Nógrád Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 125-150. szám)
2012-06-07 / 130. szám
SPORTTUKOR 2012. JUNIUS 7., CSÜTÖRTÖK Egy aranyérem Czimer Z. József A csehországi Hrad Helfstyn térségében a napokban egy többfutamos egyéni sprint, váltócsapat és egy középtávú versenyt bonyolítottak le. A sprinttávon a felnőtteknél világkupa futam, a magyar utánpótlás válogatott keret tagjainak, az új aspiránsoknak pedig az idei franciaországi serdülő-ifjúsági Európa- bajnokságra az utolsó válogató viadal volt. A viadal tucatnyian utaztak ki a Dornyay egyesületből. Három salgótarjáni tájfutónak: Stork Mihálynak, Fehérvári Dánielnek és Tóth Korinnának rendkívül fontos volt egy esetleges jó helyezés elérése. Az első sprint futamon (ez volt a hazai válogató) mindhárman kiválóan teljesítettek. Az ifFehérvári Dániel első helyen végzett júsági mezőny végén induló Fehérvári Dániel a csehek és a hazai szakemberek meglepetésére, magabiztosan, mindenkit maga mögé utasítva 45 induló közül nytett'a'Szífntén Eb kiküldetésre pályázó veszprémi Péntek Mátyás előtt. Korábban a magyar szakvezetés, élén Kovács Zoltán szövetségi kapitánynyal, négy válogató versenyt írt ki a fiatalok részére, melyből a végén a három legjobbat vették figyelembe. A tarjáni tájfutó a válogató verseny élén végzett (a kijelölt versenyekből hármat megnyert), ezzel bekerült az ifjúsági válogatott kerettagok közé. Serdülőknél Stork Mihály az előkelő 11. helyen zárt. Tóth Korinna a junioroknál alaposan odatette magát, végül egy cseh versenyzővel együtt holtversenyben a remek 9. helyen ért célba. Csehországi sprinttávú világkupafutam végeredménye. H18A (45 induló): 1. Fehérvári Dániel (St. Dornyay) 14:07 perc, 2. Péntek Mátyás (Veszprém) 14:29,3. Smuparek Vaclac (Oddiel Kotlarka) 14:42. D20A (28): 1. Pavlovcova Petra (Turnov) 16:36 ... 9. Tóth Korinna (St. Dornyay) 17:55. II16A (51): 1. Peregi Dániel (Budapest) 12:35 ... 11. Stork Mihály 13:34... 29. Tábori Milán 14:48. H21C (56): 1. Barcik Peter (Opava) 14:21... 29. Diószegi Bálint (St. Dornyay) 18:42. Pályázik Kézilabda. Románia pályázik a december 4. és 16. között sorra kerülő női kézilabda Európa-bajnok- ság rendezésére - jelentette be Cristían Gatu, a Román Kézilabda Szövetség elnöke. A sportág kontinentális szövetsége (EHF) hétfőn közleményben számolt be arról, hogy a hollandok nem vállalták a házigazda szerepét, és hétfőn visz- szaléptek a rendezéstől. Gatu elmondta, hogy kedden elküldte az EHF-nek a szándéklevelet, amelyben kifejtette, hogy képesek megrendezni az idei női Eb-t. A16 csapatos tornára többek között Magyarország és Románia válogatottja is kijutott. Bravúros tavaszt produkáltak kézilabda NB II., Keleti-csoport, férfiak - Mérlegen a Salgótarjáni KC szezonja Az ősszel az NB H, Keleticsoportját az ötödik helyen záró Salgótarjáni KC a tavasszal már sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott. Sorrendben hat győzelemmel kezdtek, 11 mérkőzésükből kilencet megnyertek, és csak három pontot hullajtottak el az egész tavasz során. Csupán a későbbi bajnok gödöllőiek- től kaptak ki, akik mögött a tavasz második legjobbjai lettek. Hangos Dávid révén az SKC adta a csoport gólkirályát (emellett a juniorok bajnoki címet szereztek, és ott is a salgótarjániaktól került ki a gólkirály). A tavaszról és a tervekről Molnár Ferenccel, a klub játékos-edzőjével beszélgettünk.