és Vanyarc népviseletbe öl­tözött hagyományőrzőinek jelen­léte, akik a helyszínen készítet­ték a finomabbnál finomabb pa­lóc étkeket. így a műanyag éte­lekhez szokott városi emberek nem csak a különféle bemuta­tók látványát, de frissen illatozó haluska, a mákos, grízes és diós derelye és a tócsni ízét is haza- vihették magukkal emlékként. S ha még nem lett volna elég a különleges élményekből, a gye­rekek egész nap ugrálhattak a trambulinban, játékos horgásza­ton vehettek részt, és a vadaspark állataival is megis­merkedhettek - távolabbról (pél­dául az első látásra rémisztőnek A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából ■ az olvasók fóruma. A awrkeartőaég fenntartja maginak a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, aaerkeaitve kösölje. A kötőit levelek tartalmival a aierkeastóaég nem feltétlenül ért egyet. A népviseletbe öltözött asszonyok sürögtek-forogtak, s gyorsan elkészül­tek a finom palóc étkek tűnő vaddisznóval), vagy köze­lebbről az állatsimogatóban, ahol a barátságos kiskecskék és nyuszik türelemmel viselték az apró gyerekkezek simogatását. Köszönetét mondunk a park munkatársainak, akik immár a sokadik ilyen jellegű programot álmodták és valósították meg, így Bernáth István erdőkerület vezetőnek, a park egyik létreho­zójának, Görög Örsnek, a park gondnokának és főmunkatársá­nak, illetve Forgács Ákosnak, aki adminisztratív és marketing szempontból segíti a munkát. Mai világunkban sok ilyen kö­zösségformáló, a megszokott életritmusunkból kizökkentő rendezvényre lenne szükség. Balassagyarmat és környékének lakói a jövőben is számítanak hasonló tartalmas, minden kor­osztályt megmozgató rendezvé­nyekre, s ígérjük, akkor is felke­lünk foteljeinkből és kisétálunk a Nyírjesbe! Bálák lángoltak Kigyulladt a központi major bálatározója a napokban Patakon. A tulajdonos meg­kezdte a tűz oltását, még mie­lőtt a balassagyarmati tűzoltó­ság a helyszínre ért volna. Egy közel hatvan körbálából álló tá- rozási egység kapott lángra, fel­tételezhetően öngyulladás kö­vetkeztében. Az oltást két su­gárral és kéziszerszámokkal végezték, továbbá egy munka­gép segítségével - megbontva a bálákat - megakadályozták, hogy a tűz tovább terjedjen. A beavatkozás szakszerűségét a Nógrád Megyei Katasztrófavé­delmi Műveleti Szolgálattól Bódi Ferenc tűzoltó főhadnagy, a helyszínen ellenőrizte. Út, hidak és járdafelújítása | fpolytäiiw A Rákóczi út teljes hosszon megújulhat, ezzel együtt hidak és járda korszerű­sítése is megvalósulhat abból a pénzből, amit az önkormányzat nyert el sikeres pályázatával. A munkálatok indítása a tervek szerint ősszel lesz. Radics Gigi is fellép szep­tember 7-én és 8-án a bu­dapesti Savoya Park nyol­cadik születésnapján. Budapest-Endrefalva. Nyolc éves lett a Savoya Park, ahol az ünne­pi rendezvénysorozat már pén­tek délután elkezdődik Varga Viktor, majd Radics Gigi fellépé­sével. A szervezők a jeles alka­lomból gondoltak egy igazán na­gyot: óriási játékokkal ünnepük meg az évfordulót. Szombaton a bevásárlóközpontba varázsolt „óriások földjén” a vállalkozó kedvűek kipróbálhatják, hogy milyen lehet gigantikus Jenga tornyot építeni, vagy hogyan bol­dogulnak a hatalmas Marokkó pálcikákkal. A fergeteges játszótéren helyet kapnak olyan régi klasszikusok is, mint az amőba, a puzzle, vagy a memóriajáték. A látogatók tesz­telhetik azt is, hogy XXL verzió­ban hogyan megy a Twister, vagy éppen a Connects A nagyszabá­sú játszótéren a fejtörők kedvelői sem csalódhatnak: gyerekeknek és felnőtteknek szóló rejtvények várják őket, szintén extra méret­ben. Sziilinap Radics Gigivel Szombat délelőtt lesz kire fel­néznie a kicsiknek és a nagyok­nak: 10 óra 15 perckor indul a Gó­lyalábas felvonulás a Langaléta Garabonciásokkal. 