Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)

2012-08-18 / 192. szám

ARHÍV FOTÓ: HÜVÖSI CSABA Gy öngyszemek az ékszerdobozban DÍJUGRATÁS Platthy József Emlékverseny és Toyota Kupa, Somoskőújfalu SPORTTUKOR 2012. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT Minden eddiginél színvo­nalasabb sportrendez­vény helyszíne lesz ezen a hétvégén a Somoskőúj­falui Platthy József Lovasstadion. Hosszú évek óta államalapítá­sunk ünnepén kerül meg­rendezésre a díjugrató lo­vasok egyik legnagyobb szabású versenye, s ez nem lesz másként idén sem. sportversenyét. Tehették ezt fő­ként azért is, mert a versenyre érkező rekordszámú nevezés mi­att egy nap alatt nem is lehetett volna lebonyolítani a versenyt. Az ezidáig sem volt kérdéses, hogy a nézők és a versenyzők mire is számíthatnak majd a fes­tői szépségű „ékszerdobozban”, hiszen maga a remekül előké­szített pálya, a kellemes környe­zet már-már mondhatni elvárt minimum, a kérdés csak általá­ban az, hogy a szervezők mivel tudják felülmúlni előző évi telje­bajnokság teljesen mezőnyén át egészen a soksoros magyar baj­nok lovasokkal bezárólag min­denki fontosnak érzi, hogy in­duljon ezen a versenyen. Mint megannyi apró gyöngyszem, aki a maga kategóriájában próbálja meg a maximumot kihozni lová­ból és önmagából egyaránt. A első versenynap - amely a Fülöp és Társai díjáért zajlik - a helyszín névadója előtti tisztelet jegyében telik majd, de a megyei bajnokság ötödik fordulója is lesz egyben. Az elmúlt hetekben saj­VERSENYÜNKRE 2012. augusztus 19-20. 2012. augusztus 19. vasárnap Platthy József Emlékverseny Fülöp és Társai díjáért 9:30 Bo. nyitott versenyszám 10:00 Bl/a. Kezdő lovasok stílusversenye 11:00 Bl/c. nyitott versenyszám 13:45 B2. nyitott versenyszám 15:15 B3. nyitott versenyszám 16:15 Koszorúzás 17:00 B4- vadászugratás, Platthy József Nagydíj 19:00 Eiőzenés szalonnasütés 2012. augusztus 20. hétfő Toyota Kupa toyota 10:00 B2. ifi lovasok stílusversenye 10:45 B2. nyitott versenyszám 13:00 B3. nyitott vetsenyszám 14:30 Ünnepi megemlékezés, kenyérszentelés Dr. Beer Miklós megyésföpásztor áldásával 15:30 B5. nyitott, Toyota Nagydíj Ä yersertyszámok között látványos bemutatók szórakoztatják a közönséget! szp Hagyomány és minőség. E két gondolat jegyében zajlanak már hosszú évek óta a lovasverse­nyek hazánk egyik legszebb kör­nyezetben fekvő lovas komple­xumában. A szervezők - élükön a verseny házigazdájával, Kakuk Józseffel - ismét nagy fá­ba vágták képzeletbeli fejszéjü­ket, hiszen szakítva az eddigi gyakorlattal immár kétnaposra tervezték a megye legrangosabb sítményüket. S az évről-évre egy­re tömöttebb lelátók arra enged­nek következtetni, hogy valamit azért jól csinálnak. De nem csak a nézők - akiknek jó része már törzsközönségnek számít - jön­nek szívesen ide, hanem maguk a lovasok is. Ezt mi sem bizonyít­ja jobban, minthogy az idén min­den eddiginél nagyobb számban képviseltetik majd magukat a megmérettetésen. A paletta pe­dig teljes, hiszen a „elsőszezo- nos" kezdő lovasoktól a megyei nos eléggé foghíjas mezőnnyel bonyolítottak le a megyei forduló­kat, ám