Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-16 / 190. szám
Izrael: lééi csapás Iránra Szökős kenguru > Nyíregyháza. Altatólövedék segítségével fogták be szerda hajnalban azt a hím kengurut, ' amely a Nyíregyházi Állatparkból szökött ki. Az erszényes szabadulóművésznek : nem esett bántódása. A körülbelül öt-hat éves, kifejlett hí- : ! met hajnali három órakor az : egyik újságkihordó vette ész- ! re az állatparktól mintegy öt kilométerre lévő utcában, a ; : kenguru a kifutó kerítését átugorva szökhetett ki. Támogatnák Budapest Lakhatási támoga- J tást kapnának azok az állás- ; keresők, akiket a munkaügyi központ legalább három hónapja álláskeresőként tart ; nyilván, és akik olyan mun- ; ; kaviszonyt létesítenek, hogy ! az állandó lakóhelyük és munkavégzési helyük közötti távolság legalább 100 kilo- ; méter. A támogatás mértéke | i legfeljebb a mindenkori minimálbér lehet, amelynek 60 százaléka a bérleti díj támogatása, 40 százaléka pedig a közüzemi díjak támogatása. A folyósítás időtartama tizennyolc hónap. I- I Még hajózható I Budapest A Duna jelenleg még hajózható, de a tartós szárazság miatt rohamosan romlik a helyzet, és ha így megy to- ; vább, szeptember közepére le- j állnak a teherszállító hajók. Je- ! lenleg a hajók kisebb merülése érdekében már csak kön- : nyítésekkel folyik a hajózás, j ami plusz költséget jelent az j ! áru átrakása miatt. A leállás veszélyezteti a magyar külkereskedelmet is, különösen a most induló gabona exportot. ; Szerdától bizonytalan ideig ; i nem közlekednek egyes hajójáratok Budapesten. Szíriába ne! Budapest A Szíriában kialakult rossz biztonsági helyzet, valamint „a sorozatos ember- ; rablások” miatt a Külügyminisztérium ismételten és nyo- i matékkal kéri a magyarokat, hogy ne utazzanak az országba, illetve az esetlegesen még ott tartózkodók haladéktala- : ; nul hagyják el Szíriát. Hétfőn Szíriában elraboltak három magyar állampolgárt, akik : korábban rendőrök voltak, áprilisban két magyar állam- ; polgárságé férfit hurcoltak el ismeretlen fegyveresek. A túszokat még nem sikerült kiszabadítani. Matraderecske.Az elmúlt hetekben sokat lehetett hallani a Mátra lábánál fekvő településről, Mátra- derecskéről, hiszen ez év augusztus 1-jétől a társadalombiztosítás támogatja az úgynevezett mofetta- , vagyis a szén-dioxidos szárazfür- dő-kezelést, amely Magyarország egyetlen gyógygázfürdőjében, ezen a kis palóc településen érhető el. A település viszont nem csak a gyógyturizmusáról híres. A természeti értékei mellett büszke palóc hagyományaira, amelyet a helyiek még mindig ápolnak: különleges hagyományaikat és gasztronómiájukat, amelybe most közelről belepillanthatnak, belekóstolhatnak az érdeklődők. Tel-Avlv. Izraeli sajtóértesülések szerint a zsidó állam hamarosan, akár még a novemberben esedékes amerikai elnökválasztás előtt támadást indíthat Irán ellen. Ugyanakkor egyesek úgy vélik, hogy Izrael csak az Egyesült Államokra akar nyomást gyakorolni a háborús retorikával. Az izraeli sajtóban megjelent kiszivárogtatások és név nélkül elhangzott nyilatkozatok szerint az ország vezetése minden eddiginél komolyabb és sürgősebb terveket sző Irán megtámadására, és a csapásról már szinte végérvényes döntés született. Ha Benjamin Netanjahu miniszterelnökön és Ehud Barak védelmi miniszteren