Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)

2012-07-02 / 151. szám

SPORTTUKOR ' ™ 2012. JÚLIUS 2., HÉTFŐ SPORTTURMIX Győzelemmel kezdtek strandubdarOgás. A magyar strandlabdarúgó-válogatott ma­gabiztosan 5-2-re nyert az izra­eli csapat ellen a Moszkvában zajló világbajnoki selejtezőtor­na első csoportmérkőzésén. Massimiliano De Celis szövet­ségi edző tanítványai a gól nél­küli első harmadot követően a második játékrészben Besenyei, valamint Fekete talá­latával vezettek, a zárófelvonásban Ughy kétszer volt eredményes, és egyszer még Besenyei is betalált. A ma­gyar csapat hétfőn 9 órától a bolgár, majd kedden 13.15 órá­tól az olasz együttessel mérkő­zik meg. A 24 résztvevő euró­pai csapatot hat kvartettbe osz­tották, innen az első két helye­zett automatikusan továbbjut a nyolcaddöntőbe, s hozzájuk csatlakozik még a négy legjobb harmadik is. AzE-csoport, 1. fordulójának eredménye: Magyarország - Iz­rael 5-2 (0-0,2-1,3-1). A ma­gyar gólszerzők: Besenyei, Ughy 2-2, Fekete. Csoporttársukkal készülnek vízilabda. Az Egyesült Álla­mokba utazott, és ottani edzőtá­borozása keretében négyszer is megmérkőzik a házigazdák szintén a londoni olimpiára ké­szülő együttesével a magyar női vízilabda-válogatott. A szak­ág jelenlegi egyik legjobb csa­patának számító'amerikaiak­kal - akikkel nem mellesleg egyazon négyesben szerepel a nyári ötkarikás játékokon Me­rész András alakulata - először magyar idő szerint kedd hajnal­ban találkoznak Drávucz Ritáék San Franciscóban, majd kétnaponta lesznek az újabb meccsek a metropolisz környé­kén. A női póló ottani növekvő elismerését jelzi, hogy a zárómérkőzést, amelyet egy hét múlva, hétfőn nulla órás kez­dettel játszanak, élőben közve­títi az NBC országos tévécsator­na. A tengerentúli túrára Me­rész kapitány az olimpiára je­lölt 13 fővel kelt útra. Szép eredmények zárásként TŐRVÍVÁS. A közelmúltban több fontos verseny is várt a Galba Ví­vóegylet tőrözőjére, Kleczkeny Balázsra. Horváth Attila tanítvá­nya a magyar bajnokságon ötö­dik lett, a vidékbajnokságon bronzérmet szerzett, míg a Fü- löp Mihály-versenysorozatot a ranglista negyedik helyén zárta. Kleczkeny Balázs korábban a di­ákolimpiái döntőben is jól sze­repelt, márciusi bronzérme elő­vetítette, hogy a szezon végén esedékes fontos versenyeken is kijöhet pár jó eredmény. Korcso­portjának hódmezővásárhelyi bajnokságán egyszer kapott ki a csoportban, öt győzelme, vala­mint 15-O-s táblás győzelmének köszönhetően könnyedén jutott a legjobb 16 közé. Itt még egy si­kert könyvelt el, a legjobb négy közé azonban már nem került, végül az ötödik helyre hozták ki az 53 fiú között. A veszprémi vi­dékbajnokságon szintén 5-1- gyel zárta a csoportot, de ezúttal már elődöntőig menetelt. A dön­tőbe jutásért szoros arányú vere­séget szenvedett, így egy újabb értékes bronzérem került az egyre bővülő kollekciójába. A gyermek korcsoporthoz tartozó galbás a fiatal tőrözők - egész szezonon átívelő - megmérette­tés, az egykori kétszeres világ­bajnok, majd mesteredző, Fülöp Mihály emlékére életre hívott versenysorozat egyetlen állomá­sáról sem hiányzott, és a hat for­duló közül négyben is bejutott a legjobb nyolc közé. Ez a teljesít­ménye (79 pont) a 94 rangsorolt fiú között a negyedik helyre volt elég, ami azt jelentette, hogy meghívást kapott a korcsoportok legjobb nyolc vívóit összegyűjtő gálára is. Az Angyalföldön meg­rendezett tétnélküli „örömvívás” első asszójában eldőlt, hogy Ba­lázs az alsóházban harcolhatott tovább a minél jobb pozíciókért. Vereségét követően kétszer is nyerni tudott, így az ötödik he­lyen zárta az idény utolsó verse­nyét.