Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)

2012-08-13 / 187. szám

Áremelkedést hoz a szárazsá Elgázolták Nyíradony. Halálra gázolt egy gya­logost egy személygépkocsi a 471-es számú út Hajdú-Bihar me­gyei szakaszán vasárnap hajnal­ban. A baleset Nyíradony és Aradványpuszta között történt, a gyalogos a helyszínen meghalt. Kigyulladt Dunakeszi. Kigyulladt egy ben­zinkút boltja Dunakeszi határá­ban, az M2-es autóút Vác felé ve­zető szakaszán, személyi sérü­lés nem történt. A benzinkút üz­letének teteje és oldalfala kapott lángra, de a berendezési tárgyak egy része is égett. A kiérkező 20 fővárosi tűzoltó azonnal lekap­csolta az elektromos rendszert, így a kútfejek nem voltak ve­szélyben, a lángok továbbterje­dését sikerült megakadályozni. Csatorna robbant Érd , Kisebb robbanás történt Ér­den szombaton délután, a csa­tornarendszerbe jutott gáz rob­bant be. Senki sem sérült meg, a lakókat az érintett körzetből ideiglenesen kiköltöztették. A Harkály és a Bagoly utca csator­narendszerébe rágcsálóirtásból származó maradékgáz került, minden jel szerint ez robbant be. A családi házas övezetben biz­tonsági okokból 48 lakóépület­ből ideiglenesen kitelepítették a lakókat, ők csak a szellőztetés és a gáz semlegesítése után térhet­tek vissza otthonaikba. Csak rémhír Kolozsvár. Az Erdélyi Magyar If­jak (EMI) táborának szervezői után a román belügyminiszter is cáfolta, hogy a székelyföldi Borzonton zajló összejövetelen éleslövészetet tartanának a „Szé­kelyföld felszabadítására jelent­kező fiatalok” számára, amint azt korábban internetes források közölték. Mircea Dúsa belügy­miniszter elmondta, nem lehet­séges, hogy egy olyan romániai táborban, ahol szervezőként a Hargita Megyei Tanács elnöke is részt vesz, éleslövészetet tartsa­nak. A miniszter kijelentette, a tábor szervezői kérésére a ro­mán hatóságok vizsgálják, ki próbált rémhírt kelteni a tábor­ral kapcsolatban. Az egyik internetes videómegosztó portá­lon csütörtökön jelentek meg olyan kisfilmek, amelyeken ma­gyarul beszélő terepruhás férfi­ak és nők lőgyakorlatának a ké­pei láthatók, és amely alatt a borzonti EMI-táborba hívják a Székely-Magyar Nemzetőrség­hez csatlakozni kívánókat. London. A legalább fél évszázada nem tapasztalt súlyosságú aszály egyetlen hónap alatt tönk­retette az amerikai kukoricater­més hatodát, és ez a globális élel- miszer-árinfláció megugrásával fenyeget - írta a hétvégi Finan­cial Times. A londoni gazdasági napilap által látott amerikai kor­mányzati becslések szerint az amerikai kukoricatermesztők Belgium és Luxemburg együttes területénél nagyobb kiterjedésű kukoricafóld további idei műve­lésével hagytak fel, miután a pél­dátlanul forró júliusi időjárás jó­vátehetetlen károkat okozott ter­mésükben. A Financial Times szerint ha valóra válnak az amerikai me­zőgazdasági minisztérium elő­zetes árbecslései, akkor az Ame­rikában főleg takarmány termé­kek és etanol előállítására hasz­nált kukorica átlagára az idén rekordot dönt. Az amerikai szak­minisztérium a londoni lap érte­sülése szerint az idei betakarítás kezdete utáni időszakra 7,50- 8,90 dollár/véka közötti átlag­árat jósol a kukoricára (1 véka 35,24 liter). A minisztérium most 10,8 milliárd véka (bushel) amerikai kukoricatermést vár, 2,2 milliárd vékával kevesebbet, mint alig egy hónappal ezelőtt. Az Egyesült Államok a világ el­ső számú kukoricatermelője és - exportőre. Az amerikai kukori­catermés visszaesését meg fog­ják érezni a világ nagy élelmi- szeripari cégei is. A Kraft, a Tyson és a Nestlé máris közölte, hogy át fogja hárítani a fogyasz­tókra a magasabb beszerzési árakat. A lap szerint az árak megug­rása felidézi a 2007-2008-as vál­ságot, amikor a magas élelmi­szerárak Bangladestől Haitiig több tucatnyi országban robban­tottak ki zavargásokat. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) vezérigaz­gatója, Jósé Graziano da Silva mindazonáltal azt mondta a Fi­nancial Timesnak, hogy a hely­zet most nem annyira rossz mint 2007-2008-ban volt, mivel jelen­leg nincs akkora keresleti nyo­más Kína és India részéről. Tom Vilsack amerikai mezőgazdasá­gi miniszter maga is hangsú­lyozta a Financial Timesnak nyi­latkozva, hogy a valós kínálati helyzetről csak később lehet majd képet alkotni, mivel koráb­bi aszályos években is előfordult, hogy az előzetes becslések nem váltak be. Londoni pénzügyi elemzők szerint sem ad okot pá­nikra az élelmiszerárak emelke­dése. Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőcég, a Capital Economics közgazdá­szai legújabb helyzetértékelé­sükben kimutatták, hogy bár a globális mezőgazdasági ter­ményárak csak a július végével zárult egy hónapban átlagosan 30 százalékkal nőttek, ez az emelkedés azonban épphogy el­lentételezi az előző egy évben végbement globális árcsökkenés mértékét. A ház szerint mind­emellett a globális élelmiszer-ár­mozgások hozzávetőleg kilenc hónap késleltetéssel jelennek meg az olyan fejlett ipari gazda­ságok kiskereskedelmi élelmi­szeráraiban, mint például Nagy- Britannia. Éppen ezért a brit élelmiszer-árinfláció az idén még csökkenhet is, mivel egy­előre a korábbi globális áresés szűrődik át a fogyasztói árakba. A Capital Economics elemzői szerint az. is valószínűsíthető, hogy a kiskereskedelmi hálóza­tok az intenzív versenyhelyzet­ben saját árrésük kárára „lenye­lik” a nagybani költségemelke­dések egy részét. E-útdíj Budapest. Egyetlen ajánlatte­vőként a MultiContact- Clarity Konzorcium nyerte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által kiírt, Áz Elektroni­kus Útdíjszedési Rendszer (ED) bevezetéséhez kapcso­lódó pénzügyi és műszaki szakértői szolgáltatások nyújtása című hirdetmény nélküli tárgyalásos közbe­szerzést. A legutóbbi Közbe­szerzési Értesítőben megje­lent közlemény szerint a megbízási keretszerződés alapján a nyertes feladata különösen a rendszer terve­zéséhez, kiépítésének előké­szítéséhez, kivitelezéséhez, üzemeltetéséhez, valamint finanszírozásához, továbbá a díjszedési és díjellenőrzé­si feladatokhoz köthető pénzügyi és műszaki szak­értői szolgáltatások elvégzé­se. Az elektronikus díjsze­dést a tervek szerint a gyors- forgalmi utakon, valamint az országos közúthálózat főúti külterületi szakaszain veze­tik be a 3,5 tonna megenge­dett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre 2013. július 1-jével. A díj a koráb­bi díjpolitikái alapelvek ak­tualizálásával, az Európai Unió érintett intézményeivel való egyeztetést követően alakul ki. Telekocsi Budapest. Kampányt indított a telekocsizás népszerűsíté­séért a Lélegzet Alapítvány a Levegő Munkacsoporttal együttműködve, hogy az au­tósok is tegyenek a dugók és a környezetszennyezés el­len, miközben pénzt takarí­tanak meg. Az utakon egy személyautóban átlagosan több mint két üres hely van, különösen azokban, ame­lyekben reggel munkába mennek az emberek. Ha az autók egy részét otthon hagynák és vezetőik beülné­nek egy-egy üres helyre a többiben, kevesebb autó len­ne az utakon. Országos fel­mérésben 1200 főt kérdez­tek arról, hogy mi az autósok véleménye a telekocsizásról. Az autóval munkába járók 49 százaléka mondta azt, hogy biztosan vagy talán el­vinne mást, illetve az összes megkérdezett 49 százaléka válaszolt hasonlóan arra kérdésre, hogy beülne-e máshoz, amikor munkába megy. Barokk esküvő Győrött Győr. a vőlegény, Mersich Gergely megcsókolja az ifjú ara, Miholics Adrienn kezét a XX. barokk esküvőn. A különleges időutazáson a város több száz, barokk jelmezbe öltözött lakója is részt vesz. Megáldják a zarándokutat Budapest. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szerdán, Nagyboldog­asszony napján megáldja a Má­ria út kelet-nyugati, Csík- somlyót Máriazellel összekötő ágát, miután zarándokokat kí­sér egy esztergomi útjelzéshez. Erdő Péter a Mária út megáldá- sa előtt ünnepi szentmisét mu­tat be Nagyboldogasszony tisz­teletére az esztergomi baziliká­ban. Az eseményre gyalogos za­rándokcsoport érkezik Buda­pestről és Tatabányáról a Mária úton. Csíksomlyón Székely János és Tamás József püspökök az au­gusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepének előestéjén áldják meg a Mária út erdélyi szaka­szát. Erre az időpontra Székely János Marosvásárhelyről fiata­lokkal gyalogol Csíksomlyóra. A zarándoklat utolsó két napjára erdélyi fiatalok is csatlakoznak hozzájuk a csíksomlyói ifjúsági találkozó keretében. Celldömölk- re a Mária Rádió zarándoklata érkezik Budapestről, illetve a rá­dió vidéki stúdióinak helyszíne­iről Nagyboldogasszony ünnepé­nek előestéjén. Mátraverebély-Szentkútra ugyanebben az időben a Szent Jobb-zarándoklat érkezik, amely a Mária út avató zarán­doklata: első alkalommal zaj­lik olyan gyalogos zarándoklat a Mária úton, amely a keleti és nyugati végpontokat köti ös­sze. A zarándoklat egy hónap­ja indult el Csíksomlyóból. Ve­res András szombathelyi me­gyés püspök jövő szombaton Kőszegen az esti szentmise ke­retében áldja meg a Mária út osztrák-magyar határ menti szakaszait, amely egyúttal a térségben megvalósult pályá­zat projektzáró rendezvénye is. A szentmise után Szabó Ta­más, a Mária Út Közhasznú Egyesület elnöke tart előadást a Mária útról. A katolikus hagyomány sze­rint Nagyboldogasszony napja, augusztus 15-e Jézus anyja, Má­ria mennybemenetelének ünne­pe. Ez a legrégibb magyar paran­csolt ünnep; a katolikus hit sze­rint ahhoz kapcsolódik, hogy Szent István király (1000-1038) az országot Szűz Mária oltalmá­ba ajánlotta, mivel nem volt utódja a trónon.

Next

/
Thumbnails
Contents