múlik, Izrael még az őszi hónapok folyamán, a novemberi amerikai elnökválasztás előtt katonai csapást mér az iráni nukleáris létesítményekre - írta a Jediót Ahronót című izraeli napilap, nem fedve fel forrásait. Izraeli vezetők a közelmúltban leszögezték: nem engedhetik meg, hogy Irán atomfegyverhez Immáron hatodik alkalommal várja vendégeit Mátraderecske augusztus 24. jusson, ezért szükség esetén csapást mérnek az iszlám köztársaság nukleáris létesítményeire. Teherán azt állítja, hogy atomprogramja békés célokat szolgál, ezt azonban a nyugati nagyhatalmak és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kétségbe vonják. Egy másik napilapnak, a Háárecnek egy név nélkül nyilatkozó izraeli döntéshozó azt mondta, hogy Izraelnek egyre kevesebb ideje marad a döntésre.- Az amerikaiak szempontjából Irán még nem érte el azt a küszöböt, ameddig még megelőző csapás lehet mérni rá, de a mi szempontunkból hamarosan eléri. Amikor ez megtörténik, az azt fogja jelenteni, hogy egy, a túlélésünk szempontjából életbevágó kérdést az Egyesült Államok kezébe adunk. Izrael nem engedheti, hogy ez megtörténjen - idézi a lap a döntéshozót. Ehud Barak védelmi miniszter korábban többször beszélt az „immunitási zónáról”, arra utalva, hogy az iráni atomprogramhoz köthető létesítmények egyre és 26. között, a Palóc párnafesztivál keretein belül. Az eddigi évektől eltérően a palóc népműnehezebben lesznek elérhetők az izraeli hadsereg számára, mivel az iszlám köztársaság föld alatti bunkerekbe menekíti a program legfontosabb elemeit.- Korábban hónapokról beszéltek, most hetekről van szó - mondta Yoel Guzansky, a tel-avi- vi nemzetbiztonsági tanulmányok intézetének kutatója, az izraeli nemzetbiztonsági tanács korábbi Irán-szakértője a Financial Timesnak. Barack Obama amerikai elnök számára rémálom lenne egy izraeli támadás közvetlenül az elnökválasztás előtt. Ezért a washingtoni kormány minden megtesz ennek megakadályozása, valamint annak érdekében, hogy több időt hagyjanak az iszlám köztársaság ellen hozott nemzetközi szankciók beérésé- nek - írta a Jediót Ahronót. Egyes izraeli vélemények szerint azon állítólagos szaúd-ará- biai fenyegetés mögött is Amerika áll, miszerint az arab állam légvédelme le fogja lőni az izraeli légierő gépeit, amennyiben vészét mellett helyi gasztronómiai utazást tehetünk, egyaránt megkóstolhatjuk az egri és a azok belépnek légterébe egy esetleges Irán elleni támadás alkalmával. Egyesek ugyanakkor nincsenek meggyőzve afelől, hogy Izrael valóban támadásra készül, és taktikai húzásnak tartják a mé- diaoffenzívát. A legutóbbi médiajelentések legalábbis részben arra engednek következtetni, hogy Izrael nyomást akar gyakorolni a nyugati hatalmakra, és mindenáron a nemzetközi politika napirendjén akarja tartani az iráni atomprogram kérdését. Egy közvélemény-kutatás szerint az izraeliek 40 százaléka helyeselné, hogy az ország egyedül szálljon szembe Iránnal, míg 35 százalékuk inkább az Egyesült Államokra hagyná a beavatkozást. A háborús fenyegetés komolyságától függetlenül az izraeli polgári védelem a minap országos gyakorlatot tartott, amelynek során arra készültek fel, hogy egy, az országot érő rakétatámadás során SMS-ben tudják tájékoztatni a lakosságot a veszélyről. mátrai borkülönlegességeket. A fesztiválon kézműves