- Hogy várták a tavaszi idényt?- Bíztató előjelekkel készültünk a csalódást keltő őszi szezon után. Öt játékosunk búcsúzott, illetve más egyesületben folytatta a pályafutását A helyükre az utolsó pillanatban leigazolt játékosok hozzáállása, valamint játéktudása adott okot arra, hogy együttesünk bizakodva várta a folytatást.- Hogy alakult a szezon?- A Borsodi-Szilágyi-Duzsi hármas hatására Mészáros, Hangos és Ponyi szinte szárnyakat kapott A kapuban mindhárom kapusom megbízható teljesítményt nyújtott Összeállt végre egy olyan csapat, amely mentálisan kitűnőre vizsgázott, játékban kiemelkedőt nyújtott Nem hiába nyilatkoztam azt, hogy szeretnénk megnyerni a tavaszi szezont. Az ötödik győzelem után már egyre több néző látogatta meg mérkőzéseinket, ehhez természetesen az is hozzájárult, hogy juniorjaink magabiztosan meneteltek a bajnoki cím felé. A kis törést - mint mindig - a pihenő okozta, és az elmaradt edzőmérkőzések miatt kizökkentünk a játékból. Ennek tudom be a Gödöllő elleni vereséget, de gyorsan rendeztük sorainkat, az utolsó négy fordulóban pedig már a harmadik hely is látótérbe került A csapat erősségét bizonyítja, hogy Hangos nélkül is sikerült a dobogóra felállnunk.- Összességében hogy értékeli a befejeződött bajnokságot? “''-‘'Játékosaim minden dicséretet megérdemelnek. Nem szeretnék senkit kiemelni, elmarasztalni pedig végképp nem, mert ez a siker igazi csapatmunka volt. Egy biztos; Magyarországon nincs még egy olyan kézilabda egyesület, amely felnőtt és junior gólkirályt adjon, valamint felnőtt harmadik hellyel és junior bajnoki címmel rendelkezzen. Erre nagyon büszkék vagyunk, és büszke lehet rá Salgótarján városa is.- Hogyan tovább?- Ez nyüt titok. Ismét előtérbe került a magasabb osztály lehetősége. Nagy lehetőség előtt áll a salgótarjáni kézilabda. Minden a tárgyalásokon múlik. Egy biztos, a lehetőség adva van, és összefogással lehetne egy NB I/B-s és egy NB lies csapata is a városnak. Nyáron- az előző évekhez hasonlóan - továbbra is engedjük juniorjainknak, hogy a város másik csapatát erősítsék a strandkézilabda bajnokságban, illetve a tornákon. Célunk, hogy - követve az eddigi szakmai feladatokat - egyre több lehetőséget biztosítsunk tehetséges fiataljainknak. Végezetül szeretném megköszönni a város vezetőinek a támogatást, szurkolóinknak pedig a fergeteges buzdítást és remélem, hogy a következő idényben hasonló örömökben lehet részünk. B.L. A számok tükrében Az SKC tavaszi mérkőzései 12J^rduló: FTC 11. (otthon) 37- 2^(16-14). 13.: XVI. kér. KMSE (idegenben) 29-30 (14-14). 14.: Hevesi SE (o) 38- 27 (17-12). 