Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-15 / 189. szám
SPORTTUKOR 2012. AUGUSZTUS 15., SZERDA JEGYZET Czene Gyula Sport és tanulás Londoni fergeteges sikerünk talán hozzájárul ahhoz, hogy a sporthoz való viszonyulásunk javuljon. Ma még ugyanis előfordul, hogy a szülők, de a pedagógusok egy része is a sportot és a tanulást egymással szembeállítja, noha Szentgyörgyi Albert Nobel- díjas tudósunk már 1930-ban kijelentette: nem véletlen, hogy Oxford és Cambridge délben bezárja a tantermeit és kinyitja a sportpályáit. Mint számos sportágat - így az olimpiákra eljutó biat- lonosokat is - menedzselő egykori iskola igazgatója és megyei sportági szövetségekben tevékenykedő társadalmi munkás, közelről tapasztaltam, hogy a sport az eredményes élethez nélkülözhetetlen személyiségjegyeket alakít ki. Örömünkre az élsportolók közül sokan a rendszeres edzéseken és a rangos versenyeken való részvétel mellett helytálltak a tanulásban is. Többen mérnöki, közgazdászi, tanári, jogászi, orvosi diplomát szereztek. Egyikük ma már három diploma birtokosa és komoly beosztásban dolgozó elismert szakember. A sport személyiségre gyakorolt kedvező hatását olimpikonjaink fényesen bizonyítják. Eztmutatjáka médiát elárasztó szimpatikus nyilatkozataik is. Egy példa: Az egyik tv riportere megkérdezte londoni első olimpiai bajnokunkat, Szilágyi Áront, miként viseli el, hogy a sport elvette tőle a fiatalokra jellemző szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeket. A kardvívó határozottan válaszolt: egyáltalán nem befolyásolta kedvezőtlenül életét a sport, s nem járt számára lemondással, hiszen délutánjait nem csavargással, hanem a barátaival töltötte a vívóteremben,^ s a tanulásra is jutott ide je. Érdemes megjegyezni, hogy a 22 éves Áron angolul és franciául is megtanult, s szeptembertől két egyetemen folytatja tanulmányait Nemzetközi elismerést kiváltó olimpikonjaink példája bizonyára hozzájárul ahhoz, hogy a sportot perifériára szorító értékrend mindenütt kiiktatódjon a gyakorlatunkból. Remek hazai eredmények A ketrecharcokban is komoly csaták alakultak ki tek, küzdöttek meg vetélytársaik- kal, ahol Koczka Bernát tanítványai remek eredményeket értek el. Juhász József a dobó fél (Túrkeve) és Béna Róbert (Csécse) MMA küzdelme I. Bad Boy MMA Kupa nógrádi érdekeltségű eredményei. MMA kategória. Juniorok (-55 kg): 1. ifj. Radics Balázs (Pásztó), 2. Radics Márton (Pásztó), 3. Smolek Viktor (Pásztó). - 60kg: 1. Zsiga Zsolt (Csécse), 3. Bódi Renátó (Szurdokpüspöki). -70 kg: 1. Sólyom Péter (Pásztó), 2. Nagybalázs Máté (Szurdokpüspöki). -95 kg: 1. Kiss Balázs (Pásztó). Felnőtt. 80 kg: 3. Baranyi Róbert (Pásztó). -100 kg: 1. id. Radics Balázs (Pásztó). Junior, BJJ No-Gi Submission Wrestling kategória (-70kg): 2. Sólyom Péter, 3. Nagybalázs Máté. Felnőtt (-70 kg): 2. Bóna Róbert (Csécse). -80 kg: 3. Gyetvai Máté (Salgótarján). -100 kg: 3. Gombár Sándor (Pásztó). Cz.Z.1 harcművészet. A napokban a Zen Mushin Do Harcművészeti Egyesület a Pásztói Szabadidő SE Hajós. Alfréd utcai birkózócsarnokában rendezte meg első versenyét, a I. Bad Boy MMA Kupát. A megmérettetésre a Zen Mushin Do Harcművészeti Egyesület pásztói csoportjának tagjain kívül az ország több pontjáról, így Szegedről, Pécsről, Túrkevéről, Budapestről, Dunaharasztiról, Hatvanból, Ózd- ról és Salgótarjánból is érkeztek harcosok. A részvevők ezúttal a brazil Jiu-jitsu, No-Gi Submission Wrestling