Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-30 / 201. szám
7 2012. AUGUSZTUS 23., CSÜTÖRTÖK MAGAZIN! ■ GARÁZS ■ TUDOMÁNY&TECHNIKA ■ ÉLETMÓD ■ G. Túlsúlyosabbak az egykék Göteborg. A testvér nélkül felnövő gyerekek több mint 50 százalékos eséllyel lesznek túlsúlyosak vagy kövérek, mint testvérrel élő társaik - állapították meg egy 12 700 gyerek bevonásával készült európai tanulmányban. A Nutrition and Diabetes című szakfolyóiratban ismertetett vizsgálatokat nyolc országban folytatták le egy uniós kutatási program, az IDEFICS keretében. Ebben arra voltak kíváncsiak a szakemberek, hogy az étrend, az életvitel és az elhízás miként befolyásolja a 2-10 éves gyerekek egészségét. A tanulmány eredménye szerint a többi befolyásoló tényező figyelembevétele mellett is több mint másfélszer nagyobb esélye volt a túlsúlyra az egykeként felnövő gyerekeknek azokhoz a társaikhoz képest, akinek volt testvérük.- Tanulmányunk azt mutatta, hogy az egyedüli gyerekek ritkábban játszanak kint, gyakrabban élnek alacsonyabb iskolai végzettségű családban és nagyobb valószínűséggel van televízió a szobájukban - idézte fel Monica Hunsberger kutatásvezető, a svéd Göteborgi Egyetem munkatársa. Európában a becslések szerint több mint 22 millió gyerek számít túlsúlyosnak. A mostani tanulmány azt is megmutatta, hogy a délebbre fekvő országokban, mint Olaszország, Spanyolország és Ciprus, háromszor gyakoribb a kövér gyerek, mint például Svédországban és a többi északi országban - derül ki a Göteborgi Egyetem közleményéből. Hőségben az uborkás szendvics a legjobb Washington. Az Amerikai Kémiai Társaság szakértői szerint az uborkás szendvics lehet a legjobb étel hőségben, mert hatékonyan szabályozza a test hőmérsékletét. Egy csésze tea vagy egy pohár sör pedig még tovább emelheti eredményességét. Lassan vége a legnagyobb nyári melegnek, de a hátralévő pár napra - és persze a következő évekre - jó tanáccsal szolgálnak a élelmiszeripari szakértők, akik az Amerikai Kémiai Társaság éves találkozóján arra is tippeket adtak, hogy mely ételek és italok enyhítik leginkább a kánikula hatásakat tekintve előkelő helyen végzett a tea és a sör, a fűszerek közül pedig a curry. A brit ízléshez közel álló toplistára a szakértők szerint magyarázatot adhat, hogy a korabeli gyarmatosítók Indiától Szingapúrig és Afrikától Ausztráliáig gyorsan felfedezték, ^ Mint kiderült, a hűtésben kevésbé hatékonyak olyan kánikulai kedvenceink, mint a fagylalt vagy a jégkrém, de a jeges víz helyett is szobahőmérsékletű vizet ajánlanak. A különösen hideg ételek és italok ugyanis testünknek csak azt a részét hűtik le, amellyel közvetlen kapcsolatba kerülnek, miközben a test többi részében sokkot okozanyagok felhevült testünk számára. Flasznosak ilyenkor a nagy víztartalmú zöldségek és gyümölcsök, köztük az uborka, a zeller és a görögdinnye. A gabonafélék magas magnézium- és kalciumtartalmukkal segítenek megelőzni a kánikula miatt kialakuló izomgörcsöket. Ebbe a kategóriába sorolhatjuk a sört is, persze csak mértékkel. A fűszeres ételek erősítik az izzadást, amely a test önhűtésének egyik módja. Ezért tesz jót a curry, benne a gyömbér vagy a kapszaicint tartalmazó chili. Ezért van, hogy számos forró országban olyan fűszeres ételeket esznek. it. A forró napokra javasolt uborkás szendvics kenyere teljes kiőrlésű legyen, a rajta lévő uborkára tehetünk egy kis majonézt, a/egészet pedig csipetnyi tengeri sóval hníthetjük meg. Az italohogy mely ételek és Italok teszik elviselhetőbbé a trópusi hőséget. A legfontosabb, hogy elkerüljük a dehidratálódást, visszanyerjük az elvesztett ásványi anyagokat és vitaminokat. hat a hőszabályozás felborulása. A meleg italok ugyanakkor jót tesznek, bár a kávé haszna fölött koffeintartalma miatt vita zajlik. A teában és a borban lévő tanninok viszont jó hűtőAmit érdemes elkerülni hőségben, az a zsír és a sok állati fehérje, mert ezek emésztése kemény feladat ilyenkor az egyébként is túlterhelt szervezet számára. öit” az önbecsülésért London. A tükrök és minden egyéb visszatükröződő felület bojkottjával akarják javítani az önmagukról alkotott képüket és önbecsülésüket egy új trend követői. A mozgalom, amelyet egy csapat női blogger indított útjára az Egyesült Államokban, bojkottot hirdet minden visszatükröződő felületre. Az irányzat követőinek le kell mondaniuk a visszatükröződő számítógépképernyők, a kirakatok és a mobiltelefon-kijelzők jelentette alkalmi tükrökről is.- Egyszer csak észrevettem, hogy kifejlesztettem magamnak egy tükörarcot. Akárhányszor csak megláttam a tükörképemet, kicsit nagyobbra nyitottam a szememet, enyhén csücsörítettem az ajkamat és lejjebb hajtottam az államat, hogy minél inkább úgy nézzek ki, mint ahogy magamat látni szeretettem volna - mondta a szabadúszó íróként dolgozó, 36 esztendő Autumn Whitefield-Madranotette, aki 2011 májusában kezdte első, egy hónapig tartó tükörböjtjét, amelynek végén sokkal kiegyensúlyozottabbnak érezte magát. A 29 esztendős Kjerstin Gruys az esküvőjét megelőző egy évben tartott teljes tükörzárlatot.