15.: Albertirsa TKSC (i) 32-34 (15-16). 16.: Gyömrő VSK (o) 35-27 (16-14). 17.: Vecsés SE (o) 32-29 (19-15). 18.: Gödöllői KC (i) 41-30 (18-11). 19.: Mogyoródi KSK (o) 40-26 (21-16). 20.: Lajosmizsei UKC (i) 30-43 (14-22). 21.: Dunakeszi VSEMagyarság (o) 44-30 (20-15). 22.: Salgótarjáni Strandéníjők (i) 30-30(17-16). Végeredmény__________________ 3. Salgótarjáni KC 22 15 ...1...6 739-645 31 Ta vasszal___________________ 2. Salgótarjáni KC..11..9...1....1 393-326..19 A tavasszal szereplő SKC játékosok éves statisztikája: Bilisics Gergő (18 mérkőzés, 34 gól, 1.89-es gólátlag), Borsodi Péter (11, 23, 2.09), Bíró István (kapus, 15, O), Csala' Dániel (kapus, 11, 0), Duzsi Dávid (11, 104,9.45), Farkas Roland (13,39, 3.00), Gyetvai Tamás (14,10,0.71), Hangos Dávid (19, 170, 8.95), Istvanovszki Dániel (kapus, 13,0), Lehoczki László (ló, 13, 0.81), Molnár Ferenc (20, 20, 1.00), Mészáros Gyula (22, 146, 6.64), Petrény Erik (7, 3, 0.43), Pilisi Péter (10, 2, 0.20), Ponyi Gergő (19, 33, 1.74), Répás Ádám (3, 1, 0.33), Szarvas Ádám (21,47,2.24), Szilágyi Ádám (11,36,3.27). Bajnokságok, eredmények, táblázatok Labdarúgás Országos ifjúsági bajnokság II. osztály, Közép B-csoport 26.forduló U19 ESMTKLE - SBTC 1-4 (0-1) Zodony u., vezette: Fekésházy M. SBTC: Bednár - Sebó, Tóth D., Nyerges, Gyura, Bata, Pápai, Tóth M., Heizer, Bakos B., Kalácska. Edző: Palaticzky Szabolcs. GL: Bakos B (2), Pápai, Nyerges. BSE-Palóc Farkasok - Gázművek MTE 3-1 (1-0) Balassagyarmat, vezette: Pap I. Balassagyarmat Marót - Hegedűs (Gálik), Matus (Kalmár), Hodur, Urbányi, Mezei, Tóth A., Farkas, Bódis, Strehó, Molnár K. Edző: Cserni István. GL: Bódis (2), Urbányi. Végeredmény 1.REACSI 26 24 1 1 125-22 73 2. Szolnok MÁV 26 23 1 2 113-30 70 3. BSE-Palóc F. 26 18 2 6 91-37 56 4. SBTC 26 17 1 8 93-42 48* 5. Budafok 26 13 4 9 79-42 43 6. Soroksár 26 13 1 12 69-41 40 7. Gázművek 26 11 5 10 95-74 38 8. Vecsés 26 10 4 12 77-61 34 9. III. Kér. TUE ívd CD to 6 11 76-73 33 10. Monor 26 7 6 13 44-49 27 11. BVSC-Zugló 26 7 3 16 60-81 24 12. ESMTK 26 7 2 17 56-104 23 13. Törökbálint 26 5 0 21 34- 92 15 14. RAFC 26 0 0 26 13-277 0 Megjegyzés: az SBTC csapatától 4 pont levonva. U17 ESMTKLE-SBTC 2-0 (1-0) Zodony u., vezette: Rózsa N. SBTC: Illefalvi - Balázs M., Kiss B., Bonivárt L., Dupák, Tótok, Stark, Rácz A., Hepp, Hranek, Nyikes. Edző: Sándor Norbert Kiállítva: Hepp (12.). BSE-Palóc Farkasok - Gázművek MTE 7-3 (3-1) Balassagyarmat, vezette: Boda V. Balassagyarmat Oravec - Csordás, Balga L., Lehoczki, Gordos, Mészáros, Litavszki, Húsár (Szalánszki G.), Jávor, Jele Cs., Mohácsi L. Edző: Bérezi József. GL: Litavszki (4), Jele Cs. (2), Szalánszki G. Végeredmény 1. Soroksár 26 21 3 2 121-22 66 2. Monor 26 19 4 3 96-31 61 3. REACSI 26 18 3 5 112-28 57 4. Szolnok 26 17 5 4 98-32 56 5. III. Kér. TUE 26 16 5 5 82-34 53 6. SBTC 26 13 2 11 59-53 41 7. BSE-Palóc F. 26 11 2 13 60-61 35 8. BVSC-Zugló 26 -9 4 13 38- 54 31 9.RAFC 26 8 5 13 48- 68 29 10. Törökbálint 26 7 3 16 45-82 24 11. Budafok 26 6 2 18 33- 89 20 12. ESMTK 26 6 2 18 26-101 20 13. Gázművek 26 4 5 17 40-99 17 14. Vecsés ..;.......26. 