kategóriájában a birkózópáston, a „ketrecben” pedig a Thai box és MMA kategóriában mérhették össze tudásukat A kupaversenyen a ZMDHE pásztói versenyzői immáron hivatalosan is a Pásztói Szabadidő SE (PSZSE) MMA szakosztályaként szerepelBóna Róbert (Zen Mushin Do Harcművészeti Egyesület) versenyzője a ***** szőnyegről indítja akcióját Második helyen zárt az FTC NŐI LABDARÚGÁS. Az FTC női U17es korosztály focistái a közelmúltban Dániában, világ női labdarúgásának egyik legnagyobb tornáján, a mini világbajnokságnak is nevezett Football Fesztiválon vettek részt. A Dörnyey Balázs által irányított együttes egészen a döntőig menetelt, ahol az amerikai Lamoronda ellen 2-2- es döntetlent értek, így második helyen zártak. A zöld-fehér együttes egyik erőssége a Héhalomban élő Samu Anna kapus volt, aki nemcsak az FTC- nek, hanem a korosztályos magyar leány válogatottnak is tagja. Dörnyey Balázs elmondta, hogy ma már hivatalosan viselik az FTC nevet, s indulnak az NB Il-es felnőtt női bajnokságban. Távolabbi terveikben szerepel a nemzetközi porondra való kilépés. Cz. Zentai Samu Anna Héhalomból került a zöld-fehérekhez Nógrádiak a Hungária Kupán TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS. KÖzép-EurÓ- pa legnagyobb szabású tájékozódási futó viadalát rendezik meg augusztus 15-19. között Sárospatak környékén. A14 ország nyolcszáz indulóját felvonultató ötfuta- mos versenysorozat előkészületi és lebonyolítási munkálataiba több Nógrád megyei sportági szakember is bekapcsolódott. A salgótarjáni származású, ifj. Marczis István és a pásztói Cz. Zentai József a térképek egy részének terepi munkálatait végezte el, még a szintén salgótarjáni Goldmann Róbert ezúttal a Mikrosprint kísérő verseny főrendezője lesz. A nemzetközi megmérettetésen megyénk három sportegyesülete közül egyedül csak a salgótarjáni Dornyay csapata vesz részt, 21 fővel. Versenyzőik közül Goldmann Dóra és a már szenior korú, szlovák származású Babka Miklós első osztályú kategóriában áll rajthoz. A napi tájékozódási futamok mellett délutánonként egyéb tájékozódási sporttal kapcsolatos kiegészítő mikrosprint, Mobil-O, éjszakai tájékozódási futóverseny, Sörvált-O, Trail-0 és tájékozódási túraverseny is lesz, melyeken minden bizonnyal több nógrádi sportoló is rajthoz fog állni. *** A Vas megyei Hosszúperesz- tegre közelében a Szajki tavaknál rendezték meg az idei Káld Kupa háromfutamos regionális rangsoroló tájékozódási futó viadalt, melyen a Balassagyarmati Balassi BKSE tájékozódási futói remekül szerepeltek. •'*Eredmények. F10D kategória (9 induló):!. Kovács-Nkemkana Mór (Bgy. Balassi BKSE) 56:10 perc. F12C (13): 1. Csertán András (ZTC) 111:41... 6. Kovács-Uzoma Benedek (Bgy. Balassi BKSE) 144:08. F40 B (11): 1. Kovács Zoltán (Bgy. Balassi BKSE) 97:46, 2. Hegedűs Ábel (BEAC) 111:06, 3. Mentler Balázs (Győr) 116:56. Patak sikere labdarúgás. A megyei II. osztály, Nyugati csoportjában szereplő Patak az elmúlt vasárnap egy mini tornát rendezett. A viadalon a házigazdákon kívül a Dunakanyar- Vác U18-as és az Újpest U18-as csapata vett részt Izgalmas, színvonalas mérkőzéseket játszottak egymással a csapatok, ahol végül Patak végzett az élen. Eredmények: Patak SE - Vác U182-0,VácU18-UTEU182-0, Patak SE -UTEU18 2-2. Végeredmény: 1. Patak, 2. Vác U18,3. Újpest U18. Az olimpia számokban LONDON 2012. Ha Michael Phelps amerikai úszó ország lenne, a pályafutása során begyűjtött eddigi 18 olimpiai