vásár, kiállítások, a rendezvény hangulatába illő zenei-, illetve gyermekprogramok várják az ide látogatókat. Maratoni pokrócszövésre is sor kerül a helyi szövőben. A szombati napon pedig a közkedvelt Republik együttes járul hozzá a jó szórakozáshoz, de a hétvége további része sem maradhat zene nélkül. Ismerje meg a település népi kultúráját is, és töltsön el néhány felejthetetlen pillanatot palóc ország szívében. További részletekért látogasson el a www.matraderecske.hu honlapra! ! Gyerekekkel ; dolgoztattak ! Bécs. Intézeti gondozásban ; ! lévő fiatal lányokkal dolgoz- ! ! tatott az 1960-as évek végén I ! a Swarovski osztrák ékszer- ; gyártó vállalat. A tiroli ; ; Schwazban működő St. ; ! Martin nevelőintézetben ! ! 15-18 éves lányoknak napi ! ! mintegy tíz órában kellett ; ; kristályokat erősíteniük ; egy előkészített sablonra, j ! unkájukért legfeljebb né- ! I hány Groschent (a korábbi ! ! osztrák fizetőeszköz, a ; Schilling századrésze) kap- ; I tak, mások nem emlékeztek | ! rá, hogy pénzt kaptak vol- ! ! na. A cikk szerint a St. Mar- • tin növendékeivel katonai * j ingeket és alsóneműket is ; L mosattak és vasaltattak, j ! Egy ma 68 éves egykori nö- ! ! vendékének állami kártérí- ! j tést ítéltek meg, mert a ne- ; velőotthonban szexuális I erőszak áldozata volt és | ! mert kényszermunkát kel- ! ! lett végeznie az intézetben. ! i Perselypénzt ! akartak ellopni ; Miskolc. Elfogtak a rendőrök j ; egy nőt és egy férfit, akik ; ! megpróbálták ellopni egy ; ! miskolci templom persely- ! ! pénzét. Egy 50 éves nő és 42 : j éves férfi társa betörte egy ; miskolci templom üvegfalú ; ! kazettáját, de a perselypénzt ; ! nem sikerült elvinniük, ! ! megzavarták őket, ezért az 1 ; elkövetők zsákmány nélkül ; elmenekültek. A rendőrök ; f elfogták és őrizetbe vették ! ! őket. ! | Szerencsés... ! Usti nad Labem. Lehorzsolta ; ! egy vonat egy férfi orrát ' Csehországban: a férfi része- ; gén aludt a sínek között, ha- ; j nyatt fekve. A 32 éves Josef ; ! Pavlata hosszúra nyúlt éj- 1 ! szakai iszogatás után heve- ! ! redett el a vasúti vágányon ; Usti nad Labemnél egy alag- ; ! út végénél. Nem sokkal ké- j ! sőbb érkezett a vonat, amely- ! ! nek mozdonyvezetője ré- ! j mülten észlelte, hogy ember ; fekszik a sínek között, ám ; már képtelen volt megállíta- ; ! ni a férfi előtt szerelvényét 1 I és áthajtott felette. Pavlata j nem ébredt fel sem az ékte- ; ; len zajra, sem arra, hogy or- ; ! ra hegyét megnyúzta kissé ; ! egy vonat. Még akkor is ! ! édesdeden aludt, amikor j végre kihúzták a szerelvény j j vége alól. Új műanyagüzem Hatvan. Űj műanyagüzem létesül Hatvanban, a beruházás az év végéig készül el. A 176 millió forintos fejlesztés 52 új munkahelyet teremt a településen. A beruházás 88 millió forintos támogatásban részesül az Új Széchenyi Terv keretében. A 882 négyzetméteres gyártócsarnokot egy meglévő 1100 négyzetméteres csarnok mellett építik fel. Az üzemben többek között az Electrolux, a Bentley és a BMW részére készülnek fröccsöntött és lézergravírozott alkatrészek. A technológiai korszerűsítést is magában foglaló fejlesztés révén javul a cég energiahatékonysága, illetve a számítások szerint 5- 10 százalékkal emelkedik a cég árbevétele is, amely az elmúlt évben 660 millió forint volt. Palóc pámafesztivál Mátraderecskén