Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-13 / 187. szám
SPORTTUKOR ■ ' -M 2012. AUGUSZTUS 13., HÉTFŐ Remekeltek a Salgótarjáni HKE kerékpárosai A hegyikerékpárosok a napokban a Bükk Maratonon, a Top maraton sorozat harmadik fordulóján, egyben a szakág országos bajnokságán, valamint a hozzá kapcsolódó gyerekversenyen álltak rajhoz. A nógrádiak összesen két bajnoki címet szereztek: Dósa Eszter (Vitalitás SE) a hegyikerékpáros maraton szakág felnőtt női bajnoka, míg Király Kinga (Salgótarjáni HKE) az U19-es korosztályú hölgyek országúti hegyi bajnoka lett - mindkét versenyző esetében az „ismét” szó használható kiegészítésként. Hegyi országos bajnokság és velo.hu Kékes csúcstámadás Egy örömteli, jövőbe mutató ötlettel a fenti két eseményt egy napra hozták, így igazi kerékpáros eseményen találkozhatott vasárnap Kékestetőn az amatőr és a „profi” országúti kerékpáros társadalom. Előbbiek Gyöngyösről indulva, a velo.hu Kékes csúcstámadás keretein belül hódították meg hazánk legmagasabb pontját, míg utóbbiak az országos bajnokságon - hagyományosan - Parádsasvárról tették mindezt. Az amatőr eseményen néhány fő híján ötszázan indultak el Gyöngyösről, hogy megmásszák a kékesi emelkedőt. A leggyorsabban a „hazaiak” közül ez Gonda Attilának (Salgótarjáni HKE) sikerült, aki 49 perc és 10 másodperc alatt küzdötte le az emelkedőt, mely időeredmény az abszolút sorrend 58. pozíciójára volt elegendő. A hegyi országos bajnokságon tömegrajttal indultak neki a Mátra megmászásának a kerékpárosok, több korosztályban, melyek közül Nógrád megye az utánpóltás-korcsoportokban volt érintett. A legkiemelkedőbb teljesítményt Király Kinga (Salgótarjáni HKE) nyújtotta. A Tiszaújvárosban tanuló és készülő, főként triatlonra koncentráló versenyező szívéhez talán a kerékpár áll a legközelebb - ezen sporteseményeken továbbra is a Salgótarjáni HKE színeit erősíti. Az idei hegyi bajnokságon az U 19-es hölgyek korosztályában utolsó évesként szerepelt, a számukra kiírt táv megegyezett a felnőttek Parádsasvár - Mátraháza - Kékestető útvonalával. A 13 kilométeres megmérettetésen Király Kinga 28 perc 18 másodperces időeredményt hajtott, így 3 perc 19 másodperc előnnyel, igen magabiztosan ért célba a kékesi parkolóban ellenfelei előtt. A férfiak között a legjobb eredményt, szintén az U19- esek korcsoportjában a balassagyarmati Rózsa Balázs (KSI Schwinn - Csepel SE) érte el, aki nyolcadik lett a tizenhétfős junior mezőnyben. Bükk Maraton - országos bajnokság A maraton versenyek sajátosságai okán talán furcsa lehet a kívülállónak, hogy nem minden kategória képezi részét az országos bajnokságnak. Ez abból adódik, hogy például egy felnőtt, vagy master egy korcsoportú férfi kerékpáros benevezhet egy ilyen eseményen rövid- (ezen esetben 36 kilométer volt a táv, 743 méter szintkülönbséggel), közép- (58 km, 1700 m), vagy hosszútávra is (91 km, 2570 m), egy maratonon összesen 29 kategóriát hirdetnek meg a három távon. Ezért az adott korcsoportok számára meghatározott távon kerül kihirdetésre a bajnoki megmérettetés: hosszútávon a felnőtt, master 1-es és 2-es férfiaknak, középtávon a felnőtt, master 1-es és 2-es hölgyeknek, a master 3-as férfiaknak, valamint az U 19-eseknek, míg rövidtávon az U17-es korosztály versenyzőinek. A versenynapra a Bükkben is az volt jellemző, mint a fentebb már említett eseményekre: rekkenő hőség és verőfényes napsütés. A pályák nyomvonalát úgy alakították ki, hogy a felsőtárkányi Egeresvölgyben kialakított versenyközponton a közép- és a hosszútáv is áthaladt, így nyomon lehetett követni a Verseny közbeni eredményeket is. Az időjárás szélsőségességét jellemzi, hogy a hosszútávot leggyorsabban teljesítő, magyar bajnoki címet nyerő Juhász Zsoltot (Euro One - Waberer’s - CUBE Pro MTB Team) mentő vitte el a #fe|> I I /i / I / Olimpiai (teve) napló Küszöbön innen - A precíz lovaglás jutalma A teremkézilabda 1972-es olimpiai bevezetése óta négyszer adódott lehetőség a magyar férfiak számára, hogy az éremszerzés közvetlen közelébe kerüljenek. Moszkvában még egészen más volt a