Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)
2012-07-09 / 157. szám
A nyári olimpiák története Vili. Párizs -1924 Csupán néhány évnek kellett eltelnie, hogy a nemzetközi olimpizmus egéről eltűnjenek a fekete fellegek és újra a béke legyen úrrá az ötkarikás lobogó alatt. Párizs 1924-ben másodszor kapta már meg a rendezést, köszönhetően Pierre de Coubertin kitartó akaratosságának, aki a mozgalom megszületésének harmincadik évfordulóján ott szerette volna megtartani a jubileumot, ahol az egész ötlet kipattant a fejéből: Franciaországban. Persze mégsem volt azért minden rendben, mert a július 5-i megnyitó ünnepségen Németország hiányzott a rekordszámú, 44 küldöttséget felvonultató nemzetek sorából. A világháborúban vesztes hatalmak közül csak a germánok rekedtek kívül, egyszerűen a Ruhr- vidék hovatartozása ügyében még mindig feszült helyzet uralkodott a két ország között, ezért nem kaptak meghívót a francia fővárosba. Ahol aztán csekély zökkenőktől eltekintve mintaszerű és magas színvonalú versenyeket rendeztek. Az atlétikai pályán, a Colombes stadionban sprint- távokon a britek vitték a vezérszerepet. A zsidó származású Harold Abrahams és a skót protestáns lelkipásztor, Eric Liddell várt csatája elmaradt, mert utóbbi, tartva magát fogadalmához, vasárnap nem volt hajlandó futni, így a 100 méteres döntőt vetélytársa nyerte. Liddell viszont elindult kétszázon, ahol harmadik lett, négyszáz méteren viszont nem talált legyőzőre (Kettejük történetét dolgozta fel a világhírű Tűzsze- kerek című film). Az uszoda három férfiú küzdelméről áradozott. A svéd Arne Borg elég léha életet élt, nőzött, ivott, dorbézolt, mellesleg kiválóan úszott. A babaarcú ausztrál Andrew Charlton nem véletlenül érdemelte ki a „Boy” becenevet. Ám hármójuk közül leginkább Johnny Weissmüller nevét ismerte meg a földkerekség. Nem csupán azért, mert ő teljesítette elsőként egy percen belül a száz méter gyorsot, hanem mert később a filmvásznon csillogott. Tarzan bőrébe bújva hódította meg a rajongókat. Persze ott loholt Párizsban Nurmi is, kezében az elmaradhatatlan stopperórával. Öt aranyérmet gyűjtött be ezúttal a finn fenomén, hat napon belül hétszer állt rajthoz, közte az irtózatos hőségben tartott mezei futásban. Távolugrásban a világcsúcs is kevésnek bizonyult a győzelemhez. Nem kell azért komoly turpisságot sejteni a dolog hátterében, mindössze annyi történt, hogy az amerikai LeGendre az ötpróba közben ugrotta a 776 centiméteres rekordot, a „natúr" távolugrásban el sem indult, ott honfitársa, Hubbard 744 centivel nyert. A magyar küldöttség kiutazásának és részvételének költségeit igen nehezen teremtette elő a MOB. A kormány a kért állami támogatásnak csak mintegy negyedét adta meg, így aztán a sorsjátékokon kívül a vidéki városok is adományoztak pénzösszegeket, sőt például Fedák Sári művésznő színészvacsorája bevételét ajánlotta fel a sportolóknak. A labdarúgók pedig vállalták, saját forrásból mennek Párizsba. Éppen a focisták teljesítményét kísérte a legnagyobb érdeklődés idehaza. Nem titkoltan még a nagypolitika képviselői is aranyéremre számítottak az Orth György fémjelezte társaságtól. Annál nagyobb csalódást okoztak viszont, hiszen a lengyelek 5:0-s legyőzését követően beleszaladtak az „egyiptomi csapásba”. Az arabok ugyanis 3:0-ra szó szerint elverték legjobb futballistáinkat, és ez akkora felzúdulást okozott itthon, hogy például Gömbös Gyula a képviselőházban to- porzékolva kérte számon a lebőgés okait a labdarúgó vezérkaron. Azért