Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)

2012-08-16 / 190. szám

Az Extra liga megnyerése még távolabbi cél asztalitenisz Már hat szécsényi csapat indul a különböző bajnokságokban - A Joola-nál is jegyzik őket Egyedülálló sikert ért el az Aloe Invest Szerva SE Szécsény asztalitenisz első csapata, amikor a 2007-ben in­duló megyebajnokságtól - azaz a pincéből elindulva - 2011 őszére már az Extra Ligában - a padláson - találták magukat Ezt a páratlan menetelést persze nem adták in­gyen, rengeteg munka és erőfeszítés állt a háttérben min­den vonalon. A szécsényi csoda a legfelsőbb szinten is folytatódott, újoncként dobogón, bronzérmes helyen vé­geztek az extra osztályban, pedig még az ág is húzta őket. De erről egy kicsit később, a bajnokság alábbi értékelésé­ből értesülhetnek olvasóink, dr. Harik Ferenc csapatveze­tő értékelésében. Márton (Satis) István)- A legfelsőbb osztályba lépés­kor komoly erősítésre volt szük­ségünk, hiszen olyan bátor célki­tűzéssel indultunk neki a bajnok­ságbak, hogy az első ötbe kerül­jünk. Ennek jegyében leigazoltuk a többszörös volt válogatott Varga Zoltánt, aki ezt megelőzően Pé­csett játszott, illetve egy ausztriai csapattól hazatérő, többszörös ma­gyar bajnoki címmel büszkélkedő Vitsek Ivánt A három fős csapat harmadik alapembere az NB I-ben szinte hibátlanul szereplő Podpinka Gábor lett. Az első né­hány meccs lejátszását követően várás volt a bajnokság megnyeré­se. A győzelemhez hozzájárultak még Gúth József, valamint az ifjú­sági korú Ráüti Martin és Deák Gá­bor győzelmei is. Az egyesület har­madik, megyei bajnokságban sze­replő gárdája éppen hogy lecsúsz­va a dobogóról a 4. helyen végzett. Ezt azért értékeli az egyesület ve­zetése sikerként, mert ezt a csapa­tott túlnyomó részt saját nevelésű utánpóüás korú játékosok alkot­ták. Nagyon büszkék vagyunk a fenti eredményeken túl arra is, hogy a megyében egyedülálló le­hetőséget teremtettünk a helyi és környékbeü gyerekeknek arra, hogy élvonalbeli játékosokká vál­Kft. Ezen túl az egyesület veze­tősége és tagjai szeretnék is megköszönni Szécsény Város Önkormányza­tának, a Szé­csény és Kör­nyéke Takarék- szövetkezet­A bajnokság vége felé kezdte megtalálni „góllövő cipőjét” Podpinka Gábor már az őszi szezon közepén dobo­gós helyen álltunk, de ekkor be­ütött a menkő, Varga Zoli megsé­rült és 6 mérkőzéses kihagyása az idény végére a középmezőnybe ve­tette vissza a csapatot Tavaszi já­tékba állását követően fokozato­san kapaszkodtak fel a tabellán, végül a pontvadászat utolsó, Szol­nok ellen aratott győzelmünkkel a bajnoki dobogó harmadik helyét jelentette csapatunknak. Ez hatal­mas eredmény és páratlan siker, hogy csapatsportban Nógrád me­gyei csapat a legmagasabb osz­tályban már első évben dobogóra állhatott - foglalta össze röviden a csapatot nem csak irányító és ve­zető, hanem edzősködő dr. Harik Ferenc, aki abban a kellemes hely­zetben van, hogy az NB ID-at köny- nyedén megnyerő második csapa­tuk idén ősztől az NB II-ben szere­pel. „Ez a papírformának is mond­ható eredmény, nem titkoltan cél­ja is volt az egyesület vezetésének. A tavaly még NB I-ben játszó Klampár Tibor, Nagy Miklós, Győré Sándor és Oravecz Ferenc nevével fémjelzett csapat olyan játékerőt képviselt, hogy szinte kötelező el­janak. Több megyei bajnoki cím mellett egyre gyakoribb, hogy az országos és régiós versenyeken is érmeket szereznek újonc, serdülő és ifjúsági korú játékosaink.