- Remek tempószúrásainak kö­szönhetően szépen zárta a sze­zont Balázs. A csoportkörökben mégnem koncentrál megfelelően, és így váratlan vereségeket is ösz- szeszed, a táblára viszont mindig összeszedi magát. Remélhetőleg ebben még javulni fog az őszig- értékelt Horváth Attila. A galbás tőröző eredményei. Országos bajnokság. Gyerme­kek, Hódmezővásárhely. Fiúk (53 induló): 5. Kleczkeny Balázs (5 győzelem/6 asszó, 32 közé jutásért: erőnyerő, 16 közé ju­tásért: 15-0, 8 közé jutásért: 8- 5, negyeddöntő: 7-13). Újoncok, UTE. Fiúk (46): 31. Kleczkeny Balázs. Vidékbajnokság, Veszp­rém. Fiúk (17): 3. Kleczkeny Ba­lázs. Fülöp Mihály-versenyso- rozat Gyermekek, UTE. Fiúk (43): 12. Kleczkeny Balázs (3/4, 3/4,32 közé jutásért: erőnyerő, 16 közé jutásért: 15-5,8 közé ju­tásért: 11-15). Újoncok, MTK. Fi­úk (37): 22. Kleczkeny Balázs (2/5, 2/4, 32 közé jutásért: erő­nyerő, 16 közé jutásért: 8-12). Gála, Angyalföld. Fiúk (8): 5. Kleczkeny Balázs. Kleczkeny Balázs (Galba) gálával, vldékbajnokl bronzzal, és bajnoki ötödik hellyel zárta a szezont vagy még hátrébb végeztek, s helyezéseik kétszámjegyűek lettek, kivéve Ruzsin Szabinát, Bratek Fannit és Barta Lucát, bár az ő korosztályuk „szellő­sebb” volt a többinél. Néhány jobb salgótarjáni helyezés. Gyorsúszás. 100 m, 1997 és idő sebbek, nők: 8. Ruzsin Szabina 1:08,41 perc, 11. Bratek Fanni 1:11,25. Fiúk: 16. Tóth Kristóf 1:02,41./P99, lányok: 11. Barta Luca 1:11,29. Mellúszás. 100 m, 1997 és idősebbek, nők: 6. Ruzsin Szabina 1:30,34, fiúk: 15. Szolnoki Kende 1:33,08. 1999, lányok: 5. Barta Luca 1:30,64.2000, fiúk: 11. Nagy Ba­lázs 1:29,25. 2002, lányok: 17. Varga Adél 1:55,94.50 m, 2003, fiúk: 16. Balázs István 57,30. Hátúszás. 100 m, 1997 és idő sebbek, nők: 5. Ruzsin Szabina 1:17,81, fiúk: 17. Preisler Mátéi: 17,82,18. Pozsonyi Péter 1:20,06.2000, lányok: 19. Varga Eszter 1:36,07. Pillangó. 100 m, 1997 és idősebbek, nők: 5. Ruzsin Szabina 1:16,88, 7. Bratek Fanni 1:17,89. 1999, lányok: 12. Barta Luca 1:27,06. 2000, lányok: 19. Varga Eszter 1:36,07, fiúk: 15. Nagy Balázs 1:24,64. Satis Ruzsin Szabina került legközelebb a dobogós helyhez a tarjániak közül Rendkívül erős mezőnyt sike­rült összetrombitálnia gyöngyö­si úszóbarátainknak a Parafa Kupára, olyan „sztáregyesüle­tek” is jelen voltak mint példá­ul a Kőbánya SC, jövő SC, BVSC, Aligátor, Debrecen, Hullám 91, FTC, de az északi országrész klubjai sem hiányoztak, így ott volt a salgótarjáni GDSE is. A tarjániak általában majd min­den versengésen megcsípnek pár érmet és még több értéke­sebb helyezést, most azonban a fentiek tekintetbe vételével nem csoda, hogy ez nem sikerült. Ál­talában a középmezőnyben Érem nélkül maradt a GDSE úszás Parafa Kupa, Gyöngyös Második lett a Domyay junior leány triója 11. HUFEZE Pásztó (Hugyecz Domyay (Fehérvári Péter 57:00, 88:35. A St. Dornyay (Tábori Zoltán 58:16, Czimer Z. József Goldmann Róbert hiba, Stork Marcell 68:14, Horváth Sza- 71:47, Reviczki Zsolt 58:30) Joachim Gábor 82:47) kiesett, bölcs 77:01, Stork Gábor hiba) 