örömünk is akadt bőven. A bajai származású, különc viselkedésű - asszó közben soha nem engedte magát \ fényképezni - kardvívó, Posta Sándor a hármas fináléban biztosan győzte le francia vetélytársát és a bronzéremig jutó Garay Jánost. Az agyaggalamb-lövé- szetben induló Halasy Gyula a teljes ismeretlenségből tört elő. Mindenki Lumniczer Sándor sikerét várta, erre az esélyes a szállodában gyomorfertőzést kapott, de ott maradt Halasy, aki végül a szétlövésben diadalmaskodott. Az író, Krúdy Gyula méltán nevezte őt a „legnyugodtabb magyarnak”. Kis híján háromra bővült elsőségeink száma, ám Somfay Elemér kétszáz méteres síkfutó eredményét „elmérték” az ötpróbában, így csak második lett. Elvérzett a fináléban a kardcsapat is, de az úszó Bartha Károly, vagy a birkózó Keresztes Lajos és Badó Rajmund meglepetésre szerzett érmet. Először szerepeltek magyar nők az olimpián. A legjobb közülük a tőrvívó Tary Gizella lett, ő a hatodik helyet szerezte meg. Párizs számokban 44 nemzet, 3089 versenyző 19 sportág, 126 versenyszám Magyarország: 89 sportoló Magyar érmek: 2 arany, 4 ezüst, 4 bronz Magyar érmesek. Arany: Posta Sándor (kard egyéni), Halasy Gyula (agyag- galamb-lövészet). Ezüst: Somfay Elemér (ötpróba), kard csapat, Keresztes Lajos (kötöttfogású birkózás, könnyűsúly), Hajós Alfréd-Lauber Dezső (művészeti versenyek, építészet). Bronz: Garay János (kard egyéni), férfi tőr csajifil^Bádó Rajmund (kötöttfogású birkózás, nehézsúly), Bartha Károly (100 méteres hátúszás) IX. Amszterdam -1928 A „kiengesztelődés olimpiája”. Ezen a néven vonultak be a sporttörténelembe az 1928-as amszterdami versenyek. Való igaz, a szánt szándékkal semleges nemzetnek - Hollandiának - ítélt játékokon, már minden korábbi világháborús vesztes állam sportolói jelen lehetettek, így népes küldöttséggel Németország is. A „fapapucsosok” mindent beleadtak a szervezésbe, hogy tökéletesre sikeredjen, mégis becsúsztak, olykor bosszantó malőrök is. A franciák például hazatérésükkel fenyegették meg a szervező-bizottságot, mondván egy alkalommal az egyik túlbuzgó stadionőr nem akarta beengedni a gallok vezetőit a létesítménybe, és a szóváltás hevében egy pofon is elcsattant. Az atlétikai versenyeknek otthont adó stadionban pedig egy cég kizárólagos fényképezési monopóliumot kapott, amit persze úton-útfélen kijátszottak, minekutána szinte állandóan rendőrök lófráltak a nézőtéren, kiszúrva a „szabálytalan” fotósokat. Azért versenyek is akadtak szép számmal. Például elsőként jelentek meg a salakon az atléta hölgyek, akik a rövid távokon lenyűgözték a publikumot, ám amikor a nyolcszáz méteres síkfutásban több nő teljesen elcsigázottan, levegőért kapkodva érkezett célba, máris megkérdőjeleződött, a középtáv nem túl hosszú-e a gyengébb nemnek. Aztán 1960-ig a négyszáz volt a leghosz- szabb női versenyszám a „sportok királynőjének” küzdelmein. A finneket meg csalással vádolták. Történt ugyanis, hogy ötezer méteren a nagy Nurmi túl látványosan engedte át az első helyet honfitársának, Ritolának, ami éppen elegendőnek bizonyult a gyanú feléledéséhez. A közelben lévő újságírók azonban hamar cáfolták a vádat: a futó- fenomén szokatlanul fáradtan mozgott a verseny után, Ritola viszont egyértelműen frissebbnek tűnt. Nurmi azért begyűjtötte pályafutása kilencedik aranyát: tízezer méteren. Mi, magyarok ezúttal csak a két fényesebb medálból gyűjtöttünk, méghozzá ötöt-ötöt. A kardozók fegyvere csodálatosan csillogott, különösen a minden mókára kapható Petschauer Attila kezében, aki