- Ez idő alatt sikerült jobban elválasztanom az önbecsülésemet a külső megjelenésemtől - írta blogjában a szociológiát végzett, San Franciscóban élő nő. Később alszanak London. Átlagosan 40 perccel később mennek este lefeküdni és két órával kevesebbet játszanak a szabadban a mai csej metek, mint nagyszüleik gyermekkorukban - erre jutott a brit alváskutató központ legutóbbi felmérése alapján. Ezer nagyszülőt kérdeztek meg saját hajdani és 7-14 életév közötti unokái életmódjáról. A nagyszülők 20 százaléka legalább 3 órát játszott a szabadban egy átlagos tanítási napon, 28 százalékuk szerint viszont unokáik fél órát sem hancúroznak friss levegőn hétköznap. 24 százalékot - emlékei szerint - este 7 és fél 8 között ágyba parancsoltak, a mai gyerekek 20 százaléka fél 9 és 9 között tér nyugovóra. ! Míg nagyszüleik 54 százaléka olvasott lefekvés előtt, az unokáknak még az egyharmada sem teszi ezt. 58 százalékuk elalvás előtt tévét néz. A vacsora is későbbre toló- 1 dott. A nagyszülőknek még a 70 százaléka evett este hat előtt aznap utoljára, unokáik 38 százaléka követi a korai étkezés példáját, 51 százalék 6 és fél 8 között vacsorázik. A nagyszülők kétharmadának volt külön szobája gyerekkorában, unokáik 75 százalékának van. A 75 százalékból 63 százaléknak saját tévéje is van a gyerekszobában. A modern életvitel, a későbbi vacsora és alváskezdet, a jóval hevesebb idő a szabad levegőn és a tévézés károsítja a gyerekek alvásának minőségét - ismertette az alváskutató központ összegzésül. Igyunk csapvizet! Budapest Egészségesnek, az ivóvíz-minőségi előírásoknak megfelelőnek találta a budapesti csapvizeket az Együtt Európáért Alapítvány „Igyunk csapvizet!” kampánya keretében több helyen lefolytatott vizsgálat. Négy kerületben vettek vízmintát a szakemberek. Erzsébetváros, Zugló, a XVI. kerület és Rákosmente területén a csapvíz jó szomjoltó hatású, mérsékelt ásványi-anyag tartalmú és mindenben megfelel a 201/2001-es (X. 25.) kormányrendeletben meghatározott ivóvíz-minőségi előírásoknak, a víz nátrium és vastartalma is mélyen a határérték alatti. „Vérröghalászás” után gyorsabb a felépülés London. A szélütés kezelésének jövőjét jelentheti az az új módszer, amelyben apró hálóval húzzák ki a páciens agyából az eret elzáró vérrögöt - derül ki a The Lancet brit orvosi folyóiratban megjelent két tanulmányból. Több olyan technikát is alkalmaznak már az orvosok, amelyekkel a szélütésen átesett emberek elzáródott agyi ereit meg lehet nyitni. A páciensek egy része a vérrögöt feloldó gyógyszert kaphat, a szert azonban közvetlenül a szélütés utáni pár órában kell alkalmazni, és nem is használható mindenkinél. Más technikák nem a rög feloldását, hanem annak eltávolítását, kihúzását célozzák meg. Egyes módszereknél kis méretű tubust, katétert juttattak az ágyéki artériától indulva az agyba. Az ebben lévő vékony vezeték áthalad a vérrögön, ott feltekeredik, így teszi lehetővé, hogy visszahúzásakor a rögöt is eltávolíthassák. Az eljárás azonban még messze van a rutinszerű alkalmazástól. A legújabb módszernél a vékony huzal aprócska ketrecet formál, amely az artéria falához nyomja a vérrögöt, és körbehálózza: így pedig már ki tudják azt húzni, szintén a combhajlatban lévő artérián keresztül. Két hasonló eszközt teszteltek azokban a tanulmányokban, amelyek eredményeiket most ismertették. Az egyik próbába 113 pácienst vontak be, akik 58 százaléka mutatott jó agyi funkciókat három hónappal a beavatkozás után, míg a korábbi katéteres módszerrel kezelt embereknél ez csak 33 százalék volt, ráadásul a halálozási arány is a hálós eszköznél mutatkozott kedvezőbbnek. A másik, 178 páciens bevonásával készült tanulmányban kétszer nagyobb volt a független életre képes emberek aránya az új eszközzel történt kezelések után. Jeffrey Saver, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kutatója, a tanulmányok egyik résztvevője úgy véli, hogy a jövőben elterjedhetnek ezek az új módszerek, mert nagyobb eséllyel szabadítják fel az elzáródott ereket, mint a gyógyszerek.- A vérrögoldó gyógyszerek az elzáródott nagy artériáknak csak 40 százalékát nyitják meg részlegesen, miközben ezek az eszközök az elzáródott nagy artériák 70-90 százalékát nyitják meg - magyarázta a kutató. Az új eszközök ráadásul olyan pácienseknél is alkalmazhatók, akiknél nem lenne biztonságos a vérrögöt feloldó szerek használata, például azok, akik antikoaguláns (véralvadást gátló) gyógyszereket szednek, nemrégiben estek át műtéten vagy már 4-8 órával a szélütés után vannak. A vérrögöt és az érfelra lerakódott plakkot kémiai lebontás helyett fizikaival próbálják meg eltávolítani i k l