Nógrád Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 125-150. szám)

2012-06-23 / 144. szám

m Egy nagy siker, amely össze­fogásból született Megyehatárunktól nem messze fekszik egy izgalmas település, a gyógyvízéről is híres Mátraderecske. A strand és az önkormányzat vezetése között egy jól összehangolt csapatmunka alakult ki. Forgó Gábor, a település polgármestere és Kolozsvári Imre, a mátraderecskei strand igazgatója is a település fejlő­déséért dolgozik. B. D. lés, amely sikerre ítélt Melyek a si­ker összetevői? Az egyik az önzet­len segíteni akarás, ugyanis Kolozs­vári Imre, a strand igazgatója szin­te minimális összegért végzi el azt a munkát, amely a strandot az or­szág élvonalába emelte. A strand története ez évben a fejlesztésről és a megújulásról szól. És ami mond­hatni egyedülálló összefogással. Forgó Gábor már több évtizede a település lakója és itt dolgozott pe­dagógusként mindaddig, amíg a legutóbbi választások előtt úgy gon­dolta, hogy megméretteti magát. Erős kihívói akadtak, a verseny szo­ros volt A győzelem csak néhány tucat szavazaton múlt, de nyert A kampány és az idő jól „összeková­csolta” a település lakóit Az itt élők mindent megtesznek a falu sikeré­ért, s ez akár példaértékkel szolgál­hat az ország más településeinek is. Felújították a medencét, árnyé­kos és napos pihenő parkokat épí­tettek, a domboldalban sorjázó lépcsőket úgy alakították ki, hogy a természettel összhangban le­gyen. Továbbá minden faanyagot, amelyekből a padok, a pihenők, a székek készültek a strand terüle­téről nyerték. A víz kellemesen meleg, kristálytiszta folyamato­san frissülő gyógyvíz, amely 35- 36 fokos hőmérsékletével várja a gyógyulni, a pihenni, vagy a szó­rakozni vágyókat. Flelyi kezdeményezésre, az ön- kormányzatnak fölajánlottak 5 kül- és 4 belterületi ingatlant, ahol jelenleg közmunkaprogram kere­tén belül termelik meg azokat a zöldségeket - salátát, paprikát, uborkát, vagy paradicsomot - amelyet a strand vendégei, a bü­fékben kapható szendvicseikben frissen fogyaszthatnak el. A ter­melők mindezt teljesen ingyen és bármiféle ellenszolgáltatás nélkül teszik. Hasonlóan jó példa, hogy Kolozsvári Imre a strand igazga­tója 100 darab fenyőcsemetét ajándékozott az önkormányzat­nak, ezeket pedig a strand terüle­tén ültették el. A labdarúgó Euró­pa Bajnokság kapcsán a strand vendégei egy majdnem 2 méteres televíziókészüléken követhetik a legfontosabb eseményeket, így fürdőzés közben sem maradnak le semmiről. A közelmúltban pedig a telepü­lés már csak egy aláírásra került attól a döntéstől, hogy a települé­sen megépült MOFETTA gyógy- központ működését az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) támogatásban részesítse. A strand vize és a MOFETTA tökéle­tesen egészíti ki egymást, így a pihenés és a gyógyulás egy he­lyen érhető el. Különleges Műveleti Erők A katonaság különleges egységeinek munkáját mutat­ja be a Sziklakórház Múzeum pénteken megnyílt új kiállítása, a Különleges Műveleti Erők című tárlat, amely a múzeum állandó kiállításába illeszkedik. Budapest Tatai Gábor, a mú- szempontok alapján igyekszik zeum igazgatója a megnyitón kiemelte, hogy a kiállítás témá­jával szerettek volna kitörni a múzeum pusztán kórházi jel­legéből, hiszen a helyszín a há­borús időkben a kórházaknál sokkal komplexebb funkciókat látott el. Benkő Tibor vezérezredes a különleges műveleti erőkben szolgáló katonák nem minden­napi képességeit hangsúlyoz­ta. Mint rámutatott, ezt az is jól példázza, hogy a jelentke­zőknek csupán 10 százaléka fe­lel meg az elvárásoknak. A ve­zérezredes kiemelte az Afga­nisztánban szolgálatot teljesítő magyar honvédek különleges helytállását, megjegyezve, hogy Magyarországon ennek az alakulatnak a speciális kép­zése csak néhány éves múltra tekint vissza. A különleges műveleti erők akciói „titokza­tosságuk” miatt mindig igen élénken foglalkoztatják a köz­véleményt. Ennek ellenére az emberekben élő kép igen távol áll attól a professzionális kato­nától, aki képességeit sok gya­korlással, odafigyeléssel, szak­mai elhivatottsággal és sokszor nélkülözéssel, kényelmetlen­séggel