erre a versenyre kivétel nélkül mindenki jelezte indulási szándékát. A nap folyamán hét kategóriában állnak majd rajthoz a lovasok, s a tét nem kicsi, hi­szen mind az ifjúsági, mind pedig a felnőtt kategóriában rendkívül kiélezett verseny folyik az össze­tett elsőség megszerzéséért. Az ünnep jegyében Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaéneskes énekli majd el a Himnuszt, ezt követően Krista Zsolt, a Zenthe Ferenc Színház ifjú művésze tol­mácsolja Sík Sándor gondolatait a magyarok nagyasszonyáról, majd dr. Beer Miklós, a váci egy­házmegye püspöke áldja meg az új kenyeret. A nap végén, előrelát­hatóan 17 órától kezdődik a Platthy József Nagydíj, majd ezt követően egy kellemes szalonna­sütéssel egybekötött borkóstolás zárja a napot. Másnap eggyel nagyobb fo­kozatba kapcsolnak majd a versenyzők. Ifjúsági és nyitott kategóriában B/2-es és B/3-as pályákon (110, illetve 120 cm) kell majd megküzdeni a helye­zésekért, míg a nap zárása­ként, a Toyota Kupában B/5-ös (130 cm) magasságokon kell el­dönteni, hogy ki lesz a legjobb lovas ezen a napon. A verseny presztízsértékén túl nem feled­kezhetünk meg a „piszkos anyagiakról” sem, hiszen a normatív díjszabáson túl plusz 1,1 millió forinttal díjazzák majd a legkiválóbb lovasok tel­jesítményét. A meteorológusok kellemes „lo­vaglóidőt” ígérnek a hosszú hétvé­gére, a hely varázsa adott, látvá­nyos lovaglásokból pedig minden bizonnyal nem lesz hiány, így aki minőségi sportélményre, s ehhez társulva kellemes családi időtöl­tésre vágyik, az sétáljon, autózzon vagy buszozzon ki Somoskőújfa­lu elejére, a Platthy lovassta­dionba. A belépés természetesen ezúttal is díjtalan. Platthy József (Karancskeszi, 1900. december 17. - Budapest, 1990. december 22.) Olimpiai bronzérmes nyugalmazott huszárezredes, lovaglóta- nár.Az alap tanulmányait Losoncon és Salgótarjánban végezte. 1915-1919 között Pécsen és Nagyváradon a katonai főreálgimnáziumban tanult. Az érettségi után a Ludovika Akadé­miát végezte. Tisztként Tolnán, Sopronba és Komáromban szolgált 1927 és 1929 között lovaglóedzői tanfolyamot végzett. Ezt köve­tően lovas oktató, díjugrató volt. 1942-től a keleti fronton teljesített szolgálatot. 1944-ben alezredessé léptették elő. 1945-ben angol fog­ságba került. 1946 őszén tért haza. A honvédelem rendelkezési ál­lományba helyezte. 1948-ig Karancskesziben földművesként tevé­kenykedett. 1948-ban nyugállományba helyezték. 1950-től munkás volt. 1953-tól a bőszénfai ménesben, majd 1957-től a kisbéri mé­nesben belovagló-edző volt. 1963-ban nyugdíjba vonult Ezután is trénerkedett. 1994-ben posztumusz ezredessé léptet­ték elő,1924-től indult versenyeken. 1931 és 1941 között nyolc al­kalommal volt a díjugratás magyar bajnoka. Az 1936. évi berli­ni olimpián bronzérmes lett Sellő nevű telivér kancájának a nyer­gében . Ez a magyar lovassport első, és ezidáig egyetlen olimpi­ai érme.Több mint száz hazai és 17 nemzetközi versenyt nyert meg. Sportpályafutása után edzőként tevékenykedett. Haláláig aktívan lovagolt. Sírhelye Karancskesziben található.

Next

/
Thumbnails
Contents