Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)
2012-07-17 / 164. szám
FOTÓ: MTI/BRUZÁK NOÉMI BE LPOLITIKA Összevonnák Budapest. A Belügyminisztérium összevonná a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) és a Készenléti Rendőrséget, az erről szóló javaslatot közigazgatási egyeztetésre bocsátották. A BM közleménye szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda továbbra is a nemzetközi és az országos jelentőségű, illetve a több megyére kiterjedő bűncselekmények nyomozását fogja végezni a Készenléti Rendőrségen belül, részben megváltozott feladatkörrel, áttekinthetőbb szervezetben. Az átszervezés célja a rendőri szervezet hatékonyságának növelése - írták, majd hozzátették: a tárca javaslata kiterjed arra is, hogy szeptember 1-jétől a Készenléti Rendőrség parancsnoka országos rendőrfőkapitány-helyettesi besorolású vezető legyen. Kiemelt törvények Budapest. Az LM? létrehozná a kiemelt törvények körét, amelyeket évente maximum két alkalommal lehetne módosítani - jelentette be Schiffer András. Az erről szóló javaslatot még hétfőn benyújtották a parlamentnek. Az elképzelés az alapvető életviszonyokat és a gazdasági forgalmat szabályozó törvényekre vonatkozik, mint az adó- és járuléktörvények, az alapvető polgár-, család- társaság- és munkajogi szabályok, a cégjog, a szövetkezetijog és a csődjog, a végrehajtási-, a számviteli- és ingatlan-nyilvántartási törvény. A javaslat továbbá ide sorolná a polgári perrendtartást, a pénzügyi szervezetekről szóló jogszabályt, a versenytörvényt, a Btk.-t illetve az államháztartási, a közigazgatási- és a jogalkotási törvényeket. Ezeket a törvényeket a főszabály szerint évente csak kétszer lehetne módosítani, kivéve ha vis major, európai bírói fórum vagy az Alkotmánybíróság kéri a változtatást További módosítási lehetőség, ha ki akarnak javítani egy jogalkotási hibát, ekkor azonban a hibás jogszabályt beterjesztő vagy azt támogató miniszternek előbb le kellene mondania a posztjáról. Újra halálbüntetést! Budapest. A Fidesz frakcióban helyet foglaló kisgazda képviselők az elmúlt napok eseményei nyomán szükségesnek tartják a halálbüntetés visszaállítását. A Túri-Kovács Béla fideszes képviselő vezette Kisgazda Polgári Szövetségpárt hétfői közleményében azt írta: „az elmúlt évek, de különösen az elmúlt napok eseményei azt igazolják, hogy a társadalom védelme megköveteli a halálbüntetés helyre állítását”. A közlemény szerint a kisgazda parlamenti képviselők az őszi ülésszakban ismételten a törvényhozás elé kívánják hozni a büntetőtörvénykönyv olyan módosítását, ami lehetővé teszi a halálbüntetés visszahozását. Négy kérés Budapest A családi adókedvezmény bővítését, a családok csődvédelmének bevezetését, a szociális adócsökkentés megvédését, valamint a rokkantellátásból kikerültek egészségügyi állapotuknak megfelelő újrafoglal- koz- tathatóságának megteremtését kéri a KDNP a kormánytól a ciklus hátralévő felében - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn, azt követően, hogy pártja budapesti székházában fogadta Orbán Viktor kormányfőt, a Fidesz elnökét Feljelentést tettek Budapest Az MSZP ország- gyűlési frakcióvezető-helyettese feljelentést tett a magánnyugdíj- vagyonnal kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) hétfőn. Harangozó Tamás a BRFK székháza előtt újságíróknak elmondta: különösen nagy, illetve azt meghaladó vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés bűncselekményének gyanúja miatt tett feljelentést. Hozzátette: a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap tavalyi beszámolója szerint a vagyonkezelés során az értékesített részvények és más értékpapírok eladásakor 18,4 milliárd forintnyi vagyoni hátrány érte az alapot, és azon keresztül minden magyar állampolgárt. Biróiigy: alkotmányellenes Visszamenő hatállyal megsemmisítette a bírák nyugdíjazásáról szóló passzust az Alkotmánybíróság Budapest. Minimális többséggel alkotmányellenesnek nyilvánította a bírák nyugdíjazásának szabályozását, ezért azt a hatálybalépés napjára, 2012. január 1- jére visszaható hatállyal megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn. Az Ab megállapította, hogy a nyugdíjkorhatárt elérő bírák kötelező felmentésének szabályozása formai és tartalmi szempontból is sérti a bírói függetlenségből fakadó alkotmányos követelményeket. Az Ab szerint formai szempontból garanciális jelentősége van annak, hogy a bírói hivatás felső korhatárát, ameddig a bírák elmozdítha- taüanok, sarkalatos törvény határozza meg. A vizsgált szabályozás azonban lehetőséget ad olyan értelmezésre, amely a korhatár meghatározását nem sarkalatos törvény körébe utalja. Az indítványok mögött meghúzódó konkrét esetekben a bírói felső korhatár mértékét a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló, nem sarkalatos törvény életkortól függő, mozgó korhatárával azonosították. Tartalmi szempontból pedig a vizsgált szabályok alkalmazása azzal jár, hogy az érintett bírákat rövid időn belül, esetenként három hónap