Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)

2012-07-24 / 170. szám

BELPOLITIKA 2012. JÚLIUS 24., KEDD Káros kampány Budapest. A Keresztényde­mokrata Néppárt (KDNP) sze­rint tízmilliárdokban mérhető kárt okoz Magyarországnak az a kampány, amelyet az MSZP folytat az IMF-megálla- podás ellen. A kisebbik kormánypárt közleményében kifejtette: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalódelegációjának ma­gyarországi tartózkodása alatt a szocialisták újabb hazugság­kampányba kezdtek, alaptala­nul és hamisan azt állítják, hogy a magyar kormánynak nem célja a megegyezés. „Ezzel a szocialisták ismét - kommunista következetesség­gel - elárulják a magyar embe­reket, a magyar érdekeket” - ír­ták, hozzátéve: az MSZP jelsza­va, hogy „minden a haza előtt, főleg saját politikai érdekük”. A KDNP szerint valójában a pénzpiacok bizakodnak Magyarország finanszírozha­tóságában, a kamatok csök­kennek, az adósság egyre ol­csóbban teljesíthető, az or­szág biztosítási kamatfelára az idei mélypontjára süly- lyedt, és ezeket az eredmé­nyeket veszélyezteti minden egyes szocialista hazugság. Az MSZP szándékosan el akarja bizonytalanítani a nemzetközi piacokat, amivel súlyos, tízmilliárdokban mérhető kárt okozhatnak Magyarországnak, a magyar családoknak. Szándékosan ássák alá a magyarok által vásárolt állampapírok pozíci­óit, veszélyeztetik az embe­rek szerény tartalékait és megingatják a stabilizálódó forintárfolyamot, még súlyo­sabb helyzetbe hozva azokat az adósokat, akiket éppen ők biztattak devizahitelek felvé­telére - áll a közleményben. A kisebbik kormánypárt fel­szólította Mesterházy Attila pártelnököt: az MSZP tisztelje meg a vendéget, az IMF tár­gyalódelegációját igazmondás­sal. Kiemelték: a kormány és az ország érdeke az IMF-fel va­ló megállapodás egy olyan biz­tonsági pénzügyi mechaniz­musról, amely tovább csök- kentheü az emberek adósság­terhek, könnyíthet a hazai költ­ségvetésen úgy, hogy emellett a Fidesz-KDNP szociális célja­it - a szociális adócsökkentést, a családok védelmét és a kiske­resetűek adócsökkentését - végre tudja hajtani. Ok is dolgozni akarnak Új Politik Orbán Viktor miniszterelnök és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke (balra) kezet fog a megbeszélés után, jobbra Bordás Andrásné, az Országos Roma Közérdekű Muzeális Gyűjtemény vezetője Budapest. Bizottságot hoz létre a kabinet és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), hogy ne­gyedévente értékeljék a romák­nak szóló programok megvaló­sulását - közölte Orbán Viktor kormányfő, miután a múlt héten kezdődött konzultációsorozata folytatásaként hétfőn az ORÖ ve­zetőivel tárgyalt Budapesten. A miniszterelnök szerint ki­derült, hogy Magyarországon a munkanélküliek is dolgozni akarnak: az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy nem iga­zak azok az állítások, amelyek szerint a magyarok segélyből akarnak megélni, és ki akarják játszani a közmunkarendszer szabályait. Ahhoz, hogy Magyar- országon 5-5,5 millió dolgozó, adófizető állampolgár legyen, a romáknak is dolgozniuk kell - je­lentette ki a kormányfő a megbe­szélés utáni sajtótájékoztatón, hangsúlyozva, világossá kell ten­ni, hogy bűnözésből nem lehet megélni, ahogyan segélyből sem, vagy csak sokkal rosszab­bul, mint munkából.- Egy ország, különösen egy európai válság idején nem en­gedheti meg magának azt, hogy munkaképes emberek segélyből éljenek meg. Ezért nem is fog­nak jövedelempótló segélyt kap­ni hosszabb távon a magyarok - fejtette ki. A kérdés csak az - folytatta -, hogy a kabinet meg tudja-e szervezni a munkalehetősége­ket: „ebben még van adóssá­gunk, sokat haladtunk előre, nagyon nagy utat tettünk meg az inkább maradj otthon, érd be egy kis segéllyel, ne gyere a nyakunkra munkáért szocialis­ta típusú társadalompolitikától a mai állapotig". A tárgyaláson a közeljövő lehetséges foglal­koztatási formái között - ame­lyek már nem egészen közmun­kák, de még nem is teljesen pi­aci állások - szóba kerültek pél­dául a foglalkoztatási, illetve a szociális szövetkezetek. Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy a romák még mindig úgy érzik - jórészt jogosan -, hogy sok olyan döntés születik róluk, amelyek meghozatalában nincs jelen kellő súllyal az ORÖ, és a kabinetnek is elég komoly fejfájást jelent, hogyan teremtse meg az alkotmányos rendszerét a roma önkormányzat bevonásá­nak a döntésekbe. Ezzel össze­függésben Orbán Viktor bejelen­tette: létrehoznak egy három­négytagú kormánybizottság-sze­rű testületet, amelynek az ORÖ elnöke és ő maga is tagja lesz, to­vábbá egy-két miniszter, állam­titkár. Ennek az operatív bizott­ságnak az lesz a feladata, hogy negyedévente értékelje, haladt-e, és ha igen, milyen tempóban a romákkal kapcsolatos vállalások megvalósítása. Zárásul kiemel­te, hogy európai szinten is elis­merésre, követésre méltónak tartják a romaintegrációról szó­ló kormányzati politikát. Farkas Flórián, az ORÖ elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt egy évben többet értek el a romain- tegráció területén, mint az előző kormányzatok nyolc éve alatt. Példaként említette a megalko­tott európai romastratégiát, a se­gélyből élés világának felszámo­lását, továbbá azt, hogy tízezre­ket vontak be a munka világába a közmunkaprogramok kereté­ben, és több mint száz tehetsé­ges roma fiatal került be a roma szakkollégiumokba.- Orbán Viktor és kormánya számíthatott ránk 2010-ben is, számíthat most is, és számíthat 2014-ben is - zárta szavait Farkas Flórián. A kormány nevében Orbán Viktor tavaly május 20-án írt alá keretmegállapodást Farkas Fló­riánnal, az Országos Roma Ön- kormányzat elnökével. A doku­mentum fő célkitűzései között szerepelt, hogy legalább száz­ezer munkanélküli romát von­nak be 2015-ig a munkaerőpiac­ra, továbbá átfogó oktatási válto­zásokat hajtanak végre, amely­nek végén 20 ezer roma fiatal piacképes szakmát fog szerezni. Célul tűzték ki emellett, hogy legalább 10 ezer roma fiatal érettségit adót képzésben vehes­sen részt, és legalább 5 ezer te­hetséges roma fiatal kapjon lehe­tőséget, hogy felsőfokú oktatás­ban részesüljön. A miniszterel­nök az akkori aláírási ünnepsé­gen azt mondta, hogy a romákkal való együttműködés nélkül nem tudják végrehajtani azt a gazdasági fordulatot, amely a munkára alapozza Magyaror­szág jövőjét. Orbán Viktor ma a Fidelitas vezetőivel folytatja a megbeszé­lés-sorozatot. r - — — — — — — — ; Féléves hiány Budapest Az államháztar- | tás - önkormányzatok nélküli I - központi alrendszerének hi- ! ánya júniusban 173,6 milliárd ! forint volt, az első félévben a | deficit 517,7 milliárd forintot ; tett ki, ami az éves előirányzat | 89,8 százalékával egyenlő - ! közölte a Nemzetgazdasági I Minisztérium hétfőn a végle- I ges adatokat a honlapján. A ; végleges adatok megegyez- J nek az előzetes számokkal. ! lúniusban az államháztar- ! tás egészén belül a központi > költségvetés 188,6 milliárd fo- ; rint, a társadalombiztosítás ; pénzügyi alapjai közel 1 milli- ! árd forint deficittel, az elkülö- 1 nített állami pénzalapok pedig ! 16,0 milliárd forint szufficittel \ zártak. Tavaly júniusban az ál- J lamháztartás központi alrend- i szere 310,4 milliárd forint hi- 1 ánnyal zárt, az első féléves de- I ficit 1.034,7 milliárd forint ; volt. A törvényi előirányzat j 2012-re 576,2 milliárd forint- ! ban határozta meg az állam- ! háztartási hiányt. | Zéró tolerancia ; Berlin/Budapest, a zéró to- ! lerancia elvét hangsúlyozta ! az antiszemita és a romaelle- ; nes megnyilvánulásokkal ; szemben a magyar miniszter- I elnök a Focus című német he- 1 tilapnak adott interjújában. 1 Orbán Viktor a Csatáry- ; üggyel kapcsolatban kijelentet- ; te: „Magyarország az európai jo- I gj hagyományt követi”, amely- ! nek értelmében az emberiség ! elleni bűncselekmények nem ; évülnek el. Arra a felvetésre, ; hogy a hatalommal való vissza- J éléssel és az autokratikus kor- 1 mányzási formákkal kapcsolat- í ban Kelet-Európa „orbanizá- j dójáról” beszélnek, a miniszter- ; elnök elmondta: „a butaság ellen j egy orvosság van, a tanulás”. Kö- ! zép-Európában legitim választá- 1 sok által létrejött erős demokrá- | dák működnek, a magyar kor- ; mány mögött pedig kétharma- J dós parlamenti többség áll, I amelynek tisztességes létrejöt- 1 tét senki sem vonta kétségbe - j tette hozzá. Arra a kérdésre vá- ; laszolva, hogy nem zavarja-e, ha J ilyen megjegyzések miatt naci- ! onalistának nevezik, kijelentet- ! te: csak akkor, ha a kulturálat- ! lanságot, kirekesztést és mások ; leértékelését kapcsolják a naci- ! onalista jelzőhöz. Hétmilliárd forint tejtámogatásra Mezőfalva. A kormány hétmil­liárd forintot különített el a kü­lönleges tejtámogatás előlege­ként, amelynek kifizetését októ­ber 16-án kezdik meg. Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisz­ter a Mezőfalvai Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt.-nél tartott hétfői ünnepségen beszélt erről, ahol a Kedves névre hall­gató tehenet ünnepelték, mert már több mint 130 ezer liter te­jet adott eddig. A kormány a súlyos aszály­károk és a tavaszi fagykárok miatt megteremtette a forrást az egysé­ges területalapú (SAPS), valamint a különleges tejtámogatás előlegé­nek kifizetéséhez. Október 16-án a Mezőgazdasági és Vidékfejleszté­si Hivatal megkezdi a 157 milliárd forint kifizetését A gazdák decem­ber 1-jéig a SAPS keretén belül mintegy 150 milliárd, a különle­ges tejtámogatásból pedig 6,7 mil­liárd forint előleghez jutnak. O Kedves, a 12 éves tehén, aki élete során eddig 130 ezer liter tejet adott tKMjMtogaBtóagtóamMgMHg Budapest Az LMP azt kéri Balog Zoltántól, az emberi erő­források miniszterétől, hogy nevezze meg, ki lesz az új fo­gyatékosságügyi miniszteri biztos - közölte Szabó Tímea, az ellenzéki párt országgyűlé­si képviselője. Szabó Tímea közleményé­ben emlékeztetett arra, hogy Réthelyi Miklós korábbi mi­niszter májusi távozásával megszűnt az általa kinevezett fogyatékosságügyi miniszteri biztos, Bernáth Ildikó mandá­tuma is. Bernáthot még Réthe­lyi nevezte ki a pozícióba 2010 szeptemberében, feladata a fo­gyatékossággal élők felé meg­nyilvánuló társadalmi befoga­dás elősegítése, a mindennap­jaik megkönnyítését szolgáló közép- és hosszú távú stratégia megalkotása, továbbá a fogya­tékkal élő és megváltozott munkaképességű emberek munkavállalását támogató új foglalkoztatáspolitikai koncep­ció kidolgozása volt. Az LMP ezért írásbeli kérdés­sel fordul az emberierőforrás- miniszterhez, és arra kéri: ne­vezze meg, ki és milyen konk­rét megbízatással követi Bernáth Ildikót a miniszteri biz­tosi székben. Az ellenzéki kép­viselő szerint a miniszteri biz­tos feladataként megjelölt cé­lok töredéke valósult csak meg. Úgy véli, nem történt előrelé­pés a fogyatékossággal élők tár­sadalmi befogadásának előse­gítésében és a mindennapjaik megkönnyítését szolgáló közép- és hosszú távú stratégia kiala­kításában, valamint az akadály- mentesítés terén, és a munka- vállalásukat támogató új foglal­koztatáspolitikai koncepció ki­dolgozásában sem.

Next

/
Thumbnails
Contents