lebonyolítási rendszer, mint ma, Szöulban egy bravúros NDK elleni csoportmeccs - biztos sokan emlékeznek Hoffmann László utolsó másodpercekben bemutatott óriási bravúrjára - teremtett esélyt a harmadik helyért vívandó csatához, Athénban pedig a későbbi győztes horvát válogatott az elődöntő elejétől fogva folyamatosan oszlatta a reményt a fináléba jutásra. Most viszont.. Nos, ezúttal sem sikerült átlépni a küszöböt Pedig a négy alkalom közül Londonban járt legközelebb a társaság a nagy álomhoz. Csakhogy a legfontosabb pillanatokban megtorpant a legénység, megálljt parancsolt valami sejtelmes erő, amely földhöz ragasztotta a lábakat, megremegtette a kezeket, megdermesztette a mozdulatokat, és összekuszálta a gondolatokat. Igen, ott fejben is túl kellett volna esni Harsányiéknak valami metamorfózison, amit nevezhetnénk „morbus hungaricus handballi- cusnak”, azaz magyar kézilabda betegségnek is, a téthelyzetben való megingás történetének. Ami éppúgy sújtotta Sydneyben a félelmetesen összeeső női csapatunkat, mint 2012-ben Nagy Lászlót és társait. Bizony, ehhez az ország, sőt az egész világ összes sportpszichológusa is kevés lenne, ők is tehetetlenül tárnák szét a kezüket a tudományosan megmagyarázhatatlan fejleményekre. Tény és való, a válogatott ismét elbukta az elődöntőt, és félő, hogy a horvátokkal szemben a bronzmeccs sem alakul kedvezőbben. Bár, cáfoljanak rám, mint ahogy megtették ezt a negyeddöntőben, hátha mégis lesz másodszor is kutyavásár Budán. Minden öttusaverseny alfája és ómegája a lovaglás. Hozhat a konyhára a vívás akár ezer pontot is, úszhatsz kitartóan és gyorsan kétszáz métert két percen belül, ha „kinyiffansz” az akadályok előtt és fölött, akkor véged. Mert ugye nem csak rajtad múlik a végjáték, ott üget alattad a derék hátas, a kiváló, vagy éppen kevésbé kimunkált tehetséggel rendelkező négylábú, és ha ő bemondja az unalmast, akkor hiába harcolták addig. Hány és hány esélyes bukott már - a szó szoros értelmében is - ezeken az alkalmi díjugrató pályákon, hányszor és hányszor makacsolta meg magát a jószág egy-egy számára bevehetetlennek vélt „vár” előtt, hogy automatikusan érkezzen az a fránya pontlevonás. Emlékezzünk csak Pekingre, ott biz’ a kínaiak alaposan elszámolták magukat, meg a lovak képességeit, néhány silány kanca és mén is „bekerült a csapatba”, aztán persze kifogtak a sportolókon. így végül ez a négy évvel ezelőtti versenyszám nem a dicsőségkönyvekbe került be, hanem az Eurosport „Zap” humoros összeállításába. Most viszont egészen más volt a helyzet Azért a britektől elvárható, akiktől ugye maga Széchenyi István is kapta az ihletet, hogy ha már egyszer olimpiát rendeznek, ne blamálják magukat selejtes lovakkal. Nem is tették: aki a férfi öttusázók közül hibázott, bizony csak magát saját félelmeit okolhatta. Nem úgy tett a két magyar legény, Kasza Róbert és Marosi Ádám is tökéletes hetvenöt másodpercet produkált, különösebb megingás nélkül, magabiztosan teljesítették a pályát a nyeregben. Nem csoda, ha Marosi bő másfél órával később kiharcolt szépséges bronzérmében ennek a precíz lovaglásnak is óriási szerepe volt Es kigúvadó szemekkel figyeljük Usain Boltot is. Aki még nem legenda, csak egy ikon. Ezt a NOB elnök mondta róla, amikor az ikon a legendát „kóstolgatta”. No persze, a legenda, azaz Carl Lewis sem bánt éppen kesztyűs kézzel a jamaicai bálvánnyal, sőt, kétségbe is vonta, hogy tiszta eszközökkel érte el sikereit, tehát most csak visszakapta a kölcsönt az ébenfekete fenomén- tól, miszerint nem „Carl Király”, hanem ő minden idők legkiválóbb atlétája. A vihar nem ül el hamar, igaz Bolt-legényt sem ez érdekelte, miközben sugárhajtású biomotorként robogott a négyszer százas váltó utolsó tagjaként, fergeteges világcsúccsal gazdagítva a rekortán világát. Ja, neki már ez a hatodik aranyérme, Lewis kilenccel zárta pályafutását, de az amerikai klasszis maximum tévén nézi a versenyeket, míg Bolt még jó pár évet lehúzhat a pályákon. H. H. helyszínről, a nagy meleg okozta kiszáradás és ehhez kapcsolódó egészségügyi problémák okán. A hosszútávú férfiaknál megyénk versenyzői közül legelőkelőbb helyen az élete első hosszútávú maratonját teljesítő, abszolút tizenharmadikként, kategóriájában nyolcadikként érkező balassagyarmati Fenyvesi Péter (Bringabanda SC) végzett.