- Ennyi aktív játékoshoz szakem­bergárda is kell, meg tudják-e olda­ni megfelelő szinten az edzőgárdát és az oktatást, gyakorlást?- Az edzői és szakvezetői fel­adatokat Salamon István, dr.Jóna András és én látom el, a gyerekek szép sikereiben nyilván a mi mun­kánk is benne van. jelenleg heti négy edzésen vesznek részt az utánpótlás korú játékosok és szin­te minden hétvégén versenyre vi­szik a legjobbakat kollégáim a mi­nél gyorsabb fejlődésük érdeké­ben. Az iskolai szünidőben a gye­rekek részére egész napos tábort szerveztünk, melyen a napi két edzés mellett az angol nyelvet is gyakorolhatják a gyerekek. A fen­ti, a megyében egyedülálló és or­szágos szinten is példaértékű eredmények nem jöhettek volna létre és nem folytatódhatnának tá­mogatók nélkül. Az egyesület ki­emelt szponzora a dr. Sziklai Atti­la nevével fémjelzett Aloe-Invest nek, a Lakóház­építő Kft-nek, a Sajóvölgye Ta­karékszövetke­zetnek és Borik Albertiek a segítségét- Ha jól tudom, lehetőségük lett volna akár két nemzetközi sorozat­ban is indulniuk, de hezitáltak. Mi­ért?- Valóban, de mind az ETTU Ku­pában, mind a Klubcsapatok Szu­perligájában vajmi kevés esé­lyünk lett volna bombaerős csa­patok ellen, feltehetően hogy né­hány kivétellel a pofozógép szere­pére kárhoztattunk volna. Bár kétségtelen, hogy hasznos tapasz­talatokat szerezhettünk volna, de aránytalanul súlyos áron. Például a játékcsarnokunknak, az iskola tornatermének a vüágítását kor­szerűsíteni kellett volna, a távoli utazások rengeteg pénzt emész­tettek volna fel, ráadásul nevezési díjat is terhelt volna minket és er­re már nem maradt fedezetünk.-AzNB-s bajnokságok hamaro­san kezdődnek, milyen játékos­anyaggal vágnak neki, tudnak e erősíteni, milyen célkitűzéseik van­nak csapataik számára?- A nagycsapattal kezdem, mert az lesz a legrövidebb: ott nem lesz változás, de a jövőben nem mondunk le a majdani erő­sítésről. Itt szeretnénk újra a do­bogón végezni, de ez szerintem igen merész terv és komoly fel­adat lesz, mert értesüléseink sze­rint számos extraligás csapatunk külföldről hazatért játékost szer­ződtetett. Az NB Il-es gárdánkba leigazoljuk az NB I-es Horváth Miklóst a fővárosból, és a Bátonyterenyéből hozzánk jön Salamon István játékos edzőnek, mely ugyancsak nagy nyereség számunkra, és ettől az osztálytól is el szeretnénk búcsúzni hama­rosan, persze mondanom sem kell, hogy felfelé! Szerintem telje­sen reális lehet, hogy a háromra növekedő megyei csapatainkból ez egyik megnyeri a bajnokságot és az NB Ill-ben köt ki. Itt több megfontolásból döntöttünk az említett három gárdáról, részben mert egyre több beérő fiatal asz­taliteniszezőnk akad és nem csak nekik, hanem szinte mindenki­nek játéklehetőséget szeretnénk biztosítani, másrészt több megyei csapatunk indulása kétségessé vált, és ha nem lenne kellő számú résztvevő, nem indulhatna baj­nokság, márpedig ezt nagyon nem szeretnénk.- Mit tart az elmúlt szezon leg örömtelibb hírének és mit szeretne minél előbb elfelejteni?- Az felejtést mondanám előszón a Félegyháza ellen már 5-2-re is vezettünk, mégsem tudtunk nyer­ni. Örömteliből többet is tudnék fel­sorolni, de a legfontosabb, hogy di­namikusan fejlődött az egyesüle­tünk. A másik, hogy sikereink fel­tűntek a legnagyobb szakági sport­szergyártónak a Joolanak is, mert 10 teljes, mindenre kiterjedő sport- felszerelést kaptunk tőlük, ráadá­sul a további vásárlásainkhoz ked­vezményes áron juthatunk hozzá. A bronzérmet kiharcoló csapat, bal oldalon dr. Harik Ferenc csapatvezető

Next

/
Thumbnails
Contents