11.30-kor pe­dig az Alma zenekar koncertjét hallgathatja meg a közönség. Ebédre nem érdemes desszerttel készülni: a délután négykor fellé­pő Fluor Tomi után fél 5-től min­den édesszájú segítségre szükség lesz a nagy közös születésnapi torta elfogyasztásához. Aki pedig tartósabb emlékkel szeretne ha­zatérni, az a jelenlévő világsztár­hasonmásokkal, köztük Amy Winehouse-z'á\, Marilyn Monroe­val, Paris Hiltonnal és Michael Jacksonnal készíttethet közös fo­tót. A profi felvételeket meg is kapják a látogatók. A nem mindennapi zsúr részt­vevői a szerencséjüket is kipróbál­hatják: tombolasorsolás is lesz ér­tékes nyereményekkel, a fődíj egy robogó. Emellett ügyességi játé­kok és arcfestés is várják az ünne­pelni vágyókat mindkét napon. Az életnek tanulnak Szenográdi Ferenc Szécsény. „Nem az iskolának, ha­nem az életnek tanulunk.” Seneca bölcs megállapítását, Fiikor Lajos a szécsényi Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgatója, a vezetésére bí­zott intézmény szellemiségében igencsak fontosnak tartja. Azt mondta, hogy konvertálható is­mereteket kell tanítani, olyan szakmára képezni a fiatalokat, amellyel boldogulni tudnak, ami hiány a mai gazdasági életben. Minden bizonnyal ezzel magya­rázható, hogy napjainkban, ami­kor az oktatási intézmények a ne­gatív demográfiai hullám hatásá­ra beiskolázási gondokkal küzde­nek, intézményükben a létszám évről évre emelkedik. Jó pár évvel ezelőtt 250 diák járt az iskolába, ma a létszámuk 450. Szeptem­bertől ismét egy új „színfolt" jele­nik meg az iskola képzési palet­táján. Az ifjú gazdaképzősök komplex módon sajátítják el a mezőgazdasági ismereteket. Ta­nulnak kertészetet, szántóföldi növénytermesztést, állattenyész­tést, gépészetet, gazdálkodási is­mereteket Azt mondhatjuk, hogy olyan elméleti és gyakorlati isme­retekre tesznek szert, amit az életben, a mindennapi gyakorlat­ban hasznosítani tudnak. Az első év után a fiatalok tanulmányi szerződést kötnek mezőgazdasá­gi vállalkozókkal, cégekkel. Ta­nulmányi ösztöndíjat kapnak. A tanulmányi idő három év. Ami­kor betöltik a 18. életévüket, pá­lyázhatnak a fiatal gazda támoga­tására, ami tízmilüó forint is le­het. így egészen fiatalon megala­pozhatják az életüket. Szeptem­bertől az iskolában két gazdaképző osztályban kezdik meg tanulmányaikat a diákok. 'A képen látludó autó iliuííWító Az Dián»! 2012.04.02461 ««jé<y Űrt. A láféko/WA} n*m IttjMkoru és minőid éyábMttMttk. rátáitok ü Fim mártnwfwkKSéffckben és * www. fcB.hu oktalan. FaftUtfiár v*t*rórui«ú*v^ «M 1«.31100 km. CO,4übocsMb. 148 »Km Fiat Linea Plus 1,4 Dynamic www.fiat.hu FIAT A III I I A Fial segít ezen Fiat Linea Plus 1,4 Dynamic családbarát felszereltséggel 500 literes csomagtartóval, klímaberendezéssel. HIRDETÉS Hivatalos FIAT Márkakereskedés és Szerviz 3100 Salgótarján, Forgácb Antal út 100.Tel.: 32/512-243. www.autotrade91.hu

Next

/
Thumbnails
Contents