- Nem siettem el a meredek mászásokat, kényelmes pörgetésbe kezdtem az Ördög-oldalon is, mert tudtam, hogy ha nem pihenek, nem fogok bírni utána erős tempót diktálni a sík és lan- kás szakaszokon. Ez a taktikám bevált, mert akárhányszor lemaradtam ellenfeleimtől az emelkedőn, utána mindig dupla any- nyit tudtam visszahozni - írja Fenyvesi beszámolójában. Az eredménylistán a Salgótarjáni HKE hatversenyzős fogatával folytatódik megyénk versenyzőinek sora, legelöl a 29. helyen érkező, egy héttel ezelőtt ironmant teljesítő dr. Bakos Gergővel, majd a 32. Sándor Nor- berttel. A felnőtt hölgyek, s így Dósa Eszter (Vitalitás SE) számára is középtávon lehet megméretni magukat - ezúttal a bajnoki címért. Az már az első iünerpontnál látszott, hogy Dósa Eszter ezúttal sem szeretné kiengedni kezéből a győzelmet, hiszen a többnyire emelkedőket tartalmazó első bő tíz kilométeren két és fél perc előnyt gyűjtött örök ellenfele, Módos Gabriella (Merida Maraton Team - CST) előtt, ami a célba érkezésre hat percesre növekedett.- Ami a versenyzési (hadi- )tervet illeti, részben az előző heti terhelés, részben pedig a bal alkarom miatt a biztonságos célba érésen volt a hangsúly. Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy az emelkedőkön erősköd- tem, a lejtőzések során azonban a szokásosnál is jobban koptattam a fékbetéteket. Közben pedig igyekeztem megbeszélni magammal, hogy nem is fáj ez az alkar annyira... - olvasható Dósa Eszter blogján, tizenegyedik bajnoki címe megszerzésének körülményeiről. Középtávon a férfiaknál ezúttal Ibrányi Attila (Vitalitás SE) szolgáltatta a legjobb nógrádi eredményt, abszolútban 10., master 1-es kategóriájában ó. helyen ért célba. Az abszolútot szemlélve Vertich Tamás (Salgótarjáni HKE) következett, eredménye a felnőtt korosztály bronzérmére volt elég. Kispál Máté (Salgótarjáni HKE) neve hiányzik még innen, a középtáv elejéről, ő sajnos - több versenyzőtársával egyetemben - elnézett egy rosszul jelölt kereszteződést, így lényegében minden reménye elszállt egy jó helyezés elérésére. A maraton eseményeken ugyanis lényegében csak a kereszteződések vannak jelölve, így rosszabb esetben akár több mint tíz percbe is kerülhet egy tévesztés (ami jellemzően lejtőzéskor, nagy sebességnél következik be), amit a versenyző először észlel, majd ezután megpróbál visszakapaszkodni a nyomvonalra. Rövidtávon Bene Zoltán (Gödöllői SK) az abszolút ezüstérmes, és felnőtt korosztályban aranyérmes helyen ért be, míg a balassagyarmati Béla Attila (LTV - Merida Racing Team) abszolút tizedik, felnőtt harmadik helyen végzett. A hölgyeknél abszolútban és a felnőttek között is a második helyet hozta el Perlaky Evelin (Veres Ördögök SE) a Bükk Maratonról, testvére Erik (Vitalitás SE) pedig egy bronzéremmel gazdagodott az U 15-ös fiúk között. Ugyanitt a lányoknál Csikány Bianka (Salgótarjáni HKE) hozott el egy bronzérmet, míg U 19-ben Mákos Dóra (Salgótarjáni HKE) hozta ugyanezt az eredményt. Kiemelendő még Rákos Tamás (Salgótarjáni HKE) eredménye, aki a 89 master 1-es korú versenyző között az ötödik helyen ért célba, kevesebb mint négy perc időhátrányban a kategória első helyezettjéhez képest. A dobogósok felsorolását Matics Ildikóval (Salgótarjáni HKE) zárjuk, aki a master 3-as korosztályban állhatott a dobogó tetejére. A hegyikerékpárosok legközelebb Ózdon találkoznak, az olimpiai formula utolsó kupafutamán, augusztus 2ó-án, míg a Top maraton sorozat a Mátrában zárul majd szeptember 2-án, vasárnap. Kéri István Belepő; Felnőtt: 600 Fi * Gy tfrmok. 100 Fi FÉRFI FELNŐTT FUTSAL Salgótarján Városi Sportcsarnok 2012. augusztus 17.19 óra (kapunyitás: 18 óra) 2012. Magyar Bajnok MEZEI-VSLL FUTSAL CLUB 2012. Magyar Kupagyőztes A adidas Támogatók: otp nK ÉSS Nógrád‘Hírlap ibrányi Attila középtávon - a legjobb nógrádi eredményt érte el a férfiak között