188:33. F125: 1. PVSK 120:21, F145A: 1. OSC 114:42, 3. St. kiesett. F165: 1. Hegyisport Az ezüstérmes tarjáni junior lányok (balról): Goldmann Dóra, Tóth Korinna és Ozsvárt Dóra FOTÓ: Máthé István tájfutás. Az elmúlt hét végén, közvetlenül az országos középtá­vú egyéni tájfutó bajnokság tere­pe mellett Szilvásvárad-Bükk fennsík környékén bonyolította le a miskolci rendezőgárda az idei országos váltócsapat baj­nokság döntőjét, ahol kétszáz trió, közte román és szlovák vá­logatott együttesek is rajthoz áll­tak. A verseny terepe fokozott természetvédelmi védettsége el­lenére komoly csalódást hozott a tájfutók számára, hiszen eddig számukra többnyire jól futható, tiszta erdőt jelentett a Bükk hegység e szakasza. Most vi­szont Szálláskút-Olaszkapu- Hármas-kút térsége fejmagassá­got is elérő csalános-szedres te­rületekkel, legallyazott bükk és fenyők erdeivel várta a döntő részvevőit. A tájfutóknak ezút­tal komoly bosszúságot, futóse­besség csökkenést, rengeteg ap­róbb, s egy komolyabb balesetet is hozott a bajnoki pontokért fo­lyatott küzdelem. A bükki kiruc­canás során megyénk három sportegyesületének együttesei közül a legeredményesebbek a salgótarjániak lettek. A nemzetközi részvételű nyílt országos döntőn a tarjáni junior lányok Tóth Korinna jó futásával abszolútban felfutottak a dobogó harmadik fokára, de a hazai ér­tékelésben a Dornyay már a má­sodik helyre jött fel. Serdülő (13- 14 éves) lányoknál, Goldmann Kata egészen a dobogó harma­dik fokára hozta fel a Dornyay csapatát. A fiúk ezúttal kiestek a küzdelmekből. A két évvel idő­sebbeknél, mindkét tarjáni gár­da a még bajnoki pontokat ered­ményező hatodik helyen ért cél­ba. A felnőtteknél a tarjáni férfi­ak és nők egyaránt az előkelő nyolcadik helyen végeztek. A szenioroknál az Erdélyi Gyulá­val felálló tarjániak első futóem­berük, Nagy Ákos némi hibája után is dobogón tudtak zárni, míg F125 kategóriában a három gyarmati Kovács testvér egy vál­tót alkotva ötödikként ért célba. Eredmények. F105 kategória, 3x1 fős váltócsapatverseny: 1. Zalaegerszegi TC 137:43 perc, 5. Balassagyarmati Balassi Bá­lint KSE (Kovács Zoltán 41:41, Kovács Péter 41:03, Kovács Gá­bor 44:56) 127:40. A St. Dornyay (Nagy Ákos 50:45, Győri László 45:54, Erdélyi Gyula 38:35) 135:14. F14A: 1. Tabáni Spartacus Sportklub Szentendre 98:11,7. St. Dornyay (id. Pelyhe Dénes 35:34, Sramkó Tibor 35:14, Kovács Jó­zsef 48:46) 119:34. F16A: 1. Tipo Tájfutó KE 89:01, 6. St. Dornyay (Básti Attila 67:59, Stork Mihály 34:26, Tábori Mi­lán 39:14) 141:39. F18A: 1. PVSK 125:21, 5. St. Dornyay (Báldi Gergő 58:47, Horváth Ádám 50:13, Fehérvári Dániel 50:15) 159:24. F21A: 1. Egri Testedző Club 118:09, 8. St. Dornyay (Fehérvári Zsolt 51:56, ifj. Pelyhe Dénes 50:03, Diósze­gi Bálint 55:07) 157:06. N14A: 1. PVSK 93:48, 3. St. Dornyay (Goldmann Kata 38:06, Gyurcsó Csenge 42:01, Dénes Réka 49:37) 129:44. N16A: 1. PVSK 95:08,6. St. Dornyay (Ko­vács Flóra 53:37, Fésűs Evelin Anna 60:01, Goldmann Júlia 34:39) 148:17. N20A: 1. Szlovák válogatott 108:52, 2. Kőbányai Sirály Tájfutó Sportegyesület 116:51, 3. (hazai értékelésben 2. ) St. Dornyay (Goldmann Dó­ra 44:47, Ozsvárt Dóra 45:06, Tóth Korinna 41:39) 131:32. N21A: 1. PVSK 112:29, 8. St. Dornyay (Kovács Anett 51:09, Nagy Ákosné 52:28, Boros An­na 45:24) 149:01. I

Next

/
Thumbnails
Contents