4...1..21.30-134...13 Or szágos serdülő bajnokság II. osztály, Közép-kelet 15. forduló (pótolt), U15 BSE-Palóc Farkasok - Szolnoki MÁV Utánpótlás FC 8-2 (6-1) Balassagyarmat, vezette: Holecs- ka A. Balassagyarmat Oravec - Pistyúr, Varga P. (Homolya), Hegedűs (Fényes), Balga M., Vígh, Szita, Jambrich, Varga B., Kántor, Oláh Á. Edző: Szalánszki Róbert GL: Oláh Á. (3), Varga B. (2), Szita, Homolya, Vígh. Salgótarjáni Sportiskola - Ferihegy Sportakadémia Vecsés 0-2 (0-1) Salgótarján, vezette: Szigetvári Z. Salgótarján: Szokács - Somoskői B., Csonka T., Rácz D., Szeles, Kiss B., Deméndi, Gyányi, Fülöp, Sipkó, Novák N. (Gordos). Edző: Zsély László. Végeredmény 1. BSE-Palóc E 27 21 5 1 118-29 68 2. Hatvan 27 15 5 7 83-59 50 3 Gödöllő 27 14 3 10 82-76 45 4. Cegléd 27 12 7 8 6W1 43 5. Tabáni S. 27 12 4 11 70-44 40 6. Soroksár 27 11 6 10 68-57 39 7. Szolnok 27 11 4 12 56-75 37 8. Airnergv FC 27 9 5 13 47-59 32 9. Vecsés 27 5 3 19 37-94 18 10. Salgótarján 27 3 2 22 26-98 11 ui3 WÉKKk BSE-Palóc Farkasok - Szolnoki MÁV Utánpótlás FC 3-1 (2-0) Balassagyarmat, vezette: Szász K. Balassagyarmat Nemesvári (Gulyás) - Daróczi (Fehér), Géringer L, Kácsor (Lavkó), Gilyen (Tálas), Tucsek (Varga K.), Balázs S. (Porjesz), Géringer T., Kiinger, Gál Sz., Szabó Á. Edző: Szalai István. GL: Kiinger (2), Géringer L. Salgótarjáni Sportiskola - Ferihegy Sportakadémia Vecsés 2-1 (1-1) Salgótarján, vezette: Mohácsi L. Salgótarján: Tóth L. - Simó, Baranyi Z., Zsély Z. (Baranyi K.), Orosházi, Illés, Susán, Domán, Tóth A., Danyi F., Banka. Edző: Répás Béla. GL: Danyi F., Illés. Végeredmény 1. BSE-Palóc F. 27 21 4 2 81-19 67 2. Soroksár 27 21 3 3 69-15 66 3. Szolnok 27 17 2 8 68-36 53 4. Tabáni S. 27 13 8 6 64-38 47 5. Salgótarján 27 11 5 11 39-26 38 6. Gödöllő 27 10 6 11 43-49 36 7. Cegléd 27 10 4 13 34-58 34 8. Aimergy FC 27 6 3 18 25-46 21 9. Vecsés 27 4 2 21 22-72 14 10. Hatvan 27 2 3 22 24-110 9 Bringával a medencéhez TRIATION . Június 9-én, szombaton 9 órától nyílt triatlon versenyt rendez a Tarjáni Tornádó Triatlon SE és Salgótarján város önkormányzata, a tóstrandi viadal egyben a nógrádi utánpótlás megyebajnokság is lesz. Az úszásnak a strand medencéje, a kerékpárnak a Kemping út, míg a futásnak a strand területe ad majd otthont. A szervezők szívesen látnak bárkit, akik szeretnék kipróbálni, hogy mire képesek az összetett sportág világában. Korcsoportok és távok. I. korcsoport (2003-ban vagy később születettek): 50 méter úszás - 1 km kerékpár - 500 méter futás). II. korcsoport (2001-2002): 100 m - 2 km - 1 km. III. korcsoport (1999-2000): 200m-4km- 1 km. IV. korcsoport (1997- 1998): 300 m - 8 km - 2 km. V. korcsoport (1995-1996): 500 m - 12 km - 3 km. VI. korcsoport (1993-1994): 500 m - 12 km - 3 km. Nyílt futam: 500 m - 12 km - 3 km. Nevezni a helyszínen is lehet, további információk a szuhanati@freemail.hu e- mail címen. 1