szerezte meg. Szintén kevéssé ismert az a sokoldalú­ság, kreativitás, bajtársiasság, ami a különleges egységeknél szolgáló sikeres szakembere­ket, katonákat jellemzi. Ezen bemutatni az elitalakulatokat és munkájukat a múzeum. Tatai Gábor kiemelte, hogy a különleges műveleti erők mun­kájának bemutatása több pon­ton is kapcsolódik a múzeum állandó tárlatához: elsősegély­re, harctéri orvoslásra való ki­képzésük, ellenséges területen való túlélésük például teljesen egyértelmű kapcsolódási pont. A kiállítás nem az egységek kialakulásának történetére összpontosít, hanem életképe­ket mutat be, köztük például azt a helyzetet, amikor a Ber­csényi Különleges Műveleti Zászlóalj Afganisztánban félel­met nem ismerve mentette meg több amerikai katona éle­tét. Látható Otto Skorzeny is, aki 1944. október 15-én Horthy Miklós fiának elrablásával be­bizonyította, hogy egy meste­rien megtervezett és végrehaj­tott művelet hogyan befolyásol­hatja a történelem alakulását. Megismerhetik a látogatók a szovjet Specnaz talán legis­mertebb bevetését, amely so­rán Hafizullah Amint, Afga­nisztán korábbi elnökét 1979- ben megölték. Afrikai, izraeli, afgán jelenetek után az utóbbi évek talán legnagyobb figyel­met kiváltó akciója is megele­venedik: testközelből mutatja be a kiállítás, ahogyan Oszama bin Laden terrorista vezért pa­kisztáni búvóhelyén likvidálja az amerikai Seal csoport. A pénteken nyílt kiállítás fotók mellett - a Sziklakórház Múze­umra jellemző - életnagyságú diorámákban, azaz korhű ru­hákba öltöztetett figurákból és eredeti vagy élethű replika tár­gyakból összeállított élőképek­ben mutatja be akció közben a különleges egységeket. Napsütés felhőkkel Szombat Balassa©?­Vasárnap ŰF Hétfő % s«a dél! il«S8SÍ«05t ' Kedd Nógrád megyében ma felfrissül a levegő, és megszűnik a hőség. Beinte kevés lesz felettünk? felhő, napos idő várható, majd többször megnövekszik a felhőzet, és néhol futó zápor is előfordulhat. A legvalószínűbb folytatás Vasárnap csak időnként zavarják felhők a napsütést. Csapadék nem valószínű. Hétfőn újabb hidegfront éri ei hazánkat Előbb nyugaton, majd máshol is várható eső, zápor. Kedden megszűnik a csapadék, napközben felszakadozik, csökken a felhőzet Orvosmeteorológia: Hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: Változóak lesznek a közlekedés meteorológiai feltételei. A nyugati, valamint a középső országrészben záporoktól, zivataroktól vizes, csúszós útszakaszokra, időnként erős oldalszélre számíthatunk. H eitejeUést x Oisiágx Meteorológiai Szálat kéaiwe. További tnformtók: www.met.hu Vízhőmérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-tó Tisza-tó Adriai-tenger Égei-tenger Földköziig. 19-22°C 21-25°0 26°C 26°C 22°C 21-23°C 23-24°C 18-25°C Fekete-tenger 22-25°C Vörös-tenger 26°C Nógrád 4L Hírlap Kiadja a Palóc Press Kft. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Felelős kiadó és főszerkesztő: SÁNDOR JÓZSEF ügyvezető igazgató Kiadóvezet ó: PLACHY GYÖRGY Lapszerkesztők: CSUKA ENIKŐ GYURIÁN TIBOR Szerkesztőség és kiadó ríme: 3100 Salgótarján. Alkotmány üt 9 Telefon: 32/418-190 Fax: 32/118-191 E-mail: info@nport.hu. Hirdetésvezető: PLACHY GYÖRGY Tel.: 20/423-9240 Telefonos hirdetésfelvétel: 32/418-190, 9015 mellék Teijesztésvezető: PLACHY PÉTER Tel.: 20/423-6485 Terjesztési csoport: 32/418-190, 9021 mellék Előfizetési díjak: egy hónapra: 2345 Ft, negyedévre: 7035 Ft, fél évre: 14070 Ft. egy évre: 28140 Ft. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül postautalványon és átutalással az OTP Bank Nyrt. 11741000- 20175715 pénzforgalni jelzőszámra. Az előfizetői példányok kézbesítését a Palóc Press Kft. terjesztői hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Készült: Ringier Nyomda Székhely: 1225 Budapest, Campona út 1. Felelős verező: BERTALAN LÁSZIÓ nyomdaigazgató E -mail: ringierprint/Lringier.lm HU ISSN 1215-9042 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon akciókon, szavazáson, rejténypályázatokon résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek előfizetéses megrendelés teljesítésére, akcióinkra, kiadványainkra és egyéb szolgáltatásainkra felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, valamint bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. JUNIUS 23. mti) A Nógrád Megyei Hírlap bármely részének másolásával, teljesítésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket, híreket átvenni csak a Nógrád Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. Kéziratokat és fotókat nem Arztlnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült ________________A Nógrád Megyei Hírlap példányszámát a MATESZ hitelesíti.