a csapatversenyek során húsz asszóból húszat nyert, ellenben az egyéni viadal fináléját 5-2 elbukta a honfitárs, Terstyánszky Ödön ellen - szegény bajnok, alig egy évvel élte túl sikerét, motorbalesetben vesztette életét. A birkózó Keresztes Lajos, aki négy évvel korábban csak némi bírói „segédlettel” vesztette el az elsőséget, most sokkal könnyedebben harcolta ki az aranyat. A civilben hentesként dolgozó férfiú bámulatos erejéről híresedéit el szerte e honban. Előfordult, hogy puszta kézzel fékezett meg egy felbőszült bikát. Sőt, még 1925-ben egy amerikai impresszárió a New York kávéházban hosszasan könyörgött neki, vállalja el Tarzan szerepét Hollywoodban, de Keresztes visszautasította az ajánlatot, így lett az úszó Weissmüller a „dzsungel királya”. Kocsis Antal, a légsúlyú ökölvívásban győzött, a szegény pesti srác az edzések között sokszor „trógerolt”, hogy a napi betevőt megkeresse, aztán úgy döntött, búcsút mond a hazának, Amerikában próbált szerencsét, és ott is hunyt el. Ötödik aranyérmünk története eléggé fura. Kiváló sport-karikaturistánk, a szépreményű atléták hírnevét Amszterdamban egy gerelyhajító ezüsttel megmentő Szepes Béla mesélte, hogy bemelegítése közben, egyszer csak hirtelen megszólalt a magyar himnusz. Elképedve nézett körül, hiszen senki sem állt éppen*,nyerésre”. Nemsokára kiderült: dr. Mező Ferenc tiszteletére hangzott fel nemzeti énekünk. Ä nagy tekintélyű sporttudós az ókori olimpiák történetéről írott művével győzött a művészeti versenyek epikai kategóriájában, de a holland fővárosba nem utazott el, esztergomi nyaralójában értesült arról, hogy övé lett a dicsőség. Bárány István, az egri úszó, a medencében csatázott Weissmüllerrel. Ugyan a Temesvárhoz közeli faluból, német családból származó amerikai nyert, mögötte a magyar legény csapott célba - Európában elsőként teljesítve egy percen belül a száz méter gyorsot. Végül: vízilabdázóinkat a sors elátkozta. A németek ellen 2-0-ra vezetett, mégis kikapott a Komjádi legénység, így nem lett övék az arany, és ettől a pillanattól kezdve zengik mindenhol az ismert jelszót, ha egy esélyes magyar el- botlik az utolsó pillanatban: „morbus hungaricus”, azaz magyar betegség. Amszterdam számokban 46 nemzet, 2883 versenyző ló sportág, 109 versenyszám Magyarország: 109 sportoló Magyar érmek: 5 arany, 5 ezüst Magyar érmesek. Arany: Terstyánszky Ödön (kard egyéni), kard csapat, Keresztes Lajos (kötöttfogású birkózás, könnyűsúly), Kocsis Antal (ökölvívás, légsúly), dr. Mező Ferenc (művészeti versenyek, epika). Ezüst: Petschauer Attila (kard egyéni), Szepes Béla (gerelyhajítás), vízilabda csapat, Bárány István (100 méteres gyorsúszás), Papp László (kötöttfogású birkózás, középsúly) X. Los Angeles -1932 A NOB-on belül volt egyfajta megegyezés, hogy az USA nyugati parti nagyvárosa, Los Angeles kapja meg a tizedik nyári olimpia rendezési jogát. Hiszen az amerikaiak rengeteget korteskedtek emiatt, felépült a mai is impozáns, százezres stadion - ami majd 1984-ben szintén a játékok otthona lett. Csakhogy közbeszólt a világgazdasági válság, így aztán nagyon sok ország vagy egyáltalán nem tudott küldöttséget meneszteni a távoli Kaliforniába, Tarzan, amikor még Weissmüllernek hívták vagy alaposan megnyirbálva a költségeket, kevesebb sportolót indított útnak. Akiket aztán a történelemben először olimpiai falu fogadott. Több mint ötszáz, piros-fehér színű kétszobás házacskában helyezték el a versenyzőket - de csak a férfiakat, mert a hölgyeket tőlük teljesen elkülönítve egy belvárosi hotelben „laktatták” a házigazdák. Mindkét nem számára „kijárási tilalmat” rendeltek el, csak a versenyeken találkozhattak, de azért a furfangosabbak áthágták a szabályokat, mint például Petschauer Attila, aki egy anekdota szerint arra a kérdésre, hogy ki szokott kijárni a faluból, lakonikusan így felelt: „csak ketten, boldog és boldogtalan”. A megnyitó ünnepségen nem Hoover elnök, hanem Curtis alelnök mondta el a megnyitót, hiszen az államfő fontosabbnak tartotta a választási hadjáratot, mint „holmi” ötkarikás versenyeken való részvételt. Ennek ellenére ő is elismerte, ez a rekordok olimpiája volt: a medencében feltűntek a japán úszótorpedók, egyetlen szám kivételével minden férfiviadalt ők nyertek. Az atlétikai salak Mildred Didrikson, az univerzális atiétanő nevétől hangos, a férfi száz méteres futást, egy zömök néger fickó, bizonyos Eddie Tolan nyerte „nokedlihosszal”, a német Brendel birkózásban pedig azután győzött, miután az olasz Nizzola a vereség feletti mérgében majdnem agyonszúrta egy késsel. De akadt nagy hiányzó is. Nem más, mint Nurmi, akit a Nemzetközi Atlétikai Szövetség profinak nyilvánított, így nem tudta tízre növelni olimpiai aranyérmeinek számát. A magyar küldöttség nagy nehézségek árán ért át Kaliforniába, ahol annál nagyszerűbben szerepelt. Akadt idő, 1932 elején, mikor a kormány kijelentette, a válság miatt nem lehet helyünk a játékokon, aztán különféle „mentőakciók”, adakozások jóvoltából sikerült 54 sportoló és 16 kísérő költségeit fedezni. Legnagyobb esélyesünknek a sportágba forradalmasító módon látványos, akrobatikus elemeket felvonultató Pelle István számított. Hatalmas tapsvihar közepette nyerte meg a műszabadgyakorlatot (mai nevén talaj) és a lólengést, az egyéni összetett viadalban viszont csak második lett, mert lovon egy hibát követően ismételt gyakorlatot mutatott be, de ennek a tökéletes mutatványnak a jegyzőkönyve érdekes módon, szőrén- szálán eltűnt, és így a rontottat hagyták jóvá a versenybírák. Kard-hegemóniánkat Jekelfalussy- Piller György vitte tovább, a szintén győztes csapatban pedig már ott csörté- zett egy huszonkét esztendős ifjú, bizonyos Gerevich Aladár. A „vén” Európa ökölvívóinak becsületét a tragikus sorsú, fiatalon elhunyt Énekes István mentette meg, gyors és technikás „bunyójával”. Nyert végre a favorit vízilabda válogatott. Halassy Olivér és társai pontveszteség nélkül hódították el az első helyet, a döntőben újfent a németek ellen bizonyítva, csak átmeneti kór volt a „morbus hungaricus”. A kisszámú magyar csapat további öt ezüst - és öt bronzéremmel, összesen tehát 16 medállal örvendeztette meg az Amerikából már részletes tudósításokat - igaz, kis késéssel - kapó hazai rajongótábort. Los Angeles számokban 37 nemzet, 1332 versenyző 17 sportág, 117 versenyszám Magyarország: 54 sportoló Magyar érmek: 6 arany, 5 ezüst, 5 bronz Magyar érmesek. Arany: Pelle István (torna, műszabadgyakorlat és lólengés), Jekelfalussy-Piller György (kard egyéni), kard csapat, Énekes István (ökölvívás, légsúly), vízilabda csapat. Ezüst: Pelle István (egyéni összetett és korlát), Kárpáti Károly (szabadfogású birkózás, könnyűsúly), Zombori Ödön (szabadfogású birkózás, légsúly), Manno Miltiádész (művészeti versenyek, szobrászat). Bronz: Kabos Endre (kard egyéni), Bogen Erna (női tőrvívás egyéni), Soós-Hradetzky Zoltán (kisöbű puska fekvő), Tunyogi József (szabadfogású birkózás, nagy-nehézsúly), férfi 4x200 méteres gyorsúszó váltó. (Folytatjuk...) } r 1 r T 1
