Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-11 / 186. szám
SPORTTUKOR 2012. AUGUSZTUS 11., SZOMBAT hiszen felkészülésében az év fel- úszó bajnok Földi (Gumi) Ró- Klub versenyzője is besegített, nőtt megyei sportolójának vá- bért, a Salgótarjáni Triatlon, - Körülbelül ezt, vagy egy picit lasztott nyíltvízi magyar mell- Hosszútávúszó és Szabadidős jobb helyezést vártam magamVízibomba robbant Csak a legfanatikusabb Risztov-szurkolók hihettek abban, hogy az egyszer már húsz évesen látványosan összeomlott és visszavonult, állandóan súly- felesleggel küzdő Risztov Éva ilyen fényes eredményt fog elérni az olimpián. Az örökös második elsősorban saját magának, de ezen keresztül, mindenkinek megmutatta, hogy van visszatérés a „halálból”. Dühből, dacból és talán „bosz- szúból” úszott a Hyde Park vizében, és egy jobb benyúlással most végre odaért, ahova mindig is szeretett volna. Mikor ezeket a sorokat írom, Gercsák Csabát figyelem a sajtóközpont képernyőin, majd félbehagyva rohanok le a célba és az interjúzónába egy kis beszélgetésre, azzal a fiatalemberrel, aki ebben az elit mezőnyben még mindig a legfiatalabb - és annak is néz ki -, s akinek tavalyi sanghaji vb bronzérmében egy parányi nógrádi segítség is benne volt, tói, jobb időt mentem mint tavaly ugyanitt a próbaversenyen, amikor hatodik lettem, de nem volt itt minden menő - értékeli saját magát Csaba, akinek bátyja már nem, de öccse és húga is úszik.- Termetem ellenére sem va* gyök ijedős, belemegyek a pozícióharcokba a bójáknál ha érdemes, egyedül a szemüvegemre vigyázok - válaszolja arra a firtatásomra Csaba, melyben az esetlegesen bekapott ütésekről, rúgásokról kérdezem, majd cáfolja azt a valaki által félreértett és leírt információt, miszerint 10 km- en 3-4 liter benyújtott folyadékot is megisznak.- A mi igazi versenyünk az utolsó körben kezdődik. Ha valaki nem megy el nagyon, vagy marad le végzetesen, akkor mindegy, hogy a bolyban pillanatnyilag 3., vagy 13. vagyok, a finis a döntő, s nekem a hajrákészségemen még van mit javítani, többek között Robival is ezt gyakoroltuk a közös edzések alatt, mint ahogy az olimpiát megelőző időszakban is sokat úsztunk együtt - tudva, hogy a tarjáni segítség „fontosságára” úgyis rákérdeznek. Az olimpiai után hosszabb pihenőt tervezek. Sok volt a munka és az idegeskedés, no és persze Földi Robinak is jár a pihenő! - tolja alám az „elvárt” mondatokat. Az olimpiai Park egyik érdekes látványossága a vízfüggöny mögé bújtatott BMW-pavilon bemutatója, melyen a jövő koncepcióautói láthatóak, nem csak a bajor, hanem a konszernhez tartozó Mini Cooper is, méghozzá hihetetlenül szellemes és praktikus megoldásokkal és elragadó színekkel. A müncheniek természetesen elektromos vonalon nyomulnak, a két kocsi egyike sport változat, a másik városi bevásárló, és minden bizonnyal óriási sikerük és vásárlótáboruk lesz, amikor kapni lehet majd őket. Londonból jelentjük... Kollégánk, Márton (Satis) István élménybeszámolói az olimpia helyszínéről H. H. Nyolc évvel ezelőtt, az athéni olimpia ötödik versenynapján a kétszáz méteres pillangóúszást követően egy fiatal lány keservesen zokogott a televízió riportere előtt. Úgy érezte, mindenki cserbenhagyta, elérkezett a világvége, ő a legselejtesebb ember a földkerekségen. Nem viselte el a felelősség terhét, olimpiai bajnok akart lenni, ám a makacsság gör- csösségbe csapott át, az aranyérem helyett egy negyedik és nyolcadik hely lett az eredmény. Ez a lány Risztov Éva volt Nem bírta tovább, feladta a küzdelmet. Otthagyta a medencék forgatagát, belecsöppent a civil életbe, de hamar rájött, aki annyit, de annyit áldozott a karrierjére, olyanná válik a hirtelen bekövetkezett „normál” emberi létben, mint az elefánt a porcelánboltban. Sodródott ide-oda, aztán egy balatoni öbölátúszás visszaterelte őt a rendes kerékvágásba. Debrecenbe kéne menni - adta ki a jelszót, és a „cívisvárosban” ismét rátalált önmagára. De a nyakas-lelkis, önmarcangoló kislányból felnőtt nő lett, akit már nem vetett vissza egy-két kisebb kudarc. Rálelt a hosszútávúszásra, megújult, kivirult, mint a tavaszi virág egy nagyobb eső után. Szerető közeg vette körül, nem dédelgetett sztárként, hanem szorgos munkásként kezelték, csendben készült, mindenfajta média-felhajtás nélkül. Nem is tartották esélyesnek Londonban. Csak az ő agyában, meg egy-két hozzá közel álló személyben sejlett fel a remény, odaérhet a csúcsra a brit fővárosban, ez a girbe-gurba, bukkanókkal és mélységesen mély gödrökkel kísért pályafutás betetőződhet. ■ #% B m n I w Hl Risztov-tökély és az ellopott bronzérem És a Hyde park tavának hideg vizében, ama 10 küométer alatt Risztov Éva megmutatta, újra méltó egy ország megbecsülésére, egy nemzet szeretetére, olyan, de olyan teljesítményt nyújtott, amit a mégoly hűvös angolok is kitartó ovációval kísértek. Bár a magyar tévénézők százezreinek, meg ott kinn, a nézőtéren toporgó édesanyjának hátborzongatóan izgalmas perceket szerzett, ama „táblaérintést” követően már milliók szemében csordultak örömkönnyek, és olyanok is felkapták a fejüket e csodás tettre, akiket eddig hidegen hagyott az olimpia, akik nem törődtek az „ötkarika" szellemiségével, akiktől messze állt a sport, a mozgás öröme. Risztov Éva újra példaképpé vált! A kajaklapátok is fényesen csillogtak Eton napsütésében. Kozák Danuta eszeveszett sebességgel száguldott, a pekingi első ukrán Oszipenko a táv felénél csak azt látta, hogy valaki gyorsvonatként száguld előre, és a magyar lány nem nézett se balra, se jobbra, nem törődött azzal, mit tesznek a riválisok, bízott magában, bízott az elvégzett munkában, a saját tudásában. Mint ahogy Fábiánná Rozsnyói Katalin, az öntörvényűén akaratos edzőzseni is elégtételt kapott az élettől, amikor Kammererék ezüstérmesként csaptak a célba. A tréner-asz- szony nem a legkedvesebb figura a vízparton, szókimondó őszintesége miatt kapott már egy pár pofont az élettől, de olyan ő a kajakban, mint Széchy Tamás volt az úszóknál. Emberileg lehet, hogy kibírhatatlan, de ha nem lenne, a magyar sport se tartana ott, ahol jár. A női vízilabdásainkat, ezt a feltörekvő fiatal, egységes csapatot viszont roppant mód sajnáltam. Nem az ausztrálok tehettek arról, hogy nem akaszthattak bronzot a nyakukba. Megint az a két, medenceparton ide-oda sétálgató mindenható emberke szólt bele az események sodrába, amikor a szenzációsan „furmányos” utolsó másodpercben szerzett egyenlítő gólt követően a hosszabbításban már nem engedték győzni Drávuczékat. Jogtalan kiállítás, elvett labda, megint „isteni köz- beavatkozás” volt, ami ellen semmit sem tehet a kéz, semmit sem tehet a láb, csak felforrhat az agy, felmehet a „pumpa”, és amikor szinte szétpattannak a méltánytalanság miatti méregtől az idegek, már elveszik a célzóvíz, nem oda száll a labda, ahová kellene. És ezeket a folyamatokat a játékvezetők is jól tudják, ezért avatkoznak bele kívülről, indokolatlanul a meccs menetébe, ilyen módon befolyásolva a végeredményt. Kérem szépen, agyafúrt tolvajok ők, mert ellopták a bronzérmet a magyaroktól! De hát jól tudjuk, nincs igazság a medencében, csakis az a „frankó”, amit a szövetségi íróasztaloknál a sportból élő és abból meglehetősen jól élő, de a sportágat már semmiképpen sem tisztelő nagyságos urak elképzeléseiben megszületett. Aztán meg jön a parancs a sípmestereknek, és nincs visszaút... Gyomorforgató világ ez! 1