________________ Sz eretettel köszöntjük névnapjukon Zoltán nevű kedves olvasóinkat! ZOLTÁN: Régi magyar személynév. Az ótörök sultan, soltan szóból származik, eredetileg sz-szel ejtették. Jelentése: uralkodó, fejedelem. Zoltán, illetve Zoíta volt a neve Árpád fejedelem ötödik fiának. Nap kel: 4.45, nyugszik: 20.46. A Hold kel: 8.44, nyugszik: 22.46. GONDOLJON A SAJÁT ÉS A CSALÁDJA JÖVŐJÉRE! Kössön a Cserhátvidéke Takarékszövetkezetnél FUNDAMENTA - LAKÁSKASSZA SZERZŐDÉST, mellyel hosszabb távon tud takarékoskodni. További információért keresse kirendeltségeinket: Balassagyarmat, Thököly u. 1. és Leiningen K. út 24. Magyarnándor, Szügy, Cserhátsurány, Bércéi, Nézsa, Palotás, őrhaiom, Hugyag, /£~\ Kétbodony, Rétság, Vác, Földvári tér 2. sz. és {T ® ? Salgótarján, Klapka Gy. u. 3.1. emelet. Igazgatóság PÉNZVILÁG 2012/06/22., 18 óraiállapot Devizapiac CHF/HUF: 239,15 ti EUR/HUF: 287,18 ti USD/HUF: 228,97 ti. Takarmánybúza 2012. augusztus 47 250 Ft/t Takarmánykukorica 2012. június 53 800 ¥t/t Olajnapraforgó 2012. október 122 000 Ft/t :liÍSI18illÍÍÍlll HUMOR- Mi van a sánta nő lába között?-???- Egy kicsit segítek. A második betű "i", az utolsó "a"-???- Differencia! * * *- Képzeld, meghalt a nénikém! Aztán a bácsikám is, a férje.- Szörnyű, szegények most mind­ketten özvegyek lettek. ★ * * Nyuszika beszélget a Zsiráffal a folyóparton.- Te Zsiráf! Miért jó neked, hogy olyan hosszú nyakad van? A Zsiráf gondolkozik...- Tudod Nyuszika, ebben a nagy melegben, amikor iszom a folyó hűs vizéből, amikor befeje­zem az ivást és felemelem a fe­jem, amikor azon a hosszú torko­mon végigfolyik a hűs víz, az va­lami isteni. Nyuszika gondolkozik egy ki­csit, majd megkérdezi:- Mondd te Zsiráf, hánytál te már életedben? ★ * * Móricka megy az anyukájával az utcán. Móricka talál egy szép gyűrűt- Anya felvehetem?- Nem, ami a földön van és ko­szos, azt nem szabad felvenni. Móricka tovább megy az anyu­kájával az utcán. Elesik az anyja.- Kisfiam segíts fel!- Nem anya, ami a földön van és koszos azt nem szabad felvenni. * * * A fiú bemutatja szüleinek menyasszonyát Minden rendben megy, a szülőknek tetszik a lány, majd kis idővel később az apuka odamegy fiához és azt mondja:- Fiam! Ezt a nőt ne vedd el, mert ezt én nemzettem! 2 hónap múlva a fiú megint be­mutatja szüleinek a leendő arát. Az apja megint odahívja:- Fiam! Ezt se vedd el, mert ezt is én csináltam! A fiú most sem tehet mást, sza­kít a lánnyal. 3 hónap múlva megint beállít egy nővel a fiú, akit feleségének szán. Az apa megint csak ugyan azt mondja:- Őt se vedd el fiam, ezt is én csi­náltam! Majd később az anya odahúzza magához a fiát és így szól:- Nyugodtan vedd el ezt a lányt, mert te meg nem az apádtól vagy! HUMOR- Hogy hívják Péter Pán öccsét?- ???- Marcipán. * * * Ha megéred a százat, ak­kor megúsztad. Nagyon kevesen halnak meg százéves koruk után. (George Buns) * * * Gagarin elvtárs, mikor szándékozik ismét felszállni?- Soha többé! Az életben nem! Ki van zárva!- Olyan borzasztó volt az út? Vagy a leszállás?- Egyik sem.- Hát akkor miért nem száll fel?- Mondja, szájoncsókolta már magát Hruscsov. ★ * *- Mit csinál a Szőke nő a szülészeten?- ???- Kinyitja a az ablakot mert várja a gólyát. * * * Egy csinos lány tér be az üzletbe.- Egy fürdőruhát szeretnék vásárolni!- Milyen típust ajánlhatok? - tüsténkedik az eladó.- Pihenni szeretne, vagy él­ményekre vágyik? * * * Egy angol embert le akarnak lőni. Megkérdik tőle:- Mi az utolsó kívánságod?- Becham lőjön! * * *- Mi az? 20 centi hosszú, 6 centi széles és megvadítja a nőket?-???- Csokiszelet.

Next

/
Thumbnails
Contents