aranyával a nemzetközi ranglista 37. helyén állna a modern kori játékokon szerzett aranyérmek teljes számát tekintve, Ausztriával és Etiópiával holtversenyben - egyebek mellett ez derül ki a londoni olimpia összesített számadataiból. A The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap által a játékok zárónapján csokorba szedett statisztika kimutatja azt is, hogy Izland 320 ezres lakosságának 85 százaléka nézte a hazai kézilabdacsapat Magyarországgal vívott negyeddöntős mérkőzését, amelyet kétszeri hosszabbítás után a magyarok nyertek. A londoni olimpia két hete során összesen egymillió sporteszközt használtak fel, köztük 600 kosárlabdát, a vízi sportokban 541 mentőmellényt, a gátfutó számokban pedig 510 gátat. A londoni játékok két hete alatt 28 világrekord dőlt meg, közülük kilenc úszásban, hat a kerékpáros versenyszámokban és ugyanennyi súlyemelésben. Pe- kingben 43, a 2004-es athéni olimpián 31 új világcsúcs született. A The Sunday Times nem felejti el megemlíteni, hogy csak a brit kerékpárosok nyolc aranyat gyűjtöttek, többet, mint az örök rivális Ausztrália teljes olimpiai csapata összesen. Ausztrália csapatának 59 tagjára jutott egy aranyérem, a brit csapat esetében ez arány 21. Az amerikaiak közül minden 13., a kínai csapatból minden 11. versenyző térhet haza arannyal Londonból. A lap kiszámolta azt is, hogy a Team GB dobogós helyezettjeinek 37,5 százaléka fakadt sírva az eredményhirdetés alatt. Az éremtáblázat első és második helyén álló amerikaiak és kínaiak kevésbé mutatták ki érzelmeiket: érmeseiknek mindössze 17, illetve 7 százaléka figyelte könnyek között, amint felvonják hazájának nemzeti lobogóját. A brit olimpiai csapat 13 versenyszámban nyert aranyérmet; ennél több számban a 204 részvevő nemzet közül csak az Egyesült Államok győzött. A londoni olimpia legtestesebb versenyzője Ricardo Blas guami cselgáncsozó volt, 220 kilót közelítő testsúlyával, a legmagasabb pedig Csao Hszu- csang (Zhaoxu Zhang), a 218 centis kínai kosárlabdázó. A leghosszabb vezetéknevű olimpikon - az angol átírás alapján - Saeid Mohammadpourkar- karagh iráni súlyemelő volt, aki a 94 kilogrammos súlycsoportban az 5. helyen végzett. A versenyszám győztesének kihirdetésével sokkal könnyebb dolguk volt a rendezőknek, ebben a súlycsoportban ugyanis a kazah Hja Iljin vehette át az aranyat. Az olimpiai falu bútorzatát és felszerelési tárgyait a játékok után jutányos áron meg lehet venni. Egy-egy ágyhoz - matrac nélkül - például 39,99 fontért (14 ezer forintért) hozzá lehet jutni, a ruhafogasokért pedig mindössze 20 pennyt (72 forintot) kell áldozniuk az érdeklődőknek. Igaz, a vevőknek nem árulják el, hogy az adott berendezési tárgy kinek a szobájában volt, így teljes bizonyossággal senki nem dicsekedhet majd azzal, hogy például Usain Bolt jamaicai szuper- sprinter egykori ágyában tér nyugovóra esténként. Meg lehet majd venni azt a 3200 BMW-t is, amelyen a londoni olimpia VIP-vendégeit fuvarozták az egyes rendezvényhelyszínek között, bár a bajor autógyár közölte, hogy egyszerre csak kis tételekben hirdeti meg a járműveket, mivel nem akarja hirtelen elárasztani a brit használtautó-piacot. A londoni játékok statisztikájából nem maradt ki az sem, hogy az olimpiai létesítmények építői az alapok kiásása közben négy emberi csontvázat találtak, a kelet-londoni Olimpiai Park óriáskivetítője előtt pedig naponta átlagosan két vőlegényjelölt kérte meg kedvese kezét.