alatt elmozdítják hivatalukból. Az Alkotmánybíróság az érintettek által benyújtott alkotmány- jogi panaszok alapján vizsgálta a bírák jogállásáról szóló törvénynek azokat a szabályait, amelyek a korábbi 70. életévhez képest 2012. január 1-jével megváltoztatták a bírói szolgálati viszony felső korhatárát oly módon, hogy a bírót a „rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár” elérésekor kötelezően fel kell menteni. Az új felső korhatár a bíró születési évétől függően a 62. és a 65. életév között van. Az Ab leszögezte, a bírák szolgálati viszonyának felső korhatárát a jogalkotó viszonylag szabadon állapíthatja meg, és az alaptörvényből sem vezethető le konkrét életkor, de az levezethető az alaptörvényből, hogy a felső korhatár csökkentésével járó új korhatárt csak fokozatosan, kellő átmeneti idő alatt, a bírák elmoz- díthatadansága elvének sérelme nélkül lehet bevezetni. „Minél távolabb van az új korhatár a bírói szolgálati viszony korábbi felső korhatárától, a 70. életévtől, annál hosszabb időre van szükség a bevezetéséhez, ellenkező esetben sérül a bírói függetlenség lényeges elemét jelentő elmozdíthatatlanság követelménye” - fogalmaz közleményében az Ab. Indoklásában kitért arra is, hogy az új alaptörvény szerint annak rendelkezéseit „történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni”. Azt pedig, hogy mi tartozik a történeti alkotmányból a vívmányok közé, az Ab-nek kell megállapítania. A testület kimondta: a „magyar történeti alkotmány konszolidált értelmezésének minimumához tartozik” annak elfogadása, hogy a XIX. században végbement polgári átalakulást konstituáló törvények a történeti alkotmány részét képezik, hiszen ezek teremtették meg azt a szilárd alapot, amelyre a modern jogállam épül. „A bírói függetlenség elve, ennek elemeivel együtt, minden kétséget kizáróan vívmány" - közölte az Ab, amely a határozatában kitér arra is, hogy a bírák független ítélkezésének biztosítása felé vezető folyamat a bírói elmozdíthatatlanság rögzítésével vette kezdetét. Már a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kimondta: „a bíró, miután 70-ik évét betöltötte, nyugalomba lép, kivéve, ha az igazságügyminister által hivatalának folytatására felszólittatik és szolgálni kiván." Az Ab arra is felhívta a figyelmet, hogy a 70. életév már a XIX. században az ember aktív szellemi teljesítőképességének felső határa volt, amely napjainkban még feljebb tolódott. A testület rögzítette, hogy a bírói függetlenség nem csupán a magyar történeti alkotmány vívmányai, hanem az új alaptörvény rendelkezései között is megtalálható, hiszen az kimondja: „a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alávetve. A bírói függetlenség az igazságszolgáltatás függetlenségének legfontosabb garanciája”. Orbán: a rendszer marad Marad a bírák nyugdíjazásának új rendszere - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, reagálva az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői döntésére. A kormány a tervek szerint még a hét vége előtt javaslatot tesz a parlamentnek az alaptörvény, a bíróságokról szóló jogszabály és a nyugdíjtörvény közötti összhang megteremtésére - jelentette ki a kormányfő, hozzátéve, hogy az összhang többféleképpen is megteremhető, a kabinet ezek közül az optimálisát fogja kiválasztani. „A rendszer marad”, a kormány a kitűzött céljait el fogja érni - nyomatékosította Orbán Viktor. Parragh: óriási előrelépés Budapest. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint a kormány munkahelyvédelmi terve óriási előrelépés a magyar kis- és középvállalatok támogatásában, és túlmutat a munkahelyteremtés, munkahelymegőrzés kérdésen. Rogán Antal, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, Vereczkey Zoltán, Gaál lózsef, az MKIK alelnökei, Dunai Péter, az MKIK főtitkára folytatott mebeszlést a munkavédelmi akciótervről hétfőn a kamara fővárosi székházában. Az egyeztetést követően a sajtó képviselőinek nyilatkozva Parragh László elmondta: számításuk szerint a program végrehajtása éves szinten akár 0,8-1 százalékpontos GDP-növekedést hozhat, 1,3-1,7 millió munkavállalót érinthet kedvezően, és 150-200 ezer, de akár 300 ezer kis- és középvállalkozás is választhatja valamelyik kedvező adózási formál Balról Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Gaál József, az MKIK ipari alelnöke HIRDETÉS SIMPLY CLEVER SKODA Az egyedülálló SKODA Fábiáról már az első pillantás mindent elárul: erőteljes, dinamikus, öntudatos, de mindig barátságos és szimpatikus. Elegáns vonalvezetésével anélkül mutatja ki erejét, hogy követné a rövid életű divatos trendeket, így megjelenése mindig egyedi marad. Ismerje meg az autót, melynek szíve a város ütemére lüktet, Látogasson el márkakereskedésünkbe! AUTO-TRADE '91 KFT. Hivatalos SKODA Márkakereskedés és Szerviz 3100 Salgótarján, Rákóczi út 66. T.: 32/520-621, 30/94-60-196, 30/98-58-134. www.autotrade91kft.hu Skoda Fabia kombinált átlagfogyasztás: 3,4-5,91/100 km, C02-kibocsátás